Szocializmus, 1945 (29. évfolyam, 1-5. szám)

1945-01-01 / 1. szám

SZOCIALIZMUS volt —, hogy a történelmi „vezető osztály“ csakúgy, mint a pol­gárság nagy része, politikai gondolkozásában évtizedekre vissza­maradt s a munkásságot mindig úgy kezelte, mint az elmúlt évszázad szakegyletet alapító, a kenyér- és a munkásvédelem leg­szorosabban vett napi kérdéseivel foglalkozó, az értelmiségi réte­gek irányítására és támogatására rászoruló tömeget, amely poli­tikai feladataira még nem eszmélt rá s azok képviseletét magától értetődően csak a haladó polgári pártokra bízhatja. Az osztály­­szempontokon túl n­agy adag féltékenység is szerepet játszott abban a magatartásban, amely a Szociáldemokrata Pártot a poli­tika nyílt színpadától éppen úgy, mint a kulisszák mögötti baj­vívó területektől távoltartani törekedett. A szociáldemokrata munkásmozgalom tehát csak önmagából alakíthatta ki azt a politikus-típust, amely az ellenfelek és ellen­ségek között, azok ravaszságával, furfangjával, rutinjával szembe­­szállva, erkölcsöt erkölcstelenséggel szembeszegezve és ennek két­ségtelen hátrányaival birkózva, eredménnyel szolgálta a munkás­­mozgalom magasabb egységének követelményeit. Formai politikai hatalom nélkül, a parlamenttől távoltartva, tudott a mozgalom olyan sikereket elérni az utcáról is, amelyek előfeltétele egyéb­ként a formai és valóságos politikai hatalom birtoklása volt min­dig. A mozgalom e politikusai az ezeréves és az „erdélyi“ politi­kai módszerekkel szemben nagyszerű munkát végeztek s ha a magyar hivatalos történelem eddig még nem jegyzett föl elisme­rést róluk, egy mai és elfogulatlan történelemírás bizonyára igaz­ságot szolgáltat majd nekik az utolsó félszázad történelmi galé­riájában. E politikusaink nagy része az ismert okokból elkerült a huszas évek elején a nyilvánosság elől. Helyüket — a mozgalom belső erejét és nem a személyek jelentőségét bizonyítva — elfoglalták azok, akik kötelességszerűen az eltávozottak helyét betöltötték. Néhány az újak közül a valóságban nem akkor kezdte munkáját a politikai mozgalomban, csak a legelsőket sugárzó reflektorfény nem érte őket annyira, mint elődeiket. Hosszú évek szak- és párt­szervezeti tevékenysége állott mögöttük, ebben a munkában a társadalmi kérdések tiszta, rideg és józan felismerésén kívül a szembenálló osztályok és a polgári „Zwischending“ politikai esz­közeit és módszereit is megismerték s azokkal szemben a munkás­­mozgalom által teremtett eszközök és módszerek használatát is jól megtanulták. Új szerepük, a belpolitika nyilvánossága elé vetülé­­sük tehát csak munkaterületük kiszélesítését és politikai felelős­ségük megnövekedését jelentette. Ezek között a politikusok között Mónus Illés szerepe és mun­kássága volt a legjelentősebb. Sokkal közelebb vagyunk még hozzá és azokhoz az évekhez, amelyekben politikai munkásságának leg­fontosabb és legértékesebb fejezetei lejátszódtak, semhogy ezt a munkásságot teljes egészében felmérni és értékelni tudnák, de már most megállapíthatjuk, hogy az a politikus-típus, akit Mónus 2

Next