Szolnok Megyei Néplap, 1973. szeptember (24. évfolyam, 204-229. szám)

1973-09-15 / 216. szám

6 Szekszárdon szüretel az MTE • Árvái felgyógyult — a prognózis: döntetlen A szüreti napok rendez­vénysorozatának egyik att­rakciója a Szolnoki MTE ma délutáni mérkőzése lesz. A hazaiak gólszüretre is gon­dolnak — de mit várhatnak a Szolnok megyei szurkolók? Tavaly mint újonc határ­talan lelkesedéssel kezdte NB I B-s szereplését a szek­szárdi lila-fehér gárda. A siker nem maradt el — biz­tosan tartották helyüket a csoportban. Otthonukban — ha némi szerencsével is — 1:0-re verték az MNK si­kerektől kissé „kótyaeos” MTE-t. A lelkes közönség előtt úgy tűnik, nem tudnak veszíteni a szekszárdiak. Az MTK az idén mintha jobban tartaná magát ide­genben. Védelme biztonsá­gosabb lett, de Garics gól­erős játékával nagyobb ve­szélyt jelentenek az ellenfél kapujára is. Árvái — aki sérülés miatt nem játszott vasárnap — ismét egészsé­ges. Nem lesz ott viszont Géczi a kezdőcsapatban, őt minden bizonnyal a véde­lemben remekül vizsgázott Simon helyettesíti. A két együttes között lényeges tu­dásbeli különbség van — az MTE javára ám ezt a Tol­na megyeiek közönsége min­den bizonnyal kiegyenlíti, így a ma délutáni összecsa­pás „prognózisa” erősen dön­tetlent jelez. Tavasszal 1:0-ás vereséggel végződött „szekszárdi kirán­dulás” — igaz, akkor még a hazaiak kapuját a nagysze­rű Lipovszky (háttal) őrizte Új pálya épül M­est­er­szál­l­áson A kunszentmártoni járás labdarúgó bajnokságában szereplő mesterszállási lab­darúgócsapat rövidesen sa­ját pályáján játszik­ majd. A községi tanács öltözővel, szertárral új pályát épít, jelentős társadalmi segítség­gel. A mintegy 100 ezer fo­rintba kerülő építkezés rö­videsen befejeződik. Jelen­leg a víz bekötése a legna­gyobb probléma, de a játék­tér újrafüvesítését is terve­zik. Ugyancsak a kunszent­mártoni járásból kaptuk a hírt, hogy hosszú készülődés után a nagyrévi labdarúgó együttes benevezett a járá­si bajnokságba. A rajt nem valami fényesen sikerült, Cibakházától 13:0 arányú vereséget szenvedtek. Hétvégi sportműsor SZOMBAT Kézilabda. NB I B női: Tisza Cipő—FŐKERT HSC 15. NB II férfi: Tisza Cípő—Békéscsabai Vízmű Martfű. 14.45. — Megyei bajnokság női: Jászberény—Ti­sza Cipő 15. Szöllősi K. Idegenben szerepelnek: A Szol­noki MTE NB I B-s labdarúgói Szekszárdon a Dózsa ellen, a Szolnoki TITÁSZ NB II-es férfi röplabdáról Budapesten a Test­vériség ellen, a Tiszaföldvári Tsz SK NB III-as labdarúgói Békéscsabán a MÁV ellen ven­dégszerepelnek. VASÁRNAP Kézilabda: NB­m női: Szolno­ki Traktor—METRIPOND Szol­­nok: Tiszaliget 10. Kliment. Pano. Szolnoki Spartacus—Városföld Szolnok. TITÁSZ-pálya 10. Bene P. Bene M.: Jászboldogháza— Szeged 10. Mért Szűcs. Férfiak: Szolnoki MÁV—Hunyadi 10.30. Koszi. Oftzifalvi. Olajbányász— Kiskörös Tiszaliget 10.30. Kli­pen t. Papp. Túrkeve—SZEOt, 10. Dohányos: Velkovszki. Me­gyei bajnokság férfi: Törökszent­­miklós—Rákóczifalva 11. Köles M.. Jászladány—Vegyiművek II. Palotás, Szöllősi. Kunszentmár­­ton—Jászalsószentgyörey 16 óra. Cseh. H. Nagy. Jászberény— Zagyvarékas 10. Sándor. Tisz­a­­püspöki—Mezőtúr Nagy S.i Gor­­gyán, Kilián FSE—Újszász 9. f.nredi. Lovas. Női: Törökszent­­m­iklós—Tiszaföldvár 10. Köles, Jászladány—Szolnoki MTE 9. Pa­lotás. Szöllősi. Kunszentmárton —Jászalsószentgyörgy Cseh. H. Nagy. Szájul—Mezőtúr 10. Ko­vács. Jászivány—Újszász 9. Saj­tos. Kosárlabda. Szolnoki MTE— DVSC NB II női. Szolnok. Köz­gazdasági Technikum 11. Labdarúgás. NB II: Szolnoki MÁV—Szegedi VSE Szolnok 15, Tóth. NB II: Törökszentmiklósi Vasas—Hajdúszoboszlói Bocskai T-miklós 15, Szarvas. Megyei baj­­nokság: Kenderes—Fegyvernek 15, Szántó. Kisújszállás—Tószeg 15, Hajdú m-ből. Túrkeve—Jász­­jákóhalma 15. Gergely. Jászbe­rényi Vasas—Szolnoki Cukor­gyár 15. Busa. Mezőtúr—Újszász 15. Asztalos. Jászfényszaru—Ti­sza Cipő 15. Mák. Karcag—Jász­­árokszállás 15. Jámbor Megyei n. oszt.: Szajol—Szászberk 15. Czifra. Tiszafüred—Kunhegyes 15. Ari. Jászalsószentgyörgy— Kengyel 15. Kovács. Szolnoki MEZŐGÉP—Jb. MEZŐGÉP 11. Terenyel. Mezőtúri Főisk.—Jász­apáti 9. Szabó S. Tiszatenyő— Jászladány 15. Latkó. Rákócziúj­­falu—Kunszentmártoni TE 15. Tombor. Tiszabura—Tiszagrenda 15. Abonyi. Idegenben szerepelnek: a Sza­bó J­ájos SE NB I-es labdarú­gói Békéscsabán a VTSK ellen, a Szolnoki Dózsa NB I-es férfi röplabdázói Tatabányán a Bá­nyász ellen, az NB I-as csa­patok közül a Lehel SC Debre­cenben a Kinizsi ellen lép pá­lyára. f SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1973. szeptember 15. M­int alkalmazunk A k­étpói Szabadság Tsz állatte­nyésztési gyakorlattal rendel­kező mezőgazdasági mérnökö­ket keres azonnali belépéssel. Fizetés megegyezés szerint. Je­lentkezni lehet: Írásban: Sza­badság Tsz. Kétpó. Takarítónőt veszünk fel. Jelent­kezni lehet: Tiszavidék Szövet­kezeti Közös Vállalat munka­ügyi előadójánál. Szolnok, Vö­­röshadsereg u. 4. A szolnoki Hetényi Géza Kór­ház-Rendelőintézet (Vöröshad­sereg u. 25.) felvételre keres konyhalányokat. Fizetés meg­egyezés szerint. Jelentkezés az Élelmezés vezetőnél, a fenti cí­men. A törökszentmiklósi Állami Gaz­daság szenttamási kerülete ács, asztalos és festő szakmunkáso­kat keres felvételre. Jelentkezés: személyesen a kerületi irodán. Kotrógépkezelőket veszünk fel vízépítési munkákhoz. Bérezés teljesítmény szerint. Vízgazdál­kodási Társulat Kunhegyes, Rá­kóczi u. 20. sz. Telefon: 130. Azonnali belépéssel felveszünk kocsikísérői munkakörbe férfi munkavállalókat. FhSzW f«*k. Szolnok, Csaba u. 26. sz. alatt. Vizsgázott kazánfűtőt veszünk fel. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: SZMT Vasipari Vállalat TMK-vezetőjénél. 1973. szeptember 17-től. Szolnok, Hu­nyadi János u. 4. szám alatt. Építőipari technikumi végzettség­gel és több éves építési gyakor­lattal rendelkező dolgozói beru­házási előadói munkakörbe, to­vábbá mérlegképes könyvelői ké­pesítéssel és több éves gyakor­lattal rendelkező személyt belső­­ellenőrnek felveszünk. Tiszavi­­déki MÉH Nyersany?»ghasznos­ító Vállalat, Szolnok. Mártírok útja 9. szám. A TITÁSZ szolnoki üzemigazga­tósága felvételre keres nyugdíjas építészmestert vagy technikust műszaki ellenőri teendők elvég­zésére. Jelentkezni lehet: TITÁSZ Vállalat Szolnok, Verseghy u. 3. személyzeti vezetőnél. Szolnokon a fedett nlaei pavilon­ba szakképzett eladókat veszünk fel. Szolnoki lakással rendelke­zők előnyben. Fizetés megegye­zés szerint. — Jelentkezni lehet: személyesen vagy írásban a Bé­ke Tsz központi irodájában. —1 Zagyvarékas, Deák F. út 2. Óbuda» Szeszgyár felvételre ke­res háromműszakos munkahe­­l­yekre betanított és segédmun­kásokat, valamint villanyszerelő és lakatos szakmunkásokat. A fenti munkakörökbe nyugdíjain­­kat is alkalmazunk. Jelentkezés a munkaügyi orsztá­ von- Buda­pest, n­., Folyamőr u. k­. A KFVIÉP szolnoki főépítés­­vezetősége Szolnok, Schönherz Zoltán u. 7/a felvételt hirdet az alábbi munkakörökben, szolno­ki munkahellyel: művezető, technikusi végzettséggel anyag­­gazdálkodó, csőszerelő szak­munkásvizsgával két dolgozót. Hajtót vesz fel az Építőipari Szállítási Vállalat szolnoki ki­­rendeltsége. Szolnok, Thököly úti lótelep. Mélyépítésben jártas és gyakor­lattal rendelkező építésvezetőt keresünk, továbbá kezdő szak­embereket alkalmazunk. Fizetés a kollektív szerződés szerint, a gyakorlati idő figyelembe véte­lével. Jelentkezni lehet: Cibak­háza és Környéke Vízgazdálko­dási Társulat, Cibakháza, Almás u. 2. sz. Telefon: 30. A jászberényi Városgazdálkodási Vállalat felvételre keres közép­iskolai végzettséggel házkezelési ügyekben legalább 5 éves gya­korlattal rendelkező férfi mun­kaerőt. Jelentkezés írásban vagy személyesen a vállalat központ­­jában. Jászberény Hatvani u. 3. A törökszentmiklósi Ruházati Ipa­ri Szövetkezet felvételre keres 1973. október elsejével kétműsza­­kos konfekció üzemébe női és férfiszabó szakmunkásokat, vala­mint betanított dolgozókat. Je­lentkezni lehet: Törökszentmik­­lós, Lenin u. 107. sz. alatti iro­dahelyiségben. A Szolnok megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat azon­nali belépéssel felvesz jászberé­nyi boltjaiba képesítéssel ren­delkező élelmiszer-eladókat. Je­lentkezés: a jászberényi kiren­deltségen. Lehel V. tér 31. Terepi mérésekhez férfi munka­erőt felveszünk, műszaki érzék­kel és kőolajfúrási gyakorlattal rendelkezők előnyben. Bér meg­egyezés szerint. Cím: Kőolaj- és Földgázbányászati Ipari Kutató Laboratórium szolnoki üzemegy­sége. Szolnok, Munkásőr u. 46. szám. Beruházási munkakör ellátására azonnali belépéssel építészmér­nököt keresünk felvételre. Je­lentkezés önéletrajz beküldésé­vel. — „Pénzintézet” jeligére a Szolnok Pf. 109-re kérjük kül­deni. Felveszünk lakatosokat, férfi se­gédmunkásokat és gépírónőt. — Fizetés megegyezés szerint. Két­hetenként szabad szombat. Je­lentkezés: Vasipari Vállalat gyáregysége Mezőtúr, Rákóczi u. 21. Azonnali belépéssel felveszünk kocsikísérői munkakörbe szol­noki lakos férfi munkavállaló­kat, génírni tudó adminisztrá­tort. AMFORA Üveg és Porce­lán Nagykereskedelmi Vállfat. Szolnok, Vöröshadsereg u. 32. Gép- és gyorsírni jól tudó, gya­korlattal rendelkező érettségi­zett munkaerőt keresünk fele­lős munkakörbe. Jelentkezni lehet: Szolnok, 11-332-es telefo­non. HÍRLAP­KÉZBESÍTŐKET vesz fel a karcagi Postahivatal. Jelentkezés: Karcagon a postahivatal vezetőnél INGATLAN : SZANDASZÖLLÖ­­SÖN 124 négyszögöl telek eladó. Érdek­lődni r Krúdy Gy. u. 96. sz. alatt. TISZAFÖLDVÁR.f Kurázsi szőlő 3 út 109/a alatti kétszo­bás új lakóház. 600 négyszögöl kitűnő szőlő és gyümöl­csössel sürgősen el­adó. SZÖVETKEZETI, vagy társasházi la­kást veszek. „100 000 Ft + részletfizetés” len­gére a szolnoki hirdetőbe. AZONNAL beköltöz­hető, kétszobás, csa­ládi ház eladó. Tö­­rökszentmiklós, Kö­rösi Csom­a S. u. 17. — Érdeklődni: szom­bat, vasárnap. MARTFŰN az állo­mással szemben te­lek eladó. Érdek­lődni : Járvás, Mart­fű. Rózsa u. 8. sz. KÉTSZOBÁS, kertes ház, azonnal beköl­tözhetően eladó, ol­csón. Törökszentmik­­lós, Petőfi u. 80. sz. ELADÓ — részben azonnal beköltözhető I. oszt. téglából épült kétszobás családi ház fizetési kedvezmény­nyel. Csak 140 000.— Ft­ko. szükséges. — Szolnok, Pólya T. u. 29. 7—16 óráig. Tele­fon: 13—445. ELADÓ kétszobás családi ház, megoszt­va két család részére is. kerttel. Martfű községben a sport­pályánál. Központi fűtés van. Érdeklőd­ni: Martfű Rózsa U. 4. szám. EGYSZOBÁS össz­komfortos OTP-s­­ társasházi lakás el­adó. Szolnok, Moso­­nyi u. 12. fisz.­­ sz. B00 négyszögöl köz­művesített telek el­adó, megosztva is. Érdeklődni: Elekes István. Szandaszől­­lős. Kiss János u. 11. sz. KARCAGON. Ma­daras­ út 10. sz. alatti kétszobás összkomfortos la­kás, azonnali beköl­tözéssel eladó. Ér­deklődni: Baloghné, Kórház u. 1. ELADÓ kétszobás ház beköltözhetően. Szan­­daszőllős, Sport. u. 14 szám. 780 négyszögöl telek elladó. Szandaszőllős. Kossuth u. 103. HÁROMSZOBÁS csa­ládi ház, melléképü­lettel beköltözhetően eladó. — Debrecen, Cser u. 13. szám. (A gázvezeték az utcá­ból nyílik.) BOO négyszögöl kert eladó. Szandaszől­­lős, Krúdy u. 33. Kisújsz­állás, Lehel u. 22. szám alatti lakóház azonnal beköltöz­hetően eladó. SZOLNOK. Ék u. 22. szám alatti újonnan épült kétszobás csa­ládi ház azonnal be­költözhetően eladó. KÉTSZOBÁS családi ház, beköltözhetően eladó. Szolnok, ősz u. 2. szám. ELADÓ kétszobás új családi ház. Tisza­­földvár, Árvai János u. 28/a. 300 négyszögöl gyü­mölcsös eladó. Szan­­daszőllős, Krúdy Gy. u. 106. — részletfize­tésre is. — Érdeklőd­ni: Szolnok. Kubik U. 12._________________ Újszászon. központi fekvésű háromszobás ház, beköltözhetően alkalmi áron eladó. — Érdeklődni: Ru­­­kovszki János. — Abony. Radák u. 24. SZOLNOK. Várkonyi téri egyszobás össz­komfortos szövetke­zeti lakásom eladom, vagy budapesti taná­csiért elcserélem. — Ajánlatokat ..Sürgős 181601” len­gére a szol­noki hirdetőbe ké­rek. összkomfortos kü­lönbejáratú szoba két értelmiségi nőnek ki­­ad­ó. Szolnok. Móra F. u. VII/11., 17 óra után. # KERTES családi ház. Rákóczifalván — igé­nyesnek — jutányos áron eladó. Érdek­lődni • Rákóczifalva, Vöröshadsereg u. 103. HÁROMSZOBÁS — központi fűtéses új ház eladó, Szanda­­szőllőe. Krúdy Gy. u. 59. özv. Kissné. JÁSZBERÉNYBEN a vasút környékén ven­nék kisebb házat. — félházat kb. 30 000 Ft­ért. Hamar Sándor­­né. Jászberény, Ne­­szür u. 20. BEKÖLTÖZHETŐ — háromszobás ház, fi­zetési kedvezmén­­nyel eladó. Jászbe­rény, Lázár u. 25. sz. alatt. (Volt Sándor u.) AZONNAL beköltöz­hetően Cibakházán, Kishegy u. 12. szám alatt 900 négyszögöl szőlő, házzal együtt eladó.— Érdeklődni: Fetyus Lajos. Kis­újszállás, Ostrom u. 6/a. szám. KARCAGON, a Kert­városban IV. u. 59/b alatti két szoba kony­ha. 400 négyszögöl te­lekkel azonnali be­költözéssel eladó. KARCAGON, Cser­háti u. 320. sz. alatt 3 helyiségből álló tanya, vasútállomás­­hoz, autóbusz-megál­lóhoz közel eladó. Érdeklődni a helyszí­nem______ SZOLNOK. Ugar 27. sz. családi ház. el­adó: Volter Ferenc. (Az Abonyi úti II. fel­ülj­áró után az el­ső utca., a hetedik ház). ELADÓ, vagy bérbe­adó Szandaszőllősön a Körte utcában 700 n-öl beépíthető gyü­mölcsös. Érdeklődni: Szolnok, Vécsei u. a (SZTK mögött.) Eladó 300 n-öl sző­lő-gyümölcsös 6-os busz végállomásánál (10 perc). Érdeklőd­ni: Alcsisziget 84/10 özv. Laska Jánosné­nál. Rákóczifalva, Kinizsi u­. 25. sz. alatti ház és 600 n-öl telek két részben is eladó. KÉT: egyenként 300 négyszögöles telek eladó. Szandaszőllős, Damjanich u. 2. Pó­lyák. Kisújszálláson — a Mester u. 8. alatti ház sürgősen eladó. Egyszobás összkom­fortos OTP-s társas­házi lakás eladó. — Szolnok, Mosony» u. 12. fsz. 1. a.________ SZOLNOK belterüle­tén a Vak Bottyán u. 8. sz. alatti társas­házban — kétszobás összkomfortos gáztü­zelésű terasszos, ker­tes lakás igényesnek is efogadható áron azonnal beköltözhe­tően eladó, minden nap délutáni órák­ban és este lehet ér­deklődni . Velkev. GÉPJÁRMŰ: M—21-es Volga sze­mélygépkocsi eladó, vagy szolnoki, szan­­daszőllősi telekért elcserélem. Szolnok, Ady E. u. 105. (kö­­töde) Mátyás István. ELADÓ Skoda Octa­­via Super személy­gépkocsi sürgősen. Mezőtúr, VI. út 18. Simon asztalos. MB 1000-es — piros Skoda. 47 000 Ft-ért eladó. Szolnok, Baj­­csy-Zs. u. 4. 601-es Trabant meg­kímélt állapotban el­adó. Érdeklődni: Te­lefon: 11-291. 17 után. Jó állapotban lévő, egyéves MZ 125-ös motorkerékpár és 6 db lószőr matrac el­adó. Érdeklődni: 16— 18 óráig, szombat, vasárnap délelőtt. Szolnok. Vosztok u. D. év. I. b­. I. e. 4. Zongora WARTBURG 900-as jó állapotban eladó. Jásztelek. Alkotmány u 5. Teleki._________ CZ Skoda MB 1000-es jó állapotban el­adó. Tiszaroff. Busái u. 2. Patocskai. SKODA Octávia el­adó. — Érdeklődni: Szabó. Karcag. Vö­­röshadsereg u. 13. n. 17. du. 18 órától. — szombat, vasárnap — egész nap. TRABANT 601-es — CN-es eladó. Érdek­lődni : egész nap. Tö­­rökszentmiklós, Le­nin u. 95. sz. Eladó 407-es Moszk­vics személygépkocsi. Kisújszállás. Kossuth u. 3/b. fsz. 4. Érdek­lődni: egész nap. — Kisújszállés. tel.: 184. PANNÓNIA motor­kerékpár — műszaki vizsgázott, olcsón el­adó. Szolnok, Sütő u. 6. Piros. 1000-es Wartburg el­adó. Szolnok, Zápor u. 18. — Érdeklődni: szombat-vasárnap. ELADÓ 601-es Tra­bant Combi. Szanda- SZŐ1106. Krúdy Gy. u. 59. özv. Kissné. MOST vizsgázott. — garázsban tartott Fiat 750-es Zastava eladó. 42 000.— Ft-ért. Győ­ző Károly Szolnok. Vosztok u. B. ép. Tel.: 12-430. munka­időben. ZSIGULI príma állar­­potban eladó: Jász­berény, Hunyadi u. 20. (vasárnap kivéte­lével). ZSIGULI kifogásta­lan állapotban eladó. Jászkisér, Fő u. 43. Telefon: 5. Jó állapotban lévő Volgo személygépko­csi eladó. Szolnok, Vöröscsillag u. 51. sz. fsz. 2. 2 db Brand adapter CK—4-es kombájn­hoz üzemképes álla­potban 1972-es kiadá­sú eladó,­­ azonnal szállítható. Ügyinté­­ző: Vattay Antal. Jászfényszaru. Béke Tsz. Telefon: 23. Te­lex: 025-273. KEVESET futott Sim­­ca R—1000-es eladó. Szandaszőllőe. Petőfi u. 6. szám. ID-s Trabant 601-en kétéves újszerű álla­potban el­sőkézből el­adó. Szolnok, Pólya T. u. 29. 7—16 óráig. Telefon: 13-445. CU rendszámú Sko­da 1000 MB eladó. Mezőtúr, U. 39. Kossuth L. ADAL VETED: FEKETE nöl szil bunda eladó.— Szolnok. Május­ u. 13. sz. NEM szagos, erede­ti kálvárdat és gül étkezési vető. takar­mány burgonya kap­ható. Szentes: Piac­tér. Halcsarnok mel­lett. Szűcsné. Jó állapotban lévő, m­­ély gyermekkocsi eladó. Szolnok, Baj­­társ u. 10/a. (családi ház) 15 óra után. KARCAGON. Bercsé­nyi u. 1. szám alatt eladó egy jó állapot­ban lévő, lobbhajtá­­sos, háromkerekű be­tegkocsi. 10 kW-os villanymo­tor eladó, vagy ki­sebbért cserélhető. Pólyák Ferenc. Szan­­daszőllős. Damjanich u. 2. Szabó megálló. NÉMET juhász ku­­tyakölykök eladók. KI vizsgás szülőktől. Kovács Ferenc. Szol­nok, Varjú u. 6. AUTOSEX Texánok. King galambok. — ugyanott nagy men­­­nyiségű falazó anya­gok eladók. — áron alul. Szolnok, Ny. u. 5. szám. GARÁZS eladó. — Vosztok úton. Érdek­lődni:­ Szolnok, Ady E. u. 5. Vn/1. 17 óra után. MŰSZERÉSZ műhe­lyemből szerszámok eladók. Kiss János< Szolnok, Ady E. u. 5. vn/i. Töltőképes boroshor­dók 17 és ló hl-esek. eladók: Jászberény, Bercsényi u. 3. Kó­­csán György­né. Nagyvirágú meteter­­werk évelő szegfű­palánta, több színben kapható. tövenként 2.— Ft. Toronyi ker­tész. — Békéscsabai Sztraka u. 27. Jó állapotban lévő horgászladik 5 méte­­res_ eladó. Szanda­szőllős, Vörösmező u. 97. Szakál József. KÉTHÓNAPOS né­met juhász kutya­­kölykök, törzsköny­vezettek eladók. — Szolnok, Moha u. 2. Boroshordók eladók. Szolok. Mészáros L. u 18. 400-as gyalugép. 600- as szalagfűrész fel­szerelve mindennel, olcsón eladó. Kar­cag, Villamos u. 44. Kun. EGYÉB* AUTÓSOK figyelem! Autóalkatrész vétele, eladása. Karcag, Ká­­tai G. u. és Rákóczi út sarok. Rákóczifalva, Dam­janich u. 3. sz. alatt egy vagy két nő ré­szére szoba kiadó. HÁZASSÁG: 30 éves, 180 cm ma­gas, önhibáján kivül elvált, lakással, ren­delkező szakmunkás férfi megismerkedne házasság cél­jából — korban hozzáillő — lánnyal, vagy elvált asszonnyal. — Egy gyermek nem aka­dály. ..Rózsa” jeligé­re a szolnoki hirde­tőbe. Szeptember 20-tó1 28-ig d­ől klimlisvásárt rendezünk Szolnokon, a Barátság Klubban (Kossuth téri Irodaház) Nyitva : hétköznap 10—18 óráig szombaton 10—17 óráig „ADRIA“ KÉSZRUHABOLT SZOLNOK

Next