Szolnok Megyei Néplap, 1973. szeptember (24. évfolyam, 204-229. szám)
1973-09-12 / 213. szám
\ 4 Filmjegyzet Ártatlan gyilkosok Hét kitűnő filmnovellát tartalmaz Maár Gyula és Zimre Péter 1970-ben a Szépirodalmi Könyvkiadónál megjelent kötete a Sértődött utazás. Eltelt néhány év, de a novellák egyikéből sem született film, így aztán a szerzők — egyébként maguk is filmes szakemberek — csodálkoztak a legjobban Várkonyi Zoltán ötletén, hogy érdemes volna filmre varázsolni a Végjátékot vagyis a kötet legjobbnak tűnő novelláját. Nos a film, az Ártatlan gyilkosok elkészült. Hiányérzetünk viszont változatlanul megmaradt Hogy miért? Könnyű volna a rendezőt tehát Várkonyi Zoltánt hibáztatni. Ennél azonban többről van szó. Furcsa leírni, de e filmnovella valójában nem kívánkozott filmre. A látvány, a képek „segítsége” valósággal béklyóba kötötte olvasáskor szabadon csapongó fantáziánkat Ártatlanok — ártatlan gyilkosok” — tehát a szerzők valamennyien, s megér egy irodalmi krimit, kinyomozni: valójában ki is a „bűnös”. A cím már elárulja, a film műfaja krimi. De nem akármilyen krimi... Két egyetemista fiú, szerződés reményében egy ,.zseniális” bűnügyi történettel lepi meg a világhírű rendezőt Elképzelésük szerint itt az ideje szakítani a hagyomámányos ok-okozati összefüggésekre épülő , cselekményszövéssel. Következzen a „filozófusi krimi”, mely helyt ad a formális logikán kívülinek, vagyis a véletlennek. Nos, ami ezután következik, az ugyancsak meglepi a fiatalembereket, de tagadni kár magát a nézőt is. Ez utóbbit nemcsak azért, mert a filmnovella cselekménye itt-ott megváltozik, hanem mert egész egyszerűen a filmszerzők elfeledkeznek a közönségről. Az alkotók nem tartanak igényt arra, hogy mi, nézők, a játék részesei legyünk, s esetleg (félek leírni), töprengjünk, gondolkozzunk egy-egy fejleményen. Minden evidens, minden kézenfekvő, olyannyira az, hogy azon kell türelmetlenkednünk: a szereplők mikor veszik már észre a pofonegyszerűt. A film lassan önmaga paródiájává válik... A szereplők megadással tűrik sorsukat, nem rajtuk múlik a film csődje. Külön említést érdemel Huszti Péter és Tahi Tóth László — mindketten kitűnőek. — sz —c 9 Nemzetközi kisplasztikai biennálé A Műcsarnokban szeptember 22-én nyílik a II. nemzetközi kisplasztikai biennálé. A bemutatón már 36 ország 146 művésze jelentkezik mintegy 600 alkotással. A hazai és külföldi szakemberekből álló zsűri tíz művész munkáit jutalmazza majd. Az ünnepélyes díjkiosztóra szeptember 24-én kerül sor, „öt festő a modern magyar művészet elődei közül”. Ezzel a címmel a bukaresti Athéneus teremben rendez tárlatot a Magyar Nemzeti Galéria. Ezt a kiállítást októberben a kolozsvári Szépművészeti Múzeum látogatói is megtekinthetik. Viszonzásként a kolozsvári Szépművészeti Múzeum decemberben Budapesten rendez bemutatót a Nemzeti Galériában. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP A gondolat kincsestára: A leningrádi könyvtár Magas, boltíves mennyezet, testes, az időtől sötétre pácolódott könyvszekrények, polcok, súlyos karosszékek, állványok, a bejárati ajtó fölött a jellegzetes pentagramm, csúcsíves keskeny színes üvegablakok... A Faust-terem kiképzése és berendezése az ősi olasz kolostorokat idézi. Súlyos, aranyveretes bőrkötésű régi fóliánsok sorakoznak a polcokon. Inkunábulumok, 1500- ig megjelent európai ősnyomtatványok. Négyezer kötet van belőlük, köztük 853-at horgony és delfin díszít — ez a XV—XVI. századi neves velencei humanista, Aldus Manuzio kiadói jele. A könyvtár munkatársai büszkén mutatják a világon egyetlen példányban fennmaradt, 1493-ban megjelent Vergilius kötetet. Apuleius műveinek 1469-ben kiadott kötetét, a remekmívű görög zsoltárkönyvet, amely Aldus Manuzio aláírását őrzi, Andreas Torrezani 1488-ban, Velencében napvilágot látott imakönyvét, végül Dante Isteni színjátékénak hat kiadását, Petrarca szonettjeinek 1475-ös kötetét és Boccaccio 1498-ban megjelent Decameronját... Az említett ősnyomtatványok a könyvtár ritka könyveinek csupán parányi töredékét teszik ki. Itt őrzik Marx, Engels és Lenin műveit, amelyek életük során jelentek meg, orosz és szláv könyvek ősnyomtatványait, I. Péter korának könyvgyűjteményét, Voltaire magánkönyvtárának hétezer kötetét — ezt a XVIII. században II. Katalin cárnő vásárolta meg, a párizsi kommün korának kiadványait, a híres holland kiadó — Elzevir könyveit, ritka olasz kottakiadványokat a XVII— XVIII. századból, Lully, Pergolesi, Cerubini operáinak és balettjeinek kottáit és a sort tovább folytathatnánk. Külön részlegben található a 300 ezres kéziratgyűjtemény. Ezt 1805-ben hozták létre, alapját a neves orosz diplomata, Pjotr Dubrovszkij nagyszerű gyűjteménye vetette meg. Ebben a középkori francia történelem okmányai, a Bastille-archivum anyagai, a titkosrendőrség Voltaire-rel foglalkozó dossziéja, Rotterdami Erasmus, Leibnitz, Diderot kéziratai és más értékes okmányok találhatók. Számos,kézi másolású kódexet a remek művészi megformálás tesz még érdekesebbé. Boccaccio II Filocopo című regényének kéziratos könyvét vörös, kék, zöld és arany iniciálék díszítik. A keretezett első oldalt teljes egészében aranyminták borítják, s a finommintás iniciáléban a szerző miniatűr arcképe látható. A kézirat egykor Anjou René királyé volt, később a híres Saint Germain-des-Pres-i apátság birtokában volt, onnan került Pjotr Dubrovszkij gyűjteményébe. Titus Livius munkáinak XV. században kelt magyarázó ismertetése Lorenzo Medicié volt, és maga Jean Jacques Russeau ajándékozta az orosz diplomatának. A kézirat minden fejezetének elején gazdag színes díszítés, az első oldalon pedig a humanista tudós dolgozószobáját ábrázoló miniatúra látható. A kézirattár kincsei közé tartoznak az orosz kódexek — az 1056—57-ben keletkezett Osztromirov-evangélium és az 1377-es Lavrentyev kódex. Rendkívül gazdag gyűjteményt őriznek itt az orosz és a szovjet kultúra szinte minden kiváló művelőjétől. Ugyancsak páratlan értékű a nyugateurópai és a keleti kultúrát reprezentáló kéziratgyűjtemény. Megtalálható benne az időszámításunk előtti X. századból való egyiptomi papírusztekercs és Cromwell aláírása. Maria Stuart imakönyve és Firdausi Shah Namah poémája, egy sor görög, latin, perzsa, örmény, zsidó, trindi, török kézirat, ritka szanszkrit és szír írás. Leningrádban őrzik Petrarca több szonettjének kéziartát, a költő IV. Károlyhoz, Enrico Dandolo velencei dogéhoz és a firenzei városatyákhoz írt leveleit, szonettjeinek első francia nyelvű fordításait és így tovább. A XV—XVII. századot képviseli Campanella több művének kézirata, Homérosz Iliászának Olaszországban 1445-ben megjelent példánya. A kézirattár nemrégiben Garibaldi aláírásával gazdagodott. Ez egy fénykép hátán található, amelyet az olasz szabadsághős maga ajándékozott Giuseppe Rotulo őrmesternek, 1882. márciusában. A garibaldisták Leningrádban élő leszármazottai adták át az értékes relikviát a könyvtárnak. Mérhetetlen gazdagságot képvisel a leningrádi könyvtár kézirat és ritka könyv gyűjteménye. S ez a szellemi kincstár mindenki számára hozzáférhető. A könyvtár 23 olvasótermét naponta több mint 5 ezer ember keresi fel, évente mintegy 100 ezer olvasót tartanak számon. A 18 millió kötetes leningrádi gyűjtemény a világ legnagyobb könyvtárai közé tartozik. Irina Konsztantyinovna A 28 olvasóterem egyike a műszaki és orvostudományi olvasó. A könyvtár állandó látogatóinak 56 százaléka tudományos-műszaki dolgozó Ember előtti „szoborgyűjtemény”” Rendhagyó, bizonyos értelemben bizarr „kisplasztikai” vándorkiállítás indult el országos körútjára. E nem mindennapi tárlat sajátos „kőszobrocskái” a szokványostól eltérő képzeteket keltenek a szemlélőben. Antropomorf formák váltakoznak a szélsőségesen nonfiguratív alakzatokkal, egyik kompozíció az érzékelhető anyagvilágot, a másik talán a távoli űrkorszak, idegen naprendszerek tér és időhatárait sejteti. E sokféle „izmust” egyesítő kőfigura-gyűjtemény minden egyes darabjának a természet, illetve az ásványvilágot szülő természet boszorkánykonyhája az alkotó művésze. E víz, szél és finom kőzetpor teremtette löszbabáknak pedig dr. Kriván Pál geológus, a neves jégkorkutató a gyűjtője, tulajdonosa, s a kiállítások művészeti rendezője is. A 40—50 darabból álló löszbaba-kiállítást a sikeres fővárosi bemutatkozás után nemrégiben Tatabányán láthatták az érdeklődők. Mik is tulajdonképpen ezek a löszbabák, miből és milyen erők „faragták” szobrokká ezeket? Kalciumkarbonátos kötésben létrejött konkréciók — mondaná tömör megfogalmazással a szakember — ám a lösz, a löszbabák születése e száraz terminológiánál izgalmasabb magyarázatot érdemel. A sokszor dombokat, hegyeket alkotó lösz a kőzetek málásából származó púderfinomságú por nagy területeket paplanszerűen beborító rétegek halmaza. A porszemek multimilliárdjai a szél szárnyán keltek vándorútra, főként a jégkorszakok hűvös, száraz szakaszaiban. Évezredek, évtízezredek alatt milliméterről-milliméterre rétegeződtek egymásra, s alkottak helyenként többszáz méteres vastagságú lösztakarót. A löszbabák pedig ebben a csaknem kőzetté tömörödő portömegben születnek egy mindennapos vegyi folyamat következményeként. Dr. Kriván Pál tizenöt esztendő alatt összegyűjtött löszbabái így nemcsak különleges esztétikai élményt nyújtanak, hanem hasznos tudományos ismeretekkel is gazdagítják a kiállítás látogatóit. Ifjú történészek és ifjú irodalombarátok köre alakul A TIT keretén belül már hatodik éve működik Szolnokon a „Kis matematikusok köre”. A kör tagjai — általános iskolás kisdiákok — jónéhány országos tanulmányi versenyen kiváló eredményt értek el. Ez adta a gondolatot a TIT megyei szervezete szakosztályainak, hogy a kis matematikusok köréhez hasonló működési programmal megszervezzék az ifjú történészek és az ifjú irodalombarátok körét, a felsőbb osztályos középiskolai tanulók részére. • Az ifjú történészek körét Kisújszálláson működteti majd a TIT — Kis Kálmán szakfelügyelő irányításával. Az ifjú irodalombarátok köre Szolnokon működik majd, s ez évi témakörében József Attila költészete és a műelemzés új módszerei szerepelnek. A tudományos diákkörök tehetséggondozó jellegbe 1 működnek: azok számára, akik egy-egy tudományban elmélyültebb ismereteket akarnak szerezni. 1973. szeptember 12. KÉPERNYŐJE ELŐTT A sport édes gyermeke a televíziónak. Nincs olyan jelentős sportesemény, amelyről — saját hibából — a kamerák lemaradnának. Lám most a belgrádi világbajnokság minden izgalmas mozzanatának is szemtanúi lehettünk. Ha mégis valamelyest hiányérzetünk lehetett, ez abból származik, hogy vízilabdázóink mérkőzéseiről bizony elég keveset láthattunk. Itt jegyzem meg, hogy van azonban, amit szívesen elengedtem volna: azt a néhány ünneprontó képet, amikor a világbajnok magyar csapat tagjai átvették a kiharcolt érmeket. A rágógumit majszoló bajnokok látványa nem tartozott az épületes látványok közé. Ami a riporteri teljesítményeket illeti, ismét csak kitűnt Vitray, egy-egy megjegyzésével kellemes hangulatot teremtett, kommentárjaival a közvetítések igazi telelevíziós produkcióvá váltak, anélkül, hogy valamiiféle riporteri önmaga-mutogatás árnyékot vetett volna a fényes világcsúcsokra, a kimagasló eredményekre. Hajnalban indultunk Az elmúlt hét egyik érdekességének számított — az is volt — Székely Orsolya riportfilmje a közismert és népszerű Halmos—Sebő szerzőpárról. Nemcsak rokonszenves portrét rajzolt a film a népzene hangszeres megújítóiról, hanem egyben izgalmas tanulmányként is szolgált arra, hogy a magyar népzene, a folklór nemes hagyományai avatott közvetítők segítségével hogyan találhatnak vissza a fiatalokhoz, illetve a mai fiatalság egészséges módon hogyan teremthet kapcsolatot velük, hagyományaink igazi tartalmával. A riportfilm, amelynek tagadhatatlanul volt valami kamaszos bája, szemléletesen mutatta be, hogy ezek a modern, mai „Bartók-fiókák” a legtisztább forrásból merítenek érzelmeik zenei kifejezéséhez. Mindaz, amit művelnek, szándékában és megvalósulásában egyéni és eredeti. Még technikai fogyatékosságai is bizonyos értelemben erényeivé váltak a friss hangvételű riportfilmnek: „vadóc” jellegét hangsúlyozták. Lehetett volna éppen jól fésült portréfilmet is készíteni a népzene megszállottjairól. Amiétt énekelnek a képernyőn, és a kamerák áhítattal figyelik, lesik őket. De mennyivel természetesebb, érdekfeszítőbb és egyben újszerűbb volt az a mód, amelyet Székes Orsolya író-rendező merészen vállalt. Velünk kezdődik minden Regénynek született, aztán lett belőle hangjáték, s most átesett a televízió tűzkeresztségén is: film formájában jelent meg a képernyőn. Úgy látszik, Bárány Tamás kérdéses regénye kapós cikk a telekkommunikáció piacán. Ami, ha arra gondolunk, hogy viszonylag még mindig kevés a mai témájú és az ízig-vérig mai mondandójú tévédráma a televízió programjában, teljes mértékben érthető. Bárány Tamás művének középpontjában két mai fiatal története, ha úgy tetszik szerelmi kalandja áll. Egy fiúé, meg egy lányé, akiket a véletlen hoz össze — ismeretségük autóstoppal kezdődik —hogy aztán egy teljes hetet töltsenek együtt a Balaton partján, vízen és vízparton és egy villában, melyet úgymond „önkényesen béreltek” ki erre az alkalomra. Ez azonban csupán a váza, mondhatnám azt is csupán kerete a filmnek. Mert a lényeg: egy magatartásforma bemutatása, egy divatos életfilozófia fonákságainak leleplezése filmképekben komponált drámai illusztrációk sorozatával. Nem feszültséggel _ teli drámáról van itt szó, inkább csak tanulságos történetről, melynek központi figurája egy fiatalember, aki hősködésből és hamis életszemléletből eredően el akarja hitetni környezetével és talán már önmagával is, játszva a törvényen kívüli lovag vagy még inkább a szegénylegény szerepét, hogy ő forradalmár. Ezért fittyet hány a társadalom erkölcsi szokásaira, szabad farkasként kóborog, mert hogyan is lehetne őt beterelni a nyájba, ha úgy kívántatik villát tör fel, émelyeg a jólét megnyilvánulásaitól, feltétlen szabadságot akar, a láncokat nem tűri. A láncokat így széttöri a tó partján ingatózó vitorlás láncait is egyetlen kővel néhány csapással. Csakhogy, mint később kiderül, ezt a vitorlást békésen is eloldhatta volna, hisz az övék saját tulajdonuk, és a villába is felesleges volt betörnie, nyugodtan besétálhattak volna a kapun, hisz a villa is az övék, szüleinek birtoka, így hát miféle forradalmárság az, hogy a tisztelt forradalmár élvezve a jómód különféle áldásait, ilyen alapról támad az őt körülvevő világra. Ilyen körülmények között hirdeti túlságosan fennhangon a tiszta szegénység hamis evangéliumát Bárány Tamás Antiban, ebben a világra oktalanul acsarkodó, állandóan sértődöttet, a kisemmizettet játszó fiatalemberben a tartalmatlan, üres, álnok lázadozás demagógiáját leplezi le — ügyes fordulattal a történet végén. Röviden Szépen mondott szép verseket Zolnay Zsuzsa. Anyakép című összeállítása bennsőséges vallomás volt az anyai sorsról. Az emberi érzelmek tiszta áradását, Zolnay Zsuzsa művészi kitárulkozását a „képi hangszerelés” manőverei nem zavarták: a képernyőn teljes fényében ragyogott fel az emberi szó. (Rendező: Zolnay Pál) Egy kutya, egy szép bernáthegyi és más semmi. De ezért miért kellett egy több mint másfél órás filmet végigszenvedni! ! A vasárnap este látott NSZK tévéfilm a legképtelenebb operettek bárgyúságán is túltett. Új televíziós játék indult, a Négy kerékkel, okosan. A bemutatkozáson ha a kerekekkel nem is, az olajozással — úgy látszik — még volt egy kis baj. Csikorogva indult útjára az utazásba oltott autós vetélkedő. Expresszív kifejező erejű szobrász életével és alkotásaival ismertette meg a nézőket Zsigmondi Boris filmje, a Tékozló fiú. Jó módszernek bizonyult a kortársak vallomásaiból kibontani a monumentális szobrászi életmű karakterét. V. Wf. . i /