Szolnok Megyei Néplap, 1974. április (25. évfolyam, 77-99. szám)
1974-04-17 / 88. szám
xxv. évf. 88. sz. 1974. április 17., szerda- RANG ÉS KÖTELESSÉG Szép, hármas tavaszi ünnepségsorozat van immár mögöttünk. Napok és események, amelyeknek gyakori kísérőszava, mottója volt a fiatalok forradalmisága, forradalmi hagyományaink, s emlékezés a legjobbakra, akik korukból kiemelkedve éltek. Az ünnepek után hétköznapok következnek, s a köznapok velejárója, hogy kevéssé szólunk ünnepi hangnemben. A fiatalok, akik részesei voltak ünnepeinknek, tanulnak,vagy dolgoznak, kinek mi a kora szerinti feladata. Sokszor és sokféle vetületben esik szó a fiatalságról. Most nemcsak a néhol előforduló viselkedési fonákságokra, felnőtt zsörtölődésekre gondolunk, hanem az ifjúság között fellelhető vívódásokra, értékítéletekre, tisztázott és tisztázatlan kérdésekre. Az ifjúsági törvény végrehajtásának főbb kérdéseit megtárgyalta a közelmúltban a Minisztertanács; gyárakban és tanácsoknál töprengenek azon, hogyan lehetne e fiatalok pályakezdési és lakásgondjain enyhíteni. A legtöbbet általában a napi, velük kapcsolatos feladatokkal foglalkozunk. Hegyükről, szerepükről kevesebbet szólunk, pedig néha nem ártana rávilágítani bizonyos elvárásokra, utalni a fiatalság sajátos tennivalóira. Olyan országban élünk, ahol — jóllehet, demográfiai gondjaink is jócskán vannak — több, mint egymillió általános iskolás nevelkedik. Félmillió körül van azoknak a száma, akik valamilyen középfokú oktatási intézményben tanulnak. S ha 30 éves kornál vonjuk meg a „fiatal” korhatárt, újabb milliós tömeget számolhatunk ehhez. Van tehát körülbelül két és fél—hárommillió fiatal országunkban, a lakosságnak legalább a negyedét teszik ki. Felmérhetetlenül sokat jelent, miként találják meg a helyüket és jogaik mellett megteszik-e erejükhöz mérten a kötelességeiket is? Rang és kötelesség. A tömegnyi fiatalnak sajátos rangja van hazánkban. Olyan rang, amely nemcsak elvárásokat , és igényeket jelent, hanem azt is, hogy a felnőttek törődése mellett adniuk is kell valamit. A rang: kényes fogalom. Előkelő szerepet feltételez, korszerű, az igényekhez mért gondolkodást. S azt is, hogy a rang hordozója pontosan tudja, mivel kell „fizetnie”. Mit jelent eszerint az ifjúság rangja? A szocialista társadalom — a munka társadalma, ahol a munka jog, de kötelesség is. Nyilvánvaló tehát hogy annak a fiatalnak lehet igaza rangja, és nemcsak mondvacsinált óhajtott rangja, aki — dolgozik. Mégpedig a tehetségének, képességeinek javát adva, kifogástalanul és odaadóan. Diáknak munka: a tanulás, minden fokon és minden iskolatípusban. Az ifjú szakmunkás, akinek a kezéből harmadrendű munkadarab, tósszepofozott” selejt kerül ki, baráti társaságban lehet „nagymenő”, az is előfordulhat hogy pénze van, jó „svádája”, önmagában azonban rangnélküli ember. A fiatalság rangja a becsületes tanulásból, a jól végzett munkából és a szocialista törvények szerinti életvitelből tevődik egésszé, korszerű és reális fogalommá. A három tényező bármelyikének semmibevevése azzal jár együtt, a lényeget tekintve, hogy a rang fontos tényezői közül valamelyik nincs jelen, tehát önmagában a rang is csorbát szenved. Sokféle, fiatalok köreiben honos vitának, nézetnek lehetünk tanúi. Vitáknak, amelyek azt boncolják, vajon lehetséges-e forradalmiság a mai korban, amikor az építés, a köznapi munka mellett nincs szükség nagy lángolásokra, történelemkönyvekben olvasható, különleges hőstettekre. Előfordul, hogy szürkének, nagy tettektől mentesnek látják korszakunkat a fiatalok egyes csoportjai. Keresik és kutatják a „nagy lehetőségeket”, önkéntelenül is torzítva látásmódjukat Pedig, voltaképpen egyszerű, gondolkozással, helyes értékeléssel felfogható dolgokról van szó. Arról, hogy a kor forradalmisága éppen a hétköznapi tettekben gyökerezik. Abban, hogy jó és korszerű lakóházak épüljenek, szép hidakat alkossunk, modern gépeket, korszerű mezőgazdaságot a valóság igényeihez mért tudományos életet kutatásokat. Ha végiggondoljuk, — s erről is szót kell ejteni a megyében zajló ifjúsági parlamenteken — ez most legalább olyan fontos —, hiszen a jövőt teremtjük meg vele — mint elődeink forradalmi harcai, nagy küzdelmei. Csak éppen — el kell fogadni, meg kell érteni, iránt kell élni« —1 —t 1 VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Leonyid Brezsnyev vezetésével szovjet küldöttség érkezett Varsóba A Varsói Szerződés tagállamai politikai tanácskozó testületének soron következő ülésszakára hétfőn szovjet küldöttség utazott Varsóba. A küldöttséget Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára vezeti. A delegáció tagjai: Alekszej Koszigin, az SZKP KB Poltikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke, Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, külügyminiszter és más hivatalos szovjet személyiségek. Andrej Gromiko, aki résztvett az ENSZ-közgyűlés rendkívüli ülésszakán, Varsóban csatlakozik a küldöttséghez. A Leonyid Brezsnyev vezette küldöttség tegnap délután megérkezett Varsóba. A szovjet párt- és állami vezetőket, valamint tanácsadóikat a lengyel fővárosban Edward Gierek, a LEMP KB első titkára, Henryk Jablonski, az Államtanács elnöke, Piotr Jaroszewicz miniszterelnök és más magasrangú személyiségek fogadták. Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára és Alekszej Koszigin, az SZKP KB PB tagja, a szovjet Minisztertanács elnöke tegnap Varsóban találkozott Edward Gierekkel, a LEMP KB első titkárával és Piotr Jarosze W’icz-cel, a LEMP KB PB tagjával, a lengyel Minisztertanács elnökével. A szívélyes, baráti légkörű megbeszélésen a szovjet— lengyel testvéri együttműködés további bővítésének és mélyítésének kérdéseit, valamint más kölcsönös érdeklődésre számot tartó kérdéseket vitattak meg. Újabb zöldségfelvásárló társulásokra van szükség A megyei tanács termelési-ellátási bizottságának ülése (Tudósítónktól) Csak az iparszerű termesztés és az összehangolt felvásárlás, szállítás és értékesítés révén lehet lényegesen javítani a lakosság zöldségellátásán — állapították meg a szakemberek a Szolnok megyében végzett több hónapos felmérés, elemzés alapján. A megyei tanács termelési és ellátási bizottságának tegnap tartott ülésén megvitatták azt a 10 éves távlati zöldségtermesztés tervet, amely az előzetes felmérés alapján készült. Szolnok megyében — más országrészekhez hasonlóan — az elmúlt években csökkent: 1967 és 1973 között felére zsugorodott a zöldségtermesztés területe. Igaz, hogy a kisebb területen intenzívebb módszerekkel, nagyobb eredménnyel termesztik a zöldségféléket, de az egy lakosra jutó fogyasztásban a megye még mindig elmarad a tervezettől. Az iparszerű termesztési eljárások kidolgozására a megyei tanács a kecskeméti Zöldségtermesztési Kutató Intézetet kérte fel, s a javaslatok alapján jelölik ki a megye leendő „zöldséggyárainak” helyét. Az intenzív zöldségtermesztés alapvető feltétele a nagyfokú gépesítés, ehhez azonban ma még hiányoznak a megfelelő hazai berendezések, s amit kapni (Folytatás a 3. oldalon.) ARA: 80 FILLER tila: Már nem lehet kisipari módszerekkel Körül-belül a gyárkapun Kölcsönösen megértést kérnek Vasúti baleset Szabóiban Szolnok megyei műszaki hetek Ma ünnepélyes megnyitó A Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségének Szolnok megyei szervezete és tagegyesületei által rendezett műszaki hetek ünnepélyes megnyitójára ma délelőtt 9.30 órakor , kerül sor Szolnokon, a Ságvári Endre Megyei Művelődési Központ színháztermében. Bereczki Lajos, a megyei tanács elnökhelyettesének megnyitója után „A hazai környezetvédelem helyzete és feladatai” címmel Szilágyi Lajos, az építési és városfejlesztési miniszter helyettese tart előadást, majd Láng István, az MTA titkárának és Illés Györgynek, az Országos Vízügyi Hivatal elnökhelyettesének beszámolója következik. A mai tanácskozáson dr. Hegedűs Lajos, a megyei tanács elnöke megyénk környezetvédelmi helyzetét ismerteti. Tegnap szójavetésbemutatót tartottak a rákóczifalvi—szajoli Rákóczi Tsz-ben. A szakemberek a NIBEX svéd gyártmányú vetőgéppel ismerkedtek a termelőszövetkezet szójaföldjén. (Tudósítás a 3. oldalon.) Pártküldöttség utazott Moszkvába Az SZKP Központi Bizottsága elméleti és politikai folyóirata, a „Kommunyiszt” szerkesztő bizottságának meghívására Benke Valéria, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a Társadalmi Szemle szerkesztő bizottsága elnökének vezetésével tegnap pártküldöttség átazott Moszkvába, a Kommunyiszt megjelenésének 50. évfordulója alkalmából sorra kerülő ünnepségekre. Lázár György Üzbegisztánban Tegnap Üzbegisztán fővárosába, Taskentbe érkezett Lázár György a Minisztertanács elnökhelyettese, az Országos Tervhivatal elnöke, aki a Szovjetunió Minisztertanácsa meghívására hivatalos látogatást tesz a Szovjetunióban. Lázár György felkereste hivatalában Normahonmadi Hudajberdijev üzbég miniszterelnököt. Munkaügyi miniszterek értekezlete Karakas László munkaügyi miniszter vezetésével küldöttség utazott Moszkvába, a KGST tagországok munkaügyi minisztereinek értekezletére. Az értekezleten részt vesz Nagy Imre munkaügyi miniszterhelyettes is. A munkaügyi szervek vezetői tájékoztatják egymást a munka- és szociális ügyeket érintő legfontosabb intézkedésekről, megtárgyalják az együttműködés továbbfejlesztésének és tökéletesítésének kérdéseit. Szolnoki kislány a győztes Szolnoki siker született az orosz anyanyelvű gyerekek részvételével rendezett országos orosz nyelvi vetélkedőn. A győzelmet Szabó Olga, a szolnoki Kassai úti általános iskola nyolcadikos tanulója szerezte meg. Az alsófokú oktatás távlatai Dr. Ortutay Gyula elnökletével tegnap a parlamentben ülést tartott az országgyűlés kulturális bizottsága. A tanácskozáson — amelyen részt vett Varga Gáborné, az országgyűlés alelnöke és dr. Garamvölgyi Károly művelődésügyi miniszterhelyettes is —• a képviselők az alsófokú oktatás távlati irányelveiről tájékozódtak, megvitatták — dr. Gosztonyi János művelődésügyi miniszterhelyettes előterjesztésében — azt a Minisztertanács számára készített jelentést, amely taglalja az alsó fokú oktatás alapvető fejlődési irányát, a személyi és tárgyi feltételek alakulását. Zenei napok Törökszentmiklóson Tegnap megkezdődött a Kodály Zoltán Zenei Napok immár hagyományos rendezvénysorozata Törökszentmiklóson. A huszadik század egyik legjelentősebb és talán legsokoldalúbb zenei alkotójának, a törökszentmmiklósi városi zeneiskola névadójának életéről munkásságáról 1972 óta minden évben szakmai napok keretében esik szó. Az idei tanácskozás központi témája: Kodály Zoltán tevékenysége az egységes magyar énekkari kultúra megteremtéséért. A címadó előadást Maróti Gyula, a KÓTa főtitkára tartotta, majd Kardos Pál, a kecskeméti Kodály Intézet igazgatója a kórusművek zeneszerzői problémáiról beszélt. A városijárási művelődési központban ugyancsak tegnap „Népi hangszerek Szolnok megyében” címmel kiállítás nyílt A május 5-én záruló zenei napok egyébként számos programkülönlegességet kínál 19-én a Magyar Rádió nyilvános adására kerül sor „Ki nyer ma’! címmel. 26. és 27-én megyei szolfézs verseny lesz, május 3-án pedig a városi zeneiskola növendékeinek hangversenyét rendezik meg A 15 éves fennálását ünneplő Liszt Ferenc kórus koncertje zárja a rangos eseménysorozatot Az utasokért A szolnoki helyi autóbuszvonalak többsége nyolc évvel ezelőtt, még 1966-ban alakult ki. Azóta új üzemek, gyárak, sőt lakótelepek épültek, a helyzet tehát jelentősen megváltozott. Néhány autóbusz üresen fordul, a legtöbb viszont túlzsúfolt A VOLÁN 7. számú vállalat ezért nagyszabású forgalomfelmérést végez, kérdőívek segítségével tájékozódnak a csaknem húszezer bérletes utazó véleményét kérik ki A felmérés eredményei alapján alakítják ki jövőre a város új autóbuszközlekedési rendjét. Egy mondatban — A Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának meghívására tegnap Jakab Sándornak, a KB tagjának, a KB osztályvezetőjének vezetésével az NDK- ba utazott az MSZMP KB pártmunkásküldöttsége. A w Dr Zsögön Éva egészségügyi minisztériumi államtitkár vezetésével tegnap reggel küldöttség utazott Jugoszláviába. Mongol bélyegkiállítás nyílt tegnap a Magyar Filatélia Vállalat és a Kultúra Külkereskedelmi Vállalat rendezésében a November 7. téri filatéliai szaküzletben. — Vasárnap Békéscsabán a Kulich Gyula ifjúsági és úttörőházban rendezték meg az országos latin-amerikai társastáncversenyt. HÍREK — TI HŐSI I ISI >K HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK — HÍREK