Szolnok Megyei Néplap, 1982. április (33. évfolyam, 77-100. szám)
1982-04-27 / 97. szám
4 Kiosztották a Kazinczy-érmeket Jászberényi fiatal a győztesek között Vasárnap befejeződött Győrött A szép magyar beszéd háromnapos vetélkedőjének országos döntője, amelybe 120 gimnáziumi és szakközépiskolás, valamint szakmunkástanuló jutott be. Mindkét kategóriában a tizenöt legjobb megkapta a Kazinczy-érmet, valamint a Hazafias Népfront Országos Tanácsának díját. Ezen kívül öt Kazinczy-érmest a KISZ Központi Bizottsága külön díjazott. Az érméket Péchy Blanka érdemes művész, az érem alapítója, a két zsűri díszelnöke adta át. A legszebben beszélő 15 gimnáziumi és szakközépiskolai tanuló a következő: Balogh Gyöngyi Kazinczy Ferenc Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola Győr, Buda András Pes számú Ipari Szakközépiskola Miskolc, Buz Angéla Landler Jenő Gimnázium Eger, Détár Enikő Gárdonyi Géza Gimnázium Eger, Herendi Zsolt Nagy Lajos Gimnázium Pécs, Kincses Árpád Gyermekváros Fót, Kovács Mária Jókai Mór Gimnázium Komárom, Rusznák Andrea Bessenyei Ferenc Gimnázium Kisvárda és Ruzsinszky Attila Dobó István Gimnázium Eger. Sáfár Mónika Első László Gimnázium Budapest, Sárközi Enikő Petőfi Sándor Gimnázium Pápa, Szakács Zsuzsanna Árpád Gimnázium Tatabánya, Varga Andrea Katona József Gimnázium Kecskemét, Völgyi Éva Vasvári Gimnázium Székesfehérvár és Ződi Zsolt, Zrínyi Gimnázium Miskolc. A legszebben beszélő szakmunkásképző intézeti hallgatók: Bódi Éva Békés Glasz Élelmiszeripari Szakmunkásképző Budapest, Borbás Ildikó, Rónai Sándor Élelmiszeripari Szakmunkásképző Budapest, Both Andrea Gyors- és Gépíró Iskola Komárom, Győri István 21-es számú Katona József Ipari Szakmunkásképző Budapest, Horváth Edit 403-as számú Pesti Barnabás Szakmunkásképző Sopron, Hutkai Attila 117-es számú Ipari Szakmunkásképző Sátoraljaújhely. Juhász Zsuzsa Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképző Győr Kiss Sándor 606-os számú Ipari Szakmunkásképző Jászberény, Madar Erika Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképző Debrecen, Papp Etelka Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképző Kiskunhalas, Pitrik Katalin 12-es számú Dallos Ida Szakmunkásképző Budapest, Somoskői Tibor Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképző Salgótarján, Széki Andrea 402-es számú Ipari Szakmunkásképző Mosonmagyaróvár. Takács Lívia Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképző Pécs és Varga Ildikó 624-es Ipari Szakmunkásképző Szeged. Van még tanulni való... A megyei amatőr zenekarok, szólisták bemutatója . Szombaton rendezték meg Szolnokon, a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban a megyében működő pop-, dzsessz- rock-, country-együttesek és szólisták valamint mai dalosok találkozóját. A bemutató megszervezése az intézmény hagyományai közé tartozik. Az amatőr rock-, beategyüttesek a hatvanas évek közepétől, végétől élték reneszánszukat. Szinte nem volt egyetlen olyan iskola, munkahely amelynek ne lett volna saját zenekara. Ezek a csoportok több kevesebb zenei felkészültséggel, primitív technikai felszereléssel álltak közönség elé. A szó tiszta értelmében vett amatőr lelkesedés azonban sok mindent pótolt. Nem egy jó „bulira”, rock and roll partira, versenyre emlékeznek vissza nosztalgiával a mai harmincasok, negyvenesek. A disco zene, a disco mint szórakoztatási forma térhódításával sorra szűntek meg az együttesek. Számuk az országban több ezerről néhány százra csökkent. Később — várhatóan és természetesen — mint mindendivat, a disco csillaga is leáldozott. Bármennyire is monoton, sokak által elgépiesedettnek tartott muzsika volt, tökéletes hangminőségben szólaltak meg a számok a közönség füle megszokta a színvonalas zenét. Így az, egy-két esztendeje alakuló fiatal együtteseknek már magasabb mércének kellett megfelelniük, úgy szakmai felkészültségben, mint a hangzás minőségében. És itt a bökkenő. A mai tizen-huszonéveseknek — akik a húrok pengetéséhez fogtak — legyenek diákok vagy már dolgozó fiatalok, éppúgy nincs pénzük a jó szerelésit megvásárolni, mint nem volt tizenöt esztendeje eődeiknek. Lehet, hogy hangszeres tudásuk csiszoltabb, mint az előttük járó nemzedéknek volt, de ez ha kevés. A harmadik tényező az hogy lelkesedésük sem az, igazi, nem beszélve a közönségre gyakorolt hatásukról. Kanyarodjunk vissza az elmúlt hétvégi bemutatóhoz! Különböző műfajokban tizenöt együttes, illetve szólista szerepelt. A fellépők közül sokan — saját szerzeményeikben — nem tisztázták tulajdonképpen mit is akarnak játszani rockot, countryt vagy tradicionális beat muzsikát. A műfaji átfedések így eklektikus kompozíciókat szültek, melyek a zenei szerkesztés mindenféle alapkövetelményeit nélkülözték. Vollt próbálkozás versek megzenésítésére. A feldolgozások elsődleges szempontja, hogy a párosítás során az eredeti mű ne veszítsen értékéből. Vagyis — jelen esetben — a zenének „illik” olyan színvonalon csendülnie mint a költemény. Ezek a kísérletek sorra kudarcba fulladtak. Egyes zenekarok olyan konzervatív rock sémákat melegítettek fel melyek már tíz esztendővel ezelőtt is kopottak voltak. A fogyatékosságokat, a fantázianélküliséget az erős torzítással, a nagy hangerővel próbálták leplezni, de a hibák íw még kiáltóbban jelentkeztek. Akadtak azonban szép megszólalások is. Egyeey vokálbetét, hangszerszóló megmaradt a közönség emlékezetében. A szereplés azonban nem rután a tiszta hangzás produkálásából hanem eavfajta színpadi mozgásból is áll. Az utóbbit nagyon kevesen tudták elfogadható szinten megvalósítani. A következő esztendőben lesz egy nagyszabású országos amatőr zenei találkozó, melyre Szolnok megyéből is várják majd a legjobbakat. Addig még lesz egy megyei megméretés. Remélhetőleg a hibákból okulva, a tapasztalatokat kamatoztatva készülnek majd az érintettek a bemutatóra. Eredményesebb munkájukhoz azonban arra is szükség van, hogy fejlődésükhöz az igényelt szakmai, — és ha megérdemlik — anyagi támogatást megkapják. Fekete Sándor SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Háy Károly László emlékére ! Méltatlanul keveset emlegetett festő a most hetvenöt éve, 1907. április 27-én született Háy Károly László. Ki volt ő? — kérdezhetjük még a bennfentesebb tárlatlátogatóktól is, amely érdeklődésre minden bizonnyal ez a válasz: aki azt a furcsán visszanéző, öreguras külsejű önportrét festette. Igen, ez az azonosítás kétségkívül igaz, ám tény az is, hogy mind e jellegzetes férfialak elkészülte előtt, mind annak befejezése után még számos más fontos mű került vászonra vagy papírra Háy Károly László gyakorta helyét változtató műtermében. Csók István, Réti István, Vaszary János egykori tanítványa ugyanis rendkívül mozgalmas életet élt. Alighogy bemutatkozott 1927- ben, s alighogy megrendezte első önálló kiállítását 1929- ben — tehát huszonkét éves ifjúként —, máris Berlinben tűnt fel, azzal a céllal, hogy a legújabb művészeti irányzatokat megismerje. A német fővárosban ebben az időben a forradalmi eszmék híveinek egyik nagy csoportosulási helye volt, így hát az ifjúság számos haladó szellemű művész munkásságát a legközvetlenebb közelről tanulmányozhatta. Az expresszionisták tették rá a legnagyobb hatást. Talán elsősorban Käthe Kollwitz, akinek szinte szétrobbannak befeketített kartonjai, amint a nyomor poklait a grafit éles villanásaival megidézik. Amikor hazatért, Háy bekapcsolódott az illegális kommunista párt munkájába, amelyet a maga módján segített: röpcédulákat illusztrált, plakátokat rajzolt. S tette ezt abban a robbanó, expresszív stílusban, amit Berlinben szívott magába, s tette oly elszántan, a mindent vállalás jegyében, hogy kétszer börtönbe is zárták a festőt, az ábráiért. . . Amikor a Szocialista Képzőművészek Csoportja megalakult, Háy Károly László természetesen alapító tagként vett részt munkájában, és az ő művei is ott függtek a Tamás Galériában, amikor ez a Derkovits örökségét vállaló, ápoló, azt tovább éltető közösség 1935- ben „Új realisták” című tárlatával a nyilvánosság előtt bemutatkozott. E társulásnak ő volt az egyik legállandóbb tagja. Nem hiányzott az 1940-es újraszervezéskor sem, s ugyanígy vállalta az 1942- es „Szabadság és Nép” című bemutatkozás minden veszélyét is. Készített egy antifasiszta szellemű linóleummetszet-sorozatot is Német maszlag — török áfium címmel. És volt bátorsága kiadni ezt a keze alól a terror tombolásának idején . .. A felszabadulás után Háy Károly László művészete is megkapta a neki járó megbecsülést, a mester azonban stílust is, munkát is váltott. Kevesebb indulattal, kissé oldottabb modorban irodalmi kiadványok egész sorát illusztrálta, köztük a neki oly kedves Csokonai és Petőfi új kiadású műveit. Aztán a díszlettervezéssel is megpróbálkozott, mégpedig oly sikeresen, hogy egy ideig ő volt az Iparművészeti Főiskola díszlettervezési szakának vezető tanára. Nyarait a szolnoki Művésztelepen töltötte. Hogy miért éppen a puha fényekben fürdő tiszai tájban keresett témát a korábbi expresszionista? Nyilván élete előrehaladtával érdes karaktere is szelídebbre változott, no meg az őt körülvevő, kedves korábbi elképzelései szerint megnyugvó világ szintén a mélázóbb, tűnődőbb hangulatba ringatta. Sajnos „őszikéinek” megfestésére már nem jutott ideje, mert 1961. január 16-án, alig 54 éves korában elhunyt. Amit azonban hátrahagyott: életmű. Jóval több, mint az a furcsán visszanéző, öreguras önportré. A. L. Önarckép Mocsár Gábor: Délibábjaim városa Mocsári Gábor egy percig sem csinál titkot abból, hogy érzelmeket, indulatokat is akar kavarni — akár vitát provokálni — a szeretve bírált városban és városról. Kevés városunk büszkébb Debrecennél a történelmére, egyáltalán arra, hogy van történelme és sajátos karaktere. Joggal adódna persze az ellenvetés, hogy minden településnek van múltja és valamilyen arculata, csakhogy ez nem igaz. A kisebbrendűségi érzés és tudat teljesen ismerellen Debrecenben, amely fittyet hány Petőf, Ady vagy Gulyás Pál ítéleteire. Van ebben az állandóságban, magabiztosságban valami imponáló és lefegyverző, de joggal hívta ki Mocsár Gábor haragját is. Mi az, ami szinte első látásra minden elemzés és tanulmányozás nélkül (és előtt) is felháborítja a szerzőt? Két szóval válaszolhatunk: éppen a változás, illetve a panel. Az, amivel jellegtelenné, szürkévé, már-már lakhatatlanná tettük az elmúlt évtizedekben városainkat! Debrecenben azonban a helyi sajtóban (a Hajdú-Bihar megyei Naplóban) maguk az építészek indítanak polémiát. ..Vita Debrecen építészeti fejlődéséről” címen. Nem merném állítani, hogy ez jellemző és általános tünet minden városunkban. Sőt! Városatyáink hajlamosak arra, hogy a döntéseiket és azok következményeit ,,objektív” szükségszerűségként tüntessék fel, mint a természet jelenségeit. Holott — s ez derül ki a debreceni vitából is, egyáltalán nem igaz, hogy csak egyetlen ,az éppen alkalmazott megoldás volt, másrészt a közvéleményt igenis foglalkoztatja, hogy a közpénzeket hogyan használják fel. Mocsár Gábort, a szociogizáfust — érthetően *— éppen a közvélemény érdekli jobban az „utca embere”, aki a maga sajátos eszközeivel igenis leadja a szavazatát. A lakáshirdetéseket tanulmányozva állapítja meg Mocsár, hogy aki csak teheti menekülni próbál abból a spanelakásból, amelybe csupán néhány hónapja költözött be! Mi ez, ha nem kritika? Az említett vitában azonban szenvedélyesen szólnak a már jóvátehetetlen károkról is. Lebontották Csokonai Köbsev házát, átformálták a városmagot. Jellegtelenebbé, de nem használhatóbbá, racionálisabbá. Laikus nem tud dönteni ebben. Mocsár sem szakemberként nyilatkozik. Ami nem azt jelenti hogy észrevételei nem racionálisak, megszívlelendők. Példaként az utcaneveket említem, ami aztán tényleg nem kerül pénzbe. Sajnos ez sem csupán debreceni jelenség, hogy ősi helyneveket sem kímél a ,,városrendező” kedv. Még Debrecenben sem, ahol erős a cívis öntudat. Mocsár kedvtelve, de kritikusan, helyenként ironikusan pásztázza át a múltat is. Különösen Csokonai alakját rajzolja meg nagy szeretettel vallomásodon. Debrecen súlyos öröksége ő, hiszen csak meghalni fogadta vissza a város, a hányatott sorsú poétáját. A könyv felét a Hortobágyról, a Nagyerdőről és Mocsár szűkebb szülőföldjéről a Debrecentől keletre húzódó erdőségekről írottak teszik ki. Ha eddig szubjektív volt, akkor itt még szabadabban, csapongóbban az. Milyen lesz Hortobágy jövője? — firtatja, s példák, élmények sokaságával indokolja aggodalmát. A város és környékének hajdani és mai viszonya egyszersmint alkalom arra, hogy néhány társadalmi torzulást is szóvá tegyen. Ezek közül itt azt a dzsentroid magatartást emelnénk ki, amely jellemzővé vált egy társadalmi rétegünknél. Mocsár erkölcsi felháborodása jogos, olykor azonban naivnak is tűnik. A társadalmi gyökér nem jelent egyszersmint erkölcsi kritériumot is. Arra gondolok itt, hogy a munkás vagy paraszt származás — önmagában — senkit sem óv meg — igaz, hogy fel sem ment! — a néhai dzsentrik undorító szokásainak átvételétől. A vadászatok, nagy lakomák, a potya szeretete — olyan emberi gyarlóságok, amelyek ellen aligha elegendőek az erkölcsi dörgedelmek. Hasznosabb lenne — utal is erre Mocsár — a nyilvánosságban, a közösségben lévő garanciákat erősíteni. Ehhez azonban konkrétan kell megnevezni a dolgokat. A szociográfus egyelőre csupán a jelenségeket nevezte révén, s ez alig több, mint amit az „utca embere” megtesz, megtehet. Mégsem haszontalan, amit Mocsár Gábor tesz. Könyve Debrecenről és környékéről a magyar valóságról szerezhető ismereteinket gazdagítja. Bár minden nagyobb városunkról íródna ilyen indulattal és vitázó kedvvel egy-“<Jv könw! Többet tudhatnánk magunkról. (Magvető Könyvkiadó). Horpácsi Sándor 1982. ÁPRILIS 27, A rádió hulámhosszán A magyar nyelv hete A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat kezdeményezésére tizenöt évvel ezelőtt rendezték meg először a magyar nyelv hetét. Az idén április 19-től 25-ig került sor az anyanyelv ünnepére. Több ezer előadás hangzott el országszerte, is tizenkét alkalommal szólaltak meg a rádióban is, szakemberek, nyelvünk hivatásos őrei. Az Édes anyanyelvünk, a Beszélni nehéz, a Magyarán szólva e jól ismert műsorsorozatok mellett a Gondolat, a Rádió irodalmi lapja, s a Nevek palástban — darócban című műsor a nyelvi érdekességek, a nyelvhasználat kérdései mellett elsősorban a nevekről, a névválasztásról szóltak. A téma időszerűsége kétségtelen, hiszen úgy tűnik, az utóbbi időben kimentek a divatból a szép, ősi magyar keresztnevek. Noha Ladó János pár éve megjelent Utónévkönyve több száz címszavával bő választékot nyújt, a leendő anyáknak, apáknak, az idegen nevek mégis kedveltebbek, az anyakönyvi hivatalok pedig engedékenyek a választásban. Persze nem is igen tehetnek mást, hiszen mire az anyakönyvezésre sor kerül, már megmásíthatatlanul döntöttek a szülők. A név alapján el lehet dönteni, hogy melyik országban született a viselője, de elárulja azt is, hogy névadói kötődnek szülőföldjükhöz. Vállalják múltját, jelenét. S ha akadnak is kivételek, mégiscsak általánosítható, hogy a névválasztás is állásfoglalás, a nemzettudat egyfajta megnyilvánulása. Harminc perc alatt a Föld körül Néhány hete új időpontban, vasárnap délben jelentkezik a Kossuth adón a Harminc perc alatt a Föld körül című nemzetközi magazin. A korábbi hétköznap délelőtti időpontnál szerencsésebb az új, hiszen jóval többen hallgathatják a színes, érdekes, humoros, s nem egyszer a külpolitikához háttérinformációt adó műsort. A Rádió külföldi tudósítói jóvoltából „bekukucskálhat” a hallgató a kulisszák mögé, ízelítőt kap egy-egy ország népének szokásairól, furcsaságokról, szokatlan történetekről, rekordokról. S mindezt szellemes feldolgozásban, bizonyítékaként annak, hogy a világ különböző pontjain dolgozó magyar újságírók a diplomatikus, lényegretörő tudósítások mellett értenek a humor nyelvén is. A legutóbbi adásban értesülhettünk többek között arról, hogy az angol televízió egyenes adásban közvetítette, amint a Falklandra tartó flotta legénysége egy argentin zászlóval díszített játéktankra lövöldözött gyakorlat címén, hallottunk lakat alá került csehszlovák „pénzcsinálókról, találgattuk a francia Liberation című újság rejtjelzett pikáns hirdetéseit, a legsikeresebb műsorszám azonban Washingtonból érkezett, abból az alkalomból, hogy az USA-főváros újságírói „tiszteletbeli sportrepülőnek” nevezték ki Haig külügyminisztert. Haig heti 27 ezer kilométeres teljesítménye valóban példátlan, még Kissingert, egykori elődjét is lekörözte ezzel a rekorddal, pedig ő sem volt éppen otthonülő. Haig orvosai viszont aggódnak e nagy tempó egészségügyi hatásai miatt. — tg —