Állami gimnázium, Szolnok, 1903
Miért idegenkedik az ifjúság a gyakorlati életpályáktól. Irta: Nógrádi László dr. Év év után mind nagyobb számmal özönlik az ifjúság a tudományos pályákra. Alig van gimnázium, amelyben fölös ne volna a tanulók száma s az egyetemek, jogi akadémiák évi kimutatása elég világosan beszél arról a hallatlan kedvről, mely ifjúságunkat a diplomás pályákra — különösen a jogira — viszi. Ez mindenesetre olyan jelenség, amely fölött gondolkozni érdemes, mert baj, nagy baj a diplomahajhászok ekkora áradata. Észre vették már évekkel azelőtt s a volt közoktatásügyi miniszter az 1902-iki közoktatásügyi tárca költségvetésének tárgyalása alkalmával április 10-én tartott nagy beszédében mint legnagyobb bajt fejtegeti. A miniszter szava elhangzott, elhangzott azóta annyi más intő szó is minden eredmény nélkül; sem a társadalom, sem a szülők, sem az ifjúság nem szívlelte meg. Azóta is csak oly zsúfoltak az intézetek, mint azelőtt s az egyetemek, akadémiák népessége hatalmasan szaporodik. Apadás nincs! Gátat vetni ezen áradatnak nem lehet, mert hiszen az iskolák kapuja mindenki előtt nyitva van, aki kopogtat s kellő bizonyitványnyal ellátva érvényesítheti jogát. Minden év szeptemberében megindul a diáközön. — Milyen örvendetes jelenség volna ez, ha az iskolákba iratkozók legalább is jó része hivatottságot hozna magával, ha nem csupán a szülők diploma hajhászása, divatossá lett úrrá nevelési felfogása küldené fiaikat a középiskolák falai közé, ha nem volna ennek a tudományért égő szomjúságnak, ennek a fényességnek árnya is: a veszélyeztetett sociális és nemzeti érdek. De ime itt az árny, a fenyegető veszedelem. A közönségnek, az ifjaknak meg kell érteniök ezen veszedelmet! S nagyon örülnék, ha ez értesítő szűk keretében sikerülne egynémely balfelfogást eloszlatnom a címül írt kérdés fejtegetése alkalmával. Szavaimat egyenest a szülőkhöz intézem (bár tudom, hogy a szülők nem szeretik