Szövetkezeti Élet, 1987 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1987-05-01 / 5. szám

Új bolt Visontán ! A Domoszlói Áfész a Vi­­[ sorr­án felépült szolgáltató­­­­ház részeként nemrégiben­­ új élelmiszer-háztartási bol­­­­tot nyitott. A bolt 170 négy­­­­zetméter alapterületű, létesí­­­­tésére több mint 2,5 millió forintot fordítottak. Bevezet­ték a tőkehús árusítását is, vele együtt a lakosság így már mintegy félmilliós érté­kű árukészletben válogat. Fotó: Szabó Lajos Bővülő árualapok • A Kisiparosok Heves Megyei Szervezete és a Fogyasztási Szö­vetkezetek Heves Megyei Szö­vetsége még ez év elején átte­kintették a VII. ötéves tervidő­szakra szóló,­ kettejük közötti együttműködési megállapodást — külön kiemelten a lakossági áru­ellátás javítását, a tagsági igé­nyek jobb kielégítését célzó kap­csolati formák továbbfejlesztésé­nek lehetőségeit. Az érdekképvi­seleti szervek ennek alkalmával megegyeztek, hogy megyei koor­dinációban a kisiparosok által előállított, fogyasztási cikkek for­galmazását a­ fogyasztási szövet­kezeti kereskedelemben a ko­rábbiaknál jobban elősegítik. Okulva az elmúlt időszak hiá­nyosságaiból, a Mészöv és a Kio­sz ú­j alapokra helyezte a kis­iparosok és a fogyasztási szö­vetkezeti bolthálózat közvetlen árukapcsolatai kiszélesítésének módszereit. A Mészöv az érin­tett áfész-áruházaktól és szak­boltoktól bekérte az általuk — az üzletprofitnak megfelelően — hiányjelegű­nek, vagy szűk vá­lasztékúnak minősíthető * cikkek listáját. A beérkezett adatokat megyei szinten összesítve, eljut­tatta a Kiosznak, amely a lis­ta alapján a termeltetésszerve­zést a kisiparosok körében be­indította. Ezzel egyidejűleg az érdekképviseleti szervek közös megyei megbeszélés keretében ismertették elképzeléseiket a fo­gyasztási szövetkezetek kereske­delmi vezetőivel és a kisiparo­sok képviselőivel. A tapasztalatok a­lapján a­ kez­­deményezések hasznosnak bizo­nyultak. Az elmúlt két hónap­ban a fogyasztási szövetkezetek kereskedelmi egységeit a kisipa­rosok megkeresték és konkrét üzleti megállapodásokat is kö­töttek a cikkeknek közvetlenül a hálózatba történő szállítására. Az érdekeltek a különböző cik­kek átadási-átvételi áraiban is megállapodtak, amelyek általá­ban kedvezőbbek az adott ter­mék nagykereskedelmi áránál, ezért a fogyasztói árat is a­ ke­resletnek megfelelő szinten le­hetett kialakítani. A hiánycik­kek közül a közvetlen üzleti kapcsolatok nyomán a fogyasz­tási szövetkezeti hálózatban már­­is megjelentek a különböző mé­retű csavaranyák, lábrácsok, ké­­ménydugók, ácskapcsok stb. amelyek folyamatos kínálata egész évben biztosított. Újabb lendületet adva az együttműködés Íriszei­esetésének. 198". június 9. és 11-e között a Kisiparosok Heves Megyei Szer­vezetének székházában (Eger, Csiky Sándor u. 32.) vásárlással egybekötött árubemutatóra ke­rül sor. A bemutatott termékek­ből a fogyasztási szövetkezetek boltvezetői közvetlenül rendel­hetnek, illetve a kisiparosokkal további, folyamatos áruszállítá­sokban is megállapodhatnak. Novák István áfész-titkárhelyettes, Mészöv Mepénk és az ipari szilfai Iereszlházak kapcsolata A Trade-Coop Ipari Szövetkezeti Kereskedőház 123 be­teles betéti társulásaként jött tetre, 1986 nyarán. Tagjai zö­mében ipari szövetkezetek (­95), de bank- és külkereske­delmi vállalatok is vannak benne.­­ A­­ Trade-Coop fő célkitűzése a szövetkezeti ipar konverti­bilis e­xportáru-alapjának növelése, új exportcsatornák fel­kutatása. Nemcsak a külpiaci tevékenységre helyez azon­ban súlyt, hanem szervező tevékenységének fontos része a hazai piac is. Programjában szerepel még a szocialista or­szágokkal folytatandó árucsere bővítése, a szocialista im­port növelése. Mindezek érdekében széles körű tevékenységet indított, felméri, összegzi az ipari szövetkezetek által kínált lehető­ségeket és intenzív piackutatást végez. Információi alapján konkrét üzleti kapcsolatokat szervez, illetve tőkéje segítsé­gével olyan fejlesztéseket, gyártást finanszíroz, esetleg ma­ga hoz létre termelőkapacitásokat, amelyek segítségével a külpiaci igényekhez az eddigieknél jobban lehet igazodni. Külkereskedelmi joga alapján hazai, szocialista és tőkés piacokról anyagokat, alkatrészeket szerezhet be, készletez­het, az export volumenének és gazdaságosságának növelé­se érdekében. Összességében tehát integrált, komplex szolgáltatást nyújt szövetkezeti partnereinek. Miután nem profilírozott külke­reskedelmi vállalat, hanem kereskedőház, így tevékenysége jóval sokrétűbb. Vagyis mindennel foglalkozhat, ami ter­meléshez, értékesítéshez kötött, és ami az országnak, a be­téteseknek megéri. A Heves megyei szövetkezetek közül betétes az Univer­sal és az Elkisz. Az Universal elnöke, Kulcsár Viktor egy­ben a Trade-Coop igazgatótanácsának is tagja. Eddig két helyen, Győr-Sopron és Heves megyékben van­nak a Trade-Coopnak kihelyezett munkatársai. Győrött több fővel irodaként működik a képviselet, Egerben — a Ki­­szöv keretei között — május 1-től dolgozik egy üzletkötő, Schmidt Klára személyében. A kapcsolatrendszer kidolgozása most van folyamatban. Begyűjtésre, felmérésre kerülnek a szövetkezetek által kí­nált lehetőségek. Így a fejlesztési tervek, az előkészítés alatt álló új gyártmányok, a meglevő és folyamatosan gyár­tott termékek új elhelyezési lehetőségei, továbbfejlesztése, a szabad kapacitások stb. Ezek­ ismeretében széles körű piackutatásra kerül sor, felkeresvén az együttműködési és értékesítési lehetőségeket. Szövetkezeteink közül a Trade- Coop a Hevesi Népművészeti és Háziipari Szövetkezettel kötött már kisvolumenű exportra szerződést. Tekintettel a kereskedőház jelentős (630 millió forintos) alapító vagyonára, komplex szolgáltatási-finanszírozási te­vékenységére, szeretnénk a Heves megyei ipari szövetke­zetek érdeklődését mind jobban felkelteni, elsősorban fej­lődésük elősegítése érdekében.­ ­Lőcseinél VazeztűKM; SH. 4 SZÖVETKEZEI! ÉLEI Rövidebb áruutak a kereskedelemben A szövetkezeti kereskede­lemben­­ is nagy jelentőségük van a forgalmazás hatéko­nyabb, költségkímélőbb mód­szereinek, az áruút rövidíté­sének, a termelőkkel, érté­kesítőkkel való együttműkö­dés javításának. Korántsem véletlen, hogy megyénkben a korábbi stag­nálás után, a legutóbbi két esztendőben lényegesen töb­bet profitáltak áfészeink a nagykereskedelemmel közö­sen üzemeltetett értékesítő helyekből. Tavaly már 14 nagykereskedelmi, illetve készletező vállalattal volt közös egységük szövetkezete­inknek, s a 20 helyen, a ko­rábbinál 21 százalékkal na­gyobb, összesen közel 750 millió forintos forgalmat bo­nyolítottak le. Egerben, Gyöngyösön, Hatvanban lé­nyegesen kiegészíthették, differenciáltabbá tehették így a választékot, a kápolnai afész pedig a Ferroglobus­­­szal, illetve a Metalloglo­­busszal együtt működtetett telepein a község körüli fal­vakban is 285 millió forint értékű áruhoz juttatta a fo­gyasztókat. A közös boltokban fókérrt bútort, sportcikket, játékot, hangszert, szerelvényt forgal­maznak, de a hatvani áfész gesztorságában, Füzesabony­ban, Párádon és Pétervásá­­rán is működő, használt ru­házati­ cikkeket árusító üzle­tek nem kevésbé jelentősek. S igen figyelmet érdemlő az egri­ áfész General-Plan Kisszövetkezettel közös szá­mítástechnikai eszköz értéke­sítése is. Az előbbieknél szerényebb eredményt hoztak a termelő szervezetekkel közös értéke­sítések, mindössze három szaküzletet sikerült eddig nyitni. Az egri áfész a Hó­­dikertel, az Agria Bútor­gyárral, a Gyöngyszev pedig — mint szintén ismeretes — a Graboplasttal árusít azo­nos boltban. A közvetlen termelői be­szerzések sem adhatnak még okot a túlzottabb megelége­désre, hiszen ha tavaly ös­­­­­zesen 403,2 millió forint volt is az értékük, alig több ez a korábbinál, s az áfé­­szek együttes bolti kiskeres­kedelmi, vendéglátói értéke­sítésében mindössze 5,6 szá­zalékos részarányúnak mond­ható. Csupán az a biztatóbb, hogy az egyes szövetkezete­ket vizsgálva — akár a gyöngyösit, akár pedig a pa­­rádit, a ludasit, a tarnamé­­rait, a domoszlóit vagy­ a füzesabonyit tekintve — szá­mottevő. 11,1—47,2 százalé­kos a beszerzések növekedési üteme. Sokat jelent s még inkább jelenthet a nagykereskedel­mi jog megszerzése, s ennek kihasználása mások részéről is, miként a kishatármenti forgalom, az áruházi cserék lehetőségeinek jobb megra­gadása. Mert ezekből nyil­vánvalóan nemcsak , Eger, Gyöngyös­­ vagy Hatvan pro­fitálhat, hanem még számos kisebb szövetkezet is. S ugyanígy dinamikus fejlő­déshez vezethet az áfészek eddiginél jobb együttműkö­dése is, amelyre csupán egyetlen példa a füzesabo­nyi áfész gesztorságában működő — a Mészöv koor­dinációjában életre hívott — nagykereskedelmi iroda, amely tavaly 170 millió fo­rint értékben biztosított építőanyagot közvetlen be­szerzésből áfészeinknek. — m.v — Jobb m­anlakörülmények Kerecsenden . A kerecsendi Aranykalász Mgtsz az elmúlt ötéves terv során a megye legjobb­jai közé küzdötte fel magát. Az elért jó eredmények alapján lehetővé vált, hogy javítsanak a dolgozók mun­kakörülményein is. A gépte­lepen néhány hónapja adták át a 458 négyzetméter alap­­területű új műhelyt. Ezzel lényegesen javultak az itt dolgozók munkakörülményei. Erről beszél Grósz József gépesítési ágazatvezető. — Az előző 120 négyzet­­méteres kis műhelyecskénk bizony már nagyon elavult volt. A megnövekedett igé­nyeknek sehogyan sem felelt meg. A javításokat gyakor­latilag csak a hideg időjárás múltával tudtuk elvégezni, hiszen nagyobb gépeink be sem fértek a műhelybe. A munkák zömét a szabadban végeztük. — Kérem, mutassa be az új műhelyt. .— Itt egy nyitott gépszín volt, amit magtárnak is hasz­náltak. Ennek átalakításával jött létre ez a MŰSZAKI BÁZIS. Klímaberendezéssel, korsze­rű világítással és központi fűtéssel. Nogy előny, hogy egyszerre négy nagyobb gé­pet is tudunk fogadni, te­hergépkocsikat és kombájno­kat is.­­ — Milyen gépek, berende­zések segítik a munkát? — Minden olyan alapvető géppel rendelkezünk, ami a javítások szakszerű elvégzé­séhez szükséges, így köszörű- és fúrógépeink vannak. Kör­nyezetvédelmi szempontok figyelembevételével vásá­roltunk egy alkatrészmosót is. Az ST—A 80 MG Stern­­mob típusú gőzborotvás mo­sóberendezés is nagy segít­séget jelent dolgozóinknak. Két пай* teljesítményű ka­zánnal fűtünk, s ez télen a legnagyobb hidegben is meg­felelő munkafeltételt bizto­sít. — Mi lesz a régi műhely sorsa? — A régi műhelyünk meg­marad. Szervizműhely lesz. Továbbra is ott végezzük a zsírozásokat, olajozásokat, valamint ott maradnak az adagolás-, villamos- és esz­tergályos műhelyek. — Javultak-e a tisztálko­dás, az étkezés feltételei? — Egyelőre a régi­­ mű­helyépületben biztosítjuk a zuhanyozási, mosdási lehető­séget, amíg az új műhely mellett fel nem épül az új blokk, a szociális létesít­mény. Ha ez kész lesz, ak­kor mondhatjuk, hogy dol­gozóink munkafeltételeit, a szociális körülményeket a kor követ­elményeinek meg­felelően optimálisan biztosí­tottuk. Távozóban benézünk a műhely mellett létesített új raktárba is. A helyiség tisz­ta, rendezett, áttekinthető. Perge István raktáros és a helyettese, Tóth Lajosné ka­lauzolnak. — Egy régi mállóban he­lyeztük el eddig a raktárt. Nem volt ilyen áttekinthető, szép. A régi fapolcok sem feleltek meg a biztonság­­technikai előírásoknak. Eb­ben a kb. 200 négyzetméte­res­­ helyiségben már jól el­férünk. Salgó-á­ll­ványain­k megfelelnek a terhelési elő­írásoknak — mondja Perge István. — Sokkal kellemesebb a munka itt — veszi át a szót? Tóth Lajosné. „— Könnyebb a tisztántartás, jobb az el­osztás. Főképpen azért, mert a régi raktárban fűtés sem volt, itt pedig télen is kel­lemes hőmérsékleten dolgoz­hatunk. — Hogyan történik a ki­szolgálás? — Szerencsére közvetlenül a műhely szomszédságában van a raktár. A műhely és raktár közötti kiszolgáló ab­laknál a szerelők csengővel jeleznek, ha valamilyen anyag után érdeklődnek. Ez­zel lényegesen lerövidült az anyag útja, s kevesebb vész el a munkaidőből — fűzi hozzá Grósz József az elő­zőekhez. Az új műhelyben NAGYOBB HATÉKONYSÁGGAL, jobb körülmények között dolgozhatnak a szerelők és a traktorosok. Ha ezt az új létesítményt kellően meg­becsülik, az hasonlóképpen szolgálja egyéni boldogulá­sukat és a közösség érdekeit is. Így remélhetjük, hogy nemcsak optimális időben kerülnek a földbe a mag­vak, így jut, magtárba a be­takarított termés és feldol­­gozóba a leszüretelt szőlő is. (bartus) / • " • 7". A hevesiek Budapesten is népszerűek A hevesi körzeti takarék­­szövetkezet — mint ismere­tes — a főváros XVII. kerü­letében, a Centenárium lakó­telepen nyitott kirendeltsé­get január 26-án. Néhány hónappal a nyitás után lá­togattunk el a szövetkezet elnökével, Godó Pálnéval Budapestre, hogy a műkö­dési tapasztalatokról érdek­lődjünk. Közel a Ikarus-gyár ka­pujához kezdődik a lakóte­lep, amely külsőségeiben is eltér­­ a többitől. Nincsenek sávházak, csak négyemeletes tömbök. Az épületek között levegős parkok, játszóterek, virágágyak, fák. Itt élnek már közel tízezren, akiknek pénzügyi szolgáltatását leg­újabban a takarékszövetke­zet is végzi.­ — Van itt OTF-fiók is — világosít fel Makra Mátyás­né, a kirendeltség vezetője — de amióta kinyitottuk az ajtót, igen sokan jönnek hozzánk. Először csak érdek­lődnek, ismerkednek. Azután hozzák, megtakarított pén­züket. Két hónap alatt kö­zel 7 millió forint betétet helyeztek el! — Azt hittük, hogy inkább kölcsönt fognak kérni — ve­szi át a szót a szövetkezet elnöke — de ehelyett a be­téteket szaporítják. Van, aki az OTP-től hozza el, mások a postától pártolnak át, s nálunk próbálják először el­helyezni a megtakarításaikat. — Mennyi kölcsönt adtak? — Mi csak rövid- és kö­zéplejáratú hiteleket folyósí­tottunk még — mondja a ki­rendeltség vezetője —, ed­dig mintegy másfél millió fo­rint összegben. Egy része személyi vagy vásárlási célú. A lakótelepen élők közül sok családnak van valahol a kör­nyéken hétvégi telke. Most, hogy új lehetőséget kaptak, kutat is fúrnak, kerítenek, szőlőt, vagy gyümölcsöst ül­tetnek. A fiatalok egy része most költözik új otthonba itt a te­lepen. Részükre úgynevezett c­saládalapító hitelt adunk, 40 ezer forintot 1 százalék­kal kedvezőbben. Akik pedig már régen itt laknak, belső felújításokra kérnek támo­gatást. Ilyen célra akár 1041 ezer forintot is kaphatnak. Az eddigi tapasztalatok­ szerint jó helyen nyílt a he­vesi kirendeltség, és a lakó­telepen élők egyre többször tapasztalják a dolgozók se­gítőkészségét, szakmai hoz­záértését. Ebben nagy sze­repe van a hevesi központ dolgozóinak is, akik rend­­szeresen látogatják a fővá­rosi kirendeltséget és segítsé­get adnak. Még ebben az évben egy újabb kirendeltséget is nyit­nak Sashalmon, ahol a ke­­rületi tanács — ahogyan megírtuk már korábban —­ egy postaépületet adott át. Az itt dolgozók már a megnyílt kirendeltségen sa­játítják el a legfontosabb szakmai tudnivalókat. (Szabó) A pesti kirendeltség épülete előtt 1987. MÁJUS

Next