Szózat, 1923. július (5. évfolyam, 146-171. szám)

1923-07-01 / 146. szám

Szerkesztőség és kiadóbiTatal­. VL. Rózsa-utca Al. (Podmaniczky-u. satok) Telefon: Szerkesztő iség .léssel 63—52, József «4—60, kiadói Avata]: József 63—51 FiókJa adékiTatal:­­V. városház-utca 10. Tel.: 77—II. KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP FŐSZERKESZTŐI ZSILINSZKY ENDRE ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Negyedévre.. . .......... -re-*) kor. Egy hónapra. .......... 1000 kor. Egyes szám ........... 80 kor. Külföldre egy hónapra..........3000 kor. Wienben hétköznap egyes pld. 1500 o. K Vasárnap egyes példány .... 2000 o. K. V. ÉVFOLYAM 146. SZÁM VASÁRNAP A BUDAPEST", 1923 JULIUS 1 Jog és er­kölcs írta? Zsilinszky Endre Az életnek minden formája és megnyi­latkozása csodálatos analógiákat mutat. Ve­szedelmes ugyan ezekre az analógiákra va­lóságos természeti törvényeket építeni, mint ahogy a legkiválóbb elméknek sem sikerült a természet törvényeit a társa­dalomra alkalmazni, hogy annak gyakor­lati haszna is legyen s amellett igaz is legyen. Nagyon furcsa eredményekre jutnánk, ha Herbert Spencer természet­tudományos szociloógiája alapján próbál­nánk berendezni a társadalmat és sok gyöngébb elmét, vitt a teljes kótyagosság de­­klariumába ennek az egész természettudomá­nyos iránynak erőszakolása és rossz alkal­mazása. Mégsem, árt néha rámutatni bizo­nyos analógiákra a természet és a társada­lom világa között, mert ez éppen a jövőt ille­tőleg legalább is világosabbá teszi és tágabbá a látóhatárt körülöttünk. A föld geológiai korszakai, a növény- és állatvilág fejlődési korszakai és a­ történe­lem korszakai világosan megegyeznek abban, hogy a fejlődés ■nem egyenes vonalban és nem logik­ai egymásutánban és egymásból folyván, történik. Ez az egyenes vonal, a szoros •egymásután és egymásbólvalóság csak rövidébe-hosszabb «5 .diákra vonatkozóan áll *1« ezek az elkülöníthető­­fejlődési szakok egymásból sokszor valami nehezen magyaráz­hatók, még­sem fejthetők. Mert az életnek bizonyos vonalai e határköveknél megsza­kadnak s csak egy­es életvonalak mennek át az uj korszakba és viszon­t­­uj életvonalak ke­letkeznek, amit ha mind összevetünk, azt mondhatják, az élet fejlődése lökésszerűen és nem láthatatlan egymásutánban történik, ott, ahol ezek között a korszakok között beáll az Istentől rendelt és soha át nem hidalható cozm­a. Aki Európa és az­ egész civilizált világ mai belső és külső forrongását figyeli kell, hogy érezze: a nagy háborúval lezárult egy zárt korszak és egy újabb zárt korszak kez­dődött: más társadalmi atmoszféra, más le­hetőségek, más eszmék, sőt más emberek. S ezt elsősorban a politikusnak kell éreznie, akinek feladata, bármennyire is ragaszkodik a régi magyar politikai felfogás az élet és a politika jogászi szemléletéhez, mégsem más egészben véve, mir az új életformák teremtése, vagy a régi életformák alkalmazása a való életre. Semmi sem bizonyítja jobban, meny­nyire érett vagy legalább is érik a mai tár­sadalom bizonyos általánosabb természetű megújulásra, egy gyökeres és átfogó re­formra, mint az az egyre jobban széleskedő ellentét, amely eszünkben és szívünkben oly sokszor szembeállítja a jogot az erkölccsel. Ahol kirívó ellentétek merülnek fel jog és erkölcs között, ott az életformák elvénked­tek. Ahol a dogmákká és átnevelt szokássá merevült közerkölcs szembekerül az ép és egészséges, emberi szívből közvetlenül fakadó életteljes erkölcsi érzéssel, ott is súlyos bajok vannak. Ahol az elvémhedt­ jogi formák lete­­perik az erkölcsöt, ott közel jár a halál. Ahol az erkölcs nem hagyja magát és utakat keres a maga győzelméhez, ott aj élet szárnyait bontogatja a jövő. Ahol az erkölcs megtalálja a helyes,és megfelelő utat arra, hogy a jogot a maga képére újjáformálja, ott már meg­kezdődött a diadalmas újjászületés. íme, pár példa: A földbirtokreform­ elő­készítő megváltási tárgyalásain nincsen ki­mondva a kötelező ügyvédi jogvédelem, tehát a földbirtokot te. az­ igénylő­ is tetszése sze­rint fogad vagy nem íri".ad ii­.­ védet­t cs. tt. honoráriumra szabadon jegyezkedhetik. Az ügyvédnek tehát joga van annyit kérni m­un­­kájáért, amennyit akar, ebben senki sem gá­tolja, legfeljebb az ügyvédi kamara erkölcsi ellenő­rzője. Ha azonban az ügyvédi ka­mara erkölcsi ellenőrzését azzal a — hogy szépen fejezzük ki magunkat — libera­izmussal mérjük, amellyel az ügy­védek kommunista és egyéb forradalmi múltját elbírálta, tulságos gyakorlati je­lentőséget ennek az ellenőrzésnek nem igen tulajdoníthatunk. Így áll aztán elő az a vérlázító helyzet, hogy az ered­mény szempontjából semmi, vagy a semmi­nél csak egy hajszállal több munkáért az ügyvéd felvehet egy teljesen vagyontalan rokkanttól vagy hadiárvától és nincstelentől a maga mondjuk három holdból álló ut­as birtokocská­ja után 75 kg. bűzét, mai érték szerint több mint­ 30.000 h-át. Olyantól, aki a legkisebb részben sem az ügyvéd munkája kö­vetkeztében kapta a földjét s aki annyira sze­gény, hogy ki sem tudja fizetni kapott föl­­decskéjét hanem el kellett halasztani a vételár megfizetését tíz esztendőre. De ez a 30.000 korona fejenként a falu legszegényebbjeitől még a kedvezőbb esetek közül való, ígért történt ilyen szerződéskötés Hajdú megyé­ben, Debrecen mellett egy községben ügyvéd és földigénylők között holdja után egy mázsa gabonára is, amikor tehát egy háromholdag új törpebirtokos 120.000 koronát fizetne M a® ügyvédnek — semmiért. A jog tehát betű szerint megengedi, hogy egy szegény falu legszegényebb nép­rétege sok milliót adjon oda a fiskálisnak abból az alkalomból, hogy a kisemberek leg­kisebbjei a falun földnélküli munkásokból törpebirtokosokká lépnek elő. Mert csak ennyit lehet elmondani, ebből az alkalomból, de sem az alkalmat nem az ügyvéd terem­tette, sem­ a földet nem ő verekedte ki Nyil­vánvaló, hogy iett nemcsak a bensőséges er­kölcsi érzés, de a nagyon limitált mértékű szokást a közerkölcs is a legszűkebb marok­kal m­ért szociális igazság is súlyos csorbát szenved egy törvényben biztosított jog csa­pásai alatt. Sok ilyen győzelme a jognak az erkölcs felett, és ítész egy újabb egyetemes meghasonlása a népléleknek önmagával.­­ Egy másik példa. Egy októbrista kép­viselő — neve nem díszítené e hasábokat — bevádolja a magyar törvényhozást s a ma­gyar kormányt az ellenséges külföld előtt, hogy elmulasztja elfogadni a felénk nyújtott baráti vagy jószomszédi jobbot és önző poli­tikai érdekből tudatosan tartja izolálva csonka országunkat egy ellenséges tenger középpontjában. Kardot csörtet­ ,a nemzeti közvélemény és imperialista álmokat dé­delget mondja, holott könnyű­­ volna megegyezni, szomszédainkkal, csupán az árat kellene megfizetni. .Az ár pedig .... in....................... ............ jBwiiiiiejM mii iijimMMijiwpr­' i Rontás Irta: Quintus Gyerek­koromban, h­a az utazói én­ valami cifra rongyot vagy ilyesmit találtam és föl akartam venni, a dajkám rámlkiá­tott: - Pika! Ne vedd föl, rontás. A rontás pedig igen régi babonás hit. Más valakit betegséggel-nyavalyával meg lehet a magunk szabadulásával rontani úgy, hogy a betegséget varázslattal magunkról valami tet­szőn rongyra pénzdarabra átiffázzu­k és azt eldobjuk. Aki megtalálja és fölveszi, megszerzi vele magának azt­ a betegséget. Szóval meg­rántjuk. Most pedig elmondom, miért jut nekem eszembe most ez a gyermekkori csekély dolog. * Én nem szeretem a nagy poéták, írók és mindenféle művész-gén­ek hirtelen fölédezé­­sét. Nem­ hiszek az efféle csodákban. Az igazi lángész nem úgy jelenik meg köztünk, mint teszem a hasfájás, hirtelen. Az is csak agy, JefansyTV mint minden, ami jó és emberi. Na­póleont sem úgy fedezte föl valamelyik pesti Szerkesztő, hanem úgy lett magától, egymás­után, lassan. Én eddig azt tapaszta­ltam, hogy az a csoda­író és művész, akit így hirtelen fölfedeztek'' valamelyik újságban, mind el­­bizakodott, megakadt és egy se vált be genie­­nek. Nekem is volt ugyan, mint szerkesztőnek csekélyke „fölfedezésem“, de hallgattam bele. Hadd nőjjön szegényke , magától nagyra, így gondoltam. Azt hiszem, jót­ is tettem vele, lett­­ belőle valami. Herczeg Ferencnek hívják. Igaz, hogy például, a bölcsesség nagy isten­nője, Pallas Athéne hirtelen pattant ki a dicső Zeusz fejéből, de ám ez is úgy történt, hogy a aus Hephaistos, ötnaposnak ez a sánta és kormos kritikusa előbb jól fejbevágta a kala­pácsával kedves édesapját. Azt­ hiszem, ha fejbevágás helyett jól hisbadicsérte volna, aho­gyan némely pesti újság szokta, akkor, Zeusz kedves leánya sem­­csinálta volna meg azt­ a dicső karriert, amit pedig így megcsinált. Megmérgezte volna az idétlen dicsőség, mint annyi sok jobb sorsra érdemes, kezdő fiatal írót is elpusztított, nagy kárára önmagának is, a nemzeti műveltségnek is. Ezért lel engem a hideg, amikor hirtelen „fölfedez“ valamelyik újság valami új génjét, persze mindig rongat ma­­gának. Szegény ördög! Most az „Az Est“­­tegnapi száma fedezett föl egy új üstököscsillagot a­ borult magyar égen. Kezdő poétát. Megteszi „Ady-tanítvány­nak, aki mégis külön egyéniség és „valami sa­játságos barokk pompa és zsúfoltság jelentke­zik benne, melynek ő az őső magyar képvise­lője“. Nagy kincs, ak­­it ad, mondja. Legneme­sebb arany vaslit­a. És még fiatal. Alig huszon­­négyéves. Verseiben művészetté váltan­ él a hazai föld sze, lelke pedig „a Hargita rét erdő­­zugása, az Olt ezüst bánata'“. Már ez is milyen gyönyörű. Vörös férfit­ erdőzugás és' ezüst bá­nat.’Oh, milyen boldog ember lehet az, akinek sok ilyen bánata van! Most lássuk a barokk pompát. A fiatal költő tavaszvárás­st kezdi így: Tér isti doll csóréit a szél S e hóba gyöbadt bokrán át Kullogod vemhesen, ledér Napfény táncol — és részegen Csillogt­ak ifji­ bokák. Vérizü a dal? Szerély. Miért vérizu? És Gsorditja, a szél. Talán sajtóhiba: ordít helyett? Vemhes a napfény és ledéren — kullog. Hé­, busz: miféle bofcáik csillognak és hol?. Vigyen el ördög­, ha értem. De lehet,, hogy éppen­ azért­ szép, amint Ignoras próféta mondta: „ No de talán a második szakasz!? Már elfullad a föld s remeg, a szeretőt váró kamasz S boglyas hatjába szörnyeteg Rózsacsokorral rázuhan Az üszkös szájú Tavasz. A föld mint kamasz, szép hasonlat, kár, hogy tótágast áll. Hiszen a termékenyítő nap­sugár a hímnemű, a Föld pedig a nőnemű lény. És a nő lenne a kamasz? Szörnyeteg rózsa­csokor? Igazán nj. És rázuhan? És üszkös ,szája van a Tavasznak. Szegény. Mit evett? — A versnek ezzel vége van. Az ember úgy érzi, mintha a költő­­borjúvá varázsolta volna át,, és valami új kaput mutogatna neki. Nem na­gy megtiszte­lés. Most, búzaföldeken jár a költő. Oh pattanó föld, izmos búzák. Oh vér és csók és szomorúság! • «’* Tenyered medrét merd a Fénybe, te, e, e éh Far,kőid szemedbe, mint e rózsát (fi Csókold, a karod, lábad végig Mini illattal teli drága korsót stb. Versek szédületéről is énekek így kezdi: Már alig gyűröm barbár versi­ áfák Fogai közé, finom, ejtett, Sziromként, gömbölyű,­­mulatós Virágzását a testednek. Ennyi elég is belőle, mivel a második sza­kaszban már „a szoros szavak, szi­­pán- pirulva drága, álomszép kelyhek busán kibuggyant olajai csordulnak fájva“«

Next