Szózat, 1924. január (6. évfolyam, 1-26. szám)

1924-01-27 / 23. szám

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Vb, Rózsa-alla E (Podmaniczky-y, sara» IVMob Szerkesztőség József 6S—.ru, lóeeeJSÍ—4B, kiadóhivatal: József 63—51 Fiókja adóhivatal: SY„ Vá*wsbá3-utca 10. Tel.: 17--54. KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP FŐSZERKESZTŐ: ZSILINSZKY ENDRE ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Per hónapra.........................10.000 kor. N­egyedévre ........ . 30.000 kor. Külföldre az előfizetési ár kétszeresét számítják ügyes szára­kra hétköznap .. . 008 kor. Vasárnap ............................ 800 kor. VI. ÉVFOLYAM 23. SZÁM VASÁRNAP A BUDAPPEST, 1924 JANUÁR 27 Jogrend Irta: Zsilinszky Endre Minden új korszak átértékeli az elmúlt korszak értékeinek nagy tömegét, ezért új. Századok szerint is könnyű kimutatni ezt a természetes átértékelődést, de sokszor évti­zedek szerint is. Mennyire természetes volna a magyar életnek ilyen általános átértéke­lődése akkora világtörténelmi események után, aminő a világháború volt, a két forra­dalom, országunk feldarabolása! De ez nem történt meg: itt van bajainknak legfőbb élettani forrása. Társadalmaink­­ légkörének villamos fe­szültséggel való teljességét letagadni sem lehet, elvitatni még kevésbé. Valami belső zavarodottságot látunk forogni körülöttünk az élet minden terén: sok kicsi forgószelet, mely egymás körül kering s attól kell tar­tani, hogy egyszer ciklonná dagad. Az em­berek mintük vesztetten támolyognak, nem bíz­nak többé az igazság, a nenten, a becsület felülkerekedésében és győzelmében. Jogren­det emlegetnek itt is, ott is, de mert nincs erős kéz, mely valóságos jogrendet terem­tene, mindenki a maga kis érdekének szem­szögéből kívánja a maga külön jogrendjét. A különböző­ jogrendek polgárháborúját lát­juk itt tombolni, mert nincs akkorra agyvelő és olyan izma kar, mely a mindnyájunkkal közös, nagy közérdek irányába vinné a­ lel­keket és az­ eseményeket. Au, fajvédőit a jogrend eszméjével soha­sem leted­et aztete­l az idő, hogy vi­lágosan és félreérthetetlenül állást foglal­junk ebben a kérdésben. Nekünk is megvan­nak, a magunk kifogásai a mai jogrenddel v­cmjum,­ de Hiányosságait nem ott látjuk, ahol,ellenségeink, kisebb­ nagyobb afeositá­­saikban, töm­egszenvedélyek kirobbanásai­ban, hóbortosok, exaltáltak és született go­nosztevők merényleteiben. Ez csak szimp­tomé­ja az egyetemes nagy­­kórságnak és e kórság: törvénykönyvün­k mérhetetlen nagy elavultsága, a magyar faj, a magyar nem­zet egészséges élet­ösztöneinek és igazság­­érzetének telefon tudé­sa avas paragrafusok betűibe, melyekből az élet fénye és melege már kiköltözött. Mi is követeljük a minél teljesebb jogrendet, de olyan jogrendet kö­vetelünk, amely élni engedi, boldogulni, sőt erősödni a becsületes, a jó, a munkás embert és saját hazájában a magyar embert. He várjon nem kell-e a nap minden percében éreznü­nk törvénykönyvünk nagy hiányos­ságait, mikor látjuk a munkának és a beeső­ségnek szörnyű elesettsségét, a becstelenség­nek, a dologtalanságnak­, az aljasságnak boldogulását és tobzódását? S nem kell-e két­ségbeesnünk a magyar jövő fölött, mikor látjuk magyar népünk apró tragédiáit az élet küz­ködései során, hol mindig a mi vé­rünk marad alul és mindig az idegen kém­kedik felül s nincs, kár, amely a nyomorult magyart e szivszaggató Vergődésében győ­zelemre segítené. Micsoda jogrend az, mely mellett kirabolhatom embertársaim ezreit és százezreit, anélkül, hogy bármi bántódá­­som lehetne? A mai felemás, kormányrendszernek egyetlen tényezője érzi igazán mai jogren­dünk szörnyű fogyatékosságait, egyellen egy­ ember küzd hősi erőfeszítéssel a jobb és magyarább jogrendért egy egész ellenséges világgal: Nagy Emil igazságügyminiszter. De érezheti is a magyar sors tragifeumáinak szárnysuhogását maga körül, mikor e csil­lájában körülnéz, s azt kell látnia: szinte egyedül van. Akik véle­keznek­, alig tehet­nek valamit, mert nem tényezők ma sem a politikában, sem a gazdasági életben. Igaz, törvénykönyvünket az élettel össz­hangba hozni nagy és hosszadalmas munka lesz: nagy elhatározátaik és nagy­­ reformátora ítókifeszülések árán leitől azt csak megoldda é s közben a rejorma ellen szegülő bogáncsot és­­bejterjöm kem­ény kaszával la is kell ka­szálni. Elismerjük: jogrendünknek ez azz áh­állítt'aon reformja még el nem készülhetett. i)e lett volna idő és alkalom­ legalább a kiáltó hiányosságok pótlására. Valamikor ezsarlos, gazdag és egyensúlyozottabb életünk a mindennapi kenyérért való küzdelemre zsugorodott össze. E mindennapi kenyér be­csületének és emberi adagjának védelmére kellett volna koncentrálni az elmúlt eszten­dőkben jogrendünk reformját, de éppen ezen a téren, nem történt semmi. A jogrendüvöltők csak annyiban külön­böznek elődeiktől, hogy míg amazok csak­ Bécsben a csendőrben és szolgabíróban lát­­ ták a jogon és igazságon vett erőszakot, ad­dig a mostaniak a bombavetőkben keresik a jog diadalának akadályát. Közben görcsö­sen ragaszkodnak a Csemegi-k­ódexhez és a­ kereskedelmi törvényhez, mert évtizedek gaz­dagsága, uralmi eszközei és lehetőségei van­nak e törvényekben számukra kodifikálva. Ha fölmerül egy-egy nagy — a liberá­lis múl­­tom ismeretlen — gazdasági büntető, mely egyszerre sok ezer embert tesz tönkre, vagy­­ az összesség szájától von el újból va­lamit az amúgy is csekély ételadagból, egy­szerre mindenütt megkondul a mentési és kimentési akció, sűrű hivatkozásokkal bün­tető és kereskedelmi törvénykönyvünkre. Még akkor is, ha az új törvényhozás újon­nan szabályozta volna a szóban forgó bűn­esetet, mint ahogy az 1922. évi XXVI. t.-c. éppen­ a tudatos és bűnös koronarontás el­len keresett jogorvoslatot, akkor­ is egysze­riben kéznél vannak a hullámosok, hónuk alatt ósdi paragrafusokkal, hogy a legbecs­­telenebb, a legnemzetgyilkosabb és a leg­­általagyilkosabb büntetők ártatlanságát, vagy büntethetetlenségét, bizonyítsák. Az ilyen bűntettekre egészséges nemzet, egészséges társadalom és egészséges állam egészen másként reagál. Mindenekelőtt ki­alakul egy hatalmas és elenállhatatlan erejű közvélemény a nemzetet alkotó faj életösztöneinek nyomása alatt, mely a bű­nösök drákói megbüntetéséi­­g a bűnökből származó s éppen a kis exisztenciára legkár­­hozatosabb • károk jóvátételét követeli. Mit látunk „«helyett csonka-Magyarországon? •ti a flératelen^m­alíra-'sajtó, mely a szégyen­letes két forradalomnak eklever­je volt, a leg­­tormmlisztikusabb agymiattsággal keresi a mentő bizo­nyíték­okat s a mentés­ ezzülésseit. Egészséges államban és egészsséges tár­sa­dalomban az ösztönös hirtelenséggel ki­alakult közvélemény megnyilatkozása után következik a második lépés a megtorlás felé: minden olyan állami és társadalmi tényező­nek összefogása, melynek a legtávolabbról is befolyása lehet a megtorlás munkájában: a jelen esetben kormány, rendőrség, ügyész­ség, szakértők, tőzsde, stb. Mit látunk ehelyett? Egyesegyedül az igazságügy­­miniszter vezérlete alatt az ügyészség száll szembe e becstelen bűntettel úgy, amint az elvárható volt. SZAVAK­ Irta: HARSÁNYI KÁLMÁN Kemény szavak? Eíh, föl se vedd! Sebet ütöttek? Reheged, Szilaj legény az indulat, Berúg, kardot ránt, úgy mulat, De ur! ha megvág, megkövet. De szájából ha megbántottnak Okos szó-kigyók csavarodnak Agyadra hűvösen, simán, Gyújts őrtüzeket körülötted, S ne hagyj rést a tűzkarikán, Zöld lé csorog hegyén a méregfognak, Csak karcolnak bár, de a sebbe törnek, Halkan, gyönyörrel, biztosan ölnek, • Mutatvány szerzőnek a Stádium kiadásá­ban legközelebb megjelenő költeménye.? köte­téből, Ady Endre halálának évfordulójára Motto: „A­z?Som­ megírni, Sírján duóvá és barát­ok nímeik“. Szalló Dezső. Ma öt éve kora délután sűrű hóesésben szörnyű szomorúságot kiabáltak a rikkancsok. — Ady Endre meghalt! — Páradt szive megállóit — harsogta az újság. Mintha meglódult volna a föld. Talán attól esnek olyan görbén a hópelyhek­... Mintha távoli zsolozsma tört szavai szálldos­­nának: „Fehér hópelyh­ek, pici melódiák, Gazdátlan álmok, fagyott angyalszárnyak, Jöjjetek, szánjatok, segítsetek”... Nézi az utca, az újság kegyetlen betűit, melyek úgy szíven­ és szemen vágták a zajló várost, hogy potyogó könnyektől olvadtak a íiópelyhek a semmibe. Bizonyos és közeli volt ez a perc s mégis lesújtó és megtár­torító. Mi lesz most? Itt A halottashoz ott áll a hidegtől kopasz liget partján. Kapuján görnyedtté hajolt em­berek tűnnek, el s­ő■ betegek­ házában kérdezős­­ködés nélkül találják meg azt, akihez most utoljára jöhettek látogatóba. A második emeleten volt a szobája. Talán a 29.fzs. Fehér ajtók, világos szanatóriumi falak, na­gy szekrény és egy ágy melletti ki­sebb* ernyőkkel betegekhez szelídített villany­lámpák, rézágy, az utolsó matracs­-és fehér­ kötényes ápolónak. Közel három hétig élt itt. Betegségektől meggyötört testén már nem le­hetett segíteni. A szíve — melynél magyarabb szív még aligha dobogott — kezdte felmondani a szolgálatot. Az utolsó napokban alig volt ma­gánál. Semmit sem beszélt, semmit sem akart enni. És egy hétfőn reggel fél kilenckor a szíve megállott. Hogy történt? — kérdezi Valaki ki­slrt szemű ápolónőjétől. — Az, éjszakát a beteg elég csendesen töl­tötte. Reggel orvosságaival és reggelijével fog­lalatoskodtam, mikor észreveszem, hogy alig lélekzik. Kinos, erőtlen hörgésbe kezdett s szive szemmel láthatóan verdesi a phplanát. Úgy, hogy az egész testet feldobta az ágyba. Lefogtam,, de orvosért is akartam­ csengetni. Mégsem ereszthettem el, mert kivágódott volna az ágyból. Mindez pár pillanat alatt történt Valahogy mégis sikerült a csengőgombot el­érnem, de mire pár perc múlva bejött a doktor úr, egy nagyot zendült, teste vízszintes hely­zetben csaknem egy félméternyire felemelke­dett olyan erővel, hogy eldobott magától s egy hördüléssel vége volt.­­ Az ápolónőkön kivül tiz-tizenkét ember­­jár­hatott akkor délután a szobában. Néhányan rajzolták s ketten maszkot vettek a halottról. Ő pedig feküdt megbékélten. Az az ember, akinél hajszoltabb és nyugtalanabb aligha járt: e­ földön, akinek­ arckifejezése folyton válto­zott. . . harmonikus, megnyugtató, békés si­mára, szép ált, amikor elpihent örökre. A leg­­megelég sJM'tebb halottá­ré volt. És szép. Ahogy ő irt®.

Next