Szózat, 1924. január (6. évfolyam, 1-26. szám)
1924-01-27 / 23. szám
Szerkesztőség és kiadóhivatal: Vb, Rózsa-alla E (Podmaniczky-y, sara» IVMob Szerkesztőség József 6S—.ru, lóeeeJSÍ—4B, kiadóhivatal: József 63—51 Fiókja adóhivatal: SY„ Vá*wsbá3-utca 10. Tel.: 17--54. KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP FŐSZERKESZTŐ: ZSILINSZKY ENDRE ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Per hónapra.........................10.000 kor. Negyedévre ........ . 30.000 kor. Külföldre az előfizetési ár kétszeresét számítják ügyes szárakra hétköznap .. . 008 kor. Vasárnap ............................ 800 kor. VI. ÉVFOLYAM 23. SZÁM VASÁRNAP A BUDAPPEST, 1924 JANUÁR 27 Jogrend Irta: Zsilinszky Endre Minden új korszak átértékeli az elmúlt korszak értékeinek nagy tömegét, ezért új. Századok szerint is könnyű kimutatni ezt a természetes átértékelődést, de sokszor évtizedek szerint is. Mennyire természetes volna a magyar életnek ilyen általános átértékelődése akkora világtörténelmi események után, aminő a világháború volt, a két forradalom, országunk feldarabolása! De ez nem történt meg: itt van bajainknak legfőbb élettani forrása. Társadalmaink légkörének villamos feszültséggel való teljességét letagadni sem lehet, elvitatni még kevésbé. Valami belső zavarodottságot látunk forogni körülöttünk az élet minden terén: sok kicsi forgószelet, mely egymás körül kering s attól kell tartani, hogy egyszer ciklonná dagad. Az emberek mintük vesztetten támolyognak, nem bíznak többé az igazság, a nenten, a becsület felülkerekedésében és győzelmében. Jogrendet emlegetnek itt is, ott is, de mert nincs erős kéz, mely valóságos jogrendet teremtene, mindenki a maga kis érdekének szemszögéből kívánja a maga külön jogrendjét. A különböző jogrendek polgárháborúját látjuk itt tombolni, mert nincs akkorra agyvelő és olyan izma kar, mely a mindnyájunkkal közös, nagy közérdek irányába vinné a lelkeket és az eseményeket. Au, fajvédőit a jogrend eszméjével sohasem letedet aztetel az idő, hogy világosan és félreérthetetlenül állást foglaljunk ebben a kérdésben. Nekünk is megvannak, a magunk kifogásai a mai jogrenddel vcmjum, de Hiányosságait nem ott látjuk, ahol,ellenségeink, kisebb nagyobb afeositásaikban, tömegszenvedélyek kirobbanásaiban, hóbortosok, exaltáltak és született gonosztevők merényleteiben. Ez csak szimptoméja az egyetemes nagykórságnak és e kórság: törvénykönyvünk mérhetetlen nagy elavultsága, a magyar faj, a magyar nemzet egészséges életösztöneinek és igazságérzetének telefon tudésa avas paragrafusok betűibe, melyekből az élet fénye és melege már kiköltözött. Mi is követeljük a minél teljesebb jogrendet, de olyan jogrendet követelünk, amely élni engedi, boldogulni, sőt erősödni a becsületes, a jó, a munkás embert és saját hazájában a magyar embert. He várjon nem kell-e a nap minden percében éreznünk törvénykönyvünk nagy hiányosságait, mikor látjuk a munkának és a beesőségnek szörnyű elesettsségét, a becstelenségnek, a dologtalanságnak, az aljasságnak boldogulását és tobzódását? S nem kell-e kétségbeesnünk a magyar jövő fölött, mikor látjuk magyar népünk apró tragédiáit az élet küzködései során, hol mindig a mi vérünk marad alul és mindig az idegen kémkedik felül s nincs, kár, amely a nyomorult magyart e szivszaggató Vergődésében győzelemre segítené. Micsoda jogrend az, mely mellett kirabolhatom embertársaim ezreit és százezreit, anélkül, hogy bármi bántódásom lehetne? A mai felemás, kormányrendszernek egyetlen tényezője érzi igazán mai jogrendünk szörnyű fogyatékosságait, egyellen egy ember küzd hősi erőfeszítéssel a jobb és magyarább jogrendért egy egész ellenséges világgal: Nagy Emil igazságügyminiszter. De érezheti is a magyar sors tragifeumáinak szárnysuhogását maga körül, mikor e csillájában körülnéz, s azt kell látnia: szinte egyedül van. Akik vélekeznek, alig tehetnek valamit, mert nem tényezők ma sem a politikában, sem a gazdasági életben. Igaz, törvénykönyvünket az élettel összhangba hozni nagy és hosszadalmas munka lesz: nagy elhatározátaik és nagy reformátora ítókifeszülések árán leitől azt csak megoldda é s közben a rejorma ellen szegülő bogáncsot ésbejterjöm kemény kaszával la is kell kaszálni. Elismerjük: jogrendünknek ez azz áhállítt'aon reformja még el nem készülhetett. i)e lett volna idő és alkalom legalább a kiáltó hiányosságok pótlására. Valamikor ezsarlos, gazdag és egyensúlyozottabb életünk a mindennapi kenyérért való küzdelemre zsugorodott össze. E mindennapi kenyér becsületének és emberi adagjának védelmére kellett volna koncentrálni az elmúlt esztendőkben jogrendünk reformját, de éppen ezen a téren, nem történt semmi. A jogrendüvöltők csak annyiban különböznek elődeiktől, hogy míg amazok csak Bécsben a csendőrben és szolgabíróban lát ták a jogon és igazságon vett erőszakot, addig a mostaniak a bombavetőkben keresik a jog diadalának akadályát. Közben görcsösen ragaszkodnak a Csemegi-kódexhez és a kereskedelmi törvényhez, mert évtizedek gazdagsága, uralmi eszközei és lehetőségei vannak e törvényekben számukra kodifikálva. Ha fölmerül egy-egy nagy — a liberális múltom ismeretlen — gazdasági büntető, mely egyszerre sok ezer embert tesz tönkre, vagy az összesség szájától von el újból valamit az amúgy is csekély ételadagból, egyszerre mindenütt megkondul a mentési és kimentési akció, sűrű hivatkozásokkal büntető és kereskedelmi törvénykönyvünkre. Még akkor is, ha az új törvényhozás újonnan szabályozta volna a szóban forgó bűnesetet, mint ahogy az 1922. évi XXVI. t.-c. éppen a tudatos és bűnös koronarontás ellen keresett jogorvoslatot, akkor is egyszeriben kéznél vannak a hullámosok, hónuk alatt ósdi paragrafusokkal, hogy a legbecstelenebb, a legnemzetgyilkosabb és a legáltalagyilkosabb büntetők ártatlanságát, vagy büntethetetlenségét, bizonyítsák. Az ilyen bűntettekre egészséges nemzet, egészséges társadalom és egészséges állam egészen másként reagál. Mindenekelőtt kialakul egy hatalmas és elenállhatatlan erejű közvélemény a nemzetet alkotó faj életösztöneinek nyomása alatt, mely a bűnösök drákói megbüntetéséig a bűnökből származó s éppen a kis exisztenciára legkárhozatosabb • károk jóvátételét követeli. Mit látunk „«helyett csonka-Magyarországon? •ti a flératelen^malíra-'sajtó, mely a szégyenletes két forradalomnak ekleverje volt, a legtormmlisztikusabb agymiattsággal keresi a mentő bizonyítékokat s a mentés ezzülésseit. Egészséges államban és egészsséges társadalomban az ösztönös hirtelenséggel kialakult közvélemény megnyilatkozása után következik a második lépés a megtorlás felé: minden olyan állami és társadalmi tényezőnek összefogása, melynek a legtávolabbról is befolyása lehet a megtorlás munkájában: a jelen esetben kormány, rendőrség, ügyészség, szakértők, tőzsde, stb. Mit látunk ehelyett? Egyesegyedül az igazságügyminiszter vezérlete alatt az ügyészség száll szembe e becstelen bűntettel úgy, amint az elvárható volt. SZAVAK Irta: HARSÁNYI KÁLMÁN Kemény szavak? Eíh, föl se vedd! Sebet ütöttek? Reheged, Szilaj legény az indulat, Berúg, kardot ránt, úgy mulat, De ur! ha megvág, megkövet. De szájából ha megbántottnak Okos szó-kigyók csavarodnak Agyadra hűvösen, simán, Gyújts őrtüzeket körülötted, S ne hagyj rést a tűzkarikán, Zöld lé csorog hegyén a méregfognak, Csak karcolnak bár, de a sebbe törnek, Halkan, gyönyörrel, biztosan ölnek, • Mutatvány szerzőnek a Stádium kiadásában legközelebb megjelenő költeménye.? kötetéből, Ady Endre halálának évfordulójára Motto: „Az?Som megírni, Sírján duóvá és barátok nímeik“. Szalló Dezső. Ma öt éve kora délután sűrű hóesésben szörnyű szomorúságot kiabáltak a rikkancsok. — Ady Endre meghalt! — Páradt szive megállóit — harsogta az újság. Mintha meglódult volna a föld. Talán attól esnek olyan görbén a hópelyhek... Mintha távoli zsolozsma tört szavai szálldosnának: „Fehér hópelyhek, pici melódiák, Gazdátlan álmok, fagyott angyalszárnyak, Jöjjetek, szánjatok, segítsetek”... Nézi az utca, az újság kegyetlen betűit, melyek úgy szíven és szemen vágták a zajló várost, hogy potyogó könnyektől olvadtak a íiópelyhek a semmibe. Bizonyos és közeli volt ez a perc s mégis lesújtó és megtártorító. Mi lesz most? Itt A halottashoz ott áll a hidegtől kopasz liget partján. Kapuján görnyedtté hajolt emberek tűnnek, el ső■ betegek házában kérdezősködés nélkül találják meg azt, akihez most utoljára jöhettek látogatóba. A második emeleten volt a szobája. Talán a 29.fzs. Fehér ajtók, világos szanatóriumi falak, nagy szekrény és egy ágy melletti kisebb* ernyőkkel betegekhez szelídített villanylámpák, rézágy, az utolsó matracs-és fehér kötényes ápolónak. Közel három hétig élt itt. Betegségektől meggyötört testén már nem lehetett segíteni. A szíve — melynél magyarabb szív még aligha dobogott — kezdte felmondani a szolgálatot. Az utolsó napokban alig volt magánál. Semmit sem beszélt, semmit sem akart enni. És egy hétfőn reggel fél kilenckor a szíve megállott. Hogy történt? — kérdezi Valaki kislrt szemű ápolónőjétől. — Az, éjszakát a beteg elég csendesen töltötte. Reggel orvosságaival és reggelijével foglalatoskodtam, mikor észreveszem, hogy alig lélekzik. Kinos, erőtlen hörgésbe kezdett s szive szemmel láthatóan verdesi a phplanát. Úgy, hogy az egész testet feldobta az ágyba. Lefogtam,, de orvosért is akartam csengetni. Mégsem ereszthettem el, mert kivágódott volna az ágyból. Mindez pár pillanat alatt történt Valahogy mégis sikerült a csengőgombot elérnem, de mire pár perc múlva bejött a doktor úr, egy nagyot zendült, teste vízszintes helyzetben csaknem egy félméternyire felemelkedett olyan erővel, hogy eldobott magától s egy hördüléssel vége volt. Az ápolónőkön kivül tiz-tizenkét emberjárhatott akkor délután a szobában. Néhányan rajzolták s ketten maszkot vettek a halottról. Ő pedig feküdt megbékélten. Az az ember, akinél hajszoltabb és nyugtalanabb aligha járt: e földön, akinek arckifejezése folyton változott. . . harmonikus, megnyugtató, békés simára, szép ált, amikor elpihent örökre. A legmegelég sJM'tebb halottáré volt. És szép. Ahogy ő irt®.