Szózat, 1924. november (6. évfolyam, 243-267. szám)

1924-11-01 / 243. szám

külpolitikai passzivitása és eredménytelen­sége aztán megpecsételte sorsát: így került a konzervatívok és liberálisok veszekedésé­ből győztesen ki MacDonald kormánya. A munkáskormány helyzete azonban állandóan egy hajszálon függött s ez a haj­szál nem is tartott sokáig. Most az új vá­lasztások csak visszalódították a szocialista pártot abba a helyzetbe, mely belső erőinek megfelel. Nem kétséges azonban, hogy a munkáspártnak még nagy szerepe lesz a jö­vőben is, ezzel a vereséggel végleges legyő­­zetése még koránt sincs betetőzve. Ellenkező­leg, a liberálisok megsemmisülésével Angliá­ban folytatódik a társadalmi erők gyüleke­zése a jobbszárnyon és a balszárnyon egy végső leszámolásra. Ez a leszámolás elkerül­hetetlen. Ha a német birodalom belső átala­kulását figyeljük a forradalom óta, ott ugyancsak megsemmisülni látjuk az úgy­nevezett demokratákat, akik nagyban és egészben az angol liberális párt eszméit és felfogását képviselik (habár a német dem­o­­­­kraták sokkal erősebben vannak a zsidó bankkapitalizmus hatása­ alatt), így semmi­sült meg az olasz liberalizmus, előkészítvén a maga dekadenciájával a fascizmus és kom­munizmus nagy mérkőzését, amely a fasciz­­mus diadalával végződött. Az aranyközépút politikájára rossz világ jár mindenütt a föld kerekén, azai természetes is, egyenesen következik ez abból a nagy világkrizieből, amelyben ma az egész műveit emberiség vergődik. Csak határozott, élesen körvonala­zott és zárt világnézeti alapra helyezett rendszerek állhatnak meg a mai válságos társadalmi helyzet ingoványos talaján, olyan rendszerek, melyek e fölé az in­go­vány fölé legalább cölöpépítményeket tudnak verni, mert megvannak hozzájuk a cölöpeik is, meg­van a határozott akaratuk és megfelelő ere­jük is. Liberális sátrakat ingoványra nem lehet húzni. Nemcsak Stobhouse könyvéből, mely pe­d­ig védőitalnak készült, látjuk világosan kidomborodni a liberalizmus sírfeliratát: meghalt, mert nincsenek új eszméi, h hanem az angol választások és annak politikai előz­ményei is ezt igazolják. Lloyd George bosz­­szus és gúnyos vezércikkekben dögönyözte meg nemrégiben a konzervatívokat és ko­moly reményeket fűzött a munkáspárt új rendszeréhez. Keservesen csalódott a remé­nyében s ezt nem restelle be is vallani. Utóbbi publicisztikai írásaiban már a leg­élesebben foglalt állást MacDonaldok ellen és nem csinált titkot abból, hogy a konzer­vatívok győzelmére számít, nem a maga pártjáéra. A liberálisok mintha félig-med­­dig önként adták volna át a teret a konzer­vativoknak s minden jel arra mutat, hogy nagy elégtétellel könyvelik el évszázados el­lenfeleiknek mostani döntő győzelmét. Az a körülmény, hogy még Lloyd George is inkább azzal harcol a munkáspárt ellen, hogy engedi előtérbe nyomulni a kon­zervatívokat, mint a maga programmjával, világosan mutatja, hogy a liberálisok már legfeljebb defenzívára alkalmasak, offenzí­­vára pedig azért nem, mert az élet nagy problémáit nem ők, hanem a másik két párt képviseli. És hogy mennyire a másik két párt öleli fel magában az angol birodalom életbevágó nagy kérdéseit s mennyire minden kérdést felölel magában baloldalon a munkáspárt rendszere, jobboldalon a konzervatívok rend­szere, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a konzervatívokra nemcsak a mezőgazdasági munkásoknak kevésbé megszervezett, ke­vésbé erős és jobban befolyásolt rétege sza­vazott, hanem nagy tömegekben ipari mun­kások is. Ez azt mutatja, hogy a munkás­párt kormányában való csalódásuk után még az ipari munkások is jórészt a konzervatí­vok szociálpolitikájától várják inkább sor­suknak jobbrafordulását, mint a­ szocializmus agyrémeitől, túlzásaitól és merev osztály­­politikájától. A konzervatív és liberális elnevezés egyébként ma már inkább történelmi jelen­tőségű, mint a valóságot s e pártok belső tartalmát kifejező. Valamikor, egy jó évszá­zaddal ezelőtt a loryk mereven ragaszkod­ván a lelkében még sok tekintetben feudá­lis angol nemzet tradícióihoz, nehezen alkal­mazkodtak az angol gazdasági forradalom és a gyors ütemben fölfelé törekvő kapita­lista termelési rend eredményeihez s a ve­lük szervesen összekapcsolódó társadalmi változásokhoz. A jogegyenlőségen s a sza­badkereskedelmen felépülő új társadalmi rend új, liberális eszmevilágával szemben a régi értékek és intézmények konzerválását akarták. Ma megcserélődtek a szerepek: a­ wighék az idők folyamán elavult liberális dogmákhoz ragaszkodnak csökönyösen, de semmi újat nem tudnak nyújtani a jobb sorsra váró és megkínzott emberiségnek. Viszont a konzervatívok azok, akik a nem­zeti és faji imperium gondolatából kiindulva e cél érdekében az angol nép és történelem minden nagy értékét és tradícióját felhasz­nálva mernek is, úgy látjuk, tudnak is uj bort önteni a régi tömlőkbe. Arany középút ? Liberalizmus? Ezekkel az ásatag semmitémondásokkal csak Magyar­­országon lehet még kormányozni. Ha ugyan kormányzásnak mondható az, amit e szo­morú országban ma annak hívnak. — Valami tisztességes feltérnép kellene há­zadba, — mondó a tűzhely fellobbanó parazsá­nál melegedve — olyan személy, aki szent türe­lemmel viselné szeszélyeidet, amelyek tisztás koroddal járnak s nem mondhatók csekélyek­nek. A borkereskedő megenyhi­ten pillantott fel.— Szerű személy? — vélte. — Abban igazad lehet, hogy ilyesvalami kellene, de honnan ve­gyek efféle szent asszonyt? Vagy te tudsz? A ráncos boszorka csúnyán nevetett. Hasa rengett belé. — Mira mindent tud, h­a akar — vetette szét a lábait s tenyerei kifordultak. — Ma jó napom van, — dünnyögve elkomo­lyodva — s szivem megmozdult irányodban, ami ritkaság. S egy csöndes perc múlva, miközben arca megfeszült, mint a pergament: — Segítségedre leszek, — vinnyogta nem a rendes hangján — s lehozom neked szent Juli­annát, e város boldogságos szüzét, kinek szobra a piactéren áll s emléke a legtisztább asszonyi tulajdonságokkal ékes. Harpago­nban felgyönyörlött a kivételes szerencse kéjérzete. — Ő, Mira, mivel hálálom meg temérdek jóságodat, — hebegte eltelten s fölkelt zsámo­lyáról. Mira azonban annyira izgatott volt, amint sajátságos rángások vonaglottak át nem kívá­natos testén, hogy attól lehetett tartani, hogy minden pillanatban itt teremhet az ördög, — ezért hát Ilarpagon egy világért sem kérette magát, mikor a nyavalygó vénasszony távo­zásra szólította, mondván, hogy csak menjen nyugodtan haza, a szentet már szobáiban fog­ja találni. . . ... Julianna, ti városka védőszentje, a le­gendák szerint egykor öntestével hárította volt el népéről a végveszélyt azáltal, hogy a barbár ostromlók vezérének sátrába lopakodott s a ve­zért mérgezett tőrével halálra sebezvén, ő maga ugyan az őrök dárdái között lelte végét, a hó­dítók seregét azonban tettével elvonulásra késztette. A hitrege nyájas, emb­erszerető lélekként tisztelte, aki történetének tanúsága szerint bi­zonyára nem érdemtelenül részesült nemzedé­kek hálás áhítatában. El lehet hát képzelni a jó Ilarpagon meg­­illetődését, mikor tüstént piaci házába menvén, ebédlő kamrájában találta a szent asszonyt, aki régi-régi, szijjal derekához fűzött barna kön­tösében, lábán ódivatú szandálokkal frissen és nyájasan állt meg előtte. — Házadba jöttem, — mondta kellemetes hangján, amely mindent jól ej rendezgető«», határozottan hangzott — eljöttem házadba, hogy megteremtsem itt azt, ami hiányzik... A borkereskedő egyik ámulásból a másikba esett. Számai pislogtak, mert nem tudtak vala­mi csodálatos fényességtől szabadulni, an­ely a délien szép teremtés gazdag fekete hajkoroná­­ján csillámlott, — előérzete azonban minden eddiginél nagyobb bajt gyaníthatott vele szive legmélyén. Fiz az érettel­ ix­, derék asszonysze­mély egyrészt félelmetesen hasonlított a piac­­téri szentséges Szoborhoz, másrészt oly elszánt­nak s céljait ismerőnek látszott, mintha megint végveszélyből kellene kiszabadítania "valakit. — Engedelmeddsel, kegyes jóttevőm — bo­torkáltak ki az illedelmes szavak öreg száján — kérlek, mondd, mi az, ami nézeted szerint, sze­rény házamból hiányzik s amit pótolni óhaj­tanál? Az uj asszony kritikusan hordozó körül fen­séges szempilláit. — A puhaság vert tanyát otthonodban... Be nem láthatom, miért kellenek ezek a szőrrel bélelt székek, ezek a puha tapintású szövetek, a melegítő készségek, amelyekben borodat forró­­sitod, a buja szőnyegek, melyek csak arra le­hetnek jók, hogy lábadat elkényeztessék s álta­lában ez a sok lim­lom, amit bizonyára te magad készítettél magadnak — sokkal jobb ügyre méltó buzgósággal. A tölgyfass italhoz lépett­­ egy karosszéket félrelökve, öntudatosan foglalt helyet a falócán. — Ezeket a csengő pohárféléket — intett a finom üvegekre — holnap kicseréljük. Egész­séges ember a te korodban bu­likomokból issza italát, tigrisbőrön alszik, ha van rá mód­ja s neked van, azt látom, mert Isten kegyelmé­ből jól elláttad magad kényelmedre szolgáló eszközökkel és tárgyakkal. Pirospozsgáson nézett a szótalan öregite, akinek rémületében a térdei reszkettek. — Látod, — vélte jóságosan — milyen ros­katag öreg vagy, bár alig számlálsz hatvan esz­tendőt. Ez egyenes következése életmódod­nak, melyből a férfias erények úgyszólván ki­haltak... Holnaptól kezdve megváltoztatjuk napi beosztásodat is. — Most pedig ülj, kérlek, egyelőre ide mel­lém, a fapadra s lássuk, miben egyezhetünk jövőd tekintetéből. ...És Ilarpagon nagy engedelmesen oda­­huzódott a lóca szélére és határtalan tisztelet töltötte be, amely úgy zengett benne, mint egy katedrális hajóiban az orgonabugás. S a szent asszony — természetének teljesen megfelelő kötelességtudással s valami földön­túli éleslátással csak tervei­re­ tervezgette haj­dani kedvelt városa e kései polgárának helyes és ésszerű életrendjét — s amint az idő telt, szegény jó öreg egyre kétségbeesettebben mon­dott mindenre igent, éjfél felé már babonás fé­lelemmel nézvén jóakarója kemény szemeibe, — és azt várva, hogy a holsszü-h­összu éjnek lesz-e még egyszer vége? ... De jött a hajnal s a démon »­, szerencsére — visszakövetelte legkedvesebb cselédjét: — a szent asszony az első kakasszóval köddé vált — eltűnt.­­ • "K­­.fT.-t­— Istenem, — sóhajtott fel, mikor kétség­telen egyedüllétéről meggyőződött, valóban szivéből a borkereskedő —'Tre jó, hogy vissza­vetted. Be jó — hajtogatta gyermekes örömmel s mig megcsillapodott szeme szere­tettel végigjárta kedvenc meleg szőnyegeit, po­harait s polgári jóléte minden bizonyságát, erős fogadalmat tett magában, hogy a kedves szentnek — saját költségén — külön elefánt­­csontból szobrocskát állíttat a székesegyház legmagasabb oszlopa elé. —------------ „— — Újra bezárják a seproni főiskolát A soproni főiskola hetek óta húzódó ügye tegnap este befejezettnek látszott. Bár az ifjú­ság a kormány által kiszabott megalázó és megalkuvást kívánó feltételeket tegnapi nagy­gyűlésén visszautasította, küldöttségileg kö­zölte a rektorral, hogy az előadások látogatását hétfőn újból megkívánja kezdeni. A kormány azonban mindenképpen meg akarja alázni az ifjúságot, s ezért, habár a soproni, ifjúság fe­gyelme és higgadtsága elég garanciát nyújt arra, hogy a főiskolán rendzavarások nem lesznek, megmaradt amellett az elhatározása mellett, hogy a főiskolát legalább egy színész­iéivé bezáratja. A különös elhatározás, mely miniszterta­nácsi határozat alapján akar megfosztani több­száz magyar­ ifjút­ tanulási lehetőségétől, pél­dátlanul áll egész kultúrtörténelmünkbe. Nem fogadható el az az indokolás sem, hogy a hallgatóság erőszakkal akarja távoltartani a főiskolától a két zsidó hallgatót, mert a sop­roni főiskolások egy ízben sem alkalmaztak erőszakot a két zsidó hallgatóval szemben. A soproni főiskola jogtalan bezárásával külön­ben újból akié az az erő, azé a hatalom elve ér­vényesül. Csak azt nem értjük, mért kell en­nek az elvnek állandóan is gyengébbekkel szemben érvényesülni? A kormány, ha minden­képpen erejét és hatalmát akarja fitogtatni, erélyeskedjen azokkal a bányavállalatokkal, melyek terorral akarták az ifjúságot eszmei és tradíciói feladására kényszeríteni. És ne fe­ledje el azt sem, hogy mikor az ifjúság szájá­ból akarja, kierőszakolni a kenyeret, tulajdon­képpen az egész nemzet ellen vét. Az a kor­mány pedig, amely az ifjúságon keresztül egész nemzete ellen vét, elvesztette létjogosult­ságát. A soproni főiskola ügyében egyébként csak hétfőn kerül a sor végleges döntésre, mert előzőleg még minisztertanács elé kerül a fő­iskolai ifjúság logikus és érthető állásfogla­lása.• A soproni diákok részére küldött adomá­nyok között dr. Lengyel Albert gyűjtését, 380.000 koronát sajnálatos tévedésből kétszer nyugtáztuk. Október 29-én és 31-én, így tehát gyűjtésünk végösszege nem 38,004,400 korona, hanem a tévedés levonásával csak 37,624,400 korona. Ezenkívül J. A. polg. iskolai igazgató ma 100000 koronát juttatott­ hozzánk. Gyűjté­sünk végösszege tehát 37.724.400 korona. A gyűjtést folytatjuk. 1924 NOVEMBER 1 SZOMBAT

Next