Szózat, 1925. április (7. évfolyam, 74-97. szám)
1925-04-12 / 83. szám
1925 ÁPRILIS 12 VASÁRNAP Fiatal magyar irodalom Írta: Hamvas Béla Az új magyar nemzedékek számára nálunk mindig sokkal nehezebb volt az irodalmi érvényesülés,, mint a külföldön. A nyugati államokban szinte automatikusan, léptek a fiatalok az idősebbek helyére. Az eltérések és világnézeti különbségek, amelyek szükségszerűen mindig megvoltak a nemzedékek között, úgy hatottak a közönségre és magára az irodalmi szellemre is, mint a felfrissülés.. Az irodalmi forradalmak jelentősége abban állott, hogy alkalom nyílott az idősebb és fiatalabb nemzedékeknek elveik, meggyőződésük és világnézetük megvédelmezésére. A támadás és védelem küzdelmében egész csomó mindennemű újabb gondolat merül fel s ez megtermékenyíti a gondolkozást, fejleszti az ízlést, közelebb viszi a teóriákat az élethez és az írók szorosabban egynek érzik magukat műveikkel. Nálunk az irodalmi forradalmak válságosak voltak mindkét félre irodalmilag, művészetpolitikailag és társadalmilag is. Az irodalmi forradalom válságos irodalmilag, mert nálunk csak igen ritkán támadt teljesen önálló irány. A legtöbb „új“ irodalom valamelyik régebbi magyar, vagy külföldi irány felújítása, vagy átültetése volt. Az idősebb nemzedék természetesen azonnal szemére vetette ezt a fiataloknak, ezzel pedig állandó és veszedelmes fegyvere volt. „Nem új, nem eredeti“ — mondotta és ezzel elvette a fiatalság legnagyobb erejét, éppen azt, ami az érdeklődést felkelthette volna iránta. Művészetpolitika ! Válságos az új irodalom felbukkanása művészetpolitikailag is, mert a nyugati államokban a közönség megbíz négy-ötféle irodalmi irányt is egyszerre, mert az olvasók több rétegre tagozódnak, az irodalmi társadalom differenciáltabb, szám szerint sokkal nagyobb, mint Magyarországon. Nálunk a közönség kevés és egyoldalú, ezenkívül nem bíz meg kétháromféle irodalmat. Ezért a nemzedékválságnál az uralkodó irodalom mindig minden erejét megfeszíti, hogy közönségét megtarthassa. Tudja, hogy ha elveszíti, nem tud másikat szerezni, mert nincs. Az új nemzedék is mindent félkövet hogy a közönséget meghódítsa, mert Szintén nem talál másikat. Társadalmilag is válságos az új irodalom felbukkanása. Az új irodalmat fiatalemberek csinálják és a magyar lélek sokkal konzervatívabb, mint bármely más nyugati, nem veszi olyan komolyan a fiatalok törekvését, mint ahogy azok megérdemelnék. Támogatás, érdeklődés és szeretet hiányában az új szellem mindig szenved s esetleg olyan sebeket kap, hogy nem tud egészségessé fejlődni később sem. A mai irodalom (1920—25) még ezeknél azadott és kényszerű körülményeknél is súlyosabbakat kénytelen elviselni. A legsúlyosabb körülmény az, hogy az új irodalom egyéneinek számát és az egész mozgalom erejét illetőleg sokkal gyengébb, mint az előbbiek voltak. A „Nyugat“ 1904—08-ig, nyugodt békeidőben, polgári kényelemben felnőtt fiatalembereket juttatott szóhoz, akik fizikailag teljesen kifejlődhettek, lelkileg a megfelelő kultúrát elsajátíthatták. A mai nemzedéknek igen nagy százaléka a harctéren elesett (az 1890—1900-ik születettek). És éppen azok estek el, akik fizikailag erősek, lelkileg , épek, morálisan bátrak, megbízhatóak, önfeláldozók voltak. Akik pedig megmaradtak, számban olyan kevesen vannak, hogy nem bírják a küzdelmet az uralmon levő irányzattal. Gazdasági politika A második körülmény Magyarország politikai és gazdasági katasztrófája, amely az ország területének kétharmad részét elvette, vagyonát pedig úgyszólván teljesen megsemmisítette. Ilyen időkben az emberek a lét fenntartásával vannak elfoglalva és a mindennapi kenyér után való küzdelemben közönyössé, érdeklődésnélkülivé és materialistává lesznek. Az a nyomasztó állapot, amely a háború vége óta Magyarországot mint sűrű fekete felhő vonja be, szomorúvá, földhözragadttá tette az egész művészeti gondolkozást is. A harmadik körülmény az, hogy a külföldi irodalmak elárasztották a magyar közönséget saját termékeikkel. A magyar közönség sokkal kevésbé érdeklődik a magyar írók művei iránt. Azt követeli, hogy a magyarok is legalább olyanok legyenek, mint a fülföldiek. Elismerni pedig csak akkor hajlandó , csak átmeneti, a magyar irodalom megtisztulását fogja jelenteni, ha a közönség szigorúbban veszi az ítélkezést és visszautasítja a dilettáns próbálkozásokat. Ezekből a körülményekből kitűnik, hogy az új magyar irodalmat minden oldalról szorongatják,, sőt elveszik előle a legelemibb érvényesülési lehetőségeket is. Az új irodalomnak tehát csak a maga erejére kell támaszkodnia és így kell megnövekednie. Mindent elölről kell kezdeni. Csak a legbiztosabb alapokra szabad helyezkedni, mert bármilyen hibát is kövessen el a súlyos és mostoha körülmények között, azonnal megsemmisítik. Becsületes emberi munkát kell végeznie és a hódítást olyan komoly erkölcsi és művészi eredmények felmutatásával kell végrehajtania, amely meg bír küzdeni azzal a válsággal is, amelyben van és amelynél válságosabb helyzetben még fiatal magyar irodalom nem volt. Morális erő Ehhez azonban olyan morális erő, elszántság és olyan világnézet kell, amivel — különösen a budapesti irodalom — egyáltalán nem rendelkezik. A háború óta mindinkább a vidék foglal teret és Trianon óta mindinkább a megszállt országrészek. Csak ott van meg az alkotást feltételező szellem és lelkűlét. Nem az idealizmus ez. Az idealizmus ma meghaladott valami, ami nem kell őszintén senkinek, sem az íróknak, sem a közönségnek. Az idealizmust ma az emberi kiválóságok és a bátor állásfoglalás helyettesíti. Ma világnézet kell. Mindegy, hogy milyen, de legyen szilárd és becsületes, őszinte és emberi. A budapesti irodalomban ez a morális kiválóság nincsen meg. A művészet külső kellékeit a nagyvárosi irodalom jól ismeri. Technikailag ez a szellem magas színvonalon áll. A művészet igazi szelleme azonban, amely a nyelvet igazán művészetté teszi, az hiányzik. A nagyváros nemcsak cinikus, hanem meggyőződéstelen is. Ez az irodalom igazi remeket alkotni nem tud. A budapesti irodalmat két körülmény teszi művészietlenné, olyan körülmények, amelyek tulajdonképpen nem is tartoznak szorosan az irodalomhoz, hanem az író életéhez. Az egyik körülmény a hatalmi érvényesülés, ,a másik az anyagi haszon. Az első kényszeríti az írót az úgynevezett adminisztrációra. Társadalmi összeköttetéseket keres, amelyek függetlenek a művészi értéktől. Az írók társulatba tömörülnek, amelyek teljesen részvénytársasági alapon vannak megszervezve. A társaság tagjai egymással szolidárisak, de nem művészi elvi alapon, hanem azért, hogy egymás érvényesülését elősegítsék. Ha az egyik író kiad egy művet, társai hozsannákat zengenek róla, hogy viszontszolgálatra számíthassanak. Az irodalmi nagyságokat csinálják és szuggerálják. Abszolút értékelésről és elismerésről szó se lehet. Sőt itt művészi értékelésről szó sincs. A tulajdonképpeni cél tehát, itt egészen mellékes körülménnyé lesz. Az irodalmi érték említést sem érdemel. A fontos a név kolportálása, mindegy, hogy milyen úton. Az író akkor nyert, amikor hírnevet szerzett, nem akkor, ha jó művet írt. Nagyvárosi cinizmus Ezek a dolgok ma közszájon forognak, de bizonyos gúnyos színezettel és úgy, hogy aki ezeket vallja, naivnak és ostobának látszik. A nagyvárosi cinizmus gyerekesnek és nevetségesnek bélyegez minden olyasmit, ami nem a legközvetlenebb haszonnal van összefüggésben. És a cinizmus azért győz mindig a tömeg előtt, mert a tudás álarcába öltözik, míg a művészet természeténél fogva érzi határait és ezért szerény. A budapesti cinizmus a közönséggel lenézett s kinevetteti az őszinte művészi érzést, mert tudatlannak, fejletlennek és gyengének mutatja be. Ami az anyagi haszonra való vadászatot illeti, az szoros összefüggésben van az előbbivel. Az érvényesülés és a pénzvadászat egymást támogatva rontják meg az igazi művészi szellemet. Az igazi művész kényszerből írja műveit, a mai divat előbb kiadót és reklámot készít elő, aztán fog hozzá a megíráshoz. Ezért hasonlít az utóbbi időben megjelent magyar művek legtöbbje veszedelmesen az operetthez. A munkából kiárad az a léhai szellem, amelyet nem nemes becsvágy fűt, nem igazi emberi nagyravágyás, hanem alacsony divatsiker, koronákban kifejezhető haszon. A fiatal budapesti irodalom majdiksui teljesen, a. (rn®wíá3’OS cinikus, becsületesebb, ahol kenyérharc. Olyan irodalom, amely az elvek és világnézetek harca lenne, ma Budapesten úgyszólván egyáltalában nincs. Az a hiedelem, hogy még Goethe és Schiller is kiadójuk ügyeskedésének köszönhették világsikerüket, megtévesztették az írókat. Nem gondolták meg ugyanakkor, hogy Romain Rolland Jean Cristophe-jáért egyetlen frankot sem kapott és a XX. század legnagyobb regénye először egy obskúrus füzetes vállalatban jelent meg. Nem gondolják meg, hogy az írónak egyetlenegy nagy munkája van: írni, becsületesen, a legjobbat, amit tud. A többi nem az ő dolga. A közönség ízlése, a szerencse, a kiadóvállalatok ajánlatai mind szeszélyesen jönnek és mennek egy egészen más törvény szerint, mint a művészet törvényei. Ebbe az írónak semmi beleszólása nincs. A magyar irodalom tehát decentralizálódott és pedig magától értetődően oda, ahol erkölcsi és emberi kiválóság van, ahol az írók írók és nem kereskedők — a vidékre és a megszállott területre. Ez a vidéki irodalom tudatos ellentétben áll Budapesttel. Hangsúlyozza mindazt, ami a fővárosi irodalomból hiányzik: a melegséget, őszinteséget, természetességet, az őszinte nacionalizmust, a komoly hitet. Olyan dolgok ezek, amik nélkül mély és valódi szellemi élet el sem képzelhető. A fiatal magyar irodalom ma a legerősebb Erdélyben és a Felvidéken. A megszállott területeken az elnyomó hatalmat a magyarságban kifejlesztették azt, ami több, mint ötven éve nem volt a magyar közéletben a nemzeti öntudatot. Mindenkitől ismert dolog, hogy nagy és széles, tömegekre kiterjedő nacionalizmus ma csak a megszállott területeken van. A magyar irodalom főhajtóereje pedig ezer év óta mindig a nemzeti gondolat volt. Abban az időben, amikor az országban a nemzetköziség kezdett tért foglalni, a magyar irodalom ereje megfogyatkozott. Elvesztette kapcsolatát az ország legnagyobb részével. Az az irodalmi irány pedig, amely nem kap visszhangot, elsorvad magamagától. A nacionalizmus ma a megszállott területek irodalmában újraéledt és az egész országban elismerésre talált. A budapesti irodalom vidéken sohasem volt népszerű és nem hódította meg a nagy tömegeket. A lelkeket nem tudta átalakítani, mert mindig idegen volt és az is maradt. A vidék kénytelen volt megelégedni az ötven év előtti irodalommal és a népiesnemzeti irodalom epigonjaival. Új szellem a magyar vidéken nem volt. Most az Erdélyből és Felvidékről jövő irodalom egyszerre megtalálta a kapcsolatot a legszélesebb rétegekkel és azon az úton van, hogy egy új nemzeti, irodalom formájában csakhamar virágzásnak indul. Líra A fiatal magyar irodalomnak egyelőre csak lírája van. Ez a líra kevés névhez fűződik, de igen hatásos. A legismertebbbek Reményik Sándor, Ágrily Lajos erdélyi költők, Mécs László felvidéki lírikus osztatlan elismerésre találtak egész Magyarországon. Az új magyar líra főismertető jele modern színezetben ugyanaz, ami mindig a magyar költészet jellemvonása volt: a nemzeti önfenntartás gondolata. Természetesen, nem ez az egyedüli tárgy. Az emberi élet sokszerűségét és a modern társadalmi lét ezernyi váltó-salát éppen úgy versbe foglalják a költők, de bármilyen tárgyról is legyen szó, a nyelv kifejezésének is anya ezt az egyet célozza. Az új magyar irodalom gerinc© az, ami Zrínyinél- Mikesnél, Csokonainál és Jókainál volt Az elnemzetietlenedett Budapest kiejtette a vezetést a kezéből. És most, amikor már megadták az új hangot, még mindig vonakodik hozzácsatlakozni. Budapest úgy látszik tovább halad abban az irányban, amelyben az európai világvárosok: nincs nemzetisége, nincs faja és nem érez nemzeti kapcsokat. Ha a magyar főváros nem fog csatlakozni az új,iatal magyar szellemhez, akkor el fogja veszíteni érintkezését a magyar földdel és teljesen idegenül áll majd mindazokkal a szellemi mozgalmakkal szemben, amelyek a magyarságot a legmélyebben és legközvetlenebbül érdeklik. A fiatal magyar irodalom azonban talán még erős lesz ahhoz, hogy a vidék meghódítása után hozzáfog Budapest visszafoglalásához. Talán meglesz az ereje ahhoz, hogy a magyar nemzeti gondolatot kiveszi a cinikusok teréből és megmutatja, hogy ez nem ostoba ábránd, hanem élő eleven energia, amely azembereie hitét megszázszorozza. Ez lenne a ■tatet magyar teotisztem ! 33