Szózat, 1925. április (7. évfolyam, 74-97. szám)

1925-04-12 / 83. szám

1925 ÁPRILIS 12 VASÁRNAP Fiatal magyar irodalom Írta: Hamvas Béla Az új magyar nemzedékek számára ná­lunk mindig sokkal nehezebb volt az irodalmi érvényesülés,, mint a külföldön. A nyugati államokban szinte automatikusan, léptek a fia­talok az idősebbek helyére. Az eltérések és vi­lágnézeti különbségek, amelyek szükségsze­­­­rűen mindig megvoltak a nemzedékek között, úgy hatottak a közönségre és magára az iro­dalmi szellemre is, mint a felfrissülés.. Az iro­dalmi forradalmak jelentősége abban állott, hogy alkalom nyílott az idősebb és fiatalabb nemzedékeknek elveik, meggyőződésük és vi­lágnézetük megvédelmezésére. A támadás és védelem küzdelmében egész csomó minden­nemű újabb gondolat merül fel s ez megter­mékenyíti a gondolkozást, fejleszti az ízlést, közelebb viszi a teóriákat az élethez és az írók szorosabban egynek érzik magukat műveikkel. Nálunk az irodalmi forradalmak válságo­sak voltak mindkét félre irodalmilag, művé­­szetpolitikailag és társadalmilag is. Az irodalmi forradalom válságos irodalmi­lag, mert nálunk csak igen ritkán támadt tel­jesen önálló irány. A legtöbb „új“ irodalom valamelyik régebbi magyar, vagy külföldi irány felújítása, vagy átültetése volt. Az idő­sebb nemzedék természetesen azonnal szemére vetette ezt a fiataloknak, ezzel pedig állandó és veszedelmes fegyvere volt. „Nem új, nem eredeti“ — mondotta és ezzel elvette a fiatal­ság legnagyobb erejét, éppen azt, ami az ér­deklődést felkelthette volna iránta. Művészetpolitika ! Válságos az új irodalom felbukkanása mű­­vészetpolitikailag is, mert a nyugati államok­ban a közönség megbíz négy-ötféle irodalmi irányt is egyszerre, mert az olvasók több ré­tegre tagozódnak, az irodalmi társadalom dif­ferenciáltabb, szám szerint sokkal nagyobb, mint Magyarországon. Nálunk a közönség ke­vés és egyoldalú, ezenkívül nem bíz meg két­­háromféle irodalmat. Ezért a nemzedékválság­nál az uralkodó irodalom mindig minden ere­jét megfeszíti, hogy közönségét megtarthassa. Tudja, hogy ha elveszíti, nem tud másikat sze­rezni, mert nincs. Az új nemzedék is mindent f­élkövet hogy a közönséget meghódítsa, mert Szintén nem talál másikat. Társadalmilag is válságos az új irodalom felbukkanása. Az új irodalmat fiatalemberek csinálják és a magyar lélek sokkal konzerva­tívabb, mint bármely más nyugati, nem veszi olyan komolyan a fiatalok törekvését, mint ahogy azok megérdemelnék. Támogatás, ér­deklődés és szeretet hiányában az új szellem mindig szenved s esetleg olyan sebeket kap, hogy nem tud egészségessé fejlődni később sem. A mai irodalom (1920—25) még ezeknél az­­adott és kényszerű körülményeknél is súlyo­sabbakat kénytelen elviselni. A legsúlyosabb körülmény az, hogy az új irodalom egyéneinek számát és az egész moz­galom erejét illetőleg sokkal gyengébb, mint az előbbiek voltak. A „Nyugat“ 1904—08-ig, nyugodt békeidőben, polgári kényelemben fel­­­­nőtt fiatalembereket juttatott szóhoz, akik fizikailag teljesen kifejlődhettek, lelkileg a megfelelő kultúrát elsajátíthatták. A mai nemzedéknek igen nagy százaléka a harctéren elesett (az 1890—1900-ik születettek). És éppen azok estek el, akik fizikailag erősek, lelkileg , épek, morálisan bátrak, megbízhatóak, önfel­áldozók voltak. Akik pedig megmaradtak, számban olyan kevesen vannak, hogy nem bír­ják a küzdelmet az uralmon levő irányzattal. Gazdasági politika A második körülmény Magyarország po­litikai és gazdasági katasztrófája, amely az ország területének kétharmad részét elvette, vagyonát pedig úgyszólván teljesen megsem­misítette. Ilyen időkben az emberek a lét fenn­tartásával vannak elfoglalva és a mindennapi kenyér után való küzdelemben közönyössé, ér­­deklődésnélkülivé és materialistává lesznek. Az a nyomasztó állapot, amely a háború vége óta Magyarországot mint sűrű fekete felhő vonja be, szomorúvá, földhözragadttá tette az egész művészeti gondolkozást is. A harmadik körülmény az, hogy a kül­földi irodalmak elárasztották a magyar kö­zönséget saját termékeikkel. A magyar közön­ség sokkal kevésbé érdeklődik a magyar írók művei iránt. Azt követeli, hogy a magyarok­­ is legalább olyanok legyenek, mint a f­ülföl­­­­diek. Elismerni pedig csak­ akkor ha­jlandó , csak átmeneti, a magyar irodalom megtisztu­lását fogja jelenteni, ha a közönség szigorúb­ban veszi az ítélkezést és visszautasítja a di­lettáns próbálkozásokat. Ezekből a körülményekből kitűnik, hogy az új magyar irodalmat minden oldalról szo­rongat­ják,, sőt elveszik előle a legelemibb ér­vényesülési lehetőségeket is. Az új irodalom­nak tehát csak a maga erejére kell támaszkod­nia és így kell megnövekednie. Mindent elöl­ről kell kezdeni. Csak a legbiztosabb alapokra szabad helyezkedni, mert bármilyen hibát is kövessen el a súlyos és mostoha körülmények között, azonnal megsemmisítik. Becsületes em­beri munkát kell végeznie és a hódítást olyan komoly erkölcsi és művészi eredmények fel­mutatásával kell végrehajtania, amely m­eg bír küzdeni azzal a válsággal is, amelyben van és amelynél válságosabb helyzetben még fiatal magyar irodalom nem volt. Morális erő Ehhez azonban olyan morális erő, elszánt­ság és olyan világnézet kell, amivel — különö­sen a budapesti irodalom — egyáltalán nem rendelkezik. A háború óta mindinkább a vi­dék foglal teret és Trianon óta mindinkább a megszállt országrészek. Csak ott van meg az alkotást feltételező szellem és lelkűlét. Nem az idealizmus ez. Az idealizmus ma meghaladott valami, ami nem kell őszintén senkinek, sem az íróknak, sem a közönségnek. Az idealizmust ma az emberi kiválóságok és a bátor állásfog­lalás helyettesíti. Ma világnézet kell. Mind­egy, hogy milyen, de legyen szilárd és becsü­letes, őszinte és emberi. A budapesti irodalom­ban ez a morális kiválóság nincsen meg. A művészet külső kellékeit a nagyvárosi iroda­lom jól ismeri. Technikailag ez a szellem ma­gas színvonalon áll. A művészet igazi szelleme azonban, amely a nyelvet igazán művészetté teszi, az hiányzik. A nagyváros nemcsak cini­kus, hanem meggyőződést­elen is. Ez az iroda­lom igazi remeket alkotni nem tud. A budapesti irodalmat két körülmény teszi művészietlenné, olyan körülmények, ame­lyek tulajdonképpen nem is tartoznak szoro­san az irodalomhoz, hanem az író életéhez. Az egyik körülmény a hatalmi érvényesülés, ,a másik az anyagi haszon. Az első kényszeríti az írót az úgynevezett adminisztrációra. Tár­sadalmi összeköttetéseket keres, amelyek füg­getlenek a művészi értéktől. Az írók társula­tba tömörülnek, amelyek teljesen részvény­társasági alapon vannak megszervezve. A tár­saság tagjai egymással szolidárisak, de nem művészi elvi alapon, hanem azért, hogy egy­más érvényesülését elősegítsék. Ha az egyik író kiad egy művet, társai hozsannákat zenge­nek róla, hogy viszontszolgálatra számíthas­sanak. Az irodalmi nagyságokat csinálják és szuggerálják. Abszolút értékelésről és elisme­résről szó se lehet. Sőt itt művészi értékelésről szó sincs. A tulajdonképpeni cél tehát, itt egé­szen mellékes körülménnyé lesz. Az irodalmi érték említést sem érdemel. A fontos a név kol­­portálása, mindegy, hogy milyen úton. Az író akkor nyert, amikor hírnevet szerzett, nem akkor, ha jó művet írt. Nagyvárosi cinizmus Ezek a dolgok ma közszájon forognak, de bizonyos gúnyos színezettel és úgy, hogy aki ezeket vallja, naivnak és ostobának látszik. A nagyvárosi cinizmus gyerekesnek és nevetsé­gesnek bélyegez minden olyasmit, ami nem a legközvetlenebb haszonnal van összefüggés­ben. És a cinizmus azért győz mindig a töm­eg előtt, mert a tudás álarcába öltözik, míg a mű­vészet természeténél fogva érzi határait és ezért szerény. A budapesti cinizmus a közön­séggel lenézett s kinevetteti az őszinte művészi érzést, mert tudatlannak, fejletlennek és gyen­gének mutatja be. Ami az anyagi haszonra való vadászatot illeti, az szoros összefüggésben van az előbbi­vel. Az érvényesülés és a pénzvadászat egy­mást támogatva rontják meg az igazi művészi szellemet. Az igazi művész kényszerből írja műveit, a mai divat előbb kiadót és reklámot készít elő, aztán fog hozzá a megíráshoz. Ezért hasonlít az utóbbi időben megjelent magyar művek legtöbbje veszedelmesen az operetthez. A munkából kiárad az a léha­i szellem, amelyet nem nemes becsvágy fűt, nem igazi emberi nagyravágyás, hanem alacsony divatsiker, ko­ronákban kifejezhető haszon. A fiatal buda­pesti irodalom majdiksui tel­jesen, a. (rn®wíá3’OS cinikus, becsületesebb, ahol kenyérharc. Olyan iroda­lom, amely az elvek és világnézetek harca lenne, ma Budapesten úgyszólván egyáltalá­ban nincs. Az a hiedelem, hogy még Goethe és Schiller is kiadójuk ügyeskedésének köszön­hették világsikerüket, megtévesztették az író­kat. Nem gondolták meg ugyanakkor, hogy Romain Rolland Jean Cristophe-jáért egyetlen frankot sem kapott és a XX. század legna­gyobb regénye először egy obskúrus füzetes vállalatban jelent meg. Nem gondolják meg, hogy az írónak egyetlenegy nagy munkája van: írni, becsületesen, a legjobbat, amit tud. A többi nem az ő dolga. A közönség ízlése, a szerencse, a kiadóvállalatok ajánlatai mind szeszélyesen jönnek és mennek egy egészen más törvény szerint, mint a művészet törvé­nyei. Ebbe az írónak semmi beleszólása nincs. A magyar irodalom tehát decentralizáló­­dott és pedig magától értetődően oda, ahol er­kölcsi és emberi kiválóság van, ahol az írók írók és nem kereskedők — a vidékre és a meg­szállott területre. Ez a vidéki irodalom tuda­tos ellentétben áll Budapesttel. Hangsúlyozza mindazt, ami a fővárosi irodalomból hiányzik: a melegséget, őszinteséget, természetességet, az őszinte nacionalizmust, a komoly hitet. Olyan dolgok ezek, amik nélkül mély és valódi szellemi élet el sem képzelhető. A fiatal magyar irodalom ma a legerő­sebb Erdélyben és a Felvidéken. A megszál­lott területeken az elnyomó hatalmat a ma­gyarságban kifejlesztették azt, ami több, mint ötven éve nem volt a magyar közéletben­ a nemzeti öntudatot. Mindenkitől ismert dolog, hogy nagy és széles, tömegekre kiterjedő na­cionalizmus ma csak a megszállott területe­ken van. A magyar irodalom főhajtóereje pe­dig ezer év óta mindig a nemzeti gondolat volt. Abban az időben, amikor az országban a nemzetköziség kezdett tért foglalni, a ma­gyar irodalom ereje megfogyatkozott. Elvesz­tette kapcsolatát az ország legnagyobb részé­vel. Az az irodalmi irány pedig, amely nem kap visszhangot, elsorvad magamagától. A na­cionalizmus ma a megszállott területek iro­dalmában újraéledt és az egész országban el­ismerésre talált. A budapesti irodalom vidé­ken sohasem volt népszerű és nem hódította meg a nagy tömegeket. A lelkeket nem tudta átalakítani, mert mindig idegen volt és az is maradt. A vidék kénytelen volt megelégedni az ötven év előtti irodalommal és a népies­­nemzeti irodalom epigonjaival. Új szellem a magyar vidéken nem volt. Most az Erdélyből és Felvidékről jövő irodalom egyszerre meg­találta a kapcsolatot a legszélesebb rétegek­kel és azon az úton van, hogy egy új nemzeti, irodalom formájában csakhamar virágzásnak indul. Líra A fiatal magyar irodalomnak egyelőre csak lírája van. Ez a líra kevés névhez fűző­dik, de igen hatásos. A legismertebbbek Re­­ményik Sándor, Ágrily Lajos erdélyi költők, Mécs László felvidéki lírikus osztatlan elis­merésre találtak egész Magyarországon. Az új magyar líra főismertető jele modern színezetben ugyanaz, ami mindig a magyar költészet jellemvonása volt: a nemzeti ön­­fenntartás gondolata. Természetesen, nem ez az egyedüli tárgy. Az emberi élet sokszerűsé­gét és a modern társadalmi lét ezernyi váltó-­­salát éppen úgy versbe foglalják a költők, de bármilyen tárgyról is legyen szó, a nyelv ki­fejezésének is anya ezt az egyet célozza. Az új magyar irodalom gerinc© az, ami Zrínyinél- Mikesnél, Csokonainál és Jókainál volt Az elnemzetietlenedett Budapest kiejtette a vezetést a kezéből. És most, amikor már megadták az új hangot, még mindig vonako­dik hozzácsatlakozni. Budapest úgy látszik tovább halad abban az irányban, amelyben az európai világvárosok: nincs nemzetisége, nincs faja és nem érez nemzeti kapcsokat. Ha a magyar főváros nem fog csatlakozni az új,­iatal magyar szellemhez, akkor el fogja ve­szíteni érintkezését a magyar földdel és telje­sen idegenül áll majd mindazokkal a szellemi mozgalmakkal szemben, amelyek a magyarsá­­got a legmélyebben és legközvetlenebbül ér­deklik. A fiatal magyar irodalom azonban talán még erős lesz ahhoz, hogy a vidék meghódí­tása után hozzáfog Budapest visszafoglalásá­­hoz. Talán meglesz az ereje ahhoz, hogy a ma­gyar nemzeti gondolatot kiveszi a cinikusok teréből és megmutatja, hogy ez nem ostoba ábránd, hanem élő eleven energia, amely az­­embereie hitét m­egszázszorozza. Ez lenne a ■tatet magyar teotisztem ! 33

Next