Szózat, 1925. október (7. évfolyam, 220-246. szám)

1925-10-01 / 220. szám

, CBS október 1, csütörtök Heves nepotizmus Hevesben, avagy: Apósmegye rejtelmei Effer, szept. 29. (A Szózat tudósítójától.) Heves ■Vármegye, mint afféle jó kuruc füg e­­fmetlenségi vármegye, amelynek kuruc múltjáról nemrég a legmaga­sabb méltóság nyilatkozott Balassa­gyarmaton, a közelmúltban végképp méltóvá lett ha nem is kuruc múlt­jához, hát legalább a nevéhez. He­vesebb nepotizmus régen dúlta e vármegyét, mint mostanában. Isme­retes dolog, hogy Bobory György volt főispán lemondása után a­ hat­vani képviselőválasztás alkalmából Isaák Gyula akkori alispán főispánt kineveztetését attól tette függővé a magas kormány (— meghajolni, uraim! —), hogy Petrichevich-Hor­váth Emil báró, csonka országunk e nagy fölépítője (— Bethlen-udvar, uraim! —) találtatik-e méltónak a választópolgárok bizalmára, vagy sem! Csodálatosak a magyar gond­viselés — mely neveztetik Vass Jó­zsef nagyprépost fír szerint Beth­­len-kormánynak — kifürkészhetetlen útjai. Dacára annak, hogy Buda­­házy Miklós fajvédőjelölt igénybe­vette — mint ismeretes! — az ete­tés-itatás, vesztegetés minden eszkö­zét, a közigazgatás egész apparátu­sát, nem engedélyezte a báró úrnak egyetlen programmibeszédét és gyű­lését sem, vagonszámra k­üildte az ingyencipőt, ingyenruhát, pelenkát, nyalókát, fölhasználta a terror min­den eszközét, mégis­­ Petrichevich- Horváth Emil báró úr győzött, an­nak ellenére, hogy a kerület válasz­tóinak több mint fele nem mert rá­szavazni. E fölöttébb csodálatos és becsületes győzelem után — azaz­hogy még aközben, mert hiszen a győzelem a nép bizalmának láttára prófétailag biztos in volt, vehető —­ Isaák Gyula főispánná ne­veztetett ki, csak a publikálással­ vártak a választás utánig. Ám a derék alispán úr távoztával megüresedett az alispáni szák. Most már az is be van töltve. A kormány és ,a zsidóság közmegelégedésére. Még­pedig Okölicsányi Imre szemé­lyével, aki kellő és teljesen objektív előkészítés után 259 szavazat közül 23 (mondd: huszonhárom) főnyi többséggel választatott meg. Neve­zett úrtól gonoszindulatú egyének sok mindent elvitathatnak, csak azt az egy értéket nem, hogy ő Isaák Gyula főispán úrnak ve­je. Minek következté­ben Isaák Gyula főispán úr — aki a választáson aktív részt vett, ami kiemelendő dolog, mert nem minden vő dicsekedhetik ily aktív apóssal — volt kénytelen föl­kérni küldöttség élén igen tisztelt vejét az alispáni szék elfoglalására, mibre — ki állhat ellent ilyen ostrom­nak? — Okalicsányi Imre alispán kénytelen volt átvenni igen tisztelt apósától a vármegye pecsétjét. Amely klenodiummal aztán a ro­konság mind a sárig megpecsételte­­tett. Mit kíván a tömeg? Zúg valamit a felől, hogy mégis furcsa az egy kuruc vármegyéiben, ha a főispán — a kormány szolgálatkész eszköze — apósa az alispánnak — aki elavult fogalmak szerint a vármegye auto­nómiáját volna hivatva képviselni — és viszont? Ah, mely maradiság 1926-ben, a szanálásról elnevezett genfi vész második esztendejében! Tudnak a hevesi évkönyvek e nepo­tizmussal rokon egyéb jelenségekről is. Itt van például az egri járás Okolicsányi Imre helyeibe újonnan megválasztott központi főszolgabí­­ráj­a,­ Szabó Gyula dr. Ez a kitűnő férfiú még különb apóssal rendel­kezik, mint az alispán úr. Az 5 apó­sa ugyanis élő — s mi több: aktív! ~ miniszter. Nevét bizonyára isme­ri a közhaza: Mayer János kisgaz­davezér, egyben m. Mr. földművelés­ügyi miniszter­ és a kálkápolnai (Heves m.) kerület nemzetgyűlési képviselője. Aki a választásnál je­len is volt az urnánál. Mondjunk még többet a központi főszolgabíró­ról? Hát­­kell még igazolni azt az ő rátermettségét, amelynek következ­tében több, mint 360 hasonló rang­osztályú tisztviselőt ugrott át az or­szágos státusban — mint a lojális­­ „Gyöngyös és Vidéke'* című hetilap írja elragadtatásában? Nos, ha van még rosszmájú (szedő úr, nehogy rosszmájért szedjen!) em­ber e honhazában, akinek nem elég, ha valakinek aktív (aktív!) minisz­ter az apósa, hát megmondjuk azt is, hogy Szabó Gyula dr. máris mint­egy huszonhat-huszonhét éves éle­­medett férfiú, s már mintegy másfél évvel ezelőtt Kompolt község kán­tortanítójaként működött. Nos, ki az, aki gáncsoló szót mer emelni? Utóvégre Arany János is pedagógus volt, Gárdonyi Géza is s amellett ők nem is rendelkeztek kellő apóssal, mégis vitték valamire. Reméljük, hogy Csonkamagyarország megsza­nált tanítósága e hír vételekor meg­­dicsőülve érzendi magát s elnému­­land mindenek nyakán ama rossz­akaratú vád, hogy ez országban hol­mi nepotizmus dühöng és hogy nincs demokrácia! S ki mondja, hogy egy legközelebb adódó „országgyűlési“ választáson nincs biztosítva a demo­krácia győzelme, mikor egyszer az alispán veje a főispán úrnak, a mi­niszter úr pedig veje a főszolgabíró­nak? Nálunk Hevesben aztán vég­kép meghalt az a közmondás, hogy a hal bűzlésének közvetlen oka a feje. (Effel, szedő úr, nem fauval!) Különben is a demokrácia legfé­nyesebb jele, hogy a választás ered­ményét a magyar kormány javára eldöntött tényezők közül 42 volt a zsidó, 59 a kisgazda s kivételesen néhány tisztviselőnek is megenged­­tetett, hogy a magas kormány iránt való bizodalmát szavazatával nyilvánítsa. És ha ez nem lenne elég, álljon itt meg jelesebb tanárul Bozsik Pál (Wolff—Ernszt—Hu­szár—Vass-párti) nemzetgyűlési képviselő, jelenleg Gyöngyös bol­dogítója, egyébként prépost úr. E rendkívüli képességekkel megáldott férfiú szeptember 21-én egy értekez­leten hevesen kirontott a demokrá­cia nevében a történelmi osztály el­len, amely nem tudta megérteni, hogy miért kelljen szakértő és rangidős tisztviselőket­ mellőzni az após és nő urak kedvéért? Mert hát így kell harcolnia a destrukció el­len egy római katolikus egyházi férfiúnak, aki egyébként a demo­krácia göröngyös országútjét Ösz­­terreicher Dezső fajtiszta egyén gépkocsiján szokta végigbandukol­­ni az apostolok egyszerűségével és ihletett önfeláldozásával. Demokratikus felfogásának külön­ben elég bizonyítéka Klein Ármin esti lapjának, a Magyarország­n­­k az a kitétele: „A liberális vezérek sorában volt igen sok katolikus pap, köztük Bozsik Pál nemzetgyűlési képviselő, prépost is.“ Mint halljuk, a hevesi zsidóság — tekintettel a coelibátusra — közfelkiáltással fogja a jeles egyházi férfiút adoptálni tiszteletbeli apósává. Egyébként béke velünk, le a go­noszindulatú ellentmondókkal és zárszóul iktassuk ide a mostanában divatos hevesi párbeszédet: — Osztengatt van-e keenek irtel­­mes apaóssa? — Még kérgyi kee? — Merhogy e mai vilaagba az a — vő. . Ez a tréfa most Hevisben igen k­­após, mert a benne foglalt igaz­ságé a jö­rés. A Magyar Nemzeti Bank hivatalos árfolyamai: aBZIrák koron billió­n. mánk Szokol.... Lengyel márk Dinár ... Leva .... Lei ....... Líra ..... Francia frank Belga frank Svájci frank Angol font.. Dollár....... Holland forin Dán korona Svéd korona Norvég korona. Hanna 11­037-10057 16870 —16970 0104—2114 11030-11830 1253-1267 514-513 336 -342 1896-290­ .1379—337:1 3099 -3110 13767—1870 .115300 -845.00 71820—71­2.1 ,8460 —280511 16954-17214 18960—18950 13925-11075 Devize 10085-10091 , 7000-17020 2122—2122 11880-11880 1267 -1271 520 -320 342-844 2916-29)0 3403-339 1­3128-8129 1300—18813­­46560—846500 71840—71641 2SG00-2S700 17120—1720!) 19060-19066 14075 -1412) Zürichi valuta- és devizaárfolyamok: Mai zárlat Budapest......... 0*0072*6) Bécs.................. 0*0073.10 Berlin , Prága ............... Varsó ........... Belgrád ......... Szófia....... Bukarest, Milano,. Paris ........... Brüsszel........... London Newyork, Amsterdam 123-30 15*35 84'-9-20 3-80 2-511 21- 05 24-51 22- 95 25-093/4 518-V­ 208*85 Előző napi zárlat O-C072-50 0-0073-15 123-30 15-35 82'-9'2d 3-77','s 2-50 21- 02'/j 24-50 22- 65 2509 518­*/» 208-35 London megjelentett a Egy népgyű­lésre utazó bolsevik­ vezért leszállítanak a vonatról és véresre verték­­ az angol Valóságok: nem akadályozzák a nemzeti közszellem megtisztításs­aite eré­lyes rendcsinálását London, szept. 27. A „Szózat” londoni tudósítója ír­ja: Leg­utóbbi jelentésemben részle­tesen beszámoltam,­ arról­ a félelme­tes arányú aknamunkáról, amelyet a nemzetközi vörös patkányok Ang­liában és a kolóniákban kifejtenek. Ezt a veszélyt, mint jelentettem, nem lehet eléggé komolyan venni. A kormány és a parlament tehetet­lenül áll a vörösökkel szemben. A parlament azért, mert bizonyos pártállású tagjainak elég tekinté­lyes százaléka elfogadta a tudás­­pénzeket Moszkvá­ból. A „Daily Te­legraph” szerint az egész világon konsternációt idézne elő, ha nyilvánosságra hoznák azokat a neveket, ame­lyek a rendőrség kezébe került tudáspénz nyugtákon szerepel­nek. A hatóságokat pedig megköti az an­gol tradíció, amely csak kész veszé­lyek ellen teszi megengedhetővé a fegyver használatát és különben is a törvények határozottan megkötik e tekintetben a rendőrség kezét. Ezzel szemben óriási­­ fölényben vannak a megbomlott és megkótya­­gosodott csőcselékvezérek, mert ők saját fegyvereiket szabadon hasz­nálhatják. Tünte­tőgy­űlésket, fel­vonulásokat, sztrájkokat rendezhet­nek, megbéníthatják az ipart, pusz­títhatnak, rombolhatnak, lelkekben és javakban egyaránt. Mac­Donald bukása óta a szakszervezetek kon­gresszusa fölismerte igazi erejét és hatalmát és épen azért semmi súlyt nem fektetett tovább a parlamenti küzdelmekre, mert parlament nél­kül is, sőt csak parlament nélkül nagyobb működést tud kifejteni és több eredményt elérni. Ezért volt az, hogy nem hallottunk semmiféle parlementbeli vörös hec­cekről, de annál inkább lehetett lát­ni, milyen tervszerűen és semmi­lyen eszköztől vissza nem riadva igyekeznek a vörösök magának parlam­entnek, mint intézménynek a tekintélyét aláásni. Ezzel egyide­jűleg veszélybe hozták az ország élelmezését, a termelést és a közle­kedést az óriási arányú hajómunkás sztrájkkal. A parlement és a hatóságok tel­jesen tehetetlenül nézték, hogy ro­han vesztébe az ország. A rendőrség fölállított ugyan egy külön osztályt, amelynek kizárólagos feladata kommunizmus elleni küzdelem volt, de nagyon kevés eredménnyel tudott működni. Az angol törvények héza­gosak e tekintetben és erélyesebb intézkedések csak külföldiek ellen foganatosíthatók. A napokban körülbelül száz kommunistát fognak deportálni, de ezekkel szemben is csak azért tudtak egyáltalában így fellépni, mert ezek valamennyien idegen ál­lampolgárok. A nagy tömeg és az igazán veszé­lyes elemek ma is szabadon garáz­dálkodhatnak. A sajtó és a közön­ség egészen nyíltan beszél arról, hogy nem is rendelkezik a kor­mány olyan karhatalom felettit, amelyben tett esetén tényleg meg­­bízhatna. A hadseregbe és haditen­gerészetbe felállítottak szerveket, melyeknek feladata a kommuniz­mus elleni küzdelem, de ép az a tény, hogy ezekre a szervekre szük­ség volt, mutatja, mennyire előre­haladt már a patkányok aknamun­kája a hadseregben. És ebben a kilátástalan, sötét helyzeten most váratlanul napsu­gárként hatnak azok az események, amelyeknek a Trafalgar Square közönsége nap-nap után szemtanúja. London minden részében fel­­feltűnnek fiatalemberekből álló csoportok, amelyek büszkén vallják magukat faseistáknak és a közönség zajos tetszésnyil­vánítása között, a rendőrség néma beleegyezésével olyan kommunista püföléseket ren­deznek az utcákon, hogy már az elbizakodott és pökhendi kommunista szervezetek is kez­denek jajgatni sajtójukban. Jel­lemző arra, hogy mennyire az angol nép szívéből fakad a fascisták mostani fellépése, hogy ugyanaz az angol sajtó, amely a múltban leplezetlen gúnnyal és bizonyos fokú meg­vetéssel tárgyalta Mussolini módszerét, most óriási hasábos cikkekben és ordító címekkel szinte Szönnijjongva számol be a fascisták működéséről. Az angol politikai mentalitás mindenkor csak a hatást tartotta fontosnak és sohasem a rendszert. Most is csak az üdvös és eredmé­nyes hatást látja és annál inkább kíséri leplezetlen őszinte örömmel a fascist­ák bátor fellépését, mint­hogy meggyőződött róla, hogy a parlement és a hatóságok teljesen csütörtököt mondottak. A kommunista Daily Herald jog­rendért kiabál ősi szokás szerint. Említ pozitív eseteket, amelyek tényleg az angol jogrendnek flag­ráns megsértését képezik, így hasábokon keresztül tárgyalja azt az esetet, hogy egyik vezé­rük, aki Hullba kommunista népgyűlésre akart utazni, ame­lyen ő lett volna az ünnepi szó­nok, a fascisták útközben egy kis vidéki bakterháznál leszál­lították a vonatról, ott véresre verték és ott hagyták az árok­ban. Ilyenképpen a népgyűlés ünnepi szónok nélkül maradt. A jogrend flagráns megsértésé­nek nevezik azt is, hogy a fas­­cisták behatoltak egy külvárosi pártszervezet irodájába és ott össze-vissza törtek és zúztak mindent, az inspekciós tisztvi­selőt pedig, aki élénken tiltako­zott ez ellen, egy kis mellékhe­lyiségbe zárták be, ahonnan csak másnap reggel szabadult ki a takarítónő jóvoltából. Az angol faseistáknak ez a fellé­pése még természetesen nem hozott és nem hozhat végső eredményt, mert a harcnak még csak a kezdet kezdetén vannak. Az angol közön­ség azonban már oly könnyen érzi magát, mintha valami nagy súly szakadt volna le a lelkéről. A „Manchester Quardian“ a fascista fellépésekkel foglalkozva, azt írja, hogy Anglia politikai organizmusa keresztül-kasul van fertőzve ha­lálos betegséget hozó mikro­bákkal és a fascistákat a nem­zet orvosainak nevezi. A cikk végén egy hindu közmondást idéz: „A sziklából kibugyogó kis forrást egész apró galyacs­­kával is bedughatod, ha azonban ezt nem teszed meg, olyan ha­talmas folyam keletkezhetik, amelybe még az elefánt is bele­fulladhat.“ Tom Larkins.

Next