Tér és forma, 1931 (4. évfolyam)

IV. évfolyam, 9. szám - Dr. B. V.: Bérházépítés Budapesten, A. D. 1931

BÉRHÁZÉPÍTÉS BU­DAPESTEN A. II. 1011 Á­ltalánosan elterjedt közhit az, hogy az M&L építőtevékenység teljesen megállott: az építkezés teljesen szünetel. Viszont, ha járjuk a fővárost, mindenfelé látunk befejezéshez közeledő bérházakat, családi háza­kat — és kisebb mértékben ugyanez a hely­zet a vidéken. A Tér és Forma jelen száma részére kiválasztottunk néhány olyan bérházat, amely formai megjelenésében felfogásunknak megfelel. A legközelebbi számban pedig hasonló értelemben fogalmazott családi házakat fogunk bemutatni. Választásunkat, mint mondottam, az irányí­totta, hogy olyan házakat mutassunk be, ame­lyek megjelenésükben korszerű hatásra törek­szenek. Meglepetéssel állapíthatjuk meg, hogy eléggé kielégítő homlokzatokat mutathatunk be. Egyesekről elmondhatjuk, hogy építészeti telje­sítményén nincs okunk restelkedni, külsőleg az új építészet formai irányának megfelelni látsza­nak. Tagadhatatlan az is, hogy e néhány házban új gondolatok jelentkeznek. Például Barát és Novák Felka utcai bérháza egészen újszerű alap­rajzi elrendezést mutat, a zárt tömbbe épített két sor lakás függőfolyosó nélküli elrendezése, az átszellőzést szolgáló légudvarokkal, emeleten­kénti tágas előtérrel. Felette érdekes kezdemé­nyezésnek tűnik Goldmann és Antal egyszoba­konyhás lakású háza kitűnő átszellőzési lehető­ségeket nyújt és a konyhában elhelyezett fürdő­kádakkal örvendetes újítás a legkisebb lakás terén. Igen ötletes Hoffstätter Béla Rákóczi téri házának udvarkihasználása két emeletsoros, fel­haj­tós garageval, bár nem tudjuk, várjon a la­kóknak nagy örömük telik-e majd a garage­üzemmel járó állandó zajban. Luppinger Ferenc és Szirmai József házainak alaprajzi elrende­zése is tartalmaz néhány értékes, új gondolatot. Homlokzatilag, mint mondottuk, kellemesen elütnek mindezek a házak az utóbbi évek kevéssé ízléses, úgynevezett szobrászi díszítésekkel in­kább agyonterhelt, mint szebbé tett házaktól. Erőteljes és egészséges színezésük ugyancsak dicséretet érdemel. A Kellermann Lipót tervezte házak modernizmusa kevésbé megnyerő, mert itt a modernség meg nem értett alkalmazásának jellegzetes példájával állunk szemben. A Logodi utcai házon alkalmazott furcsa és színezéssel is hangsúlyozott expresszionista díszítés lényegé­ben alig más, mint egy barokkosnak nevezett kar­tus. A Lovas úti villa nyugtalan terraszai ugyancsak kevéssé örvendetesek. Viszont e négy épületből álló házcsoport tömegbeli megoldása, a lapostetőknek konzekvens alkalmazása igen dicséretes, mert ezáltal a Lovas úti házakból szabad kilátás nyílik a Naphegyre és az Isten-A Fővárosi Közmunkák Tanácsának ajánlva. hegyre, ami nem volna meg ferde tetők alkal­mazása esetén. Az eset világosan bizonyítja, hogy nem elég a helyes technikai gondolkozás, szükség van egy kiforrott ízlésre, tisztult mű­vészi felfogásra is. Alaprajzi elrendezésükben azonban mindezek a házak, talán a Barát és Novák tervezte házon kívül, a korszerű alaprajzfelfogástól elmaradt megoldások. Légudvarok, a telek mélyébe nyúló hátsószárnyak, stb., stb. a budapesti bérház át­kos kellékei és melléktelenségei többé-kevésbé mindegyikben megvannak. A legjobb indulatú, legjobb tudású tervező is kénytelen mindezeket alkalmazni. A beépítés megengedett százaléká­nak képtelen magasságát el kell érnie és be kell tartania, mert hiszen az építtető a telekért olyan árat fizetett, amely a telek kiuzsorázási lehetősé­geknek egyenes arányú függvénye. Amíg az építési szabályrendelet a telkek ilyetén kihasz­nálási módját megengedi, aligha lesz olyan idealista építtető, akit az idealista építész meg­győzhet arról, hogy így építeni nem szabad, mert az a közérdek elleni, sőt bizonyos értelem­ben a saját érdekei elleni is. Tudjuk, hogy a Fővárosi Közmunkák Tanácsa hónapok óta foglalkozik a túlhaladott építési szabályrendelet reformjával és messzemenőleg meg kívánja javítani a budapesti építkezések rendszerét. Persze az a nagyszabású koncepció, melynek körvonalait ismerjük, megtörik a ke­vésbé informált közvéleményen, mint pedig az egyesek önzésén, számukra a mai építési sza­bályrendelet biztosította jogosulatlan előnyök olyan értéket jelentenek, amelyért körmük sza­kadtáig fognak küzdeni és bizonyára sikerülni fog a százezrek érdekét szolgáló reformot leg­alább részben elgáncsolni. Hogy ezen a téren minő lehetetlen felfogások, „meggyőződések" uralkodnak a közvéleményben, sőt még a szakkörökhöz közelállókban is, azt a közelmúltban tapasztalhatták azok, akik a Vál­lalkozók Lapját olvassák. „Egy békebeli építke­zés a Retek utcában" című képpel is illusztrált cikkben olvashatjuk ugyanis a következő soro­kat: „A csendes Buda járókelői sokat beszélnek mostanában a Retek ucca 33—35. szám alatti úgy méreteire, mint kivitelére nézve impozáns bérpalotáról, amely a boldog békeidők szolid és szemre is tetszetik építkezéseinek emlékeit idézi vissza... Az építkezésnél mindvégig érvényre jutott a műépítésznek (Gót Jenő) az az állan­dóan hangoztatott elve, hogyha épít, akkor csak olyan munkába fog bele, amelynél az építtető is biztosítja, hogy békebeli szociális és higiénikus követelményeknek 100%-ig megfelelő építményt hoz létre."

Next