Tér és forma, 1933 (6. évfolyam)

VI. évfolyam, 7–8. szám - Démán Pál: Hozzászólás S. T.: „Uniformizált-e korunk építészete” című cikkéhez

hiszen ez szívügyünk s megvallom, főként ez adott impulzust hozzászólásomhoz. Ezt olvassuk: „A modern magyar építészet... a horizontális hatásokat szereti...", a tapasztalat szerint: sem­mivel sem nagyobb mértékben, mint bármely más, „íves végződésű szárnyakkal, legömbölyített sarkokkal". Kétségtelen, hogy ezekre akár Svájc­ban, Hollandiában vagy Olaszországban vagy bár­hol másutt több példát találunk. „Szeszélyes tömegjátékkal (11). „Zárt erkélyekkel"; a budapesti bérházaknak ezen elmaradhatatlan attributuma, a bérházépí­tők szélsőséges helykihasználó törekvésének és építésügyi szabályzatunknak édes gyermeke, talán mégsem tartozik nemzeti éhiségünk kifejezéséhez. „Pilléres sarokablakokkal" ; ezek — ha tényleg ritkábbak, mint egyebütt — inkább szűkös anyagi eszközeink, vagy kicsinyességnek köszönik létüket a jobb, de költségesebb pillérnélküli sarokablakok­kal szemben. „Élénk, de ízléses színű, nemesvakolattal bur­kolt homlokzatokkal". Élénkszínű homlokzataink, úgy hiszem, nem éppen nagyszámúak, ha soknak látszanak, az csak a szomszédos épületekre tekin­tettel nem lévő tervezők által okozott tarka benyo­más következménye. Az ízlésességet pedig nemzeti vonásunknak kisajátítani a cikk szerzője sem akarhatta. Utoljára hagytam, mert különös figyelmet érde­mel, a „széles ablakkeretekkel" kitételt, mert amíg az előzők általánosságokat, ez — úgy tűnik — egy eltévelyedést emel nemzeti sajátsággá. A kitűnő cikkírót bizonyára két megfigyelés készteti e megállapításra. Az egyik az, hogy a va­kolat ablakkeretek, esetleg a hozzájuk tartozó víz­szintes, ritkán függőleges, színes vakolatstráfokkal Bérvilla a Nagyboldogasszony­ útján Tervezte: Münnich Aladár 238

Next