Tér és forma, 1933 (6. évfolyam)
VI. évfolyam, 7–8. szám - Démán Pál: Hozzászólás S. T.: „Uniformizált-e korunk építészete” című cikkéhez
hiszen ez szívügyünk s megvallom, főként ez adott impulzust hozzászólásomhoz. Ezt olvassuk: „A modern magyar építészet... a horizontális hatásokat szereti...", a tapasztalat szerint: semmivel sem nagyobb mértékben, mint bármely más, „íves végződésű szárnyakkal, legömbölyített sarkokkal". Kétségtelen, hogy ezekre akár Svájcban, Hollandiában vagy Olaszországban vagy bárhol másutt több példát találunk. „Szeszélyes tömegjátékkal (11). „Zárt erkélyekkel"; a budapesti bérházaknak ezen elmaradhatatlan attributuma, a bérházépítők szélsőséges helykihasználó törekvésének és építésügyi szabályzatunknak édes gyermeke, talán mégsem tartozik nemzeti éhiségünk kifejezéséhez. „Pilléres sarokablakokkal" ; ezek — ha tényleg ritkábbak, mint egyebütt — inkább szűkös anyagi eszközeink, vagy kicsinyességnek köszönik létüket a jobb, de költségesebb pillérnélküli sarokablakokkal szemben. „Élénk, de ízléses színű, nemesvakolattal burkolt homlokzatokkal". Élénkszínű homlokzataink, úgy hiszem, nem éppen nagyszámúak, ha soknak látszanak, az csak a szomszédos épületekre tekintettel nem lévő tervezők által okozott tarka benyomás következménye. Az ízlésességet pedig nemzeti vonásunknak kisajátítani a cikk szerzője sem akarhatta. Utoljára hagytam, mert különös figyelmet érdemel, a „széles ablakkeretekkel" kitételt, mert amíg az előzők általánosságokat, ez — úgy tűnik — egy eltévelyedést emel nemzeti sajátsággá. A kitűnő cikkírót bizonyára két megfigyelés készteti e megállapításra. Az egyik az, hogy a vakolat ablakkeretek, esetleg a hozzájuk tartozó vízszintes, ritkán függőleges, színes vakolatstráfokkal Bérvilla a Nagyboldogasszony útján Tervezte: Münnich Aladár 238