Tér és forma, 1936 (9. évfolyam)
IX. évfolyam, 5–6. szám - Sz.: Az Atrium-ház. Tervezte: Kozma Lajos
A nézőtér belseje az erkélybejárati ajtóból nézve. A nagy, kozmikus aszociációval ható, ragyogásában anyagtalan világító-égboltnyílás, ezüst peremével együtt, az akusztika törvényei szerint összeolvadó fal és menyezetnek meleg és ünnepélyes vörös szövettapéta területével, amely egy nagy meleg vörös színakkordban foglal össze mindent, hangsúlyozottan eldönti a térbenyomás karakterét. Az előadás alatt minden teljesen sötét, minden beleolvad a vörösség néma határtalanságába, csak a vetített kép világít, melynek nyílása a legegyszerűbb eszközökkel emelkedik ki a falból. Ezen a két motívumon kívül a belső térélmény harmadik eleme a „tejút"-nak nevezett szellőzőgyűrű. A hajlatban meghúzódó 1600 tompán fénylő fémgyűrű, mely hét sorban körülfutva tektonikusságával is dísznek hat, a menyezet és a fal határnélküli összeolvadásában jelzi a tiszta levegő szellőzőgyűrűjét. Mint egy levegőzuhany áramlik ki ennek a nagy testnek a pórusain az előmelegített, megtisztított, friss, tiszta levegő, önként kínálkozott, hogy ennek a szellőzőcsatornában amúgy is elhelyezett lámpáknak, ezúttal kékfényű lámpáknak a fénye, ezt a „tejút"-ra emlékeztető második övet, az előadás alatt is egy tompa, a vetítést nem zavaró, misztikus fénnyel világítsa meg. Az előadás kezdetekor fokozatosan alusznak el a lámpák és a sötétbe olvadásnak első perceiben a fényhatásoknak ez az aktív fényjátéka vezeti be a széthúzódó aranyfüggöny mögül kiáramló képet és hangot. A hátsó homlokzat újra bizonyíték a funkció karakterbányája mellett. A hatósági előírás vízszintes és függőleges korlátozása az alacsony háztetők horizontalitása mellett, ezeket az egymás mellé sorakozó vertikális toronyrészeket tömegeiben összefoglalva, adja az épületnek azt a sajátságos arcát, melyet a tervezés a maga tisztaságában igyekezett kibontakozni engedni.