Tájékozódási futás, 1967 (1-12. szám)

1967-01-01 / 1. szám

Egy szobor ürügyén Felállítottak egy szobrot és a város felhördült. Kubikost ábrázolt rongyokban, soványan, ökölbe szorított kézzel. Nem ilyen volt, nem ilyennek képzeljük! Dúlt a vita hónapokig s máig sem nyugodtak meg a kedélyek. Nem furcsa és szokatlan e felzúdulás? Egy szobor miatt. Lehet, hogy jó, lehet, hogy rossz. Végsősoron a városé. Szinte érthetetlen a hónapokig tartó sajtóvita, a szenvedélyek e lobogása. - Érthetetlen? - Ez az érthetetlenség a szomorú! A szobor Szántó Kovács Jánosnak állít emléket. A város, melynek főterén áll, Hódmezővásár­hely. A világbajnokságot követő élménybeszámolók során vetődtünk ide és ismerkedtünk meg közelebbről, a csongrád megyei versenyzőkkel és vezetőkkel. Alföld és tájékozódási futás. Valahogyan soha sem tudtam e két fogalmat összeegyez­tetni, s gondolom más is így van. Talán van bennünk valami a régiekből, kik úgy vélték, élet csak a megszokott körülmények közt lehetséges a Földön. A mi sportunkhoz szükséges erdő és hegy. De valamiről megfeledkeztünk, ami sokunkból hiányzó életelem. Az az erő, lelkesedés, szenvedély, sportszeretet, ami még kedvezőtlen körülmények közt is életet lehel meddő dolgokba! ... Erdő? A vámos határában tenyérnyi és a néhány kilométerre folyó Tisza keskeny, majd mindig vizben álló galéria­ erdői. Térkép? Múzeumi értékű darabok innen-onnan. Emelkedő? Az árvizi gát néhány méteres oldala. Képzeljük el! Kettőszázhúsz kilométerre a legközelebbi hegytől és jó térképtől. /Vagyis a Budai hegyektől./ * És mégis csinálják! Nem is akárhogyan. Női utánpótlás válogatottjuk már van, habár ez csak cím, mert a Szövetség, azonkívül, hogy rendszeresen küldte a Világbajnokság hivatalos tájékoztatóit, vajmi keveset tett azért, hogy az utánpótlásból válogatott is legyen egyszer. Ez egyedi jelenség, mondhatná valaki. De nem, mert ott van Szentes, Kistelek, Csongrád, Szeged és a többi kisebb-nagyobb helység. Gondoljuk meg, hegylakók és erdőlakók, mikor nincs kedvünk futni, gondoljuk meg, válogatottak, mikor ellazítjuk az edzéseket és gondolja meg az Országos Versenybizottság, mikor végnélküli vitákat folytat sportágunk valamilyen irányba történő fejlesztéséről, milyen körülmények közt is él és virul e sport. Persze ott is van hiba - nem is kevés­­ gond, baj és kis költségvetés. Ott sem min­denki a sport megszállottja, ott is vannak rossz versenyek és fegyelmezetlen versenyzők, meddő viták tett nélkül. Nem akarom holmi piedesztálra állítani őket és ígéretes oázisnak feltüntetni Csongrádot. Nem hősök, nem mártírok és nem kell csodálkozni lelkesedésükön, mert visszacsodálkoznának azokra, kiknek ez szokatlan. Minek írtam le mind­ezt? Talán azért,mert láttam a szobrot. Skerletz Iván Ismerkedési rovat - Mi más lehetne a címe rovatunknak, mely igyekszik bemutatni, megismertetni egymás­sal népes "családunknak" egyre szaporodó tagjait? A tájékozódási futók nagy családja! Sokszor elmondtuk már és még nagyon sokszor el fogjuk mondani ezt a közhelynek tűnő mondatot. De mint minden közhelyben, ebben is van némi igazság. Vannak köztünk kicsinyek és nagyok, kezdők és "menők", sokszor találkozunk, vitatkozunk, érvelünk, a fiatalok lázadoznak, az "öregek" zsörtölődnek és mindent megfontolnak. Egyszóval család vagyunk, mert van egy közös vonásunk, akár fiatalnak akár öregnek, megszállottai vagyunk ennek az új hazánkban mindinkább elterjedő, szép sportágnak, a tájékozódási futásnak. Segíteni akarunk egymásnak s ezért "MEGISMERNI ÉS MEGÉRTENI!" mottó jegyében indítjuk útnak rovatunkat. "Sehol nincsenek kedvezőbb adottságok a tájékozódási futáshoz, mint nálunk" - szokta mondogatni Papp Gyuszi, a válogatott miskolci versenyző. Valóban, ha kilép az ember a kollégium ajtaján, pár száz méterre körös-körül dombokat talál, és aki a Hejő patak partján, mondhatni festői környezetben, két kilométert rászán a bemelegítésre, az a Miskolc-Tapolcát övező hegyek lábához ér. A Nagy-Kőmázsa, a Bagolymező, a Verebestető, a Leányvár vadregényes helyei változatos futópályákat nyújta­nak, és kedvenc "kínzópályáink" makacs emelkedőin ugyancsak megizzad az ember. És mire másfél-két óra múlva a szőlőhegyek lankáin tartunk hazafelé, már jónéhány kilométer van mögöttünk. A kollégiumban azután ott a meleg zuhany és pillanatok alatt visszavedlünk "normális emberekké". "A természetjáró" sportnak szép hagyományai vannak Miskolcon és szívesen elhallgat­juk az öregek: Csiki Oszkár, Nagymajtényi Lajos bácsi és a többiek zamatos beszámolóit

Next