Tangazdaság, 1985 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1985-01-01 / 1. szám

IX. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM ÁRA: 2,30 FT 1985. JANUÁR 1 Új év­­új feladatok Immár hagyománya a Köz­ponti Bizottságnak, hogy az esz­tendő utolsó heteiben értékeli a gazdaság előmenetelét, életkö­rülményeink alakulását, és mér­leget von teendőinkről. Most is így történt, ez olvasható ki az MSZMP december 4-i üléséről kiadott közleményből. Az olvasó természetesen leg­inkább arra kíváncsi, hogy szá­mára — a magánembernek s az állampolgárnak — mit hozott ez az év, mire számíthat 1985- ben? Nos, az, aki a gazdaság folya­matait rendszeresen értékeli, legelőször azt állapíthatja meg, hogy 1979-től, a tudatosan vál­lalt visszafogás évei után, most először mutat a gazdaság gyor­suló növekedést. A Központi Bizottság által nyilvánosságra hozott tények ezt így fogalmaz­zák meg: „A nemzeti jövede­lem az előirányzott 1,5—2 szá­zalék helyett 2—2,5 százalékkal emelkedik. A költségvetés hiá­nya a tervezettnek megfelelően mérséklődik. Az ipari termelés az előirányzott 1,5—2 százalék helyett 2,5—3 százalékkal nőtt. Bővül az ipari termékek kivite­le, a belföldi értékesítés. A me­zőgazdasági termelés mintegy 5 százalékkal nőtt, melés a tervezett a gabonatej­15 milliót meghaladja, az állatállomány magas, a takarmányellátás ki­elégítő. A lakosság egy főre ju­tó reáljövedelme és fogyasztá­sa 1 százalékkal nőtt.” Mindez azt jelenti, hogy az ország erőt gyűjtött, s ha nem is gyorsan, de immár képes ar­ra, hogy megalapozza a reális ütemnövekedést, a nagyobb fej­lődési dinamizmust. Figyelem­reméltó: bár az idei év sem volt könnyű az ellátás szempontjá­ból — hiszen változatlanul az export lehetséges növelése, az importtal való takarékosság ha­tározta meg teendőinket — az áruellátás nem romlott — sőt, bizonyos területeken tovább ja­vult, illetve megőrizte már is­mert erényeit. Élelmiszerekből kiegyensúlyozott kínálatot nyúj­tottak az üzletek, az áruellátás hibái, feszültségei — így az építő- és tüzelőanyag, egyes tar­tós fogyasztási cikkek időszakos hiánya — ellenére az állampol­gárok pénzüket arra költhették, amire szükségük volt. Bonyo­lult megoldásokat, új módszere­ket is alkalmazott a kereskede­lem, ennek révén a választék az egyes területeken tovább bő­vült. A kedvező jelenségek mellett — persze — továbbra is akad­tak makacsul kitartó gondok. Így például az, hogy egyes ipa­ri alágazatokban (gépipar) nem emelkedett, hanem csökkent az export, másutt, a könnyűipar­ban a minőségi hibák zavarták mind a tőkés, mind pedig szocialista országokba jutó kivi­­­telt. Nem volt kedvező az idén a külpiaci helyzet sem, például az élelmiszerárak tartósan ala­csonyan alakultak. Ennek hatá­sai kellemetlenül érték élelmi­szer-gazdaságunkat: jelentősen nőtt ugyan exportja, bevételei viszont alig emelkedtek. Ugyan­csak figyelmeztető a lakásépí­tésben — kivált a fővárosban — mutatkozó két kedvezőtlen vonás. Az építőipar elmaradt a kívánt mennyiségű lakások át­adásával, mindemellett az épí­tési költségek, a lakásárak az elfogadhatónál is magasabbra szöktek. A Központi Bizottság mégis joggal állapította meg, hogy a gazdaság összességében a főbb gazdasági céloknak megfelelően fejlődik. Ez az idei teljesítmény megalapozza a jövő évi mun­kát, lehetővé teszi, hogy a ked­vező folyamatokat kiterjesszük, a gazdaság fejlődése tovább gyorsuljon. Mindez a jövő évi tervhez készült javaslatban így szerepel: a nemzeti jövedelem 2,3—2,8 százalékkal, a belföldi felhasználás 1—1,5 kal, az ipari termelés százalék­3 száza­lékkal, a lakossági fogyasztás 1—1,5 és az egy lakosra jutó jö­vedelem 1,5—2 százalékkal emelkedik. Mit jellemzi ezt a feladatot? Mindenekelőtt az, hogy tovább kell folytatni erőfeszítéseinket a külső egyensúly javításáért, megőrzéséért, valamint a gazda­ság értéknövelő teljesítményének képességének, emeléséért. Ennek révén — s a belső egyen­súly konszolidálásával — s a teljesítmények gyors javításá­val — meg kell állítani a reál­bérek csökkenésének folyama­tát, tovább szilárdítva a szociá­lis biztonságot. Lényegében folytatódik tehát az a munka, az a gazdaságpolitikai irányvo­nal, amelyet 1979 óta vall ma­gáénak az ország. Nincs abban sem különbség, hogy a gazda­ságpolitikai eszközrendszer to­vább korszerűsödik. Az 1985. ja­nuár elsejével életbe lépett új szabályozók feltehetően újabb lendületet adnak az önálló vál­lalkozó szellemű magatartásnak. A Központi Bizottság közle­ménye mindezen túl — ismét csak hagyományosan — azt is tudatta a társadalommal, hogy vállalt programunk végrehajtá­sának megvannak a garanciái. Nehéz, sokszor feszültséggel te­li időszakokon túljutva sikerült elérkezni ahhoz a ponthoz, ami­kor erőfeszítéseink eredményei az értékelhetőbb előrelépésben is megmutatkoznak. Tudatta, hogy ez a program érdemes az egész társadalom bizalmára. Tisztességesen Az országgyűlés 1984. évi őszi ülésszakán, még októberben fo­gadta el a tisztességtelen gaz­dasági tevékenység tilalmáról szóló jogszabályt. Mint ismere­tes, gazdaságirányítási rendsze­rünk tervszerű, egyszersmind piacszabályozáson alapuló me­chanizmusában alapvető érde­kek fűződnek ahhoz, hogy gazdasági kapcsolatokban haté­­­konyan lehessen fellépni a tisz­tességtelen gazdasági tevékeny­ség valamennyi formájával szemben. Mindeddig azonban a hatá­lyos jogszabályokban nem vol­tak kielégítőek a védekezés esz­közei. A Polgári Törvénykönyv ugyan alapelvként deklarálta a tisztességtelen gazdálkodás ti­lalmát, részletes szabályok azonban még nem voltak. Több magas szintű jogszabály ter­mészetesen tartalmazott előírást, amely alkalmas olyan volt néhány tisztességtelen gazdasá­gi tevékenységforma elleni fel­lépésre. Így például lehetőség volt a jó hírnév védelmére, ko­rábban is tiltott volt a gazda­sági erőfölénnyel való vissza­élés, és a tisztességtelen ha­szon szerzése. Ezek a jogszabá­lyok azonban nem egységes el­vek alapján, és nem azonos idő­ben készültek, így nem nyújtot­tak igazán hatékony védelmet. Az októberben elfogadott tör­vény nem egyszerűen a tisztes­ségtelen versenyről szól, ha­nem megtilt mindenfajta tisz­tességtelen gazdasági tevékeny­séget, és lehetővé teszi az ilyen magatartásformák elleni hatá­rozott fellépést is. Abból a meg­fontolásból kiindulva, hogy piac működőképességének meg­­­teremtése, fenntartása nemcsak a piacon fellépők, az ott gazda­sági tevékenységet folytatók feladata, a törvény a piacfel­ügyeletet gyakorló országos ha­táskörű szervekre bízza a ren­delkezések betartása feletti őr­ködést. A törvény megszüntetését kö­vetően konferenciát rendeztek a korszerűsített gazdasági vi­selkedési szabályok megismeré­sének és befogadásának meg­könnyítésére. A konferencia cél­jai között a tisztességtelen gaz­dasági tevékenység tilalmát szolgáló jogszabályok, és az kérdéscsoporthoz tartozó gazda­­­sági ismeretek, tudnivalók meg­ismertetése, konzultációk kere­tében történő feldolgozása sze­repeltek. Ennek nyomán a kon­ferencián elsősorban műszaki­gazdasági szakemberek jelentek meg, vezetők és ügyintézők egyaránt. Az, hogy a vállalkozás és a verseny előtérbe került a vi­lággazdaságban végbemenő fo­lyamatok által előidézett, lé­nyegében elkerülhetetlen fejle­mény, amelyen aligha lathatunk — azt viszont váhtoz­meg­tehetjük, és feladatunk is meg­tenni, hogy felvilágosítással, a tényleges gazdasági élet szem­pontjaihoz és kez alkalmazkodó követelményei­a gazdálko­dókhoz szóló jogpropagandával is segítsük a változások befo­gadását, a megváltozott felté­telekhez való gyors és haté­kony alkalmazkodást. JHinihti kedves öhoLónknak im­iuímjckluu. gazdag, h&hlőg új uztmd&t kumiuink. Területi tűzvédelmi vetélkedő 1984. december 18-án Hajdú­szoboszlón zajlott az állami gazdaságok területi tűzvédelmi vetélkedője, melyet az Állami Gazdaságok Országos Központ­ja megbízásából a Hajdúszo­boszlói Állami Gazdaság és Hajdú-Bihar megyei tűzoltópa­­­rancsnokság rendezett. A terület 40 meghívott állami gazdasága közül 37 küldte el nevezését, s 30 gazdaság vett részt a vetélkedőn, köztük gaz­daságunk csapata is. A 3 fordulós, kieséses rend­szerű, egész napos vetélkedőn végig az élmezőnyben szerepelt a csapat, s mindig előkelő hely­ről jutott tovább a következő fordulóba. A vetélkedő végén gazdaságunk csapata a Horto­bágyi Állami Gazdaság csapa­tával holtversenyben a 3. helyen végzett. Ezután villámkérdések sorozatával döntötték el a sor­rendet, s a szerencse a Hortobá­gyi Állami Gazdaság csapatát segítette. Végeredményben a Nizsalócz­­ki József, Karafa Ferenc, An­­dó Csaba, Losonczi Károly ös­­­szeállítású csapat a vetélkedő előkelő 4. helyét szerezte meg, s kis szerencsével az országos döntőn is képviselhette volna gazdaságunkat. A csapat sikeres szereplése Fintor Károly tűzvédelmi ügyelő felkészítő munkáját fel­is dicséri. A gazdasági vezetés is maximális segítséget nyújtott a felkészüléshez, biztosította a ve­télkedőn való részvétel feltéte­leit. Puskás János gépkocsive­zető szabadságát megszakítva sietett a csapat segítségére, s juttatta célba a csapatot. Reméljük, a felkészülés során megszerzett, felfrissített szak­ismeret a gazdaság tűzvédelme, elsősorban a megelőzés terüle­tén kamatozni fog. Gratulálunk a csapat tagjai­nak a sikeres szerepléshez. Téli könyvvásár A karácsonyi ajándékozás megkönnyítése érdekében gaz­daságunk gyulatanyai kerületé­ben, a sertéstelepein, Iloma-ta­­nyán, az apagyi telepen és szakszolgálati állomáson könyv­a árusításra került sor. A legújabb kiadású szépiro­dalmi, szakirodalmi, politikai könyvek találkoztak a dolgozók ízlésével. Különösen nagy volt a választék a gyermekkönyvek­ből és a szépirodalmi kiadvá­nyokból, ezek a könyvek fogy­tak leginkább. A mezőgazdasági szakköny­vek is mindig gazdára találnak a könyvárusítások során, így történt ez most is. A politikai könyvek közül különösen nép­szerű volt a Bibliai kislexikon, a Gazdaságpolitikai kisszótár és az Ifjúsági kislexikon. A szakácskönyveknek min­dig nagy sikerük van, s a nők szívesen vásárolnak szabás­varrással, hímzéssel, horgolással foglalkozó kötéssel­­kiadvá­nyokat. A téli könyvvásár alkalmá­val gazdaságunkban megközelí­tőleg 10 ezer forint értékű könyv talált gazdára. A következő könyves akcióra február hó­napban, a mezőgazdasági könyvhónap idején kerül sor. Raktárbővítés Ilonatanyán Bár még most kezdődik az igazi tél, de már készülni kell a tava­szi, nyári kampánymunkákra. Ezt segíti az a raktárbővítés is, amely a múlt év december közepére készült el Ilona-tanyán, ahol a gépek különböző tartozékait tárolják majd. A szín borítását a tangazdaság ácsbrigádja végezte.

Next