Tangazdaság, 1985 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1985-01-01 / 1. szám

Egy kis történelem Földmunkás egyletek, olvasókörök Eredeti formában jelenük nincs, van viszont évszázados múltjuk a falusi földmunkás egyleteknek, olvasó és gazdakö­röknek, parasztegyesületeknek, agrárközösségeknek. A kutatók — történelmünk részeként — számon­tartják létezésüket, mind pontosabban körülhatá­rolják az adott korban betöltött szerepüket és kimutatják azo­kat a szálakat, amelyek e spon­tán létrejött közösségektől gyakran az agrármozgalmakhoz vezettek. Spontán módon kezdtek egy­­re-másra alakulni a földmunkás olvasókörök, parasztegyletek a múlt század 70-es, 80-as évei­ben, csaknem egyidejűleg a vá­rosi munkásegyletekkel, mun­kás-dalkörökkel, különböző be­tegsegélyező egyesületekkel, ér­dekvédelmi szervezetekkel. Ezek az azonos érdeklődésű és érdekű csoportok egy, a korábbinál fej­lettebb, előremutatóbb társadal­mi formáció termékei, létük el­választhatatlan a kapitalizáló­­dástól, a polgári fejlődéstől. A 67-es kiegyezést követő időszak teremtette új helyzetből, új lég­körből szinte törvényszerűen következett a felismerés, hogy a felgyorsult gazdasági verseny­­­ben kárt szenved az elszigetelt, „magányos” földmunkás, a gazdálkodó, aki csupán a régi, jól bevált ismereteire hagyatko­zik, nem próbál meg tanulni, művelődni, új módon gondol­kodni. Éppen ezért a falusi ol­vasókörök nemcsak nevükkel jelezték céljukat, a művelődést, az önművelést, a népművelést; hasznos kis könyvtárakat gyűj­töttek egybe, mindenekelőtt szakmai könyvekből, újságokat, folyóiratokat járattak. A föld­munkások közül sok a betűt sem ismerte, ezért sokhelyütt az „írástudó” vállalkozott arra, hogy felolvas... Másutt előadó­kat hívtak meg a körbe, az egy­letek bevallottan a modernebb gondolkodáshoz és gazdálkodás­hoz kívánták hozzásegíteni tag­jaikat. Ma úgy mondhatnánk: afféle klubokat teremtettek ma­guknak a falusi emberek, a sza­bad idejük hasznos eltöltésére. Egy-egy pohár bor mellett jó­kat hallgattak, és jókat beszél­gettek is, természetesen dalár­dát alakítottak, a fiatalabbak jeleneteket tanultak be, színda­rabokat. Az olvasó- és gazdakörök, földmunkás egyletek értelem­szerűen érdekvédelmi közössé­gek is voltak, annál is inkább, mert 1906-ig törvény sem enged­te falun földmunkás szakszer­vezetek szervezését. Ám ettől függetlenül is, és minden tuda­tos szervezkedés nélkül is óha­tatlan volt, hogy összejövetelei­ken ne essék szó a gazdálkodá­si gondokról, arról, hogy kevés a munkaalkalom, hogy a föld­munkásokat cselédnek tekintik, a magas ipari- és az alacsony agrár­árakról, beadványokról, a nagybirtok nyomasztó fölényé­ről, a betegsegélyezés hiányáról, társadalmi, nemzeti kérdések­ről. Mi Magyarországon a gyülekezé­éi egyesülési jogot először egy 1874-es belügyi rendelet szabályozta, amely kimondta, hogy az egyletek, szervezetek csak egy funkciójúak lehetnek. A földmunkás olvasókör a mű­velődéssel, a gazdakör a gazdál­kodás kérdéseivel foglalkozhat. Politikával, szociális kérdések­kel nem. A rendelkezés a való­ságot nem tudta megváltoztat­ni, ha a falusi munkások, a pa­rasztemberek úgy érezték, hogy jogaikban sérelem érte őket, az az olvasókörben azt azért csak megvitatták, s nem hallgatták el vitájukat az elöljárósággal sem. Az azonban kétségtelen, hogy fennállt a törvényes lehe­tőség: bármikor betilthatják őket. Némely rebellisebb vidé­ken úgy próbáltak e veszély el­len védekezni, hogy nemzeti nagyjaink nevét vették fel, s a név sok mindent eltakart. A ceglédi földmunkások köre pél­dául a Mátyás király Egylet ne­vet viselte, másutt Petőfi Asz­taltársaságnak hívták magukat. A körök különben alapszabály szerint működtek, vezetőséget választottak maguknak, tagjaik tagdíjat fizettek. Az első időkben bizonyos ta­gozódás figyelhető meg a külön­böző falusi rétegek között: a sze­gényebb parasztok inkább ag­ráregyletbe tömörültek, a 90-es évektől azonban — a Gazdaszö­vetség égisze alatt — a gazda­kör is mindinkább jellemzővé vált. Volt olyan település, ahol 3—4 egylet is működött, másutt egy. Nagyobb községekben ipa­roskör is alakult, majd a század végén — egy pápai enciklika nyomán — már az egyház sem zárkózott be a templomba. Sor­ra jöttek létre a katolikus — és protestáns — legény- és leány­egyletek; az I. világháború után az úgynevezett polgári lövész­­egyletek, a különböző pártok helyi szervezetei, ifjúsági szer­vei. A Kisgazdapárt például a 30-as években sokhelyütt rá­épült a gazdakörökre, másutt azok átalakultak helyi pártegy­ségekké. A 20-as évektől fel­tűntek a szocdem falusi föld­munkás szervezetek. 1939. után a Nemzeti Parasztpárt Szabad Szó Olvasóköröket, levelezőkö­röket hozott létre. A Horthy-rendszer afféle „ál­lamosítással” próbálkozott. Ar­ra törekedett, hogy az államha­talom embere — a községi ve­zető, és ilyen értelemben a nép­tanító is — legyen tagja a falu­si közösségnek. Megszigorítot­ták e körök, az egyletek felü­gyeletét is, és igyekeztek a hi­vatalos ideológia szolgálatába állítani azokat. Míg korábban bizonyos Habsburg-ellenesség jellemezte az összejöveteleik légkörét, most Trianon megkér­dőjelezése lett a jelszó. E poli­tikai felhangok­­ sem homályo­sít­ják azonban el az olvasókö­rök, egyletek eredeti célját. Kü­lönösen a szakmai vonal erősö­dik meg. Országszerte tízezrek vesznek részt a különböző arany- és ezüstkalászos gazda­tanfolyamokon, szereznek kor­szerű ismereteket. A Szabad Föld, Téli Esték im­máron a felszabadulás után, 1946—47-ben bizonyos fokig ezeknek a tanfolyamoknak az utódai, más gazdagabb céllal, tartalommal. Az MKP mögé so­rakoznak fel ezekben az évek­ben főképpen gényparasztok, az egykori sze­n nincstelenek olvasókörei, más gazdakörök a többi koalíciós párthoz csatla­koznak. A pártok — főként az MKP — is arra törekszenek, hogy tagjaik művelődjenek, új ismereteket szerezzenek, képe­sek legyenek eligazodni most már az ország, az egész társa­dalom közös dolgaiban. A Sza­bad Föld Téli Estéken például egyaránt téma volt a gazdálko­dás és a 3 éves terv, a földosz­tás és Táncsics, Ady, József At­tila. Új szellem lengi be ezeket az összejöveteleket, a megvál­tozott élet légköre, mígnem 1949. után a politika változása miatt megszűntek a falusi kis­közösségek. Kulturális missziót töltöttek be a kor szintjén, nagymérték­ben hozzájárultak a parasztság szakmai fejlődéséhez, eredmé­nyeket értek el az érdekvéde­lemben, formálták a tudatot, közösséget alakítottak. Mind­ezeken túlmenően kiemeljük er­kölcsi értékrendőrző szerepüket. Tagjaik sorába csak a tisztessé­ges, a munkát szerető és becsü­lő embereket vették fel, kizár­ták soraikból a dologkerülőket, a semmirekellőket. A családját, gyermekét elhanyagoló, a csa­lád verejtékes munkájával szer­zett értéket elherdáló is messze elkerülte az olvasóköröket, földmunkás egyleteket; szigorú a mércével mérték egymást a fa­lusi emberek. Napjainkban folyton-folyvást beszélünk alko­holellenes mozgalomról; kér­dem, hány olyan spontán és tu­datosan szervezett közösség volt — és van —, amely kiközösítet­te magából az iszákosakat, garázdákat, amely olyan légkört­­ teremtett, hogy vagy megválto­zott, vagy menekülnie kellett az ilyennek? Pedig nem egy gaz­dakör, egylet a kocsmában, vendéglőben rendezte — jobb a hely híján — programjait, ösz­­­szetartás, megbízhatóság, er­kölcs, etika, nemes emberi érzé­sek jellemezték általában a kö­zösségek íratlan alapszabályait. Korrózióálló fémek Szovjet kutatók megállapítot­ták, hogy a holdkőzet mintáiból származó fémek — a vas, a­ ti­tán és a félvezető szilícium — az erős oxidálószereknek is el­lenállnak. Ugyanilyen ellenálló­­képessé tehető a földi vas is, ha ionokkal bombázzák — például hélium-, neon-, vagy argonio­nokkal, vagyis a napszél alkotó­részeivel, esetleg nitrogénionok­kal. E bombázás nyomán a fém felületén egy „kváziamorf” (csak látszólag alaktalan) réteg keletkezik, gyon állandó, amely vegyileg na­s a fémet sok korrodáló hatástól megvédi. Ezt a törvényszerűséget felhasznál­hatják vasanyagok korrózióvé­delmére. A barátságról „így könnyebb, emberibb az élet“ „Mások vittek rossz utakra engem..dúdoljuk a slágert. Nagyon sokszor viszont arról hallunk, a barátaim mellém áll­tak, és értékesebb ember lett belőlem. Mi a tapasztalata a barátság­ról? Papp Jánosné, a ser­téskombinát dolgozója válaszolt elsőként: — Nem lehet barátok nélkül élni. Érdekes viszont, miiként motiválódiik ez a kapcsolat. Fa­lusi lányként kerültem közép­iskolába, majd főiskolára. Elve­gyültem a többiek között, mondjam úgy — nem tüleked­tek a barátságomért. Pedig ak­kor is hasonló — barátkozó — természetű lány voltam­. A főis­kolán a sztárok a repülős hall­gatók voltak. A lányok szemé­ben az ő érdeklődésük jelentet­te a „rangot”. Én úgy gondol­tam, ha már odakerültem, ta­nulok. Népköztársasági ösztön­díjas lettem. S egyszerre olya­nok vettek észre, akarták meg­nyerni barátságom, akik eddig azt sem tudták, hogy a világon vagyok. — Nagyon sokszor látni, hogy anyagi előnyökért, a jobb érvé­nyesülésért lesz valakinek va­laki a barátja. Szerintem nem ez a barátság. A magyar nyelv értelmező szótára szerint barát az, akit bizalom, ragaszkodás fűz hozzánk. S nem érdek. Én most értelmiségi lennék, de igazán munkásnak érzem ma­gam, s úgy tapasztalom, ebben a körben igazabb barátságok kötődnek, hátsó gondolatok nél­kül. Nekünk nőknek nehezebb. S különösen nehéz ezt elhitet­ni, pláne ha férfiak között dol­gozik az ember. Igaz, engem fiúsítottak a kollégák, de ezt a kívülállók nem tudják valójá­ban megérteni. — Lányunk már óvodás, így az ő kis világukat közvetlenül szemlélem. Talán a gyerekek között van igaz barátság. Ők semmi külsőséget, vagyont, be­osztást nem néznek, amikor ba­ráti kapcsolatot létesítenek. Kár, hogy amikorra felnőttek leszünk, ez egyre nehezebb. A kenyérkeresés feladata, a csalá­di kötelmek, az újabbnál újabb nehézségek leküzdése közben nem jut idő a baráti kapcsola­tok ápolására. Vitathatatlan, hogy a drámai helyzetek, a há­ború, a veszélyes körülmények edzik a barátságot. Jobb azon­ban, ha nem kell ilyen körül­ményeket átélni arról, hogy be­igazolódjék valakinek a tartós barátsága. Ilona-tanyán Bukta András ács-állványozó így vélekedett: — A mi szakmánkban létkér­dés a barátság. Valahogy olyan, mint egy sziklamászó, vagy ar­tistapár viszonya. Munkavégzés közben ki vagyunk nemegyszer szolgáltatva a vak véletlennek. Ilyenkor jó tudni, hogy egy ba­rát van a közelemben, aki min­dent megtesz értem. Napjaink divatos tevékenységi köre a kis­vállalkozás. Én is ilyen kollek­tívában — pardon, csapatban — próbáltam szerencsét. Híján voltunk a barátságnak. A csa­patban — mert nem volt kol­lektíva — farkastörvények kezdtek uralkodni. Végén örül­tem, hogy különösebb baj nél­kül új barátokat kereshettem. — Érdekes dolog ez a barát­ság. Jól megtermett gyerek vol­tam, már budapesti ipari tanu­ló koromban is. Nem nagyon volt tőlem erősebb. Ugyanak­kor békés természetű, de az igazságtalanságot nem viseltem el. Valahogy a gyengék gyámo­­lítój­a lettem. Nem szerepválla­lás volt ez, belülről fakadt. Mindig szívesen segítettem má­sokon. Hiszen sok barátom van. Segítünk ha konkrét egymásnak akkor is, szakmai munkáról van szó. — Remélem, amikor nekünk lesz szükségünk a barátokra, nem kell csalódnom. Pár hó­napja jöttem a tangazdaságba. Befogadtak. Hárman vagyunk a brigádban. Korban korosztályhoz tartozunk, más-más de ez alatt a pár hét alatt úgy érzem, sikerült tennem azért, hogy megnyerjem új munkatársaim bizalmát. Nem miben a pénz. Sokat jelent az, hogy miként telnek az ember mindennapjai. S ez barátok között, jó munka­helyi kollektívában szárnyakat ad az embernek. Márpedig szükség van mindannyiunknak egy kis többletenergiára, mert az alapfizetésekből nagyon ne­héz megélni. A feleségemmel azon a véleményen vagyunk, előbb teremtsünk olyan otthont, ahová biztonsággal érkezhetnek a gyerekek. Ez viszont még ne­künk, építési szakembereknek is komoly gondot jelent. Az egy­kori barátságok elkopnak, az idő felőrli ezeket. Rendszerint a munkahely vagy lakóközösség kínál alkalmat a baráti kapcso­latokra. Élni kell vele, mert így könnyebb, emberibb az élet. Az irodalom, a történelem le­gendás barátságokról tud. Nem kellenek „nagy emberek”, tra­gédiák ahhoz, hogy a barátsá­gok funkcionáljanak. Csak jóra fogékony, másokkal törődni akaró, ként élő nem magányos farkas­emberek — minden­napjainkból. S olyan környezet, mely alkalmat teremt a baráti kapcsolatok kialakulásához, jó irányba történő munkálásához. Férfidolgozóink figyelmébe! Tapasztalatok szerint a had­köteles korban lévő férfiak gyakran megfeledkeznek a hon­védelemmel kapcsolatos, jogsza­bályokban rögzített jelentési kötelezettségeikről. Vonatkozik ez gazdaságunk férfi dolgozóira is. Minthogy a mulasztások előbb-utóbb felszínre kerülnek, a felelősségre vonás is ritkán marad el. Az erre vonatkozó jogszabály 3000 forintig terjed­hető pénzbírságot határoz meg. Nyilvánvaló, hogy ennél ala­csonyabb összegű pénzbírság is hátrányos helyzetbe hozhatja magát a hadkötelest is, nem utolsó sorban pedig családját. Jó tudni, hogy a jelentési köte­lezettség írásban is teljesíthető, ezért nem méltányolható a sze­mélyesen történt jelentés aka­dályára való hivatkozás. Most és a továbbiakban meg­jelenő néhány cikkben azok a fontosabb tudnivalók olvasha­tók, amelyek érdekelhetik had­köteles korban lévő férfi dolgo­zóinkat. A honvédelemről 1976-ban megalkotott I.Törvény (a továb­biakban: Honvédelmi Törvény) 24. §-a értelmében a férfiak hadkötelezettsége annak az év­nek január 1. napjától kezdő­dik, amelyikben betöltik 18. évüket, és annak az évnek de­cember 31. napjáig tart, ame­lyikben betöltik 55., tartalékos tisztek esetében a 60. évüket. Fontos tudni, hogy a hadköte­lezettség fogalma nemcsak konkrét sorkatonai vagy tart­­­­lékos katonai szolgálatot jelen­ti, hanem magába foglalja a je­lentkezési tettséget is, és jelentési kötele­s kötelezettségek tehát a nyilvántartásba vétel napjától a tartalékos szolgálat­ból történő elbocsátás napjáig (az „obsit” kézhezvételéig) ér­vényesek. A hadköteles korba lépett fér­fiakat általában névre szóló fel­hívással kötelezik megjelenésre nyilvántartásba vétel, illetve sorozás céljából. Ennek idő­pontjáról és az ezzel kapcsola­tos tudnivalókról „sorozási hir­detmény” útján is tudomás sze­rezhető. Fontos tudni azonban, hogy akit a hadköteles korba lépés évében valamely okból nem vettek nyilvántartásba, az névre szóló felhívás nélkül is köteles jelentkezni e célból a lakóhelye szerint illetékes me­gyei Hadkiegészítési és Terület­­védelmi Parancsnokságon. (me­gyénkben : Nyíregyháza, Bes­senyei tér 15. szám — a színház mellett.) Ez a kötelezettség bün­tetőjogi felelősségrevonás mel­lett 55 éves korig érvényes. Névre szóló felhívásra a meg­jelenési kötelezettséget szemé­lyesen kell teljesíteni. Termé­szetesen előfordulhatnak a meg­jelenést indokoltan akadályozó esetek­ban lévő (pl. betegség, folyamat­üdülés, tanfolyamon való részvétel stb). Ilyen eset­ben a család valamely felnőtt tagja haladéktalanul köteles er­ről értesíteni a felhívást kibo­csátó szervet, ahol döntenek a további tennivalókról. Célszerű ilyenkor bemutatni a távolma­radást igazoló okmányokat is. A megjelenési kötelezettség teljesítésére a munkáltató sza­badidőt köteles biztosítani, to­vábbá a megjelenés helyén ki­adott igazolás alapján a kiesett munkaidőre átlagkeresetet fi­zetni. A kiesett munkaidőbe be kell számítani az esetleges oda- és visszautazáshoz szükséges menetrendi időt. Saját jármű­vel történő utazás esetén a tá­volság és a jármű megengedett sebességének megfelelő időt kell figyelembe venni. A jármű eset­leges meghibásodása miatt ki­esett időveszteséget az utazási időbe nem lehet beszámítani. Fontos tudni, hogy a megjele­nést elrendelő szerv nem ad igazolást abban az esetben, ha a hadköteles a felhívásban meg­jelölt okiratokat nem tudja be­mutatni és emiatt ismételten meg kell jelennie. Ebben az esetben a munkáltató a kiesett munkaidőt a felhívás alapján igazoltnak tekinti, de arra át­lagbért nem számol el. Nem számolható el átlagbér, ha dolgozó szabad idejében teljesí­­­tette megjelenési kötelezettsé­gét. Fehér Jenő

Next