Tangazdaság, 1985 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1985-01-01 / 1. szám
Egy kis történelem Földmunkás egyletek, olvasókörök Eredeti formában jelenük nincs, van viszont évszázados múltjuk a falusi földmunkás egyleteknek, olvasó és gazdaköröknek, parasztegyesületeknek, agrárközösségeknek. A kutatók — történelmünk részeként — számontartják létezésüket, mind pontosabban körülhatárolják az adott korban betöltött szerepüket és kimutatják azokat a szálakat, amelyek e spontán létrejött közösségektől gyakran az agrármozgalmakhoz vezettek. Spontán módon kezdtek egyre-másra alakulni a földmunkás olvasókörök, parasztegyletek a múlt század 70-es, 80-as éveiben, csaknem egyidejűleg a városi munkásegyletekkel, munkás-dalkörökkel, különböző betegsegélyező egyesületekkel, érdekvédelmi szervezetekkel. Ezek az azonos érdeklődésű és érdekű csoportok egy, a korábbinál fejlettebb, előremutatóbb társadalmi formáció termékei, létük elválaszthatatlan a kapitalizálódástól, a polgári fejlődéstől. A 67-es kiegyezést követő időszak teremtette új helyzetből, új légkörből szinte törvényszerűen következett a felismerés, hogy a felgyorsult gazdasági versenyben kárt szenved az elszigetelt, „magányos” földmunkás, a gazdálkodó, aki csupán a régi, jól bevált ismereteire hagyatkozik, nem próbál meg tanulni, művelődni, új módon gondolkodni. Éppen ezért a falusi olvasókörök nemcsak nevükkel jelezték céljukat, a művelődést, az önművelést, a népművelést; hasznos kis könyvtárakat gyűjtöttek egybe, mindenekelőtt szakmai könyvekből, újságokat, folyóiratokat járattak. A földmunkások közül sok a betűt sem ismerte, ezért sokhelyütt az „írástudó” vállalkozott arra, hogy felolvas... Másutt előadókat hívtak meg a körbe, az egyletek bevallottan a modernebb gondolkodáshoz és gazdálkodáshoz kívánták hozzásegíteni tagjaikat. Ma úgy mondhatnánk: afféle klubokat teremtettek maguknak a falusi emberek, a szabad idejük hasznos eltöltésére. Egy-egy pohár bor mellett jókat hallgattak, és jókat beszélgettek is, természetesen dalárdát alakítottak, a fiatalabbak jeleneteket tanultak be, színdarabokat. Az olvasó- és gazdakörök, földmunkás egyletek értelemszerűen érdekvédelmi közösségek is voltak, annál is inkább, mert 1906-ig törvény sem engedte falun földmunkás szakszervezetek szervezését. Ám ettől függetlenül is, és minden tudatos szervezkedés nélkül is óhatatlan volt, hogy összejöveteleiken ne essék szó a gazdálkodási gondokról, arról, hogy kevés a munkaalkalom, hogy a földmunkásokat cselédnek tekintik, a magas ipari- és az alacsony agrárárakról, beadványokról, a nagybirtok nyomasztó fölényéről, a betegsegélyezés hiányáról, társadalmi, nemzeti kérdésekről. Mi Magyarországon a gyülekezééi egyesülési jogot először egy 1874-es belügyi rendelet szabályozta, amely kimondta, hogy az egyletek, szervezetek csak egy funkciójúak lehetnek. A földmunkás olvasókör a művelődéssel, a gazdakör a gazdálkodás kérdéseivel foglalkozhat. Politikával, szociális kérdésekkel nem. A rendelkezés a valóságot nem tudta megváltoztatni, ha a falusi munkások, a parasztemberek úgy érezték, hogy jogaikban sérelem érte őket, az az olvasókörben azt azért csak megvitatták, s nem hallgatták el vitájukat az elöljárósággal sem. Az azonban kétségtelen, hogy fennállt a törvényes lehetőség: bármikor betilthatják őket. Némely rebellisebb vidéken úgy próbáltak e veszély ellen védekezni, hogy nemzeti nagyjaink nevét vették fel, s a név sok mindent eltakart. A ceglédi földmunkások köre például a Mátyás király Egylet nevet viselte, másutt Petőfi Asztaltársaságnak hívták magukat. A körök különben alapszabály szerint működtek, vezetőséget választottak maguknak, tagjaik tagdíjat fizettek. Az első időkben bizonyos tagozódás figyelhető meg a különböző falusi rétegek között: a szegényebb parasztok inkább agráregyletbe tömörültek, a 90-es évektől azonban — a Gazdaszövetség égisze alatt — a gazdakör is mindinkább jellemzővé vált. Volt olyan település, ahol 3—4 egylet is működött, másutt egy. Nagyobb községekben iparoskör is alakult, majd a század végén — egy pápai enciklika nyomán — már az egyház sem zárkózott be a templomba. Sorra jöttek létre a katolikus — és protestáns — legény- és leányegyletek; az I. világháború után az úgynevezett polgári lövészegyletek, a különböző pártok helyi szervezetei, ifjúsági szervei. A Kisgazdapárt például a 30-as években sokhelyütt ráépült a gazdakörökre, másutt azok átalakultak helyi pártegységekké. A 20-as évektől feltűntek a szocdem falusi földmunkás szervezetek. 1939. után a Nemzeti Parasztpárt Szabad Szó Olvasóköröket, levelezőköröket hozott létre. A Horthy-rendszer afféle „államosítással” próbálkozott. Arra törekedett, hogy az államhatalom embere — a községi vezető, és ilyen értelemben a néptanító is — legyen tagja a falusi közösségnek. Megszigorították e körök, az egyletek felügyeletét is, és igyekeztek a hivatalos ideológia szolgálatába állítani azokat. Míg korábban bizonyos Habsburg-ellenesség jellemezte az összejöveteleik légkörét, most Trianon megkérdőjelezése lett a jelszó. E politikai felhangok sem homályosítják azonban el az olvasókörök, egyletek eredeti célját. Különösen a szakmai vonal erősödik meg. Országszerte tízezrek vesznek részt a különböző arany- és ezüstkalászos gazdatanfolyamokon, szereznek korszerű ismereteket. A Szabad Föld, Téli Esték immáron a felszabadulás után, 1946—47-ben bizonyos fokig ezeknek a tanfolyamoknak az utódai, más gazdagabb céllal, tartalommal. Az MKP mögé sorakoznak fel ezekben az években főképpen gényparasztok, az egykori szen nincstelenek olvasókörei, más gazdakörök a többi koalíciós párthoz csatlakoznak. A pártok — főként az MKP — is arra törekszenek, hogy tagjaik művelődjenek, új ismereteket szerezzenek, képesek legyenek eligazodni most már az ország, az egész társadalom közös dolgaiban. A Szabad Föld Téli Estéken például egyaránt téma volt a gazdálkodás és a 3 éves terv, a földosztás és Táncsics, Ady, József Attila. Új szellem lengi be ezeket az összejöveteleket, a megváltozott élet légköre, mígnem 1949. után a politika változása miatt megszűntek a falusi kisközösségek. Kulturális missziót töltöttek be a kor szintjén, nagymértékben hozzájárultak a parasztság szakmai fejlődéséhez, eredményeket értek el az érdekvédelemben, formálták a tudatot, közösséget alakítottak. Mindezeken túlmenően kiemeljük erkölcsi értékrendőrző szerepüket. Tagjaik sorába csak a tisztességes, a munkát szerető és becsülő embereket vették fel, kizárták soraikból a dologkerülőket, a semmirekellőket. A családját, gyermekét elhanyagoló, a család verejtékes munkájával szerzett értéket elherdáló is messze elkerülte az olvasóköröket, földmunkás egyleteket; szigorú a mércével mérték egymást a falusi emberek. Napjainkban folyton-folyvást beszélünk alkoholellenes mozgalomról; kérdem, hány olyan spontán és tudatosan szervezett közösség volt — és van —, amely kiközösítette magából az iszákosakat, garázdákat, amely olyan légkört teremtett, hogy vagy megváltozott, vagy menekülnie kellett az ilyennek? Pedig nem egy gazdakör, egylet a kocsmában, vendéglőben rendezte — jobb a hely híján — programjait, öszszetartás, megbízhatóság, erkölcs, etika, nemes emberi érzések jellemezték általában a közösségek íratlan alapszabályait. Korrózióálló fémek Szovjet kutatók megállapították, hogy a holdkőzet mintáiból származó fémek — a vas, a titán és a félvezető szilícium — az erős oxidálószereknek is ellenállnak. Ugyanilyen ellenállóképessé tehető a földi vas is, ha ionokkal bombázzák — például hélium-, neon-, vagy argonionokkal, vagyis a napszél alkotórészeivel, esetleg nitrogénionokkal. E bombázás nyomán a fém felületén egy „kváziamorf” (csak látszólag alaktalan) réteg keletkezik, gyon állandó, amely vegyileg nas a fémet sok korrodáló hatástól megvédi. Ezt a törvényszerűséget felhasználhatják vasanyagok korrózióvédelmére. A barátságról „így könnyebb, emberibb az élet“ „Mások vittek rossz utakra engem..dúdoljuk a slágert. Nagyon sokszor viszont arról hallunk, a barátaim mellém álltak, és értékesebb ember lett belőlem. Mi a tapasztalata a barátságról? Papp Jánosné, a sertéskombinát dolgozója válaszolt elsőként: — Nem lehet barátok nélkül élni. Érdekes viszont, miiként motiválódiik ez a kapcsolat. Falusi lányként kerültem középiskolába, majd főiskolára. Elvegyültem a többiek között, mondjam úgy — nem tülekedtek a barátságomért. Pedig akkor is hasonló — barátkozó — természetű lány voltam. A főiskolán a sztárok a repülős hallgatók voltak. A lányok szemében az ő érdeklődésük jelentette a „rangot”. Én úgy gondoltam, ha már odakerültem, tanulok. Népköztársasági ösztöndíjas lettem. S egyszerre olyanok vettek észre, akarták megnyerni barátságom, akik eddig azt sem tudták, hogy a világon vagyok. — Nagyon sokszor látni, hogy anyagi előnyökért, a jobb érvényesülésért lesz valakinek valaki a barátja. Szerintem nem ez a barátság. A magyar nyelv értelmező szótára szerint barát az, akit bizalom, ragaszkodás fűz hozzánk. S nem érdek. Én most értelmiségi lennék, de igazán munkásnak érzem magam, s úgy tapasztalom, ebben a körben igazabb barátságok kötődnek, hátsó gondolatok nélkül. Nekünk nőknek nehezebb. S különösen nehéz ezt elhitetni, pláne ha férfiak között dolgozik az ember. Igaz, engem fiúsítottak a kollégák, de ezt a kívülállók nem tudják valójában megérteni. — Lányunk már óvodás, így az ő kis világukat közvetlenül szemlélem. Talán a gyerekek között van igaz barátság. Ők semmi külsőséget, vagyont, beosztást nem néznek, amikor baráti kapcsolatot létesítenek. Kár, hogy amikorra felnőttek leszünk, ez egyre nehezebb. A kenyérkeresés feladata, a családi kötelmek, az újabbnál újabb nehézségek leküzdése közben nem jut idő a baráti kapcsolatok ápolására. Vitathatatlan, hogy a drámai helyzetek, a háború, a veszélyes körülmények edzik a barátságot. Jobb azonban, ha nem kell ilyen körülményeket átélni arról, hogy beigazolódjék valakinek a tartós barátsága. Ilona-tanyán Bukta András ács-állványozó így vélekedett: — A mi szakmánkban létkérdés a barátság. Valahogy olyan, mint egy sziklamászó, vagy artistapár viszonya. Munkavégzés közben ki vagyunk nemegyszer szolgáltatva a vak véletlennek. Ilyenkor jó tudni, hogy egy barát van a közelemben, aki mindent megtesz értem. Napjaink divatos tevékenységi köre a kisvállalkozás. Én is ilyen kollektívában — pardon, csapatban — próbáltam szerencsét. Híján voltunk a barátságnak. A csapatban — mert nem volt kollektíva — farkastörvények kezdtek uralkodni. Végén örültem, hogy különösebb baj nélkül új barátokat kereshettem. — Érdekes dolog ez a barátság. Jól megtermett gyerek voltam, már budapesti ipari tanuló koromban is. Nem nagyon volt tőlem erősebb. Ugyanakkor békés természetű, de az igazságtalanságot nem viseltem el. Valahogy a gyengék gyámolítója lettem. Nem szerepvállalás volt ez, belülről fakadt. Mindig szívesen segítettem másokon. Hiszen sok barátom van. Segítünk ha konkrét egymásnak akkor is, szakmai munkáról van szó. — Remélem, amikor nekünk lesz szükségünk a barátokra, nem kell csalódnom. Pár hónapja jöttem a tangazdaságba. Befogadtak. Hárman vagyunk a brigádban. Korban korosztályhoz tartozunk, más-más de ez alatt a pár hét alatt úgy érzem, sikerült tennem azért, hogy megnyerjem új munkatársaim bizalmát. Nem miben a pénz. Sokat jelent az, hogy miként telnek az ember mindennapjai. S ez barátok között, jó munkahelyi kollektívában szárnyakat ad az embernek. Márpedig szükség van mindannyiunknak egy kis többletenergiára, mert az alapfizetésekből nagyon nehéz megélni. A feleségemmel azon a véleményen vagyunk, előbb teremtsünk olyan otthont, ahová biztonsággal érkezhetnek a gyerekek. Ez viszont még nekünk, építési szakembereknek is komoly gondot jelent. Az egykori barátságok elkopnak, az idő felőrli ezeket. Rendszerint a munkahely vagy lakóközösség kínál alkalmat a baráti kapcsolatokra. Élni kell vele, mert így könnyebb, emberibb az élet. Az irodalom, a történelem legendás barátságokról tud. Nem kellenek „nagy emberek”, tragédiák ahhoz, hogy a barátságok funkcionáljanak. Csak jóra fogékony, másokkal törődni akaró, ként élő nem magányos farkasemberek — mindennapjainkból. S olyan környezet, mely alkalmat teremt a baráti kapcsolatok kialakulásához, jó irányba történő munkálásához. Férfidolgozóink figyelmébe! Tapasztalatok szerint a hadköteles korban lévő férfiak gyakran megfeledkeznek a honvédelemmel kapcsolatos, jogszabályokban rögzített jelentési kötelezettségeikről. Vonatkozik ez gazdaságunk férfi dolgozóira is. Minthogy a mulasztások előbb-utóbb felszínre kerülnek, a felelősségre vonás is ritkán marad el. Az erre vonatkozó jogszabály 3000 forintig terjedhető pénzbírságot határoz meg. Nyilvánvaló, hogy ennél alacsonyabb összegű pénzbírság is hátrányos helyzetbe hozhatja magát a hadkötelest is, nem utolsó sorban pedig családját. Jó tudni, hogy a jelentési kötelezettség írásban is teljesíthető, ezért nem méltányolható a személyesen történt jelentés akadályára való hivatkozás. Most és a továbbiakban megjelenő néhány cikkben azok a fontosabb tudnivalók olvashatók, amelyek érdekelhetik hadköteles korban lévő férfi dolgozóinkat. A honvédelemről 1976-ban megalkotott I.Törvény (a továbbiakban: Honvédelmi Törvény) 24. §-a értelmében a férfiak hadkötelezettsége annak az évnek január 1. napjától kezdődik, amelyikben betöltik 18. évüket, és annak az évnek december 31. napjáig tart, amelyikben betöltik 55., tartalékos tisztek esetében a 60. évüket. Fontos tudni, hogy a hadkötelezettség fogalma nemcsak konkrét sorkatonai vagy tartlékos katonai szolgálatot jelenti, hanem magába foglalja a jelentkezési tettséget is, és jelentési köteles kötelezettségek tehát a nyilvántartásba vétel napjától a tartalékos szolgálatból történő elbocsátás napjáig (az „obsit” kézhezvételéig) érvényesek. A hadköteles korba lépett férfiakat általában névre szóló felhívással kötelezik megjelenésre nyilvántartásba vétel, illetve sorozás céljából. Ennek időpontjáról és az ezzel kapcsolatos tudnivalókról „sorozási hirdetmény” útján is tudomás szerezhető. Fontos tudni azonban, hogy akit a hadköteles korba lépés évében valamely okból nem vettek nyilvántartásba, az névre szóló felhívás nélkül is köteles jelentkezni e célból a lakóhelye szerint illetékes megyei Hadkiegészítési és Területvédelmi Parancsnokságon. (megyénkben : Nyíregyháza, Bessenyei tér 15. szám — a színház mellett.) Ez a kötelezettség büntetőjogi felelősségrevonás mellett 55 éves korig érvényes. Névre szóló felhívásra a megjelenési kötelezettséget személyesen kell teljesíteni. Természetesen előfordulhatnak a megjelenést indokoltan akadályozó esetekban lévő (pl. betegség, folyamatüdülés, tanfolyamon való részvétel stb). Ilyen esetben a család valamely felnőtt tagja haladéktalanul köteles erről értesíteni a felhívást kibocsátó szervet, ahol döntenek a további tennivalókról. Célszerű ilyenkor bemutatni a távolmaradást igazoló okmányokat is. A megjelenési kötelezettség teljesítésére a munkáltató szabadidőt köteles biztosítani, továbbá a megjelenés helyén kiadott igazolás alapján a kiesett munkaidőre átlagkeresetet fizetni. A kiesett munkaidőbe be kell számítani az esetleges oda- és visszautazáshoz szükséges menetrendi időt. Saját járművel történő utazás esetén a távolság és a jármű megengedett sebességének megfelelő időt kell figyelembe venni. A jármű esetleges meghibásodása miatt kiesett időveszteséget az utazási időbe nem lehet beszámítani. Fontos tudni, hogy a megjelenést elrendelő szerv nem ad igazolást abban az esetben, ha a hadköteles a felhívásban megjelölt okiratokat nem tudja bemutatni és emiatt ismételten meg kell jelennie. Ebben az esetben a munkáltató a kiesett munkaidőt a felhívás alapján igazoltnak tekinti, de arra átlagbért nem számol el. Nem számolható el átlagbér, ha dolgozó szabad idejében teljesítette megjelenési kötelezettségét. Fehér Jenő