Tarjáni Acél, 1965 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1965-01-02 / 1. szám
í A Salgótarjáni Acélárugyár Pártbizottságának lapja VIT ÉVFOLYAM. 1. SZÁM. ÁRA: 60 FILLÉR 1965 JANUÁR 2. *<c ■í -А «< •< ■< ■< «< ■ c ■ c ■c ■ t- c • c -c ■r [UNK]c ■ c ■< ■c ■ t [UNK] c •c•c •c-ic *1 -1 4c• c ■ c ■ c ■ c • c ■í-í«< ¥ ¥ V ¥ ¥ ¥ ¥ЕЕ [UNK]Е-*¥-¥*Ε Újabb sikerek reményében ÍRTA: ANTAL GYULA VÁLLALATI IGAZGATÓ Nagy léptekkel újból tovrarohant egy év. Eredményeink, — melyeket elértünk — dicséretre méltóak. Hiányosság volna azonban részünkről, ha egy év fáradtságos munkáját csak rövid tőmondatban foglalnánk össze. Sok nagyon sok említésre méltó feladatot oldottunk meg, persze vannak még olyan területek is, ahol javítanunk kell és előbbre kell lépnünk. Új év küszöbén visszatekintve, még egyszer vizsgáljuk meg, milyen feladatokkal kellett megbirkóznunk és ezeket hogyan hajtottuk végre. Először is vegyük számba a termelést • Az 1963 évhez képest, ez évben súlyban 2,9 százalékkal, értékben 6,9 százalékkal adtunk többet népgazdaságunknak. Örvendetes tény, hogy exportgyártmányaink vonalán a múlt évhez viszonyítva súlyban 2 ezer 700 tonna, értékben 37 millió 200 ezer forint túlteljesítés mutatkozik. A hengermű 6,5 százalékkal, a kovácsológyár 13,5 százalékkal, a vasöntöde 14 százalékkal termelt többet 1963-hoz képest. Javítottuk az első osztályú termékek arányát, a selejtünket pedig 0,2 százalékkal csökkentettük. Termelő részlegeink közül a legegyenletesebb termelést a huzalmű és a hengermű nyújtotta. Napi ütemes termelés tekintetében a legjobbak között a vasöntöde, a kovácsológyár és a huzalmű említhető meg. A megnövekedett feladataink teljesítésében nagy szerepet kapott a munkaverseny mozgalom. A vállalat 103 szocialista és 42 munkabrigádjáról elmondhatjuk, hogy derekas munkát végeztek az 1964. évben. Ezek az eredmények talán nem is tükrözik azokat a nehézségeket, amelyekkel szembe kellett nézni az év folyamán. Anyagellátást illetően több esetben merültek fel időszakos akadályok, így pl. öntödei homok, lapátlemez, rúdvas ellátottságunk terén. A kohászati üzemeknél megismétlődő hengerlési programváltozással, sok átállással kellett a folyamatos termelést biztosítanunk. A Csepeli Hengermű lemaradásából vállalatunk felé fellépő igény — mely nagy jelentőséggel bírt a népgazdaság szempontjából — nagyobb erőfeszítést követelt meg a hengerműi és szállítási dolgozóinktól. Tételes gyártási törekvéseink terén a múlt évhez viszonyítva vállalati összesenben 127 százalékos javulást értünk el. Igen eredményes munkát végzett ezen a téren a hengermű és a huzalmű. Munkavédelmi tevékenységünk sajnos közel sem volt olyan eredményes, mint az elmúlt években, mivel nőtt az egy főre eső balesetek száma és ugyanakkor nőtt a kiesett munkanapok száma is. Az 1965. évi feladataink előkészítését időben megkezdtük, s úgy látjuk: a feltételek rendelkezésünkre állnak majd ahhoz, hogy eredmény^ munkát végezhessünk. Ha az új évben törhetetlen akarattal, változatlan lelkesedéssel végzzük feladatainkat, akkor biztosan kiérdemük felsőbb szerveink elismerését, s ennek ojsán méltán remélhetjük, hogy üzemünk a ötéves tervben további fejlesztési lehetőst kap. Az 1965. évi feladataink nem kicsinyek, ne 1 a munkaigényesebb gyártmányok ínyiségét, tovább kell javítani termelvényeminőségét. Növelni kell termelékenységünk,fokozott mértékben csökkenteni az önségünket. Javítanunk kell a munkavédelmi kenységünket, nemcsak a termelés szembúból, hanem azért is, hogy erőben, egészen, meghitt családi körben búcsúzzunk jóaz ó évtől és köszöntsük az új évet. alkalommal köszönjük meg vállalatunk le«dolgozójának ez évi eredményes mint. Erőt, egészséget kívánunk az 1965. évi latok részleteiben való teljesítéséhez Egyvállalatunk minden dolgozójának és kedcsaládjának sikerekben gazdag, boldog új időt kívánok. ■c-c -c -c -c -c ■ c •c *c ■ c •c -c• c - c ■ c - c • c ■ c ■c- c •í•í [UNK]cc •c [UNK] c •c [UNK] c • c - c •c ■ c • c • c ■ c - c A 11-es csatornán közvetít az új TV-relé j Városunk felszabadulásának 120. évfordulóján kellemes karácsonyi meglepetés jutott nemcsak a város, hanem a ifi környéken lakó valamennyi TV tulajdonosnak. December 24-én kapcsolták be és kezdi meg működését az új televízszió közvetítő adó, amely a 11-es csatornán a terepvonaltól függően 30 km-es körzetben zavartalan vételt biztosít. 1 __________11 Minden , kedves olvasónknak sikerekben gazdag boldog ! • Új évet kívánunk! Határidő előtt 5 nappal teljesítettük 1964 éven tervkötelezettségünket — Terven felül 3 ezer tonna áru 60 millió forint értékben — A huzalma és hengermű december 22-én, a kovácsológyár 23-án teljesítette tervét — Mintegy 700 tonnás túlteljesítés az export kiszállítás terén — Mint korábban beszámoltunk, gyárunk dolgozói méltóképp köszöntötték városunk felszabadulásának 20. évfordulóját. Gyárunk kollektívája december 23-án 11 órakor büszkéin jelentette, hogy teljesítették 1964. évi népgazdasági tervüket. A gazdasági év hátralévő időszakában dolgozóink a Csepeli Hideghengermű lemaradásaiból a December 4. Drótművek 1964. évi terheiből, valamint a külkereskedelem és a belföldi gépipar 1965. évi rendeléseiből több mint ezer tonna különféle termékeket állítottak elő, amely mintegy 60 millió forint összegnek felel meg. Üzemrészeink között éves tervét elsőnek a szalagedző kollektívája, majd a fémbevonó üzemrész dolgozói teljesítették. Gyárrészlegeink éves terv teljesítése az alábbiakban alakult: A nuzalma gyárrészleg kollektívája éves termelési tervét december 22-én teljesítette. A részleg dolgozói terven felül több,mint 1800 tonna áruféleséget termeltek 18 millió forint értékben. A hideghengermű dolgozói december 22-én teljesítették 1964. évi tervkötelezettségüket. A hátralévő időszakban jelentős mennyiségű áruval segítik népgazdaságunk iparát. A kovácsoló gyárrészleg kollektívája éves termelési tervét december 23-án teljesítette és a még hátralévő munkanapokon terven felül 220 tonna árut gyártottak le. A vasöntöde dolgozói éves tervüket december 28-án teljesítették. Export éves tervünket vállalati vonatkozásban szállítási szinten december 24-én befejeztük. A hátralévő időszak alatt több, mint 700 tonnás túlteljesítés történt. Eredményes volt a mezőgazdaság megsegítésére kifejtett munkánk is — Dicsérő levél Pásztoréi — A Salgótarjáni Acélárugyár dolgozói az elmúlt évek során jelentős segítséget nyújtottak a mezőgazdaságnak. A termelőszövetkezetek megerősödése érdekében patronálási feladatot vállaltak több termelőszövetkezet felett. Ezt a munkát a mintegy 30 főből álló tíz patronáló brigád végzi, de a kampányfeladatok idején, aratás és begyűjtéskor a gyári fiatalok és idősebb dolgozók egyaránt önként vállalt munkával segítették a mezőgazdasági feladatok időben való elvégzését. jó A Salgótarjáni Acélárugyár szakemberei közül dolgozó ült már traktorra több is, hogy önzetlenül segítse a környékbeli termőföldek jó megmunkálását. 1964-ben kilenc acélárugyári dolgozó szántotta traktorral a földeket. Az általuk végzett munka elismeréséül Kazinczi János elvtárs a Pásztói Gépállomás igazgatója a többi között így ír gyárunkhoz küldött levelében: Mércsei Nándor nevű munkavállalójuk 1964 július 8-tól december 15-ig gépállomásunknál traktorvezetői beosztásban dolgozott. Mércsei Nándor elvtárs az összes kihelyezésre került traktorvezetők közül a legjobban teljesítette feladatát. A napi műszaknorma előirányzatait jelentős mértékben túlteljesítette, sőt a megyénkben újszerű munkálatoknál is kiemelkedő teljesítményt ért el. Munkájáért mind Mécsei elvtársnak, mind üzeme vezetőségének legmesszebbmenő köszönetünkért nyilvánítjuk és bízunk benne, hogy a jövőben is ugyanilyen szorgalommal támogatják majd a szocialista mezőgazdaság ügyét. \ 1965-ben 40 országba exportálunk si Vállalatunk ez évi gyártótervkötelezettségét mind belföldi, mind pedig export vonatkozásban határidő előtt teljesítette. A határidő előtti teljesítések közben nem feledkeztek meg gyáregységeink arról sem, hogy megfelelően előkészüljenek 1965 első negyedéves exportterv teljesítésére. Az új évben fokozottabb feladatokat kell majd megoldanunk. Vállalatunk az eddigi rendeléseket ismerve és figyelembe véve, előreláthatólag 40 országba szállít majd export gyártmányt 1965-ben. Hengermű gyárrészlegünk éves tervének határidő előtti teljesítésében a dolgozók lelkes jó munkája mellett nagy része volt az új korszerűsített Demag gépnek is Köszönetet mondunk az 1904 évben végzett jó munkáért Ismét elérkeztünk egy eredményekben, sikerekben gazdag év végéhez. A mi gyárunk dolgozói büszkén tekinthetnek vissza az elmúlt évre. Fizikai munkásaink nap, mint nap eleget téve kötelességeiknek — sokszor dacolva a nehézségekkel — sikeresen teljesítették termelési tervüket. Műszaki és szellemi dolgozóink sokat tettek a munkakörülmények javítása, jobb munkaszervezési eljárások alkalmazása érdekében. A kutató és technológiai munka eredményeként jelentősen fejlődött gyártmányösszetételünk és gyártási eljárásunk. Tervezők és szakmunkások közös összefogásával új termelő berendezésekkel bővült gépparkunk, melyeken a munka termelékenyebb és biztonságosabb. Anyagellátási és egyéb kiszolgáló szerveink is mindent elkövettek a zavartalan munka menetének biztosításához. Párt és mozgalmi szerveink is eredményes munkáról számolhatnak be. Módszerében sokat fejlődött a pártszervezetek gazdasági szervező, termelést ellenőrző és nevelő munkája. Sikeresen bonyolították le a vezetőségek újjáválasztását, javult az agitációs munka. Ehhez hasonlóan történt a KISZ alapszervezeteknél a vezetőség és küldöttválasztó taggyűlések megtartása. A szakszervezet is sokat fáradozott a szocialista munkaverseny fellendítésén, dolgozók nevelésén és elkezdték a közeljövőben sorra kerülő választások munkáit. Szólni kell az SKSE szakosztályaiban, az MHS szakköreiben folyó eredményes munkáról, a vöröskereszt és nőbizottság tevékenységéről, gül, de nem utolsósorban némunkásőrség fáradtságot, időt a nem kímélő felelősségteljes feladatának maradéktalan teljesítéséről. az A nagyüzemi pártbizottság év befejeztével ezúton mond köszönetet gyárunk minden egyes dolgozójának, akik tevékenységükkel hozzájárultak eredményeink eléréséhez. Azt kérjük, hogy az 1965 év elején mindenki maga területén tegyen számavetést, mérje fel a lehetőségeket, hogy mivel tud még jobban hozzájárulni a szocializmust építő nagy munkánk mielőbbi befejezéseihez, s egyben kívánunk mindenkinek boldog új esztendőt! MSZMP Nagyüzemi Pártbizottsága