Tarka Világ és Képes Regélő, 1869 (1. évfolyam, 1-23. szám)
1869 / 12. szám
539 Csáky semmit sem mulasztott el arra, hogy magát ezután is megtarthassa Magyarország képviselőjének, s ha nem az olasz kormány legalább egy két olasz államférfi előtt és ahol csak lehetett, Kossuthnak, ha nem is direct, de sokszor indirect után akadályokat vessen elébe, kivált míg Peruzzi úr volt a kormányon, mi végből lehet mondani, többet lakott Turulban, mint Genfben. Végre az olasz kormány gyeplőjét La Marmora vette kezébe, ki midőn látta, hogy a küldöttek küldői inkább coquettiroznak Bécs, mint Turin felé, szépecskén bezárta az ajtót a genfi comité előtt, csak is Kossuthtal állván szóba, a rá nézve szükséges teendők felől. így hoztak a repülő évek Majd örömet, majd bánatot. S mikor örökre eltűnőnek, Számítjuk, melyik mit adott. Most már ugyan számíthatjuk a lefolyt időket, sajó alkalmakat, melyek a békekorban kínálkoztak, vissza nem hozhatjuk többé. Legfeljebb annyit tehetünk, hogy boldog álmainkra visszaemlékezhetünk, melyekben magunkat a jövő ködfátyolában nagyoknak láttuk. Rólunk a történet, ha lapjaira érdemesítene, tán cseppet sem mondhatna többet, mint őseinkről mondott: „Átok fogta meg a magyart, mert az soha együtt nem tart!“ Még ha a nemzet küldte volna is ki gróf Csáky és Komáromy urakat, akkor sem kellett volna alattomos utakat használni ügyünk érdekében, sem egy, sem más barátságos kormánynál a Kossuth fáradthatatlan törekvései ellen, hanem a kijövetelkor mindjárt első teendő lett volna Kossuthot felkeresni, s bármi nehézség, vagy gyanúja volt akár a nemzetnek, akár nekik ellene azt vele közölni, s a nehézségeket kiegyenlítve, a kisebb bajokat orvosolva, egymással kezet fogni, igy bizonyosan még több részvétet s istápot nyert volna akár a nemzet, akár az emigratio az eddig ránk halmozott jótéteményeknél is, úgy az olasz mint a franczia, s mint később a porosz kormányoknál is. Itt a hiba ugyan nem egyedül gr. Csákyban rejlik. Sújtja ez Puky, Klapka, Horváth és gr. Bethlen tábornokot Vetterrel együtt, kik akkoriban mindig együtt fújták a követ Csáky és Komáromyval. Mert ha ők később egymással is meghasonlottak, az csak nagyobb bizonyítéka annak, hogy ezen urak, ha tekintettel voltak is az ügyre, bennök az ambitio, az egoismus nagyobb volt az elvnél. A mi forradalmunk nagy volt egészben, de ha a részletekre megyünk, úgy a háború alatt mint azután, nem mutathatunk fel egy Hentzyt, még kevésbé egy Zrinyi Miklós vagy hozzá hasonló hőst az egy Kossuthon kívül. Mert habár őrá mélyen nyomták is ellenségei a politikai tévedés anathemáját, de azt soha nem vetheték szemére, hogy elveitől valaha csak egy perezre is eltávozott volna. Fájdalommal sokszor ingerült kebellel nézte honfitársai ellene tett törekvéseit, s különösen a minduntalan s egymás közötti egyenetlenkedést, melyért az idegenek már utálni kezdettek minket, de azért lelkét nem törte meg semmi, még családi gyásza sem, hanem a körülményekhez alkalmazva magát, kereste a módot és eszközöket, melyekkel hazájának használni akart. Hogy nem valósulhattak álmai, gondolatai, annak nemcsak az otthoni párttöbbség, hanem az eseményekkel szemben sokszor az emigratio fejői is voltak okai. Ő megteremtett mindent, mi egy hozzá hasonló embernek hatalmában állhat, pedig a nemzet egy fillérnyi segélye nélkül; elnöklete alatt a hármas comité külhatalmakkal s nemzetekkel szövetkezett, hadsereget gyűjtött, s a magyar név dicsőségét hirdette a világon szerteszét, részvétre s barátságra gyújtván irányunkban még azokat is, kik nemcsak hogy nem ismertek, de még csak nem is álmodtak rólunk soha, — s ha mégis úgy nem történhetett minden, a mint tán ő hitte, remélte, elfogulatlanul is lehet látni, hogy nem ő az oka. Nehéz egy oly nemzettel, mint a miénk, nagy eseményeket vinni véghez, mert nálunk mindenkiben legnagyobb a hatalmi vágy, s épen ez az oka, hogy a szolgaság bilincseiből ki nem tud szabadulni a nemzet, nagyjai készebbek lévén húzni az idegen jármot, semmint a nemzet kebeléből nőtt hatalomnak engedelmeskedni. Gróf Csáky Tivadar két megbocsáthatatlan hibát követett el: egyik az, hogy ha őt a nemzet megbízta volna is ügyei képviseletével, még ekkor is szerénytelenséget követett volna el Kossuth — mint a 48 — 49-iki események, s úgy az azóta kint levő emigratio feje ellen azon hetyke bizalomban, hogy tán ő, ki ha nem ellenünk, de mellettünk sem volt már ifjúkoránál fogva is a 48-iki eseményekben, több életrevalóságot hitt magában Kossuthnál, annyi részszel szembeszállani diadalunk kivívásában, — másodszor gr. Csákytól a génit, a merészséget nem lehet megtagadni. Azzal a határtalan tevékenységgel, lehet mondani ügyességgel, melylyel kintléte alatt járt-kelt, és különösen a poroszországi hadsereget szervezte, egy oly nagy ember oldala mellett, mint Kossuth, bizonyosan többet használt volna nemzetünknek azon régi emigránsoknál, a kiknek oly kis fáradsággal fejekre nőtt. — Se nézetekből én őt sem pártvezérnek, sem diplomatának nem tartom, s még annyival kevésbé forradalmárnak, mert benne is csak önzés a hazaszeretet. Ő erőnek erejével egyszerre nagy akart lenni, pedig politikai meggyőződéséből ítélve, legalább amint én ismerem, ő is azon emberekhez tartozik még, akik ugyan meg tudják jövendölni: „hogy holnap, ha eső nem lesz, jó idő lesz !“ — de azért mégis arra fordítja köpenyegét, amerről a szél fúj, —miről majd annak idejében, sokan tehetünk tanúbizonyságot. Mi Ausztria irányában a múltakért nem lehetünk elnézők, már csak azért sem, mert martyrjaink vére még az élő nemzedékre utal a történ