Tarka Világ és Képes Regélő, 1869 (1. évfolyam, 1-23. szám)

1869 / 12. szám

539 Csáky semmit sem mulasztott el arra, hogy magát ezután is megtarthassa Magyarország képviselőjé­nek, s ha nem az olasz kormány legalább egy két olasz államférfi előtt és a­hol csak lehetett, Kos­suthnak, ha nem is direct, de sokszor indirect után akadályokat vessen elébe, kivált míg Peruzzi úr volt a kormányon, mi végből lehet mondani, töb­bet lakott Turulban, mint Genf­ben. Végre az olasz kormány gyeplőjét La Marmora vette kezébe, ki midőn látta, hogy a küldöttek küldői inkább co­­quettiroznak Bécs, mint Turin felé, szépecskén bezárta az ajtót a genfi comité előtt, csak is Kos­suthtal állván szóba, a rá nézve szükséges teendők felől. így hoztak a repülő évek Majd örömet, majd bánatot. S mikor örökre eltűnőnek, Számítjuk, melyik mit adott. Most már ugyan számíthatjuk a lefolyt idő­ket, sajó alkalmakat, melyek a békekorban kí­nálkoztak, vissza nem hozhatjuk többé. Legfeljebb annyit tehetünk, hogy boldog álmainkra visszaem­lékezhetünk, melyekben magunkat a jövő ködfá­­tyolában nagyoknak láttuk. Rólunk a történet, ha lapjaira érdemesítene, tán cseppet sem mondhatna többet, mint őseinkről mondott: „Átok fogta meg a magyart, mert az soha együtt nem tart!“ Még ha a nemzet küldte volna is ki gróf Csáky és Komáromy urakat, akkor sem kellett volna alattomos utakat használni ügyünk érdeké­ben, sem egy, sem más barátságos kormánynál a Kossuth fáradthatatlan törekvései ellen, hanem a kijövetelkor mindjárt első teendő lett volna Kos­suthot felkeresni, s bármi nehézség, vagy gyanúja volt akár a nemzetnek, akár nekik ellene azt vele közölni, s a nehézségeket kiegyenlítve, a kisebb bajokat orvosolva, egymással kezet fogni, igy bi­zonyosan még több részvétet s istápot nyert volna akár a nemzet, akár az emigratio az eddig ránk halmozott jótéteményeknél is, úgy az olasz mint a franczia, s mint később a porosz kormányok­nál is. Itt a hiba ugyan nem egyedül gr. Csákyban rejlik. Sújtja ez Puky, Klapka, Horváth és gr. Bethlen tábornokot Vetterrel együtt, kik akkori­ban mindig együtt fújták a követ Csáky és Ko­­máromyval. Mert ha ők később egymással is meg­­hasonlottak, az csak nagyobb bizonyítéka annak, hogy ezen urak, ha tekintettel voltak is az ügyre, bennök az ambitio, az egoismus nagyobb volt az elvnél. A mi forradalmunk nagy volt egészben, de ha a részletekre megyünk, úgy a háború alatt mint azután, nem mutathatunk fel egy Hentzyt, még kevésbé egy Zrinyi Miklós vagy hozzá hasonló hőst az egy Kossuthon kívül. Mert habár ő­rá mélyen nyomták is ellenségei a politikai tévedés anathe­­máját, de azt soha nem vetheték szemére, hogy elveitől valaha csak egy perezre is eltávozott volna. Fájdalommal sokszor ingerült kebellel nézte hon­fitársai ellene tett törekvéseit, s különösen a mind­untalan s egymás közötti egyenetlenkedést, mely­ért az idegenek már utálni kezdettek minket, de azért lelkét nem törte meg semmi, még családi gyásza sem, hanem a körülményekhez alkalmazva magát, kereste a módot és eszközöket, melyekkel hazájának használni akart. Hogy nem valósulhat­tak álmai, gondolatai, annak nemcsak az otthoni párttöbbség, hanem az eseményekkel szemben sokszor az emigratio fejői is voltak okai. Ő megteremtett mindent, mi egy hozzá ha­sonló embernek hatalmában állhat, pedig a nem­zet egy fillérnyi segélye nélkül; elnöklete alatt a hármas comité külhatalmakkal s nemzetek­kel szövetkezett, hadsereget gyűjtött, s a magyar név dicsőségét hirdette a világon szerteszét, rész­vétre s barátságra gyújtván irányunkban még azo­kat is, kik nemcsak hogy nem ismertek, de még csak nem is álmodtak rólunk soha, — s ha mégis úgy nem történhetett minden, a mint tán ő hitte, remélte, elfogulatlanul is lehet látni, hogy nem ő az oka. Nehéz egy oly nemzettel, mint a miénk, nagy eseményeket vinni véghez, mert nálunk mindenki­ben legnagyobb a hatalmi vágy, s épen ez az oka, hogy a szolgaság bilincseiből ki nem tud szaba­dulni a nemzet, nagyjai készebbek lévén húzni az idegen jármot, semmint a nemzet kebeléből nőtt hatalomnak engedelmeskedni. Gróf Csáky Tivadar két megbocsáthatatlan hibát követett el: egyik az, hogy ha őt a nemzet megbízta volna is ügyei képviseletével, még ekkor is szerénytelenséget követett volna el Kossuth — mint a 48 — 49-iki események, s úgy az azóta kint levő emigratio feje ellen azon hetyke bizalomban, hogy tán ő, ki ha nem ellenünk, de mellettünk sem volt már ifjúkoránál fogva is a 48-iki eseményekben, több életrevalóságot hitt magában Kossuthnál, annyi részszel szembeszállani diadalunk kivívásá­ban, — másodszor gr. Csákytól a génit, a merész­séget nem lehet megtagadni. Azzal a határtalan tevékenységgel, lehet mondani ügyességgel, mely­­lyel kintléte alatt járt-kelt, és különösen a porosz­­országi hadsereget szervezte, egy oly nagy ember oldala mellett, mint Kossuth, bizonyosan többet használt volna nemzetünknek azon régi emigrán­soknál, a kiknek oly kis fáradsággal fejekre nőtt. — Se nézetekből én őt sem pártvezérnek, sem diplomatának nem tartom, s még annyival kevésbé forradalmárnak, mert benne is csak önzés a haza­­szeretet. Ő erőnek erejével egyszerre nagy akart lenni, pedig politikai meggyőződéséből ítélve, legalább a­mint én ismerem, ő is azon emberekhez tartozik még, a­kik ugyan meg tudják jövendölni: „hogy holnap, ha eső nem lesz, jó idő lesz !“ — de azért mégis arra fordítja köpenyegét, a­merről a szél fúj, —­miről majd annak idejében, sokan tehe­tünk tanúbizonyságot. Mi Ausztria irányában a múltakért nem le­hetünk elnézők, már csak azért sem, mert mar­­tyrjaink vére még az élő nemzedékre utal a történ

Next