Tarsadalmi Szemle – 1974.
7. szám - Pozsgay Imre: Napi politikai döntések és a távlatok
napi politikai döntések és a távlatok ó va azt, hogy a sikeres előrehaladás nem teszi egyszerűbbé a politikai döntéseket, mert nemcsak eredményeket hoz, hanem új fajta ellentmondásokat is. Ezeknek az ellentmondásoknak a megoldását — paradox módon — az ellentmondásmentességre vágyók magatartása nehezíti leginkább. Főleg azért, mert a mai feszültségekből adódó megterhelés alól a szocializmus korábbi, egyszerűbb korszakainak romantikus idealizálásával akarnak szabadulni, s ezzel akaratlanul is a fejletlenebb múltat a fejlettebb jövő ellen játsszák ki. Jól jellemzi ezt a magatartást Marx A politikai gazdaságtan bírálatának alapvonalaiban: „...egyrészt a... régi világ magasabbrendűnek látszik. Másrészt az is mindenben, ahol zárt alakot, formát és elhatárolást keresnek. Kielégülés ez bornírt állásponton, a modern viszont kielégítetlenül hagy, vagy ahol önmagában kielégültnek látszik, ott közönséges." Társadalmi-politikai vitáink egy része abból adódik, hogy sokan a jelenben, a nyitott és mozgásban levő újban és eljövendőben kielégülést és általános megelégedettséget nyújtó „zárt... formát és elhatárolást keresnek". S mivel nem találják, ezért éppen a folyamatosan változó, de egyúttal új ellentmondásokat is termelő mai szocialista valóság kelti bennük a változatlanság benyomását. Változatlannak találják ezt a világot, mert változatlanul léteznek benne a hitük szerint elkerülhető ellentmondások, s ezen a helyzeten változtatni úgy akarnak, hogy egy túlhaladott korszak utólag illuzórikusan megszépített módszereit kívánják vissza. (A kezdet bizonyos értelemben tényleg szebb, mint a folytatás, mert a kiélezett osztályütközetekben áttekinthetőbbek a viszonyok; az ellentmondások kihordása, megoldása nyílt konfrontációban megy végbe, ami által az egyéni választás, döntés is könynyebb, s ezért könnyebb a hovatartozás megítélése is. Ez sok szempontból valóban kielégítőbb állapot.) Akik ezt a — történelmi okokból eléggé elterjedt — felfogást felismerik, nem tehetik meg, hogy valamiféle avantgardista mentalitástól vezérelve állandóan becsméreljék, ostorozzák az „elmaradott gondolkodású" tömegeket. Könnyű dolog az emberek többségét kispolgárnak nevezni anélkül, hogy komolyan vizsgálnánk magatartásuk valódi okait, de ezzel könnyű elérni azt is, hogy közömbösségbe, rezignációba, még rosszabb esetben képmutatásba taszítjuk őket. A történelem (legyen szabad a történelmet az egyszerűsítés kedvéért megszemélyesíteni) nemegyszer csúfot űzött a tömegbázistól elszakadt voluntarizmus vágyak után szaladó ambícióiból. Ha egyszer a szocializmus kezdeteit romantikusan megszépítő visszavágyódás és a vele gyakran szövetséges voluntarista avantgardizmus veszélye állandó kísérője a párt napi és távlati politikai döntéseinek, akkor vajon milyen reális biztosítékai vannak a hibák elkerülésének? A párt az ellenforradalom leverése után minden lényeges társadalmi kérdésben tanújelét adta, hogy képes a történelmi helyzetnek megfelelő döntést hozni, mert a tömegek napi szükségleteit jól össze tudta egyeztetni a társadalmi haladás távlati szükségleteivel. Minden nagy jelentőségű társadalmi, gazdasági, politikai, kulturális vállalkozás úgy realizálódott, hogy a dolgozók életkörülményeiben nemhogy visszaesés nem következett be, hanem számottevő és szakadatlan volt a javulás. Így nagy tömegek mindennapi tapasztalataikban győződhettek meg arról, hogy a jövőre irányuló nagy vállalkozások nem a ma embere ellen irányulnak. Ez volt és ez lesz ezután is az egyik biztosíték a tévedések ellen.