Tarsadalmi Szemle – 1980.
2. szám - Pozsgay Imre: A párt szövetségi politikájáról
A PÁRT SZÖVETSÉGI POLITIKÁJÁRÓl , hogy az egész társadalom hiteles önismeretet szerezzen. Ennek az ismeretnek, társadalmi önismeretnek egyik fontos elemére, az érdekviszonyok feltárására különös gondot fordított. Alkalmazta azt a nagyon egyszerű és kézenfekvő, de mégis sokszor mellőzött történelmi tapasztalatot, hogy az emberek azt a célt hajlandók önszántukból követni, amelyet saját céljuknak ismernek el. Saját céllá valami az érdekeken keresztül válik abban a marxi értelemben, hogy „a magánérdek is társadalmilag meghatározott érdek" — vagyis a szocializmus kiteljesedésével arányosan az egyéni érdekek is előbb vagy utóbb szocialista típusú érdekek, a szocializmus viszonyai által meghatározott és kielégített érdekek lesznek. A fő tendencia, amilyen mértékben az emberek szocialistává teszik a társadalmat, olyan mértékben a társadalom szocialistává változtatja érdekeiket. Az MSZMP irányító munkájának egyik fő feltételévé vált az a gondolat, hogy a szocializmusban az egyéni és a csoportérdekek általában nem ellenségesen állnak szemben a társadalmi érdekkel, hanem a meghatározott, objektív viszonyok között — éppenhogy belőlük jön létre a társadalmi érdek. Kétségtelen, hogy a szocializmusban is vannak olyan egyéni vagy csoportérdekek, amelyek ellentétesek az egész társadalom így létrejött érdekével, mégpedig napi vagy távlati érdekeivel; ezek között vannak olyan retrográd törekvések is, amelyeiket az egész közösség érdekében ki kell rekeszteni. Az is természetes, hogy a szocializmus talaján keletkezett valamennyi érdeket nem lehet kielégíteni, már csak azért sem, mert itt is ellentét feszül a szükségletek és a kielégítésükhöz rendelkezésre álló javak között. A marxizmus-leninizmusból azonban az is következik, hogy a társadalmi érdek nem valamiféle betlehemi csillag képében vezeti jámbor követőjét a helyes útra, az üdvösséghez, hanem mindig egy konkrét csoportérdek, a legprogresszívebb társadalmi csoport érdeke, a mi korunkban a munkásosztály érdeke fejezi ki az egész társadalom távlati érdekét. A szocializmusban a párt irányító munkájának fő követelménye, hogy ismerje fel a többi osztály és réteg érdekei között a társadalmi érdekhez (a munkásosztály érdekéhez!) közvetlenül kapcsolható progresszív érdekeiket, elsősorban saját tapasztalataik révén győzze meg ezeket a csoportokat (osztályokat, rétegeket), hogy előrehaladásuk elválaszthatatlan az egész társadalom haladásától és hogy ez nem jár együtt saját távlati érdekeik feladásával, ellenkezőleg: a saját érdek végső fokon csak így érvényesülhet igazán, és egyúttal így válik társadalmi hajtóerővé. Az MSZMP drágán megfizetett tanulságok után küzdötte ki magának azokat az elveket, amelyekre szövetségi politikáját alapozta. Eközben nemegyszer a kommunisták egy részét is szívós munkával, kitartó érveléssel kellett meggyőzni arról, hogy a különböző csoportok részérdekeinek kielégítése is szolgálhatja a munkásosztály érdekét, hiszen ezáltal erősödik a társadalom egysége, s a munkásosztály eredményesebben valósíthatja meg hatalmát. Hogy a kommunisták között is fel-felbukkannak helytelen nézetek és törekvések a szövetségi politika kérdésében, az arra vall, hogy nagyon is ellentmondásos viszonyról van szó, amelyben fontos szerepet játszik a társadalmi tudat mindenkori állapota. Egyfelől van az a körülmény, hogy a kommunisták gondolkodása megfelel a céltudatos irányítással létrehozott társadalmi-termelési viszonyoknak, egyszersmind a távolabbi célok iránti elkötelezettségükből következik, hogy az elért helyzetet is mielőbb túl akarják haladni; másfelől, a társadalom jelentős részének még a jelenlegi viszonyokkal való azonosulás is