Társalkodó, 1832. január-december (1. évfolyam, 1-104. szám)
1832-10-27 / 86. szám
TÁRSALKODÓ. 86. szám Pest, October’ 27." 1832. A’ GÖRÖG BORBÉLY. (Egy franczia haditiszt’ iratiból.) Egy czitromfa’ illatos lombjai alatt, puha gyep-ágyon hevereszve, szíttam Levante’ nemes dohányplántáját; kezemben az „Ezer-egy éjszakai* ’s lapjaiból el-eltekinték a’ Damnala körűl fekvő nagy-terjedelmű tájékra, midőn egyszerre dobzajolás ered ’s engem fölvet kényelmes képzelgésimből. Talpra szöktem, sietek a’ közel táborozó sereghez csatlakozni, hol végre az uti-parancs tudtunkra adatott. Meg azon estve hajóra kellett szállnunk ’s Mitochi fele indulni ; ez egy kis buvak (Gehöft) sok régi ’s újabb omladvány’ szomszédságában, jegyzik különösen azon helyet, hol egykor a’ hires Megara fekütt. Mivel a’ hajóra - szállás’ zajgó nyugtalanságit el akarám kerülni , csólnakon áttétetém magamat Poroszba. Akkori helyzetünk nem engedő meg, hogy rendes toilette-re— mint békés napokban otthon — fordítsuk gondunkat; ’s midőn most itt egy bizonyos művésznek, kit a’közönséges életben borbélynak szokás nevezni , fejér kendőkkel ’s éles villogó késekkel gazdagon rakott műtermét megpillantani, azonnal belépék ’s jelentem, hogy hajamat nyiratni ’s fejemen több e’féle szépítést véghezvitetni van szándékom. Erre leültem a’ padra, melly a terem’ falát közösleg befutá , ’s lábaimat olly bájos deliséggel vetem keresztbe, a’ mint azt csak hosszas gyakorlás által megtanultam. Midőn a’ műhely’ ura sejté, hogy Franczia vagyok ’s tudná, hogy ezek rendszerint jobb fizetők mintsem a’ honföldiek, különös nyájassággal jőve felém. Ez egy Görög volt, arczán nyíltság’s jószívűség mutatkozott, öltözete rendkívül csinos és illendő; karmazsinvörös fejtekercsét büszkén félre-tolva hordozó, úgy hogy koponyáján a’ tarmezőnek egy nagy része szembe tűnt. Szemöldjei szép bolthajlást képeztek ; bajusza , ámbár igen nagy és tömött, egy szálig egyenmértékes rendbe vala szedve, ’s bízvást lehete mondani, hogy birtokosa művészi tehetségének legjobb ajánlatát arczán hordozza, mint függő czímert. Derekáról egy széles szíjdarab csölggött alá, ’s öve különféle rendes formájú borotvákkal vala spékelve, mindegyiknek vasa igen keskeny, ’s ez valamennyi, izmos fanyelekben megerősítve. „Ariste Effendi, ti theis ?“ — Mit parancsol , kedves úr ? — miígy szólíta meg engem. Én szándékomat kifejezem. „Efthesi“ — azonnal — jön válasza, ’s itt balkezével megfogó ’s kifeszíté a’ szíjdarabot, melly övéről lecsüggott, jobb tenyerét rajta gyöngén lehúzta, ’s ekkor a’ kettős szíjdarabbal kettőt hármat csattantott , melly a’ fülnek mint erős ostorpattogás hallatszék. Ez a’ csattantás a’ napkeleti borbélyoknál szintúgy van szokásban , valamint az ostorpattogtatás a’ franczia vagy német postalegényeknél. Minekutána borotváji közül egyet meghúzott, a’ sipkát levevő fejemről; ’s most látom: itt a’ fő idő , hogy e’ szándék ellen síkra keljek; mondám neki azért, hogy nem fejemet borotváltatni hanem csak hajamat nyiratni kívánom. ,,Értem Uraságodat — Jön válasza — épen most kezdek hozzá“ — .Hogyhogy? talán csak nem borotva-késsel? — szólok közbe — nincs az urnák—?“ Itt két ujjal az ollónak csiptető mozgását mutatom. ,,Legyen Uraságod gondon kivsili viszonza bizonyos megvető mosollyal, melly alaki körül játszott, ’s a’ nélkül hogy tovább szót vesztegetne, a’ gyilkos kést boldogtalan fejemnek vivő, ’s iziben néhány jókora hajfürtöt levagdalt. ,,Igy lesz jó —mondó végre —— ha pedig Uraságod még sincs megelégedve, tehát tüstént küldök Theodori szabó bátyámhoz ollóért.“ — Azon irtóztató aggodalom között, hogy az átkozott borotva minden vágásnál fejemet tarolja le, tűrtem a’ végzet’ kegyetlen szeszélyét; de minekutána a’ borbély mondó: „megvan!“ mint ámultam, látván, hogy hajam igen díszesen ’s illően van megnyitva ; mint örültem, hogy bőröm ép és szegény testemnek nincs bántalma.