Társalkodó, 1833. január-december (2. évfolyam, 1-104. szám)

1833-09-18 / 75. szám

TÁRSALKODÓ. 75 szám Pest, September’ 18dikán 1833. BUSONGÁS. Hajdani bájok, régi vidámság Tájaitokban meg lehetek. Édes, emésztő égi kívánság’ Rabja, felétek még mehetek! Bárcsak az angyal-hölgyre találnék, A’ nyugalomnak keblibe szállnék; — Ott örömökkel telve egem, Karjai közt megnyílna nekem! Általad éltem napjaimat bús Gondolatokkal töltve, Remény, Benned ezer hő vágyaim által Jobb vala sorsom, szép tünemény; A" jelenéltet hogyha zavarja Gyász eseteknek vad zivatarja, Általad enyhül, bárha kemény, Gondja fejemnek csalja Remény! Egykor imádott tárgya szivemnek Édes enyelgő szókat adott, Szép szeme rajtam bágyadozással Könybe borulván andalodott. Hogyha szerelmét birni lehetne, Egyesülésünk égbe vezetne. Nem lehet az már! Semmi remény Nincsen előttem — mind tünemény. Éjszaki zordon szél, kebelemnek Mása, keservim’ vidd neki meg, Másnak öléből lássa az angyal Mint eped e’ szív értté ’s remeg. Tudja: szerelmem’ vége — halálom Lesz , — nyugodalmam’ benne találom. Semmi reménység! — ah! kebelem’ Kínjait érzem csak — ’s nevelem! A* lilás dombokon R. N. J. EGY NAP PEKINGBEN. (Külföldi lapokból.) Egy kellemes tavaszi nap volt, mellyen mi Peking’ külvárosiba jutánk; mindazáltal erős szel fűtt ’s ez sárga porfelhőket hajta fel, mellyek kénköves esőhöz hasonlitának. Két küldöttségi tagtól, kik élőnkbe jövének, hallottuk, hogy a’ chinai főváros’ környékén tömérdek fenyőfa nő ’s e’ por azon fák’ viráginak himszálaiból ered. A’ zsibongó raj ’s a’ jövő menő nép tömegnek ide ’s tova hullámzása hirdetők , hogy a’ világ’ legnépesb városának közelében vagyunk ’s csakhamar szemünkbe tűntek a’ falak, mellyek Pekinget körülveszik. E’ város igen termékeny síktéren fekszik ’s egy hosszad négyszöget képez, melly két városra van osztva. Mi széles , tiszta és szellős utczákon menőnk keresztül, mindenütt szörnyű embersokaság özönle körül, melly kereskedőkből, parasztokból ’s mindenféle kézművesekből állott, mindnyájan csudatarkán öltözködve, kik egyszersmind bennünket kiváncsilag nézegettek ; itt borbélyokat látánk, amott étek-árusokat ’s kolompárokat, kik a’ boltos műhely-ajtók előtt legélénkebb munkában voltak. Nem messze a’ délszaki toronytól, elmenénk azon vörös falnál, melly a’ császári palotát bekeríti ,s mellyből csupán a’ palota’ födele tünik elő. A’ kapuknál mindenütt őröket látánk, kik buta fővel itt ültek ’s pipájokat egy kedvüleg pampogtatták ; mocskos ruhájok, tunya helyzetük ’s rozsdás fegyverük nem engedenek magas képzelmeket az ég’ fiának katonáiról, testőreiben igen rosszul tükröző magát a’ világ’ egyetlen uralkodója ; mint t. i. a’ chinai császár magát szerényen nevezi. Mihelyt a’ küldöttségi szállásra érkezőnk, azonnal több előkelő chinai jelentető magát ’s mi elfogadtuk a’ látogatást, ak nagyobb részint mandarinok , polgári és katonatisztek voltak, rangra ugyan különböztek, de majd mindnyája egyenlő öltözetet viselt; úgymint egy bő utas hosszú felsőruhát , mellyet derékon egy röpke selyem-öv tarta öszve; az öv közepén egy finom gyöngyökbül készített ékes csat ragyogott. Fejeket egy tölcsérforma süveg fedező. Egyik e’ tisztek közül csak kevés idő előtt nevezteték az ötödik osztály’ mandarinjává, bal oldalán kardot ’s békatekenős hüvelyben hosszúkást hordozott, jobbján selyem erszény függött, mellyben egy burnótszelencze volt. Kis süvegét egy kiskő ’s papagájtoll díszezé. Ezen érdem- vagy becsülettel olly tiszteknek adatik jutalmul , kik magokat a’harczmezőn kitüntették. A’ jelenvolt mandarin a’ megholt császártól nyerő azt, mivel a’ megvert ’s végkép feloszlott tábornak pogyászát ’s hadiszerét mentette meg. — A’ polgári ’s hadi tisztségek’ külön fokait süvegen díszelgő gombok jelölik; ezek kláris-, kristály-, arany- é s