Társalkodó, 1833. január-december (2. évfolyam, 1-104. szám)

1833-10-23 / 85. szám

85 szám Pest, October’ 23 dikán 1833. M 1 L L A. (1 8 3 0.) Esti lepke, kis pillangó Világot gyanít; Szállj el inne't kis csapongó — Nincsen világ itt. Milla’ szeme olly világos, Mint a’ kék ég, ha csillagos. És a’ kis méh — mert doromból ? Rózsákat gyanit ? Kis méhecske csalatkozol — Nincsen rózsa itt. Milla’ ajka piros, ollyan Mint a’ rózsa a’ hajnalban. Este deli hattyumadár, Társodat lesed ? Ah! ki tudná, társod hol jár, Itten nem leled. Mert Millának keble ollyan, Mint hattyú-pár a’ tavakban. Ámde bennem fe’ny-szemei Gerjesztnek tüzet; Bár rózsaszín ajkairól Szíhatnék mézet! ’S keble’ hattyú-hullámain — Halnának el bő vágyaim! Gyula. .. Hányáról. A’ BÚZÁSI FÜRDŐK, 1833ban. (GABRIELXÁHOZ.) Búzás, július 25dikén 1833. „Megengedj, nem foghatom meg, mi vonsz téged annyiszor Búzásra.44 Édesem!e’ soraidban több foglaltatik mint hinned, ’s szivemre meg is, hidd el, majd örömalkonyu pillanat borúit, majd a’ remény’ kék derűje mosolyga ’s gyöngéd aggodalmidért, titkon hódult meg újra szivednek lelkem. — Tolltól ne várd válaszom’ erre. Te ismered azon pályakört, melly engem keresztülragadoz ez életen ’s hol én a’ villámok’ daczára is — mint tudod — mosolyogni szoktam. Talán azt hivéd: gyógyszert keresek itt ? Osmeretségekhez szegődni gyanitál nemde engem? vagy hogy unalomnak varázslok itt enyhítést? Nem, nem. ’S bár távol sejtésidnek is tisztelője ’s bár gondolatidnak is hódulója vagyok, jó lelked megenged, hiszem, ha erre még most adósod maradok. — Most csak azt írom le, mit látok. Búzást majdnem azon állapotban lelém, mint 1828ban kassai Minervánkban leírom. Itt ott egy két gyógyuló beteget testileg, amott egy két szívben betegülő egészségest ’s általában a’ nemes keblek’ koszorújának, egy csinos társaságba egyesültét pillantom meg, midőn alkonytájban, a’ hűs eteziák’ lengedezési közt, a’ savanyuvíz’ forrást mellé szállító török-szákosi oláh fuvarosom. Ama’tudat, hogy fürdőkben ritkán létez törpe lélek, — egészen újjá teremtem valómat. Nem csalatkozom. A’ korlátolt egyszerű kis örömek egy ág’ ivadékivá varázsják itt az egészet; ’s én, ki — mint tudod — örök feszengésben ’s a’ világ’ gyászdivatjába bonyolódva , sokat és semmit sem jelentő hideg bókolások közt élek, az őszinteségnek e’ bájait visszatükröztető templomában, alig lelém fel enmagam’. Homlokomról elvonultak itt ama’ szívrendítő mínák, mellyek máshol a’ közttem ’s a’ hatalmas szerencsésb — nem mondom boldogabb— közt, babonás közfalat vonnak; felnyíladoztak nyelvemnek olly régóta bilincsre vert szózati, mentes, védetlen egyiránt érzé itt ajaka’ szabadságát, a’ hatalom’ ’s méltóság’ ollykori forró hagymázai kitértek itt a’ józan ész’ hatási elől. Egyensúly boldogít a kiváltságost ’s önérdeműt ’s eltűntek ama’ hiú ’s fonák agycsudák (hymerák) mellyek a’ tudományt ’s szorgalmat zsarlónak, kincs’ ’s rang’ hőseinek veték alá. A’ nemes szív ’s józan észnek szentelt itt e’ kis mulató körtemplomot; ’s én, kiderült arczom mellett is, sorsommal örökös hadat folytatok, itt azzal — kevés időre , — fegyvernyugvásig egyesülők. „Tilalmas a’ vadászat’s fa megsértés.44 E’szavak tűntek előmbe , midőn a’ forrás mellé vágtatok. Kevés ugyan, de magyarul ’s Temes’ halmai között, ’s kezdetben ez sem megvetendő. Nincs olly csekélység, gondolám, melly nemzetiségünk’