Társalkodó, 1834. január-december (3. évfolyam, 1-104. szám)

1834-08-02 / 62. szám

azon tőke (fundus), mellyel egy nagy bajok közt or­ganizált, számtalan ellenes czélzás és akadály közt fundált, ’s az idegen földön csaknem minden fizetés nélkül sanyaruan pásztorokt, lázadások, háborúk ’s más szomorú esetek miatt elgyengült magyar gyüle­kezetét boldogabb állásba helyeztem. Erre már 20 év lefolyta alatt törekedtem, de Anglia és Poroszor­szág’ segedelme nélkül el nem érhettem; annyit a­­zonban elértem (mint ezt már a’ tavalyi Jelenkor érinté) , hogy az európai hatalmak’ konstantinápolyi és smyrnai képviselőinek, és némelly nagylelkű Ma­gyarok’ segedelmivel egy helyet vásárlottam , arra sz. egyházat és pap­lakot építettem, mellyben már édes hazai nyelvünkön zeng az ének és isten’ igéje; de talpkövét gyülekezetem’ jövendő fenállhatásának nem előbb, mint e’ folyó évben , és csak ezen jóté­kony segedelmi forrásból vethetém­ meg, mellyre az ausztriai, orosz , porosz és svéd udvarok­ konstanti­nápolyi és bukaresti ügy- és képviselőinek ajánló és tanulevelei nyitanak szabad és bizonyos utat. — Ha­sonló utat nyitott (hálátlanság volna erről hallgatnom) a cs. k. Fönségének , Magyarországi Nádornéjának legbuzgóbb ’s kegyesb ajánlása (Schedius Lajos k. tanácsnok uri kieszközlése által) és ama’nagy vándor és széles tapasztalása Varga Mátyás ur, bécsi or­vos doctor. Valljon eleget tettem-e már hivatásomnak? — Nem ! — Többel tartozom még; ’s ha erőm és tü­zem­ el nem hagy, törekszem eleget tenni. Azonban az emberi tettei soha sem tökéletesek, azokban min­denkor van hi­ány. — Az ő hivatása sokkal nagyobb, kötelességei sokkal többek, hogy sem azoknak bi­zonyos időben eleget tehessen; azok egészen ama’ pillanatig tartanak, melly az embert á­tküldi az élet’ túlpartjára, hol megszűnik az emberi kötelesség-tel­jesítés ’s az ezekkel járó sok kedvetlenség. — Én is ember vagyok, tetteimben lehetett itt ott hilány, de (mennyire emlékezem) soha a­ közjónak kárára. — Tovább törekszem azért; ’s ha illy nagy erőkö­­dések alatt, mellyek közt czélra sietek, csak ugyan el kellene halnom .Ibízom a’ továbbit két török-ma­gyar fiamra. Áldás addig is munkámra ! áldás a’ Jós­­tevnkre és nemzetiségünk­ szent ügyére !!! S­ü­k­e » Imre, bukaresti ref. pap , itteni Gyülekezet’ alapítója ', ac isten’ igejének magyar nyelvű hirdetője. A TENGERI KALÓZOK’ FOGLYA (Vége.) A' tengerszemünk elől elveszett, magas, kopasz sziklák meredeztek a­ távolban ; sehol legkisebb nyo­ma valamelly révfoknak vagy rejtek-öbölnek, csak az itt ott mutatkozó sövényből, ’s a’ végig láthatlan mocsárokból, mellyek minket környezőnek, gyanít­hattuk , hogy a’ tenger nincs messze. Mi egy söppe­­dékes , náddal elborított ’s itt ott fekete posványok­­tól keresztülhasított lapályos téren valónk, ’s az er­dős halmok , mellyeket a’ gőzös látkörben alig is­­merhetünk­ ki, a’ már említett sziklákkal együtt ke­rítőfalat képezének e’ megmérhetlen mocsár körül. — Már ez, Tom! — gondolám magamban — igazi rejtekzugoly tengeri tolvajok’ számára; bízzál, még ta­lán valaha feladásul nyered, hogy e’madarakat fész­keikből kib­aszd. — Egy ember kalauzunkul szol­gált ez ingoványos , feneketlen térségen, melly min­den pillanatban elnyeléssel ijesztett; ’s midőn egy­szer a’ gyalog-ösvényről félre térve, a’ sárban meg­akadtam , Scott Walter jutott eszembe ’s a’ ravens­­woodi Lairdi szomorú kimúlása. Néhány perczenett lefolyta után egy hosszú de keskeny házhoz — a’ tengeri kalózok’ lakásához — érkezőnk, melly in­kább egy hajó’ derekához, mintsem emberi lakhoz hasonlíta. — Engem itt egy terembe vezetőnek, hol miután egyedül valék , boszonkodva hanyatlom egy székre. Midőn ismét némileg magamhoz tértem, föl­kelek székemről ’s egy nekem már korábban kije­lölt helyen néhány spanyol könyvet, Byron’ költe­­ményinek egy kötetét, melly Child­ Harold’ első éne­két foglalá magában, továbbá a’ Blakwood­ magazin­­je’ két számát ’s több más angol munkát jelöki, mel­­lyekben az előbbi tulajdonosok’ nevei gondosan ki valónak törlesztve. Egyébiránt, kivévén egy szép , különnemü fegyverből álló gyűjteményt, semmit sem látok a’ teremben , mi az én barátomnak, Obadiah­­nak életmódjára mutatott volna. Az előmbe adott étkek ’s borok válogatott neműek valónak, én tehát jobb étvággyal lakozom, mintsem eleinte hittem — ’s végre a’ jótékony álom lezáró szemeim’. piranat felé egy kutyának ugatása engem föl­ébresztett; újra kívánkoztam elalulni, de mielőtt az álom lelánczolná érzékim’, asszonyi szózatot hallék, melly azonban egyszerre lankadtabb lön, mintha fél­ne , hogy valaki meghallja. — „Hallgass vén bohó te ! — szóla most egy másik személy halkabban — fölvered az őrt ’s minket lánczra kötnek. Várj, ta­lán az én szavamat előbb megismeri.“ Most csaknem bizonyosnak tartom, hogy valaki figyelmemet óhajtja ébreszteni. A’ szózatok nem valónak előttem idegenek, én tehát kettőztetém fi­gyelmem’. A’ férfi most halian­ kezde, azután ismét néhány pillanatig hallgatott ’s végre mondó: ,,Ő nem hall minket, vagy nem mer felelni.“ — „Várj egy pillanatig — susoga most egy asszonyi szózat — az asszonyoknak néha jó gondolatjuk van ; tudom már, kit fog megismerni, — itt az én kutyámat. Jöszte, jöszte , hívogasd uradat!“ — Egy hosszú , mélyága­

Next