Társalkodó, 1835. január-december (4. évfolyam, 1-104. szám)
1835-03-28 / 25. szám
25 tik szám Pest, martzius’ 28-án 1835. TÁRSALKOD A’ FIc J K A RÓZSÁK. (Igaz történés). Mihelyt ezredeink a’ poseni nagyherczegségbe lépett — há anyjának Bőse őrnagy — én, hagyomása szerint tüstént Kalischba sietek , hogy szerencsétlen barátnéját ott fölkeressem. De minden fáradozásom, Tannenberg porosz kapitánynak özvegyéről ’s leányáról tudósítást nyerhetni, siker nélkül maradt. Jóllehet tudtam, hogy e’ tiszt Auerstadtnál elesett, hogy feleségét, született sziléziai nőt, de kinek többé semmi közel rokoni nem valónak, egy jeles szépségű hajadon leányával szigorú körülmények közt hagyta; hogy mindketten, mint buzgó követőji a’ római hitnek, el valónak határozva, a’ lengyel hont oda nem hagyni, ’s azon kis helységből, hol a' kapitány’századja szállásolt, Kalischba költözendnek ;—jóllehet ez mind tudva volt előttem, még sem igazithata engem senki is nyomukba. — Részint kivánatom’ nyugtatásnul , hogy a’ kalischi tájékot, mint katonának is érdekest, közelebbről ismerjem; részint, mert arra figyelmeztettek: meglehet, hogy Önnek barátnéját, mint társalkodónét vagy nevelőnét valamelly előkelő családkörben feltalálhatom, — elhatározom, hogy néhány napig itt mulatok é s a’ környékben némi ösmeretségeket kötök. Egy séta lovagláskor, mit annak folytában tevék, egy lovagló férfival találkozom. Ez egy porosz volt, ki atyjával itt telepedett meg. Müllernek nevezé magát, ’s mondá, hogy valami dolga van Salinszky úrral, kinek mintegy félórányira fekvő várát a’ távolban mutatta. Minthogy ezen ifjú nekem megtetszett, ’s mint észrevevém, én is neki, csakhamar megegyeztünk , hogy elkísérem oda ,s ott a’ vendégfogadóban megvárván, együtt térendünk vissza a’ városba. A’ milly beszédes és jókedvű vala oda utaztunkban, olly gondolkozó’s visszatartózkodóvá lön visszatértünkkor. Nem akarok titkába nyomulni ; azért is egy ideig némán lovaglónk egymás mellett. Végre így szólíta meg társam:„Reményem—úgymond—nem fogja Ön rész néven venni szórakozásom’! Most egy szerencsétlen embert látogatok meg, kinek íiját becsültem ’s szerettem. Az ifjú, jeles nevelést nyert; tudományait egy német főiskolában végezte, és kitűnő talentoma ‘s nemes charaktere — ha ezen kormány alatt maradtunk vala, — első helyet nyertek volna számára. Illy kecsegtető kilátások, vesztesége nem kevés birval törték szilét. Lakását egy kis mezei jószágban , mellyet rokonitól öröklött, véve, hol nagyobb részint tudományos tárgyakkal foglalkozott; "s atyám házánál történetből húgom’ barátnéjával — egy leánykával, kinek erényei szintolly kitűnők valónak, mint szépsége , ismerkedett meg. Már azt hitte, kivánati czélt értek, ha kevély s keményszívű atyja nem ellenzi vala összekelésöket. A’ derék leány bujában elhalt , a szegény Tudor pedig, egykori játszó ’s iskolatársam — mit épen most tudtam meg atyjától — halálnál is kinzóbb állapotban van. S beszéd folyta alatt közeledénk a’ városhoz. Müller meghívott, látogatnám meg őt másnap atyja’ házánál. Még nagy része hátra volt e’ napnak, ’s elhatározom, hogy azt a’ jelesebb templomok’ megtekintésére fordítom. De kevés figyelemre méltót találok rajtok; azonban annyival érdekesebben lepett meg egy fiatal kisasszony’ látása, ki gyámkarókat helyezett néhány fejér rózsa-bokor mellé, mellyek egy sírhalomra valónak ültetve. Külseje magához vonzó vala , s szó]» szemein a nemrég ömledezett könnyek’nyomai mutatkoztak.,,Szerencsétlen leányka !—gondolám bánatos érzésre fakadva — talán legszebb reményid szendergőnek e’ sírban!“ — A’ sirásó, kinek egy kis ajándékot adok ’s ki udvariságból követett, észrevéve megindulásom’! „Ezen kisasszony—monda ő — egy német kereskedő’ leánya , Müllernek híják.“ Kő’ név egyszerre meglepett. „Talán—gondolám—azon férfiú’ testvére, kivel ma ismerkedém meg.“ ’S midőn köztém a' nálam volt, czimeta’ sírásóval, gyanításom megvalósult. „Kétség kívül kedvese nyugszik e’ sírban?“ kérdem. „Oh nem, e’hantok egy szelíd, erkölcsös hajadon’ porait födik, ki olly jámbor vala, mint egy szent. Müller kisasszony ülteté a’ rózsákat sirhalmára, mellyeket folyvást gondos figyelemmel ápolgat.“ Már most annál nagyobb nyugtalansággal vártam az órát, mellyben első látogatásom’ igérém e' családnak. — A’ legbarátságosb szívességgel fogadtak. Mihelyt az illendőség engedte, a’ ház’ leányához fordultam.„Tegnap— mondám—szerencsém vala Önnek testvér bátyjával ismeretséget kötni, s később aztán Önt is különös megelégüléssel tanulom ismerni.“ — „Engem ?“ kérdé Felicia (ez volt neve) bamulan; s itt elbeszélem, mint láttam a’ templom’ udvarán ’s mikép tudtam meg nevét. — „Oh — mondó atyja — azon sírhatom kedves mulató helye leányomnak, s bármint óhajtóm is, ne nyújtana általa bánatjának újabb újabb táplálékot, mégsem kárhoztathatom elhalt szerencsétlen barátnéja iránti vigasztalhatlan keservét. „Már sok dicséretet hallok ama’ leánykáról — viszonzám — de szerencsétlensége’ okát még nem tudom.“ __rja a csalatkozás — mondó Felicia ünnepélyes