Társalkodó, 1835. január-december (4. évfolyam, 1-104. szám)
1835-06-03 / 44. szám
44dik szám Pest, junius’ 3-án 1835 TÁRSALKODÓ. SZÍNÉSZEK’ JUTALMAZTATÁSA A’ RÉGI ’S ÚJABB IDŐKBEN. Nem ereszkedem itt annak közelebbi vizsgálatába, annál kevésbé elhatározásába, minő jutalom legyen, a' szó nemesk értelmében véve, legillőbb a’ színészekre nézve; vagyis a’ valódi színész milly külső jutalmakra tarthasson általjában számot; csupán egy rövid ’s gyönge hasonlítást szándékom tenni a’ színészek régi ’s újabb időkbeni jutalmaztatása közt, a’ végből, hogy azt, az e’ tárgyban már mondottakhoz csekély toldalékul ragasztván, a’ mai köz lelkesüléssel pártolt színészet’ kedvelőinek e’ kicsinységgel áldozzam. Ki az óvilág’ történetibe csak valamennyire is tekintett, kétkedés nélkül fogja megvallani, hogy azon előkorban valamint a’ műveltség’ egyéb ágaira, úgy a’ színészet’ ügyére nézve is méltán első helyen állnak a görögök, ’s ezekhez legközelebb a’ rómaiak.Ki pedig különösen a’ görögök’ műtörténetével csak némileg ismerkedett is meg, abból is megítélheti, milly szentnek lárták az athenebéliek a’ színészetet, főkép a' szomorújátékokat, hogy ezeket az évnek csak néhány jelesb ünnepein rendelék adatai, mellyek aztán illy színi előadások által változtak igazi népünnepekké. Vígjátékok egyébkor, következőleg sokkal gyakrabban, jöttek színpadra. — Az athenebélieknek, játékszínbe menvén, czéljok vala, ott magukat nagy, rendkívüli és nemes tettek’ látása által hasonnemű érzelmekre hevíteni. Igazolja ezt Aristotelesnek a’ Tragoediáról adott definitiója; leginkább pedig mindenkit meggyőzhetnek erről egyes szomorujáték-darabjaik. Náluk a’ játékszín nem csupán a’ mulatságot tárgyazta, hanem részét tévé vallásuknak, részét moráljok ’s politikájoknak. Ez volt, úgy szólván , ama nagy tükör, mellyben nemzeti szellemük olly híven tűnt elé. Hány következmény függ ezzel egybe, mellyeket másunnan nem lehet megmagyarázni ? — A’ görög színészi szabály szerint csak férfiaknak vala szabad színpadra lépni, nőszemélyeknek tulajdonkép soha sem; — ő nem mint művész, hanem mint szerepének képviselője jelent meg a’ színen. A’ művészség nála csak messzünnen ’s utótájban mutatkozott. Ő — mint Schlegel mondja — csupán eszköz vala, ’s minden érdeme csak azon pontosságban alapult, mellyel helyzetét betölté; nem pedig a’mesterségnek önkénytes és vakító ragyogtatásában. E’ pontossággal szoros kapcsolatban állottak az álarczok, saruk ’s több eféle készületek, mellyek arra szolgáltak, hogy általok a’ színész bizonyos, halandó fölötti tekintetet ’s alakot nyerjen, és az előadás mintegy képvalósuljon. Innen következtethetni azt is, hogy mi a hellenek hires színészeiről, kik a’ dráma’ hatását általjában s egyenesen a’ költőtül kölcsönözték volna , tulajdonként mit sem tudunk. A görögöknek nem voltak játékszin-czédulájik, mint nekünk .Egy alorczának kifüggesztett kéje eléggé jelente azon charaktert, mellyet a’ nézők várhattak. Kit is érdeklett volna tudni: ki légyen egy Apollo, Paliasz’ ’s a t. leplébe rejtezve ? E’ szerint nem is lehettek ott játékszini kritikusok, kik megmondhatók: a’ színész itt nem találta el a’ benne személyizett hős’ szellemet; ott hűtelen, amott hibásan szól ’s a t. A’ hellenek a’ játszatandó darabnak saját belsejükre hatása végett gyakorlók a’ játékszint, nem pedig annak puszta láthatása okáért, mikép legyen t. i. e’ vagy ama’ charakter egészben fölfogva ’s résziedben kivive; azaz: ők nem mulatságul, hanem magas és nemes érzelmek’ ébresztéséül jártának színházba. S úgy látszik, hogy színészeik egyetlen ’s legfőbb jutalmukat, mellyre egyedül valónak büszkék, abban helyezők, ha illyetén érzelmek’ fáklyáját a’ nézők’ lelkében meggyujthaták. De mivel személyes jegyeik ’s vonalmaik a’ nézők előtt mindig el voltak rejtve, neveik is ismeretlenek maradtak. — Ide lehetne talán még azt is számlálni, hogy a’ görög szobrozat’ virágzásának időszakában, melly a’ Tragoediának tökélyre magasultával egybeesik, t. i. Phidiasznak idejében, a’ hellen-művészek, jeles szomorujátékok’ látásán lelkesülve, alkotók amaz isteni ideálokat, mellyeket mi 200 év múlva is bámulunk. És még sem tudjuk, valljon ki viselte képét e’ vagy amaz istennek vagy istennének a’ hajdani játékszínen. Hasonlóul az illyféle fönséges charakter-példázatoknak, mellyek mint régiség’ gyöngyei hozzánk eljutának, gyakran ismételt előadásai is csalhatlan jele annak, mennyire kedvelők a’ görögök a’ drámai mutatványokat; mellyeknél ők még is mindig csak a’ példázott dolgot, nem pedig annak előadását tevék tekintetbe. Azon anekdota, mellyet Gellius, attikai éjszakájában megtartott egy ott megnevezett színészről, kinek szerepében a’ természet a’ mesterségen diadalt nyert, vagy később időbe tartozik, vagy pedig valami rendkívüli esemény’ következése lehet, melly nélkül e’ színészről mit sem tudnánk. Egészen más volt Thalia’ képe a romaiaknál. A’ görög tragoediát Romában csak egy erőtetett melegházi növénynek nézhetni, mellynek minden sarjadékán, minden bimbócskáján észre lehete venni, hogy az e’ rabszolga-könnyekkel öntözött ’s gladi-Mult vagy is 43dik sz.ámu Társalkodónkban a’ 169dik lapon, 2dik szeletben a körölfölteté 21 sorban e 1^1 en^s egyettolv.eni é ’s ég.—Továbbá a’ 171dik lapon