Társalkodó, 1837. január-december (6. évfolyam, 1-104. szám)
1837-08-02 / 61. szám
742 szemközti jövő (egyik budweisi, másik linzi) gyorskocsi , délben , az útnak fele részén ’s legmagasb niveauján összekerül, ’s e’ rendezvéns után, ebéd’ végével, mindegyik a’ maga rendeltetése’ helyére indulván — az egyik Linzbe, a’ másik Budweisba estére beérkezik. Budweis a’ csinosabb cseh városok’egyike. Mint egy hajdani vár’ diójából lett kis város, szinte dió-szeletekre oszlik, mellyek a’ föpiaczon egyesülnek. E’ nagy, négyszegű tért v. piaczot régi sztilben épült, szűk, egoistás házak — feszes gránátosak gyanánt — állják körül, mellyeknek ormairól régi sárkányfejű csurgók tátongó szájjal tekintgetnek alá. Eredeties, régi középkori szint kölcsönöz e’ városnak főleg az, hogy az egész piaczot (’s a’ fő utczákat is) egymásba menő csarnokok (Hallen, ház előtti boltozatok) futják körül, mellyek a’ városnak mintegy nap- ’s esernyőji lévén, a’ sok kalács-, gyümölcs- ’s egyéb élelem-árus ezek alatt hűsel, — estve pedig a’ közönség sétálgat fris levegő’ kedviért alattok. —• Budweisba, mint egykori bányavárosba, akármelly israélita csak 30 kr. személyvám-fizetés mellett mehet, de azért ott semmi esetre meg nem halhat. Az ezen vidéki parasztok — tán az utas’ fülének már a’ vasúthoz szoktatása miatt — nagy faczipéket hordoznak, — ’s a’ milly „pomák“ lépdelnek magyarföldi bocskorosaink, olly lármát ütve mennek itt ezen szomszédink. A’ mennyire mostohának mutatkozik a’ természet itt élt a’ Prága és Budweis köztti útón, főkép a’tábori kerület’ hegyein, hol, kivált a’miltsini tetőn, örökké hideg szél fű, ’s még az eltörpült krumpli (burgonya) is mintegy dideregni látszik, annyival virulóbb egyszerre az egész vidék itt Felső-auszriában , hol a’ természettel együtt az emberi arcz is nyíltabbra ’s vonzatosbra változott. Szikrényely. TÖREDÉKEK a’ NAGY ZAJUR CZKy’ (naRMOXT MAUSAl’) PA’ LAESTIXAI UTAZÁSÁBÓL 1834 ben. (Folytatás.) Másnap septemberekén korán reggel útnak indulánk, még azonnap a’ szent városhoz érkezendők; szívem már eleve mélyen elfogódott; mert e’ város’ nevének csak puszta hangzata is ezer különféle gondolatot ébreszt —; a’ tartomány egész 3 mérföldig Jeruzalem előtt a’legszorgalmasb művelés’jeleit mutatta. Fügefákkal’s szőlőtökkel beültetett szép kertek teszik e’ vidék’ gazdagságát; ’s a’ faluk, mellyeken át az út vezet, külsejük szerint nem csekély jóllétre mulatnak. A’ tartomány mindazáltal magában véve szegény ’s terméketlen , ’s a’ fentebbi következményt csupán a’ lakosok’ kettőztetett szorgalma és iparkodása szüli. De csakhamar megváltozik a’ jelenet. Ha az ember Jeruzalemhez közelít, azt gondolja, hogy a’ halál’ rideg országába lép; mindenütt csak terméketlenséget lát, és sehol legkisebb nyomát a’művelésnek. De a figyelmet ’s érdeket másnemű tárgyak foglalják el. A’ fülben a’ legdicsőbb nevek hangoznak, ’s az ember itt inkább a’ múltban mint jelenben él. — Egy hegyen, nem messze az úttól, némi épületet pillanték meg; kérdezem vezetőmtől: mi épűlet az? ’s ő röviden felesé: „Sámuel’ sírja“. —• egy másik helyen imígy szólt hozzám: ,,ezen kutat Jákob ásta.“ Én folyvást , ’s a’ nélkül hogy tudnám, a’ pátriárkák és próétákkal jövök érintésbe, — azon férfiakkal, kik’ neveit alakiak már akkor rebegték, midőn bölcsőnket elhagytuk, ’s kiktől annyi század által vagyunk elválasztva. A’ nyomor’ és pusztulás’ e’ színhelye eszembe juttató egyszersmind, hogy megátkozott földön állok, hol iszonyú vétség történt, mellyet már 18 század óta üldöz isten’ haragja; szóval, hogy ezen, az isten’ választott népének ajándékozott, igézet földe, melly egykor olly termékeny, áldásteljes, és gyümölcsdús volt, az átok’ földévé lett. Ha már Jeruzalem’ szomszédsága is olly mély érzelmeket szül, mennyivel inkább fogódik még el szivünk, ha a’ várost magát pillantjuk meg! Minden emberi nyomor itt halomra látszik torlasztva lenni; tompa szomorúság fogja el az utas’ keblét; ő a’ sötét elmélkedés és ábrándozásból, melly őt önkénytelen megszállja ’s rabbá teszi, ki nem szabadulhat; ő még most is isten’ kezét gondolja látni, a’ mint az e’ szerencsétlen városra nehézkedik, ’s népét kényszeríti, hogy bóduljon végzésének, melly azt örökös halálvonaglásokban töltendő életre kárhoztatja ; ő szomorú sorsukban részesültnek gondolja magát, mert azon levegő, mellyet szí, nem látszik többé élet’ elemének lenni. E’ város egykor szép és hatalmas volt. Salamon’ művei; a’ befolyás, mellyel századára bírt; a’ kiterjesztett közlekedés, mellyet ő a’legtávolabb népekkel nyitott, eléggé bizonyítják azt. Most az többé nem egyéb, mint sirhalom az elhagyott pusztában. Lakosai egykor dicső nép valónak ’s isten’ lehelete szétdulá azt; közel 1800 év óta elszéledvek a’ világon, ’s gazdagságuk’ daczára sem menekhetnek meg bizonyos megvettetéstől, melly természetükben létezni, ’s emberi erőnél magasb hatalomtól eredni látszik. Miután azon falakat megtekintem, mellyeket annyi vér fecskendett be , — azon falakat, mellyeket a’ keresztesek olly nemesen ’s nagylelküleg, majd ismét oly szilaj vadsággal támadtak meg ’s védelmeztek, a’ damaskusi kapun átmenők, ’s a’ szerteheverő omladványok ’s romhalmok közti a’ szentföld’ szerzetes-atyjai’ kath. zárdájához indultam. Ők engem sajátszerű evangéliumi szívességgel fogadtak; ’s én őket még azon rendkívüli szerencsétlenségek’ benyomása alatt lelőni, mikkel csak imént valának terhelve. Az utolsó lázadás, mellyet Ibrahim csak nagy bajai csilapíthatottle, a’ keresztyéneket a’ vele szülemlett rendetlenségek által nagyon veszélyezteté; ők e’ zárdába futottak, menedékhelyet keresendők; de midőn e’ zárda’ magányába vonultak, a’dögvészt is magukkal vivők, ’s ezen irtóztató ragályos nyavalya szörnyű pusztításokat tőn. Negyven szerzetes közül 19et ragadott el. Két hónap előtt a’ betlehemi