Társalkodó, 1838. január-december (7. évfolyam, 1-104. szám)

1838-09-12 / 73. szám

csével leszen dolgozva, mint a megvizsgált első fü­zet , egy, t. i. D. Pólya József I. t. természettudomá­nyi műszótára, ’s négy más, u. m. Közhasznú számo­lási segéd, Hradnay Ferencztől. Hadtudomány eleje, fordítva Kiss Károly 1. t. által; Tibullus’ elegiái, ford. Egyed Antal 1. t. által, a’ romai classicusok’ Vdik kötetéhez, ’s a Stratégia’ elvei, Károly főherczeg után Tanárky Sándor t. t.-tól. — A’ Tudománytárhoz küldött 20 dolgozat közül elfogadtatott 9, elvettetett 6, a’ többi vizsgálat alatt. Az alaprajz’ kikötéséhez képest , gondja lévén a' társaságnak, hogy a’ nemzeti játékszín jó darabokban szükséget ne szenvedjen , ez évre is fenn hagyá a’ 100 arany drámai jutalmat. Külön jelentés fog az erre be­jött idei pályamunkákról szólani; azt azonban meg kell ez úttal említenem, hogy e’ fényes jutalom eddig csak olly munkának lévén szánva, melly nemcsak pályatár­sai közt legjobb , hanem magában is kitűnő becsű, il­­lyen pedig több év óta nem találtatván, tehát a’ juta­lom sem járván ki, úgy tapasztalá a’ tár­saság, mikép a’jutalom’ kiadatásának bizonytalansága nagy mérték­ben csökkenti az ösztönt, melly különben illy fényes díjtól elvárhatatlan. Jónak látta tehát a’ társaság’igaz­gatósága , e’ jutalom’ kivánatait oda módosítani, hogy az , akkor is kiadassák , ha a­ többi munka közt viszo­nyosan legjobbnak találandó’ csak néhány javalatra mél­tó oldallal birand is. — Említendő még az is, hogy a’ társaság’ állandó játékszíni választmánya ez évben a’ magyar színdarabok’ számát 18 jó­ hatású mű’ fordít­­mányával bővítette, ’s így fennállása óta összefeg 73 eredeti ’s kölcsönzött munkával. A’ társaságnak a’ külföld’ intézeteihez való állá­sát illetőleg­ ez évben név szerint a’ cseh, bajor és porosz academiákkal táplált munkálatai’ kölcsönös köz­lésére nézve élénk csereviszonyt;­­s ugyan­ekkor meg­előzőleg a’portugál kir. academia ’s genfi természettu­dományi társaság által kerestetett­ meg hasonló czél­­ból. Ez évben Moldvából is , ottani magyar atyánkfiái’ érdekében nyelvi ’s egyéb elemi­ könyvek’ közlésére kéretvén, egyszersmind hitelesen tudtára esvén, mi­képen számos ottani magyar telepek olasz lelkipászto­rokkal ellátvák , a’ társaság­ igazgatósága egyfelül ezek’ részére bizonyos számú példányokat rendelt ajándék­képen küldetni Császár Ferencznek olaszul irt ’s aca­­demiai költségen nyomatott magyar grammaticájából; másfelül a’ magyar falusi mesterek’ részére szinte az academia által kiadatott ’s koszorúzott néptanító köny­véből Edvi Illés Pálnak, mellyekhez számos tag ma­gányos adományai járulván , ezek’ erejével immár egy nagyobb küldemény indítatott útnak, ’s fog ismét, mi­helyt e' czélhoz a' titoknoknál más hazafiak is járulni fognak. Mintegy ezekből állanak, mik academiánk’ ez évi dolgairól röviden előterjesztendők valának ; ’s befejez­hetném hivatalos vázlatomat, ha azóta, hogy utószor vala szerencsém e­ helyről a’ hazafi közönséghez szól­ni , olly csapások nem értek volna bennünket, mellyek ez évet az academia’ történeteiben mások felett gyá­szos­nak bélyegzik , ’s mellyekről emlékeztemben nem lehet, hogy egyszerű jelentés’ körén túl nem csapva, előadásom’ hangja meleggé, érzékenynyé ne olvadjon. Nagy­ tekintetű Gyülekezet! Négy rövid hónap alatt az igazgató tanács két nagy nevű férfit, négy osztály négy rendes tagot veszte,­­s köztök o­íjakat, kiket nemcsak társaságunk, nemcsak e­ kisded literatura, hanem ismert az ország is , ismert és szíve emlékköny­vébe íra föl a nemzet. Mert elhalt egy régi nagy név’ utolsó hordozója gróf Illésházy István, fényes férfiú egykor a haza gyűlésein , ’s még nem rég egy nemzeti intézethez nagylelkűen áldozó nyolczvanad évű aggas­­tyán ; s elhala, de csak alig túl a férfiság erőteli korán, Janus Pannonius’ székében b. Szepessy Ignác­z, Pécs­ régi dicsőségének megujítója, emberbaráti ’s honért dobogó keblében megoszolva a’ köz­oktatás­ ügye ’s édes hazai nyelv’ szerelme közt, kinek érdemeit még ma egy nálamnál avatottabb alak fogja méltánylani. . .Szőkébb körbe állítá a' sors Perger Jánost, tör­­vénytudományi osztályunk’ rendes tagját, ki literatu­­ránknak , mint diplomaticai ’s történeti ismeretek' szor­galmas közlője, utóbb törvényink­ magyarításával buz­gón foglalkodó társ , teve hasznos szolgálatot. ’S el­vesztők Schuster Jánost, a' pancratiasta férfit, egykor egy más literatura’ emberét, utóbb, értve ’s tisztelve a' kor’ kiványait, buzgó barátját a’ miénknek, ’s nemcsak barátját , hanem azon osztályban, melly őt övének vallotta, a’ tudományok’ egyik legnehezbi­­kének, a’ chemiának magyarul rendszeresen s tárgy­­jegyzőleg megszólaltatóját, 's a' ki’ buzgóságának fő­leg köszönhetjük, hogy egy egész rende polgártársa­inknak, a’ gyógyszerészek , visszaadattak a' nyelv és nemzetiségnek. Elhalt Nyíry István, a’ philoso­­phus és mathematicus , mindkét czímre egészen méltó , rendszerhez, talán módon túl ragaszkodó, de érdekkel teljes , és mindig korszerű, nagyobb ’s kisebb terjedel­mű műveik’ szerzője, őt hatvanad évű korában szaka­datlan munka , de utolsó idejében egyszersmind szaka­datlan kínok közül csak kevés nap előtt szakasztá­ ki a’ halál. ’S még egy hír, még egy halál! mellynek én vajha ne lehettem volna soha hirdetője; avagy, vajha ne mondhatnám: Én ismertem őt! ismertem szíve’ gyermekdedségében ’s lelkes férfias szilárdságában; — vajha ne mondhatnám : Szerettem őt! nem , mert ő engem, hanem mert nem lehetett máskép annak, ki őt ismerte; — ’s vajha ne láttam volna soha, hogy ne mondhassam: nem fogom őt soha viszont meglátni. Mert úgy elmondhatnám részvevő , de a' változhatla­­non megnyugodó kebellel: Kölcsey elhúnyt! mi­dőn azt most fájdalmakkal eltelt, szaggatott kebellel mondhatom csak el. ’S ezért bocsássanak­ meg, kik őt nem ismerték a’ maga egész becsében, felejthetetlen jóságában, lelke’ csendes nagyságában, ha elfeledém, hogy most itt nem a' barátnak kell szólani, hanem pusz­tán csak az iró és tiszti társnak: ’s vegyék a’ csapá­sok’ egyik legnagyobbikát e’ meztelen három szavacs­­kában: Kölcsey is elhúnyt! +l­­j!jpttts hajdan és most. Ha az ősidőkbe visszapillantunk, álmélkodás fog el bennünket * látván, a’ műveltség­ ’s felvilágosodás’ milly magas fokára jutottak volt Aegyptus’ régi lako­sai. A’ hajdankornak egyetlenegy népe sem haladá­ fe­­lül az aegyptusiakat tudományokban, kereskedésben’s művészetben. A’ nálok divatozott építésmód még ma is utánozhatlan. Szép, felséges és pompás volt ezen épí­tészet; egy részrül nagyszerű és komoly, más rész­ről szilárd és még is gyöngéd. A’formák v. alakok köz­ti változatosság, 's az idomok’ különfélesége a’ mű­vészt nem ijeszték el; észtől­ vezérlett ügyes keze bánni tudott e’ sokszerű alakokkal ’s művének bájt és fenséget adni. Vizsgáljuk­ meg Autinoé város­ marad­ványait Felső-Aegyptusban ! Az időviharok­ daczára is

Next