Társalkodó, 1841. január-december (10. évfolyam, 1-104. szám)
1841-02-06 / 11. szám
dolgos a' közállomány aránylag úgy igényli az özvegy- fió’ egyetlen felkelhető fiát mint a’ népes család, fő fijait, ’s ha törvényhozó testületünk sorshúzás helyett a’hadfogadás’ eszméjét hozta volna gyakorlatba, —a’ számos, fegyverviselhető fiákkal bíró családfőm a’ hadfogadás’ terhét aránylag viselendette volna amaz egyetlen fiója özvegynő , mint jelenleg a’ közadót birtok aránylag szinte méltányosan viseli. Itt tehát kétség fölötti egy részrül a’ jog, másrészről a'tartozás, ellenben , mivel a’ tartozás alatti öszvegnek csak kevesed részét teszi, az oszthatlan egészekből— meg annyi erkölcsi lényből álló igényelt mennyiség, — világos , hogy itt a’ végrehajtás — aránylagos járulás a’ tartozás’ kiegészítéséhez — nemcsak a’ kérdés alatti, hanem az ész’ fogalmát is meghaladó , mit II. J. ur véleménye szerint bíráskodás’ útján akarni eszközleni, csak annyi lenne , mint önkénynek törvényes gyakorlati kört mutatni ki. — Józan következetességgel tehát illy körülmény közt, nem méltányosb’s nem czélszerűbbé , az erkölcsi lényt eszközzé alacsonyitó önkénynél — a’ N. I. ur’ elismerése szerint is magasb lépcsőjü, inkább megnyugtató boszúuak helyett nem adó sorshúzás, melly midőn mellette ezen köz teher iránti általányos köteleztetés’ eszméje józanul megáll , — egyszersmind igen alkalmas a’ népnek e’ teherviselésseli megrokonitására. ’S midőn törvényhozó testületünk a’ sorshúzás alul csak azon családokat vetteki, mellyeken aránylag legkisebb a' tartozás — a’ sors’ nem kedveztében pedig aránylag legsulyosb lenne az áldozat—alig hagyott fel kivánatot e részben. Mi az elvnek következő záradékit illeti: „az önkény e’nemét a’ természet olta belénk ’s ez az erősbik’ joga, mellyet maga a természet is gyakorol— e’ szavakban az erőszak’ eszméje , a mit II. I. ur eddig gondosabban takargatott, jellemzőleg tör elő ’s mutatja, hogy ezen „ okfő “ valóban II. J. ur argumentuma ad hominem. — Különösen megrovandó még azon állítás, hogy „az erőszak a’ sorshúzás mellett sem maradhat el, mert ha valaki a’ sorshúzásra „el nem jön az összeirottak közül , vagy megszöknék, akkor be kell fogatni öl, ’s kötözve a’ sorshúzáshoz állítani.“ Mellőzve , hogy az utóbbi kifejezés az országos utasításban nem is áll — nem annyi-é ez, mint a’ törvény’ által— hágásba szabott büntetést rosszaim? ’s valóban vétség is, midőn N. I. ur az önkény mellett olly melegen nyilatkozó—az ellenszegülőkre’s törvényt kijátszani törekvőkre szabotts’s a’törvény’ujdonságához valóban nem irányos szigorúsági büntetést a’ sorshúzásnak, erőszak’jelleméül rójja föl. —Végre az „Észrevételek“ azon pontjaira, —mellyekből azon merész következményt vonja N. I. ur, hogy ,,a’ sorshúzás az emberi ész’ lealacsonyitása minden okosság ellen“már feljebb megfeleltünk, ’s e’ szerénytelen kifejezés is csak azon meggyőződésünket erösbíti, hogy az Észrevételekben fölállított ’s vele rokon szellemű eszmék, némelly népbarátok által a’ nép közé hintve — igen alkalmasok,a’ még fris emlékezetben levő gyászos események’ megújítására. —Hagyjuk hát békén áthaladni a’ törvény czikket végrehajtása’ korán. — Bölcs ’s körültekintő megyei hatóságink mind azt, mi a’ törvényben üdvös, kimeríteni fogják, ’s ha volna a’ tárgy körül jog-’s czélszerű, mi a’ törvény’ betűiben nem foglaltatnék, ne gyanúsítsuk, annál inkább ne rohanjuk meg azért az egészet, mert annak végrehajtását semmi esetre nem gátolhatván , általa csak a’ kölcsönös bizalom különben is tág kötelékét szaggatnék. —Lesz elég idő a törvény’ jövendő alkalmazása’ koráig, e’ tárgy körüli nézetek’ kifejtésére czélszerűbben fordithatandó. Ma pedig a’ tárgy csakugyan részletes vitatkozások’ mezejévé szélesülne , óhajtandó , hogy hozzá azon tisztelt fők is szóljanak, kik — a’ kérdéses törvényezikk’ alkotásában tettleges részt vevőn hozhatják egyedül köztudomásul annak létrejöttére elhatárzólag hatott elveket , mint szinte az ellenkező nézeteket is, mellyek most a’ többségre nézve az országos naplóban eltemettetvék. Kovács József: Bátorkesziről. Észrevételek •1« engedő és kiényszeritő törvényről. (I ég e.) Millyenné válhatik ön’ dicsért szándékai ’s óhajtásának méltányos jutalma ? — De egy feszes eszme bolyg szüntelen agyamban ’s kitörni igyekszik, szinte fenyitve, hogy megdöntő erejével csak későn juthat a’ tárgy’ velejére. Kitárnám biztosabban, ha tisztában volnék vele önmagamban. Taglaljuk tehát. — A’ földművelő községeknek megengedi az uj törvény: úrbéri tartozásaik’ örök árom megválthatását. A’ földmivelő község az engedő törvényhez ragaszkodva ezt óhajtja , ’s a’ földesúr’ önkénye azt megtagadja — és itt vége a’ dolognak, itt már vége az engedő törvény’ jótékony határának ? Mit eszközlött tehát ezen engedő törvény, vagy mit eszközölhetne? Azt, hogy ha az illető felek egyezni , azaz : ha a’ földmivelők szerződéskép szakmányikat pénzbeli tartozásra változtatni vagy pénzen megváltani kívánnák , azok’ megegyezéséből ’s jó akaratjából ezt tehessék. — És ha jóakaratja nem úgy tartaná ? akkor bizton a’ földmivelő jótékony törvényéhez simulva törvényes kereset (actio) által víná ki joga’kieszközlését ? Semmi esetre. — Milly eredményü tehát illy engedő törvény ? Hisz épen ez azon gondolat, melly szüntelen zaklatja elmémet, ’s mellyről egészen tisztába nem juthatok , ’s mellyről következéskép csak óvakodva merem kifejezni ítéletemet , azaz óvakodva közleni véleményemet. Legtanácsosb leend megvizsgálnunk: mit jelent e’ szó: törvény? Tág ’s általányos értelemben minden , bármilly nemű kötelezést kifejező tétel, törvénynek neveztetik, ’s illy általános értelemben vett törvény, nem egyéb, mint nyilványítása azon módnak, azon szabálynak , melly szerint valaminek történnie kell. A’ ‘törvény’ szónak e’ meghatározásábúl folynak a következő sark-igazságok : 1.) a’ hol semmi kötelezés , ott semmi törvény (ubi nulla obligatio ibi nulla lex.J 2.) a’ ,törvén’ szó’ természetéből önként következik azon sark-igazság is , hogy csupán megengedő törvény (lex absolute permissiva) önképzetében ellenkezik. — E’ meghatározás után nézzük meg: mi elemekből áll a’törvény? Minden törvénynek lényeges két eleme : a’ nyilatkozvány (Edictum) ’s második a’ szentesitvény (Sanctio.) A’ csupán megengedő törvény’ természetéből ered ismét azon igazság, hogy: illy törvény szentesítve nem lehet (mi alább bővebben kiviláglik.) Innen lehet már ’s kell magyaráznunk, hogy: jóllehet a’ mi földmivelő községünk híven ragaszkodott az engedő törvényhez, még is megtagadása után semmi törvényes keresetet joga kieszközlésbre nem indíthatott, minthogy ezen törvény szentesítve nincs. Szentesitvény nélkül tehát nem eszközli az engedő törvény jótékony hatását? De a. *) *) kérem e szót megkülönböztetni az országgyűlési törvényezikkek a királyi hatalom általi elfogadtatásától a megerősittetésétől. G.P. I.