Társalkodó, 1844. január-december (13. évfolyam, 1-98. szám)

1844-01-04 / 1. szám

szigorúsággal ostorozand !“—, Pan védend’ viszonzá a’ hölgy. •— ,, Itt a’ fiú, most szaporán előre!“ A’nő ment ’iscsillogó meze sokáig tündöklők még a’ fekete élég ’s homályos föld ellenében. A’ vinczellér utána nézett ’s imára kulcsolá kezeit. Mig a’ fáklya világított, szemeit el nem forditá ’s csak a’ kis, homályos, veres csillag egy facsoport mögötti eltűntével tere kunyhójába. — , hiú, tudod a’sibylla mezei lakát kérdé a’ hölgy vezetőjétől. Ez megfordulván merészen válaszolt: ..Tudom. Egyszer vezettem már oda idegeneket, kik gazdagon raegjutalmazának. Mióta hegyek közt lakik az előkelő bűnő, néhány pénzdarab utat lelt egyikünk zsebébe. Áldják őt meg az istenek ! — Erre a’ kirigy mitsem válaszolt. Erős éji szél támada ’s a’ némber erősebben burkoló magát fátyolába. A’ pár gyorsan haladt. Egy halomra jutának, egy pandaion áthaladónak ’s némi fáradsággal egy szirtösvényre felkúszanak. A’ fáklyafény széllel küzde ’s a’ láng nyelvei az éjjel játszanak. A’ hölgy fehér fátyolai ’s a’ felettük függött bokrok fatékony piros szint kaptak, melly szintoly hamar tűnt el, mint keletkezők. Eső mégsem esett, ámbár a’ villámok lángba boríták a’ láthatárt ’s tompa mennykócsapások végig hangoztaták az éjen tovagörgő accordjaikat. .Szaporábban!– kiáltott a’ hölgy, ,szaporábban ! Ama’ fekete tömeg nem a’ palota ?’ — „Nem nemes hölgy, az Aphrodita temploma, mellyet elhagytak a’ papok, mert összeomlással fenyegető. Nagyatyára tud még beszélni azon korhol, midőn a’ templom egyike volt a’ leglátogatottabbs legszebbeknek e’ tájon. Midőn nagyanyámmal összekelt, itt tevék le az esküt. Most csak baglyok ’s denevérek tanyáznak benne Az istennő képét egy fárdalat, melly múlt őszszel jőve ide, ünnepélyesen Romába vive. Azóta, mondják, kisért a’ puszta templomban’s éjfélkor itt ki sem jár, félvén, hogy háborítaná az agg Hcoate vad tiszteletét.'48 .Több tisztelettel beszélt ez istennőről, komolyan szólt a’ hölgy. Épen illyen éjjel, minő a mostani, kezében az uralom! — „Tudom“ viszonzá a fiú; de hiszen én nem is káromlám őt. Nézze ön, nemes hölgy! mi sötét, mi rémületesnek látszik a’ templomlejárás. A’ szétrombolt kapu felnyiltan áll ’s omladék és kövek hevernek a’ lépcsőkön.“ —Siessünk innen ! kiáltott a’nő ’s azon maellékösvényre fordulónak, melly a’ puszta templomtól lefelé a’ völgynek kanyarodik. Itt tüzet, melly a’ mélységben látszék éreni, pillantanak meg. Helyét változtató ’s majd itt, majd amott ege , most szénrakásként hamvadni látszék , majd sugárokat szórt ’s csilloga, ismét egy pontba húzódok össze és zöld fényben tündöklők. — ,,A’ bűnének vendégei vannak mormogott a’ fiú , fárdalatokat tartanak.“—,Csalatkozolt viszonzá a’ hölgy, ő maga van, ama tűz köd ’s villám visszfénye okozza ámulás. Siessünk! Ezen út rövidebbnek látszik. — „Igen, nemes hölgy, de meredek ereszkedési miatt veszélyes.4 —Mindegy, menjünk azon ; már késő van ’s a’ meghatározott órát elmulatnom nem szabad.4 — Erre a’vezető mitsem válaszolt; baljában a’ fáklyát, melly kialvással fenyegetőzők , tartó, jobbjával támogató lementében kisérónőjét. Végre épen azon pillanatban , midőn legerősb menyhócsapások hullanak, megérkeztek a’ sibylla palotája elé. A’ hölgy megfordult ’s hátravetve fátyolát ’s kalauzának fekete fürtökkel körülhullámzott holthalvány arezot mutatva, parancsolólag szólott: ,Most hagy el ’s a’ völgy kezdeténél várj rám/ Egyedül levén a’ hölgy, reszketve ment a’ márványlépcsőkön fel ’s az előcsarnokba lépett, mellyet huldiszedények , mikből lángok lobogónak, világitotak meg. Megfogá a’ kapukarikát ’s háromszor ütött az érczseraezre. Azután összeborzadt ’s ájultként egy oszlophoz támaszkodék.Belül egy hang kérdé, ki kíván bebocsáttatni. A’ hölgy válaszolt ,Lucilia , Attus özvegye ! E’szavakra a’ kapu, mintegy láthatlan kezektől feltaszintatva, megnyílt, ’s a’ sötét előteremben egy fejér alak mozdulatlan ’s mereven óriásilag álla. Lueilla az alak lábaihoz rohant kiáltva: ,Itt vagyok, hatalmas Locusta! segítséget kérni jövök. Vedd ez ajándékot , mit neked ajánlok !* —. Ekkor egy arany edényt bonta ki fátyoléból ’s a’ tornácz egyik fülkéjében egy kis asztalra teve azt. — A’ bánó folyvást mozdulatlan álla, mereven vonalmai alatt mi élet sem látszék rejleni, a’ fejér tunicán összekulcsolt kezei nem látszanak tudni, miként kell nyájas köszöntéssel üdvözölni a’ vendéget. ,Mit kívánsz , Lueilla, Attus özvegye ? kérdé végtére a’ sibylla, egy ünnepélyes lépéssel előbbre menvén. „Magunk vagyunk egy viszonzá az özvegy, borzalommal nézvén magát körül, ’s a’ homályos helyet átkémlem hasztalan törekedvén----kövesse, szólt a’ sibylla ’s egy függönyt félretolva egy mérsékelt terjedelmű rotunda mutatkozék, mellyet boltozatáról függött lámpa világita meg. Itt közel egymás mellett két nyugágy álla; egyiken a’ hűnő, másikon vendége ven helyet. Néhány pereznyi mely hallgatás után Lucilia szóla: Midőn Romában utolsó ízben láttalak , hatalmas Locusta, méltónak tartól, hogy e’ hiú felezifrázot udvar sok felczifrázott ’s hiú némbere közt megkülönböztess. Nagy istenek, mi kést érze szivem, midőn közeledben lélekzhetem, midőn magam előtt látom a’ hires nőt, ki előtt királyok meghajolnak ’s ki nélkül magok az istenek sem lehetnek ! Akkor mondád, ha valaha szükségem lesz segélyedve, válaszszam egyikét azon éjeknek, midőn a’ hold egész árnyoldalát földnek forditandja. Ilyen és a’ mai és szavadra emlékeztetlek : légy hatalmas segélyemül! — A’ bűne a’ nélkül, hogy felelne és szigorú tekintetét megszelídítené, fejét rázta. A’ hölgy folytató:, A’ félelmek, mellyek körülted vannak, a’ tiszteletteljes bátortalanság, mellyel irántad viseltetik a’ nép, meggátolok eddig ide jöttömet, mig nyomorom olly magas fokra hágott, hogy lelkemböl minden más tekintet eltűnt. Házamból egyedül, minden kíséret nélkül lopózom ki ’s csak egy szegény vinczellérfiú vezetett ide ; az idő ’s xíf zordonával daczoltam. Oh keblemben más félelem nincs, mint mellyet ensziveru csinál! Tudd meg Locusra, hogy a’ legmarezonább gyűlölet kínait érezem, kínokat, mellyek siettetni fogják napjaim végét, ha nem sikerül mesterségedül megszüntetni rejtett okokat/ — ,,Ki gyűlölsz ?“ kérdé Locusta. — ,Fiamat1.— A’ sillla hosszú kémpillanatot vetett a’ szenvedély fölingerdte némberre, azután halkan kérdő: „Miért gyöltil' ’ öt?14 —• .Mert már atyát gyűlölöm, kiálta Lueilla; JUKt vonásai a’ gyűlöltei ’s most háromszorta gyűlölöm ’t , bizárnul veté föl magát, mert nem akarja megengedni, hogy kezemet Tullius Probusnak adjam!, —„Fiad még gyermek“ kiálta Locusta. —Gyermek?A gyorsan ismétlő Attus özvegye, ,ne nevezd őt annak! Telkében a’ régi Roma valamennyi zord férfierényét hordja , a’ respublicai Romaét ,ama romlatlan , idegen művészetek által el nem erőtlenült Romáét. Ő azon hősök származéka, kik háborgásokban vadak ’s daczosak megingaták az uj világot, melly iraadólag borult le elüttök. Ne nevezd őt gyermeknek! 6 18. éves, de inkább férfi , mit ama szakálas bajnokok, kik hadsergeinkben távol martokon babérokat küzdenek ki magoknak.4— ,,’S mi történjék vele?44 kérdő a’ sibylla.—Lassú hangon ’s félig fátyolába burkoltan felelt Lueilla: ,Add neki egyiket amaz arany csészéknek, mellyek márványasztalaidon állnak. Nedvesítsd meg fris ajkait itallal, melly elaltat ’s elnémít.4 — A’ sibylla pillanatnyi rémülettől nem menekülhetett „Hogyan ?4* kiálta, fiadat akarod megmérgezni ? Jól gondold meg, Atus özvegye, hogy a’ fiú árnyával Acteon partjain találkozandol egykoron, hogy panaszkodó fájdalomjalai előtt füled ott be nem dughatod !“— ,Tullius Probus akarja úgy, viszonzá Lucilia. ,Ő engem elhagy, szerelmét tőlem megvonja, ha fiamat neki fel nem áldozom/ — „Úgy küldd át Németországba, hogy háborúban essék el.14 — ,Roma törvényei, válaszolt az özvegy, csak akkor biztosítják számomra az ifjú vagyonát, ha nagykorúságba lépte előtt Romában hal meg. E’ miatt még egyszer kérlek, add neki egyikét csészéidnek. A’ sibylla fölkelvén, néhány nyugtalan lépést (ön a’szobában ; azután vendége előtt megállván szóla: ,Nem nekem való, hogy erkölcspapolót játszam, láttam hölgyeket átlépni házam küszöbén, kik tiednél mélyebb romlottságot rejtenek .