Társalkodó, 1844. január-december (13. évfolyam, 1-98. szám)

1844-05-26 / 42. szám

a Kormányi felelősség. Két nevezetes nádparipánk van nekünk sujtásos nem­zetnek , miben mindannyiszor szeretünk lovagolni, vala­hányszor fizetni kellene, de szűz vállainkat féltjük, vagy baj történt ,s ezt örömest akarnék másra tolni, mert gyar­lók lévén, mig magunknak büszke önh­itségünkben csal­­hatlanságot erőködünk követelni az ,intra et extra . . . peccare muros­bul csak az ,intrát‘ szeretjük mód nélkül em­legetni. Ezen két nádparipánk pedig a’ só fölemelt ára ’s felelős kormány. Nem szólok amarról, csak az utóbbiról jegyzek föl néhány gondolat-töredéket. A’ kormány t­ör­vé­n­y­i­n­k végrehajtója. Törvényinket magunk hozzuk, nem annyira orsz.gyűléseken, mint a’ megyékben; ha ezek roszak, saját értetlenségünk, hiúságunk vagy gyarlósá­gunk az­ok. ’S magunk vétkéért mást akarni felelőssé tenni, olly szándék, melly józan gondolkodás szabályai szerint meg nem áll. A­ kormány mint végrehajtó m­i­n­­magunk által működik. Itt két esetet veszek föl a) vagy törvényeken alapult rendeletet akár végrehajtatni; b) vagy o­lyant, mit mi törvényellenesnek tartunk. Első e­­setben hanyagságunk okozhat felelőségteher alá vonható kárt, második esetben magunktól függvén a’ végrehajtás, a’hibás eljárásnak csak magunk vagyunk okai, ha ugyan­azt, mi sokszor megtörténik ’s néha alaptalanul is, tisz­telettel félre nem tettük. E’ téren tehát ismét csak édes magunkat üdvözölhetjük. Lehetnek azonban ’s vannak is esetek, mik törvénysértés bélyegét viselik magukon , ’s már ekkor csak jó lenne a’ kormányi felelősség ? Épen nem ! mert ha e’ dolog gyakorlati oldalát tekintjük, alig tud a’ hisztéria példát mutatni arra, hogy valamelly or­szág békés helyzetében a’ felelősség tényleg létesittetett, ’s hol ez megtörtént, az forradalmi krisisek eredménye ven. Vegyünk fel sokkal kisebbszerű dolgot hatósági kö­rünkből. Sikerült e valaha embernek a’ legutolsó megyei tisztecske ellen elégtételt szerezni, kivált ha az túlnyo­­móságot gyakorló párt embere ? Vagy ha már vétke olly világos, mikép elsimítani nem lehet, nem játszuk­­ a’ tö­redelmes bűnbánó ellen a’ nagylelkű szerepét, az emberi gyarlóság árnyékában keresvén menhelyet? Sőt korunk­ban a’ megyei kormányzókkal izetlenkedésre legtöbb a­­nyagot szolgáltat az, ha ezek a’ hűtlen vagy hanyag tiszt­viselőket kérdőre merik vonni ! Egyébiránt nincs mit cso­dálkoznunk illy anomáliákon. Hisz napi­renden vannak ezek ország s megyeszerte.Mint honatyák méltóságos tűz­zel kelünk ki a’ korteskedés ellen , mint megyei tisztvi­selők pedig fáradhatlanok vagyunk a’ lélekvásárlás ’s er­kölcsrontásban, habár pénztárczánkon halálos eret vágtunk is; utasítást adunk a’ kihágások korlátoztatására, de he­lyeseljük a’ megyei képviselőn elkövetett erőszakoskodást; mert közvetve magunk valánk inditóji, mert néhány ran­­konczátlan ficzkó kitörésében a’ közvéleményt láttuk nyi­latkozni. Szegény haza , hol igy alakul közvélemény! — Szánandó , ki illy közvélemény után sovárog ! Sikerül azonban elégtételt nyerni akkor, ha a meg­rovás alá eső egyed nem a’ hatalmaskodó párt embere! De illyenkor nem az elv megyen gyakorlatba által, hanem pártdüh, személyes érdek azi nemtelen mesterkedései, aaellynek sok ártatlan is áldozatául esik ; ’s ez esetben a’ hiba vagy vétek csak szin ’s ürügy, hogy beleköthessünk abba, ki nem esküszik vakon mesterünk szavára! Urges­­sük forgassuk bár a’ dolgot mikép tetszik , halmozzunk sophismákat rakásra,­­mert a’rabulismusnak nagy emberei vagyunk: a’ gyakorlat fönen hirdeti nekünk, hogy a’ fe­lelősség eszméje nem elv- hanem pártkérdés! És e’ ter­rénumon nyájas olvasóm bölcs belátásodra bízom a’ com­­mentart, azon egyszerű észrevétel mellett, hogy nincs or­szág, hol olly könnyen alakíthatna kormány­pártot részé­re , mint nálunk , ha csakugyan akarna. Nincs olly garantia ’s erő, mondhatni a’ világon, semmiféle felelősségi rendelkezés­ vagy törvényben, mint helyhatóssági rendszerünkben. A’felizgatott kedély, osz­tályok egymás elleni ingerlése ’s az érdekek tűhegyre állítása ejtett ugyan csorbát rajta ’s időszaki sajtónk egyik orgánumáé különösen e’ tekintetben a’ dicsőség, hogy a’ nemzet legszentebb kincsét tisztátlan kezek megfertőzte­­ték , pedig nem a’ kormány, hanem édes mi magunk ré­széről , ámde azért ne törjük el a’ pálczát felette, hanem óvakodó szorgalommal kerüljünk ’s kerültesssünk minden alkalmat a’ viszszaélésre, melly önkormányzási tehetetlen­ségünket igazolná , ’s melly mint a’ kimért vonalon túli jogerőszakolás , gyermekszerű kötekedés vagy zabolátlan fejetlenség gyanújába méltán ejthetne. Igaz, hogy itt reform kell, de nem azért, mivel némellyek szerint — a csodálatos változékonysága az emberi hitnek! — helyható­sági rendszerünk semmit sem ér, hanem mert tisztább ke­zekre, józanabb agyra és higgadtabb helyeire kell azon jogokkal élhetést bízni, mit csak úgy érhetünk el, ha mi­dőn hazaszerzei politikai jogok ajándékozásában fogunk izzadozni, nem leszünk olly igen adakozók, mint a’ k. városi polgárjogosztogatásban az alsó tábla. Említsem­­ az orsz.gyűlést? Fiol tárhatja fel inkább a’ nemzet sebét ha fáj , panaszolhatja el őszintébben fáj­dalmát, ha illyen alatt nyög? De legyünk férfiak, szilár­dak, kitűnők ’s függetlenek! Hanem hisz hic labor hoc o­­pus est ! ’s valamint a’ nemzet részéről soha sem szeret­ném ha más utat ragadna meg jogszerű követelései kiví­vására , úgy a­ kormány részéről illyesmire soha nem szolgáltatnék alkalmat, de törvé tetteimnek tekintélyt fog­nék tudni szerezni bármi áron ! Azonban, ha már nyolcz százados alldtványunkat csakugyan meguntuk mert régi, ha helyhatósági rendsze­rünk csakugyan mit sem ér, mert féktelen rakonczátlanko­­dásra élünk viszsza megbecsülhetlen jótéteményivel, ám legyen kormányi felelősségünk ’s adjuk cserébe érte — mi conditio sine qua non — önkormányzási , szabadválasztási ’s közvetve törvényhozási jogainkat! Varga Soma: A’ fekete h­ttigy. (Német beszély.) (Folyt.) Néhány hét mult el, Lidia is hallgatott, az anya nem látszik észrevenni a’ feszült viszony­t gyermekei közt, mert mindketten vetélkedtek a’ ragaszkodó szeretetben ’s együtt létükkor lehetőleg elfogulatlanok valának De a’ gróf szó­rakozást látogatások­ ’s vadászatban keresett, mit azon­ban nem talált, vagy napokiglan maradott szobájában, Lidia pedig egyedül sétált ’s a’terrasseon dolgozva anyja karszékénél állt. Néha úgy látszék, hogy sirt­es szemet kérve ’s nyugtalanul sokszor csüngének testvérén,ki ösz­­szefont karokkal földre süté szemeit. Néhányszor küldöt­tek jövőnek Richtenstein várából, levelekkel Margit kis­asszonytól , mellyek sürgetés látogatási meghívásokat ’s néhány ingerkedő szót és czélzást a’ tébolygó lovagra fog­laltak magokban. E’ leveleket Lidia testvérének adá ’s jól vehető észre, minő eröködésébe került közönyösségét megtartania , mint vizsgáló a csinos kis betűket, melye­ken szemei akkor is tapadva maradának , midőn azokat

Next