Társalkodó, 1844. január-december (13. évfolyam, 1-98. szám)
1844-05-26 / 42. szám
a Kormányi felelősség. Két nevezetes nádparipánk van nekünk sujtásos nemzetnek , miben mindannyiszor szeretünk lovagolni, valahányszor fizetni kellene, de szűz vállainkat féltjük, vagy baj történt ,s ezt örömest akarnék másra tolni, mert gyarlók lévén, mig magunknak büszke önhitségünkben csalhatlanságot erőködünk követelni az ,intra et extra . . . peccare murosbul csak az ,intrát‘ szeretjük mód nélkül emlegetni. Ezen két nádparipánk pedig a’ só fölemelt ára ’s felelős kormány. Nem szólok amarról, csak az utóbbiról jegyzek föl néhány gondolat-töredéket. A’ kormány törvényink végrehajtója. Törvényinket magunk hozzuk, nem annyira orsz.gyűléseken, mint a’ megyékben; ha ezek roszak, saját értetlenségünk, hiúságunk vagy gyarlóságunk azok. ’S magunk vétkéért mást akarni felelőssé tenni, olly szándék, melly józan gondolkodás szabályai szerint meg nem áll. A kormány mint végrehajtó minmagunk által működik. Itt két esetet veszek föl a) vagy törvényeken alapult rendeletet akár végrehajtatni; b) vagy olyant, mit mi törvényellenesnek tartunk. Első esetben hanyagságunk okozhat felelőségteher alá vonható kárt, második esetben magunktól függvén a’ végrehajtás, a’hibás eljárásnak csak magunk vagyunk okai, ha ugyanazt, mi sokszor megtörténik ’s néha alaptalanul is, tisztelettel félre nem tettük. E’ téren tehát ismét csak édes magunkat üdvözölhetjük. Lehetnek azonban ’s vannak is esetek, mik törvénysértés bélyegét viselik magukon , ’s már ekkor csak jó lenne a’ kormányi felelősség ? Épen nem ! mert ha e’ dolog gyakorlati oldalát tekintjük, alig tud a’ hisztéria példát mutatni arra, hogy valamelly ország békés helyzetében a’ felelősség tényleg létesittetett, ’s hol ez megtörtént, az forradalmi krisisek eredménye ven. Vegyünk fel sokkal kisebbszerű dolgot hatósági körünkből. Sikerült e valaha embernek a’ legutolsó megyei tisztecske ellen elégtételt szerezni, kivált ha az túlnyomóságot gyakorló párt embere ? Vagy ha már vétke olly világos, mikép elsimítani nem lehet, nem játszuk a’ töredelmes bűnbánó ellen a’ nagylelkű szerepét, az emberi gyarlóság árnyékában keresvén menhelyet? Sőt korunkban a’ megyei kormányzókkal izetlenkedésre legtöbb anyagot szolgáltat az, ha ezek a’ hűtlen vagy hanyag tisztviselőket kérdőre merik vonni ! Egyébiránt nincs mit csodálkoznunk illy anomáliákon. Hisz napirenden vannak ezek ország s megyeszerte.Mint honatyák méltóságos tűzzel kelünk ki a’ korteskedés ellen , mint megyei tisztviselők pedig fáradhatlanok vagyunk a’ lélekvásárlás ’s erkölcsrontásban, habár pénztárczánkon halálos eret vágtunk is; utasítást adunk a’ kihágások korlátoztatására, de helyeseljük a’ megyei képviselőn elkövetett erőszakoskodást; mert közvetve magunk valánk inditóji, mert néhány rankonczátlan ficzkó kitörésében a’ közvéleményt láttuk nyilatkozni. Szegény haza , hol igy alakul közvélemény! — Szánandó , ki illy közvélemény után sovárog ! Sikerül azonban elégtételt nyerni akkor, ha a megrovás alá eső egyed nem a’ hatalmaskodó párt embere! De illyenkor nem az elv megyen gyakorlatba által, hanem pártdüh, személyes érdek azi nemtelen mesterkedései, aaellynek sok ártatlan is áldozatául esik ; ’s ez esetben a’ hiba vagy vétek csak szin ’s ürügy, hogy beleköthessünk abba, ki nem esküszik vakon mesterünk szavára! Urgessük forgassuk bár a’ dolgot mikép tetszik , halmozzunk sophismákat rakásra,mert a’rabulismusnak nagy emberei vagyunk: a’ gyakorlat fönen hirdeti nekünk, hogy a’ felelősség eszméje nem elv- hanem pártkérdés! És e’ terrénumon nyájas olvasóm bölcs belátásodra bízom a’ commentart, azon egyszerű észrevétel mellett, hogy nincs ország, hol olly könnyen alakíthatna kormánypártot részére , mint nálunk , ha csakugyan akarna. Nincs olly garantia ’s erő, mondhatni a’ világon, semmiféle felelősségi rendelkezés vagy törvényben, mint helyhatóssági rendszerünkben. A’felizgatott kedély, osztályok egymás elleni ingerlése ’s az érdekek tűhegyre állítása ejtett ugyan csorbát rajta ’s időszaki sajtónk egyik orgánumáé különösen e’ tekintetben a’ dicsőség, hogy a’ nemzet legszentebb kincsét tisztátlan kezek megfertőzteték , pedig nem a’ kormány, hanem édes mi magunk részéről , ámde azért ne törjük el a’ pálczát felette, hanem óvakodó szorgalommal kerüljünk ’s kerültesssünk minden alkalmat a’ viszszaélésre, melly önkormányzási tehetetlenségünket igazolná , ’s melly mint a’ kimért vonalon túli jogerőszakolás , gyermekszerű kötekedés vagy zabolátlan fejetlenség gyanújába méltán ejthetne. Igaz, hogy itt reform kell, de nem azért, mivel némellyek szerint — a csodálatos változékonysága az emberi hitnek! — helyhatósági rendszerünk semmit sem ér, hanem mert tisztább kezekre, józanabb agyra és higgadtabb helyeire kell azon jogokkal élhetést bízni, mit csak úgy érhetünk el, ha midőn hazaszerzei politikai jogok ajándékozásában fogunk izzadozni, nem leszünk olly igen adakozók, mint a’ k. városi polgárjogosztogatásban az alsó tábla. Említsem az orsz.gyűlést? Fiol tárhatja fel inkább a’ nemzet sebét ha fáj , panaszolhatja el őszintébben fájdalmát, ha illyen alatt nyög? De legyünk férfiak, szilárdak, kitűnők ’s függetlenek! Hanem hisz hic labor hoc opus est ! ’s valamint a’ nemzet részéről soha sem szeretném ha más utat ragadna meg jogszerű követelései kivívására , úgy a kormány részéről illyesmire soha nem szolgáltatnék alkalmat, de törvé tetteimnek tekintélyt fognék tudni szerezni bármi áron ! Azonban, ha már nyolcz százados alldtványunkat csakugyan meguntuk mert régi, ha helyhatósági rendszerünk csakugyan mit sem ér, mert féktelen rakonczátlankodásra élünk viszsza megbecsülhetlen jótéteményivel, ám legyen kormányi felelősségünk ’s adjuk cserébe érte — mi conditio sine qua non — önkormányzási , szabadválasztási ’s közvetve törvényhozási jogainkat! Varga Soma: A’ fekete httigy. (Német beszély.) (Folyt.) Néhány hét mult el, Lidia is hallgatott, az anya nem látszik észrevenni a’ feszült viszonyt gyermekei közt, mert mindketten vetélkedtek a’ ragaszkodó szeretetben ’s együtt létükkor lehetőleg elfogulatlanok valának De a’ gróf szórakozást látogatások ’s vadászatban keresett, mit azonban nem talált, vagy napokiglan maradott szobájában, Lidia pedig egyedül sétált ’s a’terrasseon dolgozva anyja karszékénél állt. Néha úgy látszék, hogy sirtes szemet kérve ’s nyugtalanul sokszor csüngének testvérén,ki öszszefont karokkal földre süté szemeit. Néhányszor küldöttek jövőnek Richtenstein várából, levelekkel Margit kisasszonytól , mellyek sürgetés látogatási meghívásokat ’s néhány ingerkedő szót és czélzást a’ tébolygó lovagra foglaltak magokban. E’ leveleket Lidia testvérének adá ’s jól vehető észre, minő eröködésébe került közönyösségét megtartania , mint vizsgáló a csinos kis betűket, melyeken szemei akkor is tapadva maradának , midőn azokat