Tartós békéért, népi demokráciáért! 1949. július-december (2. évfolyam, 13-33. szám)
1949-07-07 / 13. szám
4 Mint a Szinhua ügynökség jelenti, Mao Ce-Tung a Kínai Kommunista Párt Központi Vezetőségének elnöke az új Politikai Tanácskozó Testület összehívását előkészítő bizottságnak június 15-én megtartott ülésén ezeket mondotta: Küldött urak! Ma kezdődik az új Politikai Tanácskozó Testület összehívását előkészítő bizottság ülése. Ennek az ülésnek az a feladata, hogy befejezze az előkészítő munkálatokat az új Politikai Tanácskozó Testület mielőbbi egybehívásához, amely Testület hivatott létrehozni az új demokratikus koalíciós kormányt, hogy az egész kínai népet harcra vezesse az országnak a kuomintangista reakciósoktól való mielőbbi, rendszeres, következetes megtisztításáért, harcra az egész kínai nép egyesítéséért, a politikai, gazdasági és kulturális építőmunka megvalósításáért és a nemzetvédelem megteremtéséért. Az egész kínai nép reméli, hogy ezt megtesszük, és nekünk ezt meg is kell tennünk. 1948 május 1-én a Kínai Kommunista Párt felszólította a kínai népet, teremtsen új Politikai Tanácskozó Testületet. A demokratikus pártok és csoportok, a népi szervek, az ország valamennyi rétegének demokratikus képviselői, nemkülönben a nemzetiségi kisebbségek és a külföldön élő kínaiak köreiben ez a javaslat hamarosan visszhangra talált. A Kínai Kommunista Párt, a népi szervek, az összes kínai rétegek és körök demokratikus képviselői, valamint a külföldön élő kínaiak, valamennyien azt tartják, hogy az imperializmus, a feudalizmus, a bürokratikus tőke és a kuomintangista reakciós klikk uralmát meg kell dönteni s hogy egybe kell hívni a Politikai Tanácskozó Testületet, amely magába foglalja a demokratikus pártok és csoportok képviselőit, a népi szervek képviselőit, az összes rétegek demokratikus képviselőit, nemkülönben a nemzeti kisebbségek és a külföldön élő kínaiak képviselőit is, azzal a céllal, hogy kikiáltsuk a népi demokratikus Kínai Köztársaságot és válaszszunk egy demokratikus koalíciós kormányt, amely ezt a köztársaságot képviseli. Kína csak ezen az úton haladva kerülhet ki félgyarmati és félfeudális helyzetéből és haladhat a függetlenség, a szabadság, a béke, az egység, a megerősödés és a felvirágzás útján. Ez a közös politikai bázisa annak a harcnak, amelyet a Kínai Kommunista Párt, a demokratikus pártok és csoportok, a népi szervek, valamennyi réteg demokratikus képviselői, nemkülönben a nemzeti kisebbségek és a külföldön élő kínaiak kell hogy megvívjanak. Ez a politikai bázis annyira szilárd, hogy az igazi demokratikus szervek és a demokratikus képviselők között semilyen véleménykülönbség nem volt. Mindnyájan megegyeznek abban, hogy ez az egyetlen helyes út valamennyi kínai kérdés megoldására. Az egész kínai nép támogatta a népi felszabadító hadsereget és megnyerte a háborút. Ez a nagy népi felszabadító háború, mely 1946 júliusában kezdődött, három esztendőn át folyt. Ezt a háborút a kuomintangista reakciósok kezdték a külföldi imperializmus segítségével. A kuomintangista reakciósok, amidőn polgárháborút indítottak a nép ellen, áruló módon megszegték az 1946 januárjában megkötött fegyverszüneti egyezményt, valamint a Politikai Tanácskozó Testület határozatait. A kuomintangistákat azonban három év alatt szétverte a hős népi felszabadító hadsereg. Nemrégiben, a kuomintangista reakciósok hazug békenyilatkozatainak leleplezése után, a népi-felszabadító hadsereg merész támadásba lendült és átkelt a Jangce-folyón. A népi-felszabadító hadsereg elfoglalta Nankingot, a kuomintangista reakciósok fővárosát. Felszabadította Sanghajt, Hangcsaut, Nancsangot, Uhangot és Sziangot. A népi-felszabadító csapatok hadseregei a déli és délnyugati tartományokban nyomulnak előre, s közben Kína történetében eddig soha nem látott, hatalmas méretű diadalutat tesznek meg. E három év leforgása alatt a népi-felszabadító hadsereg összesen 6.590.000 főnyi kuomintang-haderőt semmisített meg. A kuomintang-csapatok maradványai ezidőszerint, beleértve a reguláris és nem reguláris alakulatokat, valamint a katonai jellegű szervezeteket és katonai iskolákat a hátországban, mindössze körülbelül másfélmillió főre tehetők. Az ellenséges csapatok maradványainak teljes megsemmisítéséhez szükség van még némi időre, azonban ez a pillanat sincs már messze. Mindez az egész kínai nép győzelmét, s ugyanakkor az egész világ népeinek győzelmét jelenti. Az egész világ, kivéve az imperialistákat és a különböző országok reakciósait, örömujjongással fogadja a kínai nép e hatalmas győzelmét. A kínai nép harca és az egész világ népeinek harca ellenségeik ellen —egy és ugyanazon cél érdekében folyik. A kínai néppel egyetemben az egész világ népei tanúi voltak a következő ténynek: az imperialisták irányították a kínai nép ellen vívott kegyetlen ellenforradalmi háborút. A kínai nép azonban forradalmi háborúban aratott győzelmet ezek fölött a reakciósok fölött. Szerintem a nép figyelmét fel kell hívni arra a tényre, hogy az imperialisták és láncos kutyáik — a kínai reakciósok — nem fognak belenyugodni Kínában elszenvedett vereségükbe. Együttműködnek majd egymással és gondoskodni fognak róla, hogy minden lehető módot kihasználhassanak a kínai nép elleni harcra. Például elküldik majd Kínába lakásaikat, hogy azok itt szakadár- és aknamunkát végezzenek. Ez elkerülhetetlen, a lakások természetesen nem fogják visszautasítani ezt a tevékenységet. Buzdítani fogják az imperialisták például a kínai reakciósokat, sőt, saját erőikkel is felléphetnek, hogy Kína tengeri kikötőit blokád alá helyezzék. Ezt csak akkor teszik meg, ha lehetőségük nyílik rá. Sőt mi több, az a lehetőség sem kizárt, hogy kalandba bocsátkoznak és elküldik fegyveres erőik egy részét azzal, hogy törjenek be Kínába. Mindezeket számításba kell vennünk. Győzelmeink ellenére sem szabad csökkentenünk éberségünket az imperialisták és láncos kutyáik cselszövéseivel kapcsolatosan. Aki csökkenti az éberséget, azt politikailag lefegyverzik és passzív helyzetbe kerül. Ilyen körülmények között tehát az egész népnek egyesülni kell, határozottan, teljesen, maradéktalanul és közös erővel meg kell hiúsítania az imperialisták és lakájaik, a kínai reakciósok cselszövő terveit. Kínának függetlennek és szabadnak kell lennie Kína ügyeiben magának a kínai népnek kell döntenie, bármely imperialista ország legcsekélyebb beavatkozása nélkül. A kínai forradalom olyan forradalom, amelyet az egész nemzet népi tömegei hajtottak végre. Az imperialistákat, hűbérurakat, a bürokratikus burzsoáziát, a kuomintangista reakciósokat és uszályhordozóikat kivéve, valamennyien a mi barátaink. Széles és szilárd forradalmi egységfrontunk van, annyira széles, hogy magába foglalja a munkásosztályt, a parasztságot, a kispolgárságot és a nemzeti burzsoáziát; annyira szilárd, hogy kemény elszántsággal és kimeríthetetlen lehetőségei birtokában megsemmisítheti összes ellenségeit és minden nehézséget leküzdhet. Olyan korszakban élünk most, amikor az imperialista rendszer a teljes csőd felé halad. Az imperialisták megrekedtek az elkerülhetetlen válságban és bármennyire is szeretnék folytatni harcukat a kínai nép ellen, a kínai népnek minden lehetősége megvan ahhoz, hogy a végső győzelmet kivívja. Ugyanakkor be akarjuk jelenteni az egész világnak, hogy mi csak az imperialista rendszer és annak a kínai nép ellen irányuló cselszövő tervei ellen harcolunk. Készséggel vagyunk hajlandók tárgyalásokat folytatni a diplomáciai kapcsolatok felvételéről bármely külföldi állammal a kölcsönösség és egyenjogúság, a kölcsönös kedvezmények és a területi szuverenitás kölcsönös tiszteletben tartása mellett, azzal a feltétellel, hogy az illető állam a valóságban, nem pedig képmutató módon, baráti álláspontot foglal el a népi Kínával szemben. A kínai nép készségesen hajlandó baráti alapon együttműködni a világ minden országának népeivel a nemzetközi kereskedelmi kapcsolatok helyreállításában és fejlesztésében, hogy közreműködjék a termelés fejlesztésénél és a gazdasági élet felvirágoztatásánál. Küldött urak! Az új Politikai Tanácskozó Testület egybehívásának, a koalíciós kormány megalakításának valamennyi előfeltétele megérett. Az egész ország népe türelmetlenül várja ennek a testületnek egybehívását és a kormány megalakítását. Hiszem, hogy a munka, melyet elkezdtünk, beváltja a nép e reményeit, s mi több, ezek a remények a legközelebbi jövőben beteljesülnek. Ha majd megalakul Kína demokratikus koalíciós kormánya, akkor ez a kormány elsősorban arra fogja összpontosítani figyelmét, hogy "kiirtsa a reakciós klikket és elfojtsa azok aknamunkáját, másodsorban pedig minden igyekezetével azon lesz és minden eszközt felhasznál arra, hogy újjáépítse és kifejlessze a nép gazdasági tevékenységét, valamint a nép tevékenységét a kultúra és a művelődés fejlesztése terén. Mihelyt Kína sorsát a nép veszi kezébe, meglátja a kínai nép, hogyan emelkedik majd fel Kína s mint a nap, beragyogja Keletet fényes sugaraival, eltünteti mindazt a mocskot, amelyet a reakciós kormány hagyott maga után, begyógyítja a háború ütötte sebeket és megteremti az új, erős, virágzó Kínai Népköztársaságot. Éljen a Kínai Népi Demokratikus Köztársaság! Éljen a demokratikus koalíciós kormány! Éljen az egész ország népének hatalmas egysége! MAO-CE-TUNG BESZÉDE az új Politikai Tanácskozó Testület összehívását előkészítő bizottság ülésén Egy évvel ezelőtt, 1948 júniusában fogadta el a Kommunista- és Munkáspártok Tájékoztató Irodája a Jugoszláv Kommunista Párt vezetőinek tevékenységét elítélő határozatot. A Tájékoztató Iroda teljes mértékben helyeselte a SzK(b)P bírálatát azokkal a súlyos hibákkal kapcsolatban, amelyeket Tito és cinkostársai követtek el, akik azonban visszautasították a kommunista- és munkáspártok bírálatát, s ily módon alapjában szakítottak a marxizmus-leninizmussal. A Tájékoztató Iroda határozata világosan rámutat arra, hogy Titó klikkjének burzsoá nacionalista politikája egyedül oda vezethetett, hogy „Jugoszlávia közönséges burzsoá köztársasággá válik, elveszti függetlenségét és az imperialista országok gyarmatává süllyed”. Ez egy évvel ezelőtt volt, s a tények most ragyogóan bizonyítják, hogy helyes volt az, amit a Tájékoztató Iroda előrelátóan leszögezett: Titó átlépett az imperializmus táborába. És csak azért mert kénytelen volt számolni a jugoszláv nép hangulatával, Titó még ma is fecseg az úgynevezett szocializmusról, amelyet állítólag Jugoszláviában épít. A valóságban Titó klikkje, amint ezt politikai megnyilvánulásai és rendőri tevékenysége is bizonyítja, az imperialistákat szolgálja ki. A háború előtti Jugoszláviában az imperialisták hatalmas tőkebefektetéssel rendelkeztek. Ezért, valamint katonai-sztratégiai szempontokból kiindulva a legnagyobb erőfeszítéseket teszik arra, hogy ismét kezükbe kaparintsák az országot. 1939-ben, közvetlenül a háború kitörése előtt, az idegen tőkebefektetések igen jelentősek voltak Jugoszláviában, így az iparba és a bányászatba befektetett 14,351 millió dinárt kitevő tőkéből 7.375 millió dinárral, vagyis az összes tőkebefektetések 51.39 százalékával külföldi tőkések rendelkeztek. A fémmegmunkáló iparban a külföldi tőke 77.55 százalékra, a gépiparban 81.69 százalékra, a vegyiparban 78.48 százalékra rúgott. A külföldi tőke százalékaránya az összes tőkebefektetésekhez a széniparban 55.50 százalék, a villanyenergiatermelésben 60.3, a cukoriparban 76.1 százalék. Ami a bauxitfejtést illeti, ez teljesen külföldi tőkések kezében volt. A jugoszláv gazdasági életnek jellemző vonása volt ezen kívül az, hogy a kitermelt nyersanyag majdnem teljes egészében kivi-IRIA é telre került: Jugoszlávia kéntartalmú ásványainak 85.2 százalékát, a bauxit 93.2, a cink 93.3, az antimon 83.7, a rézérc 74.8 százalékát, az ólom 96.3, a króm 82.7 százalékát exportálta. Felesleges hangsúlyozni ezen anyagok hadászati jelentőségét és nem meglepő, ha az angol és az amerikai imperialisták igyekszenek felújítani Jugoszlávia felől a kiviteli fogalmat, amit csakis úgy érhetnek ha összeszűrik a levet a jugoszláv vezetőkkel. Ha Jugoszláviát a béke ügyet szolgálni igyekvő, becsületes emberek kormányoznák, a Szovjetunió és a népi demokrácia országainak segítségével jelentős szerepet tölthetne be az imperialistaellenes táborban. A Titó-klikk szándékai azonban korántsem ilyen irányúak. E klikk, amely mind gyakrabban folyamodott ellenséges tevékenységhez a Szovjetunióval szemben, igyekezett szakítani az imperialistaellenes táborral, hogy Jugoszláviát kiszolgáltassa az imperialistáknak. Elegendő egy pillantást vetni Jugoszlávia gazdasági életének szerkezetére, s kiderül, mennyire tarthatatlan Titó álláspontja, „a szocializmus építése a Szovjetunió segítsége nélkül“; ennek az állásfoglalásnak egyedüli célja az, hogy leplezze Jugoszláviának az imperialista táborhoz való csatlakozását. Ily módon a Tájékoztató Irodának 1948 június 29-én nyilvánosságra hozott határozata után, amely lerántotta a leplet Titóról, várható volt, hogy még nyíltabban át fog lépni az imperialista táborba. S valóban, 1948 decemberében és 1949 januárjában Tito 3.676 ezer dollár értékben exportált színesfémeket az Egyesült Államokba, tehát oly összegben, amely megfelel Jugoszláviának az Egyesült Államokba irányuló egész 1947. évi kivitelének 1948 decemberében Tito kereskedelmi szerződést írt alá Angliával. Hasonló szerződések megkötésére került sor Svájccal, Belgiummal, Norvégiával, Pakisztánnal, Franciaországgal és Nyugat-Németországgal. Végül Titó kormánya kifizette az Egyesült Államoknak Jugoszlávia 38.500.000 dollárt kitevő háború előtti tartozásait. Mindez azt mutatja, hogy Titó klikkje igyekszik barátságos viszonyokat teremteni Nyugattal, amit természetesen azonnal észrevették az amerikai imperialisták is, akiket igen nagy megelégedettséggel tölt el táboruk újabb gyarapodása. Ezért nem meglepő, hogy az amerikai külügyminisztérium megváltoztatta magatartását a belgrádi kormánnyal szemben. Ismeretes, hogy 1947 decemberében , 50 millió dolláros hitelkérelemmel fordult Jugoszlávia az úgynevezett Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bankhoz. Annak idején kérését megtagadták, mivel azonban a helyzet megváltozott, Acheson ez év május 4-én egy sajtókonferencián közölte, hogy az említett bankban levő amerikai képviselők támogatják Jugoszlávia kérését. Tito és klikkje nagyon jól tudja, hogy politikája az imperialistaellenes tábor, a demokrácia és a béke érdekei ellen irányul. Ezért annak hangoztatásával igyekszik indokolni álláspontját, hogy a Szovjetunió és a népi demokrácia országai is fenntartanak kereskedelmi kapcsolatokat a kapitalista országokkal. A jugoszláv nacionalisták az imperializmus ügynökei JACQUES DUCI,OS a Francia Kommunista Párt titkára TARTÓS BÉKÉÉRT, NÉPI DEMOKRÁCIÁÉRT! 19*9 július 7. * 19. (40). Megemlékezések a feketetengeri hajóraj tengerészeinek felkeléséről A Francia Kommunista Párt megszervezte André Marty „A dicsőséges feketetengeri felkelés“ című brosúrájának széleskörű terjesztését. A brosúra terjesztése különösen sikeresen folyik a megyei pártszervezetekben, a Keleti-Pirenneusokbar, Doubsban és Rhone megyében. A brosúra terjesztése csak egyik formája annak a mozgalomnak, amely az 1919-es események tiszteletére indult meg. Több cikket szentel a mozgalomnak mind az „Humanité”, mind a vidéki sajtó, számos gyűlés és tájékoztató pártértekezlet foglalkozik vele. A „France Nouvelle", a Francia Kommunista Párt központi hetilapja „A bűnös háborút meg lehet állítani“ című cikkében megjegyzi, hogy Marty brosúrája igen tanulságos annak a harcnak a szempontjából is, amelyet most a francia kommunisták folytatnak. A „France Nouvelle” például hozza fel a lot-et-garonne-i pártszervezetet, amely a feketetengeri felkelés évfordulójával kapcsolatban határozatot fogadott el arról, hogy alsóbb szervezeteiben pártköröket szervez André Marty brosúrájának megismertetésére. Történelemhamisítók A belgrádi „Borba” nemrég ezt írta: „A SzK/b/P KV levelének az az állítása, hogy a JuKP hatalomrajutásához a Szovjet Hadsereg teremtette meg a feltételeket, a pá esetüinkben nemcsak nem fele meg a valóságnak, de általában helytelen is”. E hamisításhoz kommentárként csupán egyetlen kérdést kell"feltenni: kinek a kezében lennni hatalom Jugoszláviában, ha Jugoszláviába nem a Szovjet Hadsereg, hanem az angolok és amerikaiak hadserege vonult volna be? Mint tudjuk, a németeket a görög nép még az angol-amerikai csapatok megérkezése előtt kiűzték Görögországból. Az angol-amerikai csapatok bár késve, de mégis bevonultak Görögországba. Mindenki tudja, hogy ki jutott hatalomra Görögországban, épúgy, mint Olaszországban, Franciaországban és a többi országokban, ahova angolamerikai csapatok vonultak be. A „Borba” csak annak alapján tehetet ilyen kijelentést, hogy a szerkesztőség nyilván tudja: Tito, Rankovics és Gyilasz már a háború alatt is"az angol-amerikai imperialisták szolgálatában álltak s így Tito és társasága ezért számíthatott mindenképpen arra, hogy hatalomra int. Az ilyen állítást nem lehet másképpen indokolni. A logika kötelez ... Jan Marek