Tartós békéért, népi demokráciáért! 1949. július-december (2. évfolyam, 13-33. szám)

1949-07-07 / 13. szám

4 Mint a Szinhua ügynökség jelenti, Mao­ Ce-Tung a Kínai Kommunista Párt Központi Vezetőségének elnöke az új Politikai Tanácskozó Testület összehívását előkészítő bizottságnak június 15-én megtartott ülésén ezeket mondotta: Küldött urak! Ma kezdődik az új Politikai Tanácskozó Testület összehí­vását előkészítő bizottság ülése. Ennek az ülésnek az a feladata, hogy befe­jezze az előkészítő munkálatokat az új Politikai Tanácskozó Testület mielőbbi egybehívásához, amely Testület hiva­tott létrehozni az új demokratikus koalíciós kormányt, hogy az egész kí­nai népet harcra vezesse az országnak a kuomintangista reakciósoktól való mielőbbi, rendszeres, következetes megtisztításáért, harcra az egész kínai nép egyesítéséért, a politikai, gazdasá­gi és kulturális építőmunka megvalósí­tásáért és a nemzetvédelem megterem­téséért. Az egész kínai nép reméli, hogy ezt megtesszük, és nekünk ezt meg is kell tennünk. 1948 május 1-én a Kínai Kommunis­ta Párt felszólította a kínai népet, teremtsen új Politikai Tanácskozó Tes­tületet. A demokratikus pártok és cso­portok, a népi szervek, az ország va­lamennyi rétegének demokratikus kép­viselői, nemkülönben a nemzetiségi kisebbségek és a külföldön élő kínaiak köreiben ez a javaslat hamarosan visszhangra talált. A Kínai Kommu­nista Párt, a népi szervek, az összes kínai rétegek és körök demokratikus képviselői, valamint a külföldön élő kínaiak, valamennyien azt tartják, hogy az imperializmus, a feudalizmus, a bürokratikus tőke és a kuomintan­gista reakciós klikk uralmát meg kell dönteni s hogy egybe kell hívni a Politikai Tanácskozó Testületet, amely magába foglalja a demokratikus pártok és csoportok képviselőit, a népi szer­vek képviselőit, az összes rétegek de­mokratikus képviselőit, nemkülönben a nemzeti kisebbségek és a külföldön élő kínaiak képviselőit is, azzal a cél­lal, hogy kikiáltsuk a népi demokra­tikus Kínai Köztársaságot és válasz­­szunk egy demokratikus koalíciós kor­mányt, amely ezt a köztársaságot kép­viseli. Kína csak ezen az úton haladva ke­rülhet ki félgyarmati és félfeudális helyzetéből és haladhat a független­ség, a szabadság, a béke, az egység, a megerősödés és a felvirágzás útján. Ez a közös politikai bázisa annak a harcnak, amelyet a Kínai Kommunista Párt, a demokratikus pártok és cso­portok, a népi szervek, valamennyi ré­teg demokratikus képviselői, nemkü­lönben a nemzeti kisebbségek és a kül­földön élő kínaiak kell hogy megvív­janak. Ez a politikai bázis annyira szi­lárd, hogy az igazi demokratikus szer­vek és a demokratikus képviselők kö­zött semilyen véleménykülönbség nem volt. Mindnyájan megegyeznek abban, hogy ez az egyetlen helyes út vala­mennyi kínai kérdés megoldására. Az egész kínai nép támogatta a népi­ felszabadító hadsereget és meg­nyerte a háborút. Ez a nagy népi­ fel­szabadító háború, mely 1946 júliusá­ban kezdődött, három esztendőn át folyt. Ezt a háborút a kuomintangista reakciósok kezdték a külföldi imperia­lizmus segítségével. A kuomintangista reakciósok, amidőn polgárháborút in­dítottak a nép ellen, áruló módon megszegték az 1946 januárjában meg­kötött fegyverszüneti egyezményt, va­lamint a Politikai Tanácskozó Testü­let határozatait. A kuomintangistákat azonban három év alatt szétverte a hős népi­ felszabadító hadsereg. Nemrégiben, a kuomintangista reak­ciósok hazug békenyilatkozatainak le­leplezése után, a népi-felszabadító hadsereg merész támadásba lendült és átkelt a Jangce-folyón. A népi-felsza­badító hadsereg elfoglalta Nankingot, a kuomintangista reakciósok fővárosát. Felszabadította Sanghajt, Hangcsaut, Nancsangot, Uhangot és Sziangot. A népi-felszabadító csapatok hadse­regei a déli és délnyugati tartomá­nyokban nyomulnak előre, s közben Kína történetében eddig soha nem lá­tott, hatalmas méretű diad­alutat tesz­nek meg. E három év leforgása alatt a népi-felszabadító hadsereg összesen 6.590.000 főnyi kuomintang-haderőt semmisített meg. A kuomintang-csapa­­tok maradványai ezidőszerint, beleért­ve a reguláris és nem reguláris alaku­latokat, valamint a katonai jellegű szervezeteket és katonai iskolákat a hátországban, mindössze körülbelül másfélmillió főre tehetők. Az ellensé­ges csapatok maradványainak teljes megsemmisítéséhez szükség van még némi időre, azonban ez a pillanat sincs már messze. Mindez az egész kínai nép győzel­mét, s ugyanakkor az egész világ né­peinek győzelmét jelenti. Az egész vi­lág, kivéve az imperialistákat és a különböző országok reakciósait, öröm­ujjongással fogadja a kínai nép e ha­talmas győzelmét. A kínai nép harca és az egész világ népeinek harca el­lenségeik ellen —­egy és ugyanazon cél érdekében folyik. A kínai néppel egyetemben az egész világ népei ta­núi voltak a következő ténynek: az imperialisták irányították a kínai nép ellen vívott kegyetlen ellenforradal­mi háborút. A kínai nép azonban forradalmi háborúban aratott győzel­met ezek fölött a reakciósok fölött. Szerintem a nép figyelmét fel kell hívni arra a tényre, hogy az imperia­listák és láncos kutyáik — a kínai re­akciósok — nem fognak belenyugodni Kínában elszenvedett vereségükbe. Együttműködnek majd egymással és gondoskodni fognak róla, hogy min­den lehető módot kihasználhassanak a kínai nép elleni harcra. Például elkül­dik majd Kínába lakásaikat, hogy azok itt szakadár- és aknamunkát végezze­nek. Ez elkerülhetetlen, a lakások ter­mészetesen nem fogják visszautasítani ezt a tevékenységet. Buzdítani fogják az imperialisták például a kínai reak­ciósokat, sőt, saját erőikkel is fellép­hetnek, hogy Kína tengeri kikötőit blokád alá helyezzék. Ezt csak akkor teszik meg, ha lehetőségük nyílik rá. Sőt mi több, az a lehetőség sem ki­zárt, hogy kalandba bocsátkoznak és elküldik fegyveres erőik egy részét azzal, hogy törjenek be Kínába. Mind­ezeket számításba kell vennünk. Győ­zelmeink ellenére sem szabad csökken­­tenünk éberségünket az imperialisták és láncos kutyáik cselszövéseivel kap­csolatosan. Aki csökkenti az ébersé­get, azt politikailag lefegyverzik és passzív helyzetbe kerül. Ilyen körül­mények között tehát az egész népnek egyesülni kell, határozottan, teljesen, maradéktalanul és közös erővel meg kell hiúsítania az imperialisták és la­kájaik, a kínai reakciósok cselszövő terveit. Kínának függetlennek és sza­badnak kell lennie Kína ügyeiben magának a kínai népnek kell döntenie, bármely imperialista ország legcseké­lyebb beavatkozása nélkül. A kínai forradalom olyan forrada­lom, amelyet az egész nemzet népi tö­megei hajtottak végre. Az imperialis­tákat, hűbérurakat, a bürokratikus burzsoáziát, a kuomintangista reak­ciósokat és uszályhordozóikat kivéve, valamennyien a mi barátaink. Széles és szilárd forradalmi egységfrontunk van, annyira széles, hogy magába fog­lalja a munkásosztályt, a parasztsá­got, a kispolgárságot és a nemzeti burzsoáziát; annyira szilárd, hogy ke­mény elszántsággal és kimeríthetetlen lehetőségei birtokában megsemmisít­heti összes ellenségeit és minden ne­hézséget lekü­zdhet. Olyan korszakban élünk most, amikor az imperialista rendszer a teljes csőd felé halad. Az imperialisták megrekedtek az elkerül­hetetlen válságban és bármennyire is szeretnék folytatni harcukat a kínai nép ellen, a kínai népnek minden le­hetősége meg­van ahhoz, hogy a vég­ső győzelmet kivívja. Ugyanakkor be akarjuk jelenteni az egész világnak, hogy mi csak az imperialista rendszer és annak a kínai nép ellen irányuló cselszövő tervei ellen harcolunk. Kész­séggel vagyunk hajlandók tárgyaláso­kat folytatni a diplomáciai kapcsola­tok felvételéről bármely külföldi állam­mal a kölcsönösség és egyenjogúság, a kölcsönös kedvezmények és a terü­leti szuverenitás kölcsönös tisztelet­­ben tartása mellett, azzal a feltétellel, hogy az illető állam a valóságban, nem pedig képmutató módon, baráti álláspontot foglal el a népi Kínával szemben. A kínai nép készségesen hajlandó baráti alapon együttműködni a világ minden országának népeivel a nemzetközi kereskedelmi kapcsolatok helyreállításában és fejlesztésében, hogy közreműködjék a termelés fej­lesztésénél és a gazdasági élet felvi­rágoztatásánál. Küldött urak! Az új Politikai Ta­nácskozó Testület egybehívásának, a koalíciós kormány megalakításának valamennyi előfeltétele megérett. Az egész ország népe türelmetlenül várja ennek a testületnek egybehívását és a kormány megalakítását. Hiszem, hogy a munka, melyet elkezdtünk, beváltja a nép e reményeit, s mi több,­­ ezek a remények a legközelebbi jövőben beteljesülnek. Ha majd megalakul Kína demokra­tikus koalíciós kormánya, akkor ez a kormány elsősorban arra fogja össz­pontosítani figyelmét, hogy "kiirtsa a reakciós klikket és elfojtsa azok akna­munkáját, másodsorban pedig minden igyekezetével azon lesz és minden eszközt felhasznál arra, hogy újjáépít­se és kifejlessze a nép gazdasági te­vékenységét, valamint a nép tevékeny­ségét a kultúra és a művelődés fej­lesztése terén. Mihelyt Kína sorsát a nép veszi kezébe, meglátja a kínai nép, hogyan emelkedik majd fel Kína s mint a nap, beragyogja Keletet fényes sugaraival, eltünteti mindazt a mocskot, amelyet a reakciós kormány hagyott maga után, begyógyítja a háború ütötte se­beket és megteremti az új, erős, vi­rágzó Kínai Népköztársaságot. Éljen a Kínai Népi Demokratikus Köztársaság! Éljen a demokratikus koalíciós kor­mány! Éljen az egész ország népének ha­talmas egysége! MAO-CE-TUNG BESZÉDE az új Politikai Tanácskozó Testület összehívását előkészítő bizottság ülésén Egy évvel ezelőtt, 1948 júniusá­ban fogadta el a Kommunista- és Munkáspártok Tájékoztató Iro­dája a Jugoszláv Kommunista Párt vezetőinek tevékenységét el­ítélő határozatot. A Tájékoztató Iroda teljes mér­tékben helyeselte a SzK(b)P bí­rálatát azokkal a súlyos hibákkal kapcsolatban, amelyeket Tito és cinkostársai követtek el, akik azonban visszautasították a kom­munista- és munkáspártok bírá­latát, s ily módon alapjában szakí­tottak a marxizmus-leninizmussal. A Tájékoztató Iroda határozata világosan rámutat arra, hogy Titó klikkjének burzsoá­ naciona­­lista politikája egyedül oda ve­zethetett, hogy „Jugoszlávia kö­­zönséges burzsoá köztársasággá válik, elveszti függetlenségét és az imperialista országok gyarma­tává süllyed”. Ez egy évvel ezelőtt volt, s a tények most ragyogóan bizo­nyítják, hogy helyes volt az, amit a Tájékoztató Iroda előrelátóan leszögezett: Titó átlépett az impe­rializmus táborába. És csak azért mert kénytelen volt számolni a jugoszláv nép hangulatával, Titó még ma is fecseg az úgynevezett szocializmusról, amelyet állítólag Jugoszláviában épít. A valóságban Titó klikkje, amint ezt politikai megnyilvánu­lásai és rendőri tevékenysége is bizonyítja, az imperialistákat szol­gálja ki. A háború előtti Jugoszláviában az imperialisták hatalmas tőkebe­fektetéssel rendelkeztek. Ezért, valamint katonai-sztratégiai szem­pontokból kiindulva a legnagyobb erőfeszítéseket teszik arra, hogy ismét kezükbe kaparintsák az or­szágot. 1939-ben, közvetlenül a háború kitörése előtt, az idegen tőkebefek­tetések igen jelentősek voltak Ju­goszláviában, így az iparba és a bányászatba befektetett 14,351 mil­lió dinárt kitevő tőkéből 7.375 millió dinárral, vagyis az összes tőkebefektetések 51.39 százaléká­val külföldi tőkések rendelkeztek. A fémmegmunkáló iparban a külföldi tőke 77.55 százalékra, a gépiparban 81.69 százalékra, a vegyiparban 78.48 százalékra rú­gott. A külföldi tőke százalékaránya az összes tőkebefektetésekhez a széniparban 55.50 százalék, a villanyenergiatermelésben 60.3, a cukoriparban 76.1 százalék. Ami a bauxitfejtést illeti, ez teljesen kül­földi tőkések kezében volt. A jugoszláv gazdasági életnek jellemző vonása volt ezen kívül az, hogy a kitermelt nyersanyag majdnem­ teljes egészében kivi-IRIA é telre került: Jugoszlávia kéntar­talmú ásványainak 85.2 százalé­kát, a bauxit 93.2, a cink 93.3, az antimon 83.7, a rézérc 74.8 százalékát, az ólom 96.3, a króm 82.7 százalékát exportálta. Felesleges hangsúlyozni ezen anyagok hadászati jelentőségét és nem meglepő, ha az ang­ol és az amerikai imperialisták igyeksze­nek felújítani Jugoszlávia felől a kiviteli fogalmat, amit csakis úgy érhetnek ha összeszűrik a levet a jugoszláv vezetőkkel. Ha Jugoszláviát a béke ügyet szolgálni igyekvő, becsületes em­berek kormányoznák, a Szovjet­unió és a népi demokrácia orszá­gainak segítségével jelentős szere­pet tölthetne be az imperialista­ellenes táborban. A Titó-klikk szándékai azonban korántsem ilyen irányúak. E klikk, amely mind gyakrabban folyamodott ellenséges tevékeny­séghez a Szovjetunióval szemben, igyekezett szakítani az imperia­listaellenes táborral, hogy Ju­goszláviát kiszolgáltassa az im­perialistáknak. Elegendő egy pillantást vetni Jugoszlávia gazdasági életének szerkezetére, s kiderül, mennyire tarthatatlan Titó álláspontja, „a szocializmus építése a Szovjetunió segítsége nélkül“; ennek az állás­­foglalásnak egyedüli célja az, hogy leplezze Jugoszláviának az imperialista táborhoz való csatla­kozását.­­ Ily módon a Tájékoztató Irodá­nak 1948 június 29-én nyilvános­ságra hozott határozata után, amely lerántotta a leplet Titóról, várható volt, hogy még nyíltab­ban át fog lépni az imperialista táborba. S valóban, 1948 decemberében és 1949 januárjában Tito 3.676 ezer dollár értékben exportált színes­fé­meket az Egyesült Államokba, tehát oly összegben, amely megfelel Jugo­szláviának az Egyesült Államokba irányuló egész 1947. évi kivitelének 1948 decemberében Tito keres­kedelmi szerződést írt alá Ang­liával. Hasonló szerződések meg­kötésére került sor Svájccal, Bel­giummal, Norvégiával, Pakisz­tánnal, Franciaországgal és Nyu­­gat-Németországgal. Végül Titó kormánya kifizette az Egyesült Államoknak Jugo­szlávia 38.500.000 dollárt kitevő háború előtti tartozásait. Mindez azt mutatja, hogy Titó klikkje igyekszik barátságos viszo­nyokat teremteni Nyugattal, amit természetesen azonnal észrevették az amerikai imperialisták is, aki­ket igen nagy megelégedettséggel tölt el táboruk újabb gyarapo­dása. Ezért nem meglepő, hogy az amerikai külügyminisztérium megváltoztatta magatartását a belgrádi kormánnyal szemben. Ismeretes, hogy 1947 decembe­rében , 50 millió dolláros hitelké­relemmel fordult Jugoszlávia az úgynevezett Nemzetközi Újjáépí­tési és Fejlesztési Bankhoz. An­nak idején kérését megtagadták, mivel azonban a helyzet megválto­zott, Acheson ez év május 4-én egy sajtókonferencián közölte, hogy az említett bankban levő amerikai képviselők támogatják Jugoszlávia kérését. Tito és klikkje nagyon jól tud­ja, hogy politikája az imperia­listaellenes tábor, a demokrácia és a béke érdekei ellen irányul. Ezért annak hangoztatásával igyekszik indokolni álláspontját, hogy a Szovjetunió és a népi d­e­mokrácia országai is fenntartanak kereskedelmi kapcsolatokat a ka­pitalista országokkal. A jugoszláv nacionalisták az imperializmus ügynökei JACQUES DUCI,OS a Francia Kommunista Párt titkára TARTÓS BÉKÉÉRT, NÉPI DEMOKRÁCIÁÉRT! 19*9 július 7. * 19. (40). Megemlékezések a feketetengeri hajóraj tengerészeinek felkeléséről A Francia Kommunista Párt meg­szervezte André Marty „A dicsőséges feketetengeri felkelés“ című brosúrá­jának széleskörű terjesztését. A bro­súra terjesztése különösen sikeresen folyik a megyei pártszervezetekben, a Keleti-Pirenneusokbar­, Doubsban és Rhone megyében. A brosúra terjesztése csak egyik for­mája annak a mozgalomnak, amely az 1919-es események tiszteletére indult meg. Több cikket szentel a mozgalom­nak mind az „Humanité”, mind a vidéki sajtó, számos gyűlés és tájé­koztató pártértekezlet foglalkozik vele. A „France Nouvelle", a Francia Kom­munista Párt központi hetilapja „A bűnös háborút meg lehet állítani“ című cikkében megjegyzi, hogy Marty bro­súrája igen tanulságos annak a harc­nak a szempontjából is, amelyet most a francia kommunisták folytatnak. A „France Nouvelle” például hozza fel a lot-et-garonne-i pártszervezetet, amely a feketetengeri felkelés évfordulójával kapcsolatban határozatot fogadott el arról, hogy alsóbb szervezeteiben párt­köröket szervez André Marty brosúrá­jának megismertetésére. Történelem­hamisítók A belgrádi „Borba” nemrég ezt írta: „A SzK/b/P KV levelének az az állítása, hogy a JuKP hatalomra­­jutásához a Szovjet Hadsereg te­remtette meg a feltételeket, a pá ese­­tüinkben nemcsak nem f­ele meg­ a valóságnak, de általában helyte­­len is”. E hamisításhoz kommentárként csupán egyetlen kérdést­ kell"­fel­­tenni: kinek a kezében lenn­ni hata­lom Jugoszláviában, ha Jugoszlá­viába nem a Szovjet Hadsereg, ha­nem az angolok és amerikaiak had­serege vonult volna be? Mint tudjuk, a németeket a gö­rög nép még az angol-amerikai csa­patok megérkezése előtt kiűzték Gö­rögországból. Az angol-amerikai csapatok bár késve, de mégis bevo­nultak Görögországba. Mindenki tudja, hogy ki jutott hatalomra Gö­rögországban, épúgy, mint Olasz­országban, Franciaországban és a többi országokban, ahova angol­­a­m­erikai csapatok vonultak be. A „Borba” csak annak alapján te­­hetet ilyen kijelentést, hogy a szer­kesztőség nyilván tud­ja: Tito, Ran­­kovics és Gyilasz már a háború alatt is"­az angol-amerikai imperialisták szolgálatában álltak s így Tito és társasága ezért számíthatott min­denképpen arra, hogy hatalomra int. Az ilyen állítást nem lehet máskép­pen indokolni. A logika kötelez ... Jan Marek

Next