Tartós békéért, népi demokráciáért! 1950. január-június (3. évfolyam, 1-25. szám)

1950-01-06 / 1. szám

T9­SO január 6. * 1 (61.) TARTÓS BÉKÉÉRT, KÉPI DEMOKRÁCIÁÉRT! Az imperialisták Franciaországot hídfőállásnak s egyben ágyútölte­­léktartaléknak tekintik, a Szovjet­unió és a népi demokratikus orszá­gok elleni háborúra. Abból a célból, hogy Franciaországot erre a kettős szerepre kényszerítsék, s hogy a kezdődő gazdasági válságot orszá­gunkba exportálhassák,­­ az Egye­sült Államok arra törekszik, hogy félgyarmattá tegye Franciaorszá­got. Gazdasági téren a „Marshall­­terv” már­is komoly csapást mért a francia termelésre. A készáru-ki­vitelhez képest növekszik a nyers­anyag-kivitel. Sok üzem bezárja kapuit, vagy csökkenti a termelést. A segélyben részesültek száma ok­tóberben elérte a 43.900 főt. 1948 áprilisában ez a szám 12.368 volt. 455.000 dolgozót hetenkint 40 órá­nál kevesebb ideig foglalkoztatnak. Ezek a hivatalos adatok természe­tesen jelentékenyen kicsinyítik a munkanélküliek valóságos számát. A „Marshall-terv” érvénybelépése óta a frank elveszítette értéke két­harmad részét. Ideológiai téren az amerikaiak fokozott tevékenységet fejtenek ki annak érdekében, hogy filmek, új­ságok, könyvek behozatala s az is­kolákban az úgynevezett „amerikai pedagógia” bevezetése útján aláás­hassák népünk szellemét. Katonai téren, azáltal, hogy a francia kormány csatlakozott a „Marshall-terv”-ből eredő agresszív blokkokhoz, különösen az Észak­­atlanti Blokkhoz,­­ a háborús kiadások egyre nagyobb mértékben növekednek. Franciaország marshallizálása és az Atlanti Paktumból reáháruló kö­telezettségek, a munkásosztály és valamennyi dolgozó életszínvonalá­nak állandó csökkenését eredmé­nyezik. A francia lakosság legszélesebb rétegei erősen reagálnak a német militarizmus — amerikai vezetés alatt folyó s a bonni alköztársaság képében mutatkozó — újjászületé­sére. Felháborította őket, hogy a kormány lemondott a jóvátételről és a biztonság garanciáiról és egy korcs szövetséget kötött az ora­­douári francia hazafiak gyilkosaival, szövetséget, amely Sztálingrád hő­sei ellen irányul. A nyomor és a háborús előkészületek politikája, valamint a közvetlen követelésekért folyó küzdelem és a nemzeti füg­getlenségért és békéért vívott közös harc közötti összefüggés a széles néptömegek számára egyre nyilván­valóbbá válik. Ennek következtében a kommunisták tevékenysége, amely a béke valamennyi franciaországi hívének még szélesebb körű egyesí­tésére irányul,­­ különösen nagy jelentőségűvé lett. A Francia Kommunista Párt a legnagyobb erőfeszítéseket teszi azért, hogy a munkásosztályban kifejleszthesse a proletár nemzet­köziség érzését, a testvéri szolida­ritást a béketábor vezetőereje, a szocializmus országa,­­ a Szovjetunió iránt. A Francia Kommunista Párt Politikai Bizott­sága 1948 szeptember 30-án ünne­pélyes nyilatkozatot tett közzé. A Francia Kommunista Párt üdvö­zölte a Szovjetunió által folytatott békepolitikát, rámutatott, hogy né­pünknek milye döntő része lehet — és kell is, hogy legyen — az impe­rialista háború elhárításáért folyó közös harcban és kijelentette, hogy a francia nép nem fog, sohasem fog harcolni a Szovjetunió ellen! A Kommunista Párt szüntelenül rámutatott arra a döntő és vezető szerepre, amelyet a békéért folyó harcban a Szovjetunió, a Bolsevik Párt és Sztálin elvtárs visz. A Köz­ponti Bizottság arra összpontosí­totta erejét, hogy meghatározott időn belül kiküszöbölje a Párt mun­kájában mutatkozó legfőbb hiányos­ságot: a béke és a békéért folyta­tott harc kérdéseinek lebecsülését. Maurice Thorez a seine megyei kommunista pártszervezet 1949 feb­ruárjában tartott konferenciáján, beszámolójában felhívta a Párt fi­gyelmét erre a hiányosságra. Mau­rice Thorez­­ felszólalásával széles­körű kampány kezdődött, ami ma is folyik és azt célozza, hogy meg­győzze a Pártot és a munkásosz-tályt: jelenleg a béke és a békéért folyó harc kérdése a döntő kérdés. A Párt továbbá arra is összpon­tosítja erejét, hogy meghatározza a békéért folyó tényleges harc feltéte­leit. Egyrészről küzd a szektaszel­lem ellen saját soraiban, kitart amellett, hogy politikai nézetekre és vélekedésekre való tekintet nélkül, széles körben egyesíteni kell a béke híveit, másrészről konkrét tevé­kenységre szólítja fel a munkásosz­tályt a háborús uszítókkal szemben, például harcba hívja a munkássá­got a hadiüzemekben a fegyvergyár­tás ellen, s annak érdekében, hogy ezeket az üzemeket átállítsák köz­szükségleti cikkek gyártására. Végül a Párt rendszeresen meg­magyarázza a tömegeknek a két tá­bor közötti harc problémáit: a Szov­jetunió és a népi demokratikus or­szágok erőfeszítéseit a békéért folyó harcban és az imperialisták agresz­­szív terveit a francia kormány és a jobboldali szocialista vezetők által folytatott áruló, háborús politikát. E téren felhasználtuk az agitáció minden eszközét és a parlamenti szószéket is. A Pártnak és a pártvezetőségnek ez a munkája döntő tényező a bé­kéért folyó tömegharc fejlődésében. A franciaországi békemozgalom nagy lendületet vett a béke hívei párizsi nemzetközi kongresszusának 1949 áprilisában történt összehívásá­val kapcsolatban. A kongresszusi elő­készületeket nagy kampány kísérte, amelyet a béke és szabadság harco­sainak szervezete, a francia nőszö­vetség, a CGT, a kultúrkapcsolatok­­nak ideiglenes bizottsága, valamint más szervezetek folytattak a béke érdekében. Sok gyárban egységtün­tetéseket rendeztek a kongresszus támogatására. A békekongresszust széleskörű tömegkampány követte az Északatlanti Egyezménynek a fran­­­cia­­patgárk­eszt által történt ratifiká­lása ellen. A gyárakban tüntetések és sztrájkok útján támadták az Északatlanti Egyezményt. A béke és szabadság harcosainak községi tanácsai leveleket, petíciókat és til­takozásokat küldtek a parlamenti tagok címére. Az Északatlanti Egyezményt azonban e követelések ellenére is ratifikálta a nemzetgyű­lés, jóllehet parlamenti csoportunk erélyesen küzdött ellene. Breadley, a ratifikálás után né­hány nappal Párisba érkezett ame­rikai tábornok, meggyőződhetett ar­ról, hogy az Egyezmény parlament által történt aláírása és a népnek a háború támogatásához való hoz­zájárulása között óriási űr tátong. A letartóztatások és rendőri erőszak ellenére is nagy kétórás tüntetés volt az USA követsége előtt. Hangsúlyoznunk kell, hogy a há­ború elleni konkrét tevékenység je­lentékenyen megerősödött. Ország­szerte követték példáját azoknak a marseillei kikötői munkásoknak, akik megtagadták az Indo-Kínába irá­nyított hajók berakodását. Brest, Boulogne, Calais, Dunquerque és Lórien kikötői munkásai is elhatá­rozták, hogy beszüntetik a hadi­anyagok berakodását. Saut-du- Tarne munkásai megtagadták a fegyvergyártást; a párisi kerület egyesült szakszervezetei (a CGT- hez tartozók) felhívták a munkáso­kat: foglaljanak állást a hadianya­gok szállítása ellen. A „Dixmude" repülőgép-anya­hajó személyzete szeptember 26-án megtagadta a munkát, azzal a ha­tározattal kapcsolatban, amely sze­rint a személyzet 16 tagját Indo- Kínába küldik. Sok katonát bör­tönbe zártak azért, mert nem volt hajlandó Indo-Kínába menni. Az elé­gedetlenség magával ragadta a csendőrséget és a köztársasági gár­dát is. Sok csendőrt és a köztársa­sági gárda számos tagját hadbíróság elé állították, mert nem voltak haj­landók Indo-Kínába menni. A demokratikus ifjúság tevékeny­ségének a Viet­ Námban folyó há- Irta: Etienne Fajon a Francia Kommunista Párt Poétikai Bizottságának tagja ■k ★ ború elleni harc az egyik legfonto­sabb feladata. 1949 januártól máju­sig, több mint félmillió ifjú aláírá­sát gyűjtötték össze a háború meg­szüntetését követelő levélre. A viet­nami háború elleni harc jelszavai alatt zajlott le október 15-én a had­sereg újoncainak napja is. A ke­resztény munkásifjúság szerveze­tének tagjai gyakran részt vesz­­nek az ifjúság megmozdulásai­ban a vietnami háború ellen. E téren nagy tevékenységet fejt ki a francia nők szövetsége. Az északfran­­ciaországi Denain-ben az Indo- Kínában elesett katonák édesanyái azt követelik a munkásoktól, hogy szüntessék be a fegyvergyártást. Dunquerque-ben az anyák arra szó­lítják fel a kikötői munkásokat, hogy tagadják meg az Indo-Kínába irá­nyított gőzösök berakását. Szeptem­ber 30-án 400 Indo-Kínában elesett katona anyja jelentkezett Ramadier­­nál, aki azonban nem volt haj­landó fogadni őket és Jules Moch rendőrségének segítségével kidobta a küldöttséget. Bármily fontosak is ezek a kü­lönböző megnyilatkozások, még mindig nem tudtunk olyan igazi népi mozgalmat teremteni, amely képes volna visszavonulásra kény­szeríteni a kormányt. Nem térünk ki részletesen a béke védelmében folyó kampány egyes megnyilvánulásaira (a nők tevé­kenysége a nemzetközi nőnappal kapcsolatban, aláírásgyűjtés a „Béke füzeteibe”, az ifjúság által a budapesti VIT előkészületeivel kapcsolatosan folytatott kampány, az értelmiség tevékenysége a wroczlawi kongresszus után), de rá kell mutatnunk arra a béke­szavazásra, amelyet „a béke és szabadság harcosainak” francia­­országi szervezete rendezett az október másodiki Nemzetközi B­éke­­nap alkalmából. A legkülönbö­­bözőbb eszközöket használták fel, hogy a lehető legnagyobb számú békeszavazatot gyűjthessék össze. Sok üzemben békevédelmi bizottsá­gok alakultak, vagy irodák létesül­tek a békeszavazásra, s elég széles körben szervezték meg az aláírások gyűjtését lakásonként is. Hangsú­lyoznunk kell, hogy ebben a munká­ban — a Vatikán tilalma ellenére — igen sok katolikus vett részt te­vékenyen. Több mint hétmillió sza­vazatot gyűjtöttek össze. Ez a szám nem elégít ki bennünket, sőt, figyel­münket a béke védelmében folyó mozgalom egyik legfőbb gyengéjére tereli. Ahol jól folyt a politikai munka és jól megszervezték a sza­vazást, ott nagy eredményeket ér­tünk el. A „Renault” gyárban a sze­mélyzet 95 százaléka a békére sza­vazott. Sok városban a békére le­adott szavazatok száma kétszeresen meghaladja a Kommunista Párt vá­lasztási szavazatainak számát. Egyes falvakban az egész lakosság részt vett a békeszavazásban. Ha ilyen körülmények között a békére leadott szavazatok száma az egész országban csupán hétmillió, akkor ez azt jelenti, hogy a politikai harc és a szervezési munka nem volt ele­gendő, több megyében, kantonban és járásban pedig egyáltalán nem is rendezték meg a szavazást. Ez azt mutatja, hogy a béke védelmé­nek mozgalma még nem terjedt ki az egész országra. Azt is meg kell azonban jegyez­nünk, hogy egy ilyen méretű moz­galom az imperialisták és ügynö­keik komoly ellenállásába ütközik. Ez az ellenállás nyilvánul meg a megtorló jellegű intézkedésekben, a háború ellen fellépő demokratikus sajtó gyakori bírósági üldözésében, a béke harcosainak ugyanezen in­dokok alapján történő elítélésében és polgárjogaiktól való megfosztá­sában, számos arra vonatkozó követelésben, hogy üldözzék a kommunista képviselőket, városok polgármestereinek felfüggesztésé­ben azért, mert engedélyezték, hogy a békeszavazást állami in­tézmények helyiségeiben rendezzék meg, fenyegetésekben és nyo­másban, egészen a testi erő­szakig, az egyszerű emberek ellen, akik a békére szavaztak, rendőri megtorlásokban a megmozdulások és a béke hívei tevékenységének kü­lönböző formái ellen. Az ellenség aktivitása politikai téren is, ideológiai téren is kibonta­kozik. Az ellenség a béke híveinek szétforgácsolása céljából a lakosság bizonyos rétegei között fellépő indi­vidualista áramlatokat és a pacifizi­­must igyekszik kijátszani. „Béke­­napok”-at majd egy ellen-békekon­­gresszust rendezett, a jobboldali szocialisták, trockisták és egyes burzsoá áldemokraták aktív támo­gatásával. Nyílt provokációkat szer­vez, mint a Kravcsenko-per, felhasz­nálja a rádiót és a sajtót, hogy a tömegekben elterjeszthesse az impe­rialista ideológiát, dicsőíthesse az USA-t, rehabilitálhassa a náci tá­bornokokat és rágalmazhassa a Szovjetuniót és a népi demokratikus országokat. Az ellenségnek ez a te­vékenysége a legutóbbi időszakban érte el tetőfokát. Az áruló Tito-klikk lényegének és szerepének leleple­zése, Rajknak és az imperializmus többi ügynökének elítélése felbőszí­tette azok francia pártfogóit. Az im­perialista sajtó rágalmazó kiroha­násai azt célozzák, hogy a maguk oldalára vonhassák a béketábor in­gadozó elemeit, különösen az értel­miségieket, az úgynevezett „balol­dali” körökből. Mindez a kommu­nisták elszigetelése céljából törté­nik, hogy azután még súlyosabb csapást mérhessenek rájuk. A franciaországi békemozgalom előtt felelősségteljes feladatok áll­nak. 1. Ki kell harcolni, hogy a béke védelmének mozgalma a közeljövő­ben kiterjedjen az egész népre, az egész országra. E téren igen nagy jelentősége van a januárra kitűzött tizenötnapos kampány előkészüle­teinek, amely ama követelés támo­gatására fog megindulni, hogy helyezzék törvényen kívül az atom­bombát és harcolják ki a le­fegyverzést. Ennek a kampánynak segítenie kell abban, hogy meg­szilárdítsák a békeszavazás idején elért eredményeket és kiterjesszék azokat egész Franciaországra. 2. Egyetlen percre sem gyengítve a különböző békemegmozdulások szervezése és a békepropaganda te­rén folyó munkát, erősíteni kell a háború elleni gyakorlati tevékeny­séget, meg kell szervezni például a munkásság kollektív megmozdulá­sait a hadiüzemekben, a hadianya­gok gyártása ellen. Ezzel kapcsolatban a Francia Kommunista Párt Központi Bizott­ságának 1949 december 9—10-én tartott legutóbbi teljes ülésén bírá­latnak vetették alá azt az opportu­nista elhajlást, amelynek az volt a következménye, hogy túlságosan gyengén bontakozott ki a tömeg­harc a hadianyagok, különösen az igazságtalan vietnami háború cél­jait szolgáló hadianyagok gyártá­sával és szállításával szemben. A Központi Bizottság hangsúlyozta azt is, hogy még tevékenyebben kell védelmezni az Indo-Kínába küldött expedíciós hadtest és a hadiflotta katonáinak követeléseit, ezen kívül a vietnami háború elleni harc individuális formáit tömeg­­megmozdulásoknak kell felváltani. 3. Ki kell javítani azt a hibát, hogy a szocialista dolgozók nem vesznek részt eléggé a békéért folyó közös harcban. E célból a jobboldali szocialisták politikája és ideológiája ellen erősíteni kell a harcot, mégpedig úgy, hogy azt a szocialista dolgozók között felvi­lágosító munka kísérje és abból minden szektaszellem ki legyen küszöbölve. 4. A béke híveinek mozgalma még nem értékelte kellőképen a Német Demokratikus Köztársaság megalakulásának, mint történelmi eseménynek és az európai béke megszilárdítása fontos tényezőjének jelentőségét. A Német Demokra­tikus Köztársaság megalakulása döntő csapást mért az imperialisták azon terveire, amelyek azt célozták, hogy Németországot háborús erő­ként használhassák fel a Szovjet­unió, a népek szabadsága ellen. A Német Demokratikus Köztársaság megalakulása jelentékenyen meg­növeli a béke és demokrácia euró­pai táborát. Meg kell magyarázni a franciáknak, hogy az amerikai imperializmus által új életre keltett német militarizmus elleni harc — elválaszthatatlan a német demokrá­ciával kötött testvéri szövetségtől. 5. Ami Pártunkat illeti, az kötelességének tartja minden erejét megfeszíteni annak érdekében, hogy felvesse a békéért folyó harc kér­déseit s helyesen irányítsa és szer­vezze ezt a harcot. Végérvényesen el kell távolítanunk sorainkból a hibás nézeteket és irányzatokat, amelyekkel még helyenként találko­zunk. Küzdenünk kell azoknak az ábrándozásai ellen, akik azt hiszik, hogy a Szovjetunió hatalmas ereje szükségtelenné teszi a béke hívei­nek erőfeszítéseit a többi országok­ban. Másrészről küzdenünk kell azoknak az ingadozása ellen, akik érezve az ellenség nyomását, félnek nyíltan beszélni a Szovjetunió iránti feltétlen szolidaritásunkról, a Szovjetunió vezető szerepéről minden téren, ide értve a tudo­mányt és a haladó gondolkodást is. Küzdenünk kell a béke vala­mennyi híve egyesítésének és tömö­rítésének a legfőbb akadálya: — a szekta-szellem ellen. A Francia Kommunista Párt küzd Franciaország politikájának teljes megváltoztatásáért, s olyan demo­kratikus egységkormány megalakí­tásáért, amely az egész néppel együtt helyet foglal az imperialista­­ellenes demokratikus táborban. Ha az imperialisták bűnös háborút me­részelnek kirobbantani, a francia dolgozók minden erejükkel arra fognak törekedni, hogy ezt a hábo­rút a kapitalizmus sírjává tegyék Franciaországban és az egész vilá­gon. Abban a harcban, a­mely a nemzetközi porondon a béke erői és a háborús uszítók között bonta­kozik ki, az imperialisták csupán országunk maroknyi kizsákmányo­­lójának és zugpolitikusának támo­gatásában részesülnek. Népünk ha­talmas tömegei azonban a béke tá­borában állnak s építhetünk is rá­juk a háborús veszély elleni harc­ban. A francia nép küzd a békéért Ezüst serleg — a román munkás­­sportolók (Arad), ajándéka Sztálin elvtársnak. 3

Next