Tartós békéért, népi demokráciáért! 1951. július-december (4. évfolyam, 26-52. szám)

1951-07-01 / 26. szám

A Hogyan verte szét a kínai nép az amerikai imperializmus által felfegyverzett reakciós Csang Kai-sek-klikket Most, amikor a Kínai Kom­munista Párt hősies harcának 30. évfordulóját ünnepeljük, a kínai forradalom már az egész ország­ban győzelmet aratott. Egyszer­­­mindenkorra végeztünk a kínai nép legádázabb ellenségével, megdöntöt­tük az imperializmus, a feudaliz­mus és a bürokratikus kapitalizmus egyesült reakciós uralmát. Tartó­san megszilárdult és fejlődésnek in­dult a nagy, új Kína — a népi de­mokrácia diktatúrájának Kínája. Óriási győzelem ez, amelynek ered­ményeként Kína egész történelme új korszakba lépett. Ennek a győ­zelemnek hatalmas történelmi jelen­tősége is van, mert az Októberi Forradalom győzelme és az anti­fasiszta világháborúban aratott győ­zelem után megváltoztatja Kelet egész arculatát. Jelentős mértékben megerősítette a békét és a demo­krácia világtáborát és alapjában rendítette meg az egész agresszív imperialista tábort. Igen fontos visszaemlékeznünk most arra, hogyan zúzta szét a kí­nai nép Csang Kaj-seknek az ame­rikai imperializmus által fölfegyver­zett reakciós Kuomintang-klikk­­jét s hogyan vívta ki végül ország­szerte a győzelmet. I. A marxizmus-leninizmussal föl­vértezett és a nagy Mao Ce-tung elvtárs vezetése alatt álló Kínai Kommunista Párt az 1924—27. évi forradalom veresége után a kínai népet a polgárháború tíz évén ke­resztül (1927—1936-ig) vezette, amelynek során kikovácsolódtak a népi-forradalmi erők, kidolgozták a Kínában folyó forradalmi harc konkrét feladatainak megfelelő poli­tikai irányvonalat és katonai politi­kát. Ezt követően, a japán megszál­lók ellen vívott nyolc esztendeig tartott háború során (1937-től 1945-ig) a Párt megszilárdította és to­vábbfejlesztette ezeket a népi demo­kratikus erőket, körülbelül 100 mil­lió lakosú területet szabadított fel, milliós felszabadító néphadsereget és 2 millió 200 ezer főt számláló milíciát teremtett. Mindez szilárd alapot biztosított, amelynek segítsé­gével a kínai nép szétverte Csang Kai-seknek az amerikai imperializ­mus által felfegyverzett reakciós Kuomintang-klikkjét. A második világháború befejezése után a világ népei állhatatosan kö­vetelték a béke megőrzését. Külö­nös állhatatossággal követelte a békét a kínai nép, amely átélte a hosszú évekig tartó háború szenve­déseit és amelyet újabb polgárhá­ború fenyegetett. Ámde az amerikai imperializmus, amely a fasiszta Németország, Olaszország és Ja­pán helyébe lépett, a második világ­háború befejezése óta lázasan tö­rekszik a világ leigázását célzó ter­veinek megvalósítására, háború­val fenyegeti az egész világ népeit és a háború közvetlen előkészítésén buzgólkodik Kínában és más orszá­gokban. A Szovjetunió, Nagy-Britannia és az Amerikai Egyesült Államok kül­ügyminisztereinek 1945 decemberé­ben tartott moszkvai értekezletén az amerikai imperializmus bele­egyezett abba, hogy nem avatkozik Kína belügyeibe és úgy nyilatko­zott, hogy békét és demokráciát kell teremteni Kínában. Valójában pe­dig az történt, hogy az amerikai imperializmus a japán militaristák fegyverletétele után elküldte Kínába szárazföldi, tengeri és légierőit, va­lamint katonai misszióit és ország­szerte megszállta a legfontosabb hadászati támaszpontokat. Az ame­rikai imperializmus tömérdek fegy­verrel és hadfelszereléssel látta el az áruló Csang Kaj-sek klikket Csu leta a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága Politikai Irodájának tagja * é­s Csang Kai-seknek, aki a Japán ellen vívott háború idején mélyen a hátországban rejtőzködött, külön­böző eszközöket bocsátott rendelke­zésére, hogy csapatait az ország legfontosabb kikötővárosaiba és a kínai nép ellen indított polgár­­háború frontjaira szállíthassa. Az amerikai imperializmus abban re­ménykedett, hogy Csang Kai-sek segítségével megfosztja a kínai né­pet a győzelem gyümölcsétől és Kínát amerikai gyarmattá sül­lyeszti. Az amerikai imperializmus támo­gatásával és felbujtására Csang Kai-sek minden erejével arra töre­kedett, hogy keresztülvigye áruló, reakciós, diktatórikus politikáját. Ebben az időben az amerikai impe­rialisták és Csang Kai-sek reakciós tömbje úgy tekintettek a kínai fel­szabadító néphadseregre, mint a reakciós terveik megvalósításának útjában álló legfőbb akadályra és megértették, hogy a felszabadító néphadsereg megsemmisítése nél­kül lehetetlen megvalósítani az amerikai imperializmus agresszióját és Csang Kai-sek diktatórikus ural­mát. Ugyanakkor a Kínai Kommu­nista Párt és a kínai nép felhívá­sait az ország békéjének helyreállí­tására, úgy fogták föl, mint gyön­­geségük és sebezhetőségük jelét Azt hitték, hogy a kínai felszaba­dító néphadsereg, amely létszá­mát és fegyverzetét tekintve kisebb volt az övéknél, nem tud helyt­állni semmiféle támadással szem­ben, míg a többmilliós Kuomintang­­hadsereg, amely az amerikai impe­rializmus szállította óriási mennyi­ségű fegyverzettel rendelkezik, min­dent elérhet az országban, amit csak akar. Ezért el is határozták, hogy kirobbantják a polgárháborút a kínai nép ellen. Ideiglenes bele­egyezésük a kínai nép békekövete­léseinek teljesítésébe, csupán sakk­húzás volt, hogy időt nyerjenek a polgárháború előkészítésére. Ebben a helyzetben a Kínai Kom­munista Párt magasra emelte a béke, a demokrácia és az egység zászlaját és az egész kínai nép ne­vében minden erejét latba vetette, hogy megtalálja a háború elkerülé­sének útját és kiharcolja a békét­ a felszabadított területeken és or­szágszerte mozgósította az egész Pártot, a hadsereget és a népet, hogy bármikor, amikor Csang Kai­­sek kísérletet tesz a béke megbon­tására, készen álljanak megsemmi­sítő csapást mérni Csang Kai-sek­nek a kínai nép és a forradalom ellen irányuló katonai támadására. A Kínai Kommunista Párt, amely a legszélesebb néptömegek követe­lését juttatta kifejezésre, nem egy­szer intézett felhívást a béke, a de­mokrácia és az egység megvalósí­tása érdekében. Mao Ce-tung elv­társ személyesen utazott Csunking­­ba, hogy béketárgyalásokat folytas­son Csang Kai-sekkel. Ez arra késztette Csang Kai-seket, hogy kiadja a „tüzet szüntess” parancsot és az összes pártok politikai ta­nácskozó konferenciájának össze­hívására, amelyen megfogalmazták a béke, a demokrácia és az egység megvalósítását célzó határozatokat. E határozatok meghozatalában a Kuomintang-kormány képviselői is részt vettek. A Kommunista Párt­nak mindezek a lépései teljes össz­hangban állottak a széles töme­geknek azzal a követelésével, hogy béke, demokrácia és egység legyen az országban. A Kínai Kommunista Párt ebben az elkeseredett harcában szilárd, következetes és igazságos politikát folytatott. Csang Kaj-sek és gazdái, az amerikai imperialisták pedig nem egyszer elárulták hit­­sizegő és csaló mivoltukat: egy­részt, mintha „közvetítést” vállal­tak volna a konfliktusban, másrészt pedig tevékeny előkészületeket tettek a polgárháborúra. Ennek köszönhető, hogy a széles nép­tömegek megszabadulhattak az amerikai imperializmus és a reakciós Csang Kai-sek-klikk iránt táplált illúzióiktól. Ezért, amikor az amerikai imperialisták és Csang Kai-sek reakciós Kuomin­­tang-klikkje úgy érezték, hogy fel­készültek a méreteiben legnagyobb­­szarvasú polgárháborúra és meg­kezdték a népellenes, ellenforradal­mi polgárháborút, politikailag el­szigetelődtek és elveszítették az egész kínai nép bizalmát. 1946. július elején Csang Kai­­sek, aki jelentős amerikai támoga­tásban részesült, a kínai nép ellen­állásának és a világ demokratikus közvéleményének fittyet hányva, Kína történetében még sohasem látott méretű polgárháborút kez­dett a felszabadító néphadsereg ellen. Kezdetben a kínai nép fölöt­tébb komoly helyzetbe került. A világ legnagyobb imperialista ha­talma teljes támogatást nyújtott a világ legnagyobb áruló csoportjá­nak, a Csang Kai-sek féle tömb­nek. Ez a tömb akkor 4 millió 300 ezer katonából álló hadsereggel rendelkezett, amelyet 6 milliárd USA-dollár értékű amerikai re­pülőgéppel, tüzérséggel, tankkal, korszerű felszereléssel és hadi­anyaggal láttak el. Az egész országból 300 millió lakost szám­(F­oly­tatása a 6. oldalon) 1951 július 1. * 26. (138.) TARTÓS BÉKÉÉRT, NÉPI DEMOKRÁCIÁÉRT1 5 HARMINC ÉVES A KÍNAI KOMMUNISTA PÁRT A Párt az új Kína felépítéséért vívott harcban tervszerű fejlesztése, amely össz­hangban áll népgazdaságunk jövő­beni szükségleteivel, Kína kulturá­lis fejlődésének egyik legsürgősebb feladata. ★ Mindaz, amit az előbbiekben el­mondtunk , csupán rövid felsoro­lása azoknak a sikereknek, amelye­ket az új Kína az elmúlt másfél év alatt politikai, gazdasági és kultu­rális téren kivívott. Az említett eredmények országunk szempont­jából óriási jelentőségűek és azok­ról a hatalmas vívmányokról ta­núskodnak, amelyeket a népgazda­ság és a kultúra átépítése során el­értünk. Ámde népgazdaságunk és kulturális életünk átépítésének mindez csupán a kezdete. Népünk immár száz év óta har­col annak a céljának eléréséért, hogy Kínát az imperialistáktól megalázott országból független or­szággá, virágzó országgá változ­tassa. Az imperialisták kiűzése Kí­nából és a reakciós Kuomintang­­rendszer megdöntése csupán ré­sze annak a küzdelemnek, amely ennek a célnak eléréséért folyik. E cél teljes megvalósítása megköve­teli, hogy Kína agrárországból ipari országgá alakuljon át és a gazdasági átépítés kolosszális mé­retekben kibontakozzék. Az ilyen nagyarányú gazdasági építés ideje még nem érkezett el és mi egy­előre még csak az előkészítés sza­kaszában vagyunk. Lényegében az ilyen nagyszabású gazdasági épí­tés feltételeinek előkészítését jelenti mindaz a munka, amelyet az utóbbi másfél esztendő alatt elvégeztünk, beleértve a népi hatalom megszi­lárdítását, a földbirtoklás rendsze­rének reformját, a nemzetgazdaság helyreállítását, az ellenállási moz­galmat Amerikával szemben és a Korea támogatása érdekében meg­indult mozgalmat. Még bizonyos időre van szükség ahhoz, hogy ezt az előkészítő időszakot befejezhes­sük. Mi azonban sikerrel fogjuk előkészítő munkánkat elvégezni és hírül adjuk majd, mikor kezdődik a tervgazdaságon alapuló nagysza­bású építőmunka. Népünk határtalanul bízik a gazdasági építés sikerében. Or­szágunkban 475 millió munkasze­rető honpolgár él. Gazdag nyers­anyagforrásokkal rendelkezünk. A kínai népet a népgazdaság és a kulturális élet átépítésében Kína harcedzett Kommunista Pártja és a marxizmus-leninizmus mély bölcse­­ségétől áthatott Mao Ce-tung elv­társ vezeti. A kínai nép meg van győződve arról, hogy éppolyan sikerrel fogja megvalósítani a népgazdaság át­építését, mint ahogyan fegyveres harcban megdöntötte az imperialis­ták és a Kuomintang-ku­kk reakciós rendszerét. Népünk életszívonala ma még alacsony. Ámde a nép meg­érti, hog­y ezt az utóbbi száz év folya­mán ellenünk irányuló imperialista agresszió okozta, hogy ez a hosszú idő óta uralkodó reakciós kormány­zat politikájának következménye, a szakadatlan háborúk következménye. Az imperializmus és a reakciós rendszer évtizedekkel, de lehet, hogy egész évszázaddal késlel­tette gazdasági fejlődésünket. Né­pünk serényen fog dolgozni és meghatványozza erejét, hogy ezt a késedelmet behozhassa. Most, amikor országunk egységes, nem lesz többé belháború nálunk. Ha mi, a világ békeszerető népeivel együtt, meg tudjuk védeni a világbékét, akkor gazdasági fejlődésünkben utolérjük, sőt néhány év alatt magunk mö­gött is hagyjuk az imperialista or­szágokat. Országunk fejlesztésének végső célja a szocializmus fölépítése, a kommunizmus fölépítése, mert a szocializmus és a kommunizmus az egész emberiség számára a leg­jobb és a legtökéletesebb társadal­mi rendszer. Népünk harcolni fog a szocializmus és a kommunizmus fölépítéséért. De ahhoz, hogy a szocializmust és a kommunizmust fölépíthessük, át kell mennünk a fejlődés jelenlegi szakaszán — az új demokrácia stádiumán —, amelyet nem szabad átugranunk. Orszá­gunkban a fejlődés mai fokán az államhatalom a népi demoráciának munkásosztály-vezette diktatúrája, amely a munkások és parasztok szövetségén alapul és az ország összes demokratikus osztályait és összes nemzetiségeit egyesíti. A gazdasági rendszert ezen a szaka­szon öt gazdasági alakulatnak egy­­időben való fennállása jellemzi: az állami gazdaság, a szövetkezeti gazdaság, a parasztok és kisiparo­sok magángazdasága, a magánka­­pitalista és az államkapitalista gazdaság. Itt a vezető szerepet az ál­lami gazdasági szektor tölti be, amely természeténél fogva szocia­lista gazdaság. Különleges törté­nelmi feltételek következtében or­­szágunkban a gazdasági viszonyo­kat és az osztályok kölcsönös vi­szonyát a fejlődés adott szakaszán csakis ily módon vizsgálhatjuk és így kell vizsgálnunk. A népgazdaságnak országunkban való átépítésekor, az új demokrácia szakaszán ebből ered az új feladat: biztosítanunk kell, hogy mind az öt gazdasági alakulat teljesen betölt­hesse szerepét és ugyanakkor ne kerüljön ellentétbe, hanem álljon összhangban azokkal a tervekkel, amelyeket az állam mind a társa­­dalmasított, mind pedig a magán­jellegű népgazdasági­­ főágazatok fejlesztése érdekében javasol. Ezek­nek a különböző gazdasági alakula­toknak a fennállása szükségképpen bizonyos aránytalanságokat idéz elő. Ámde ezzel szemben áll két kedve­ző feltétel: először is, országunkban a munkásosztály vezető szerepe nemcsak politikai téren, a gépi de­mokrácia diktatúrájának rendszeré­ben érvényesül, hanem gazdasági téren is; állami vállalatok létesíté­sében, amelyek természetüknél fog­va szocialista vállalatok. A nép­gazdaság fejlődése nemhogy gyön­gítené, hanem ellenkezőleg, erősíti az állami szektort a népgazdaság­ban. Ennélfogva szilárdan meg va­gyunk győződve arról, hogy a ter­mészeténél fogva szocialista állami szektornak a népgazdaságban mind gazdasági, mind politikai szempont­ból meg lesz minden lehetősége arra, hogy a népgazdaság többi szektorát irányíthassa. Másodszor, a magánkapitalista szektor a népgazdaságban máris érzi és a jövőben is érezni fogja, hogy az új demokratikus államhata­lom mellett fejlődéséhez szükséges lehetőségei nem csökkennek, hanem ellenkezőleg, megsokszorozódnak azokhoz a lehetőségekhez képest, amelyekkel az imperialistáknak és a Kuomintang reakciós rendszeré­nek uralma idején rendelkezett, mert most védve van az imperia­listák gazdasági agressziójától és soha nem látott méretű belső piac­hoz jutott. Éppen ezért a magán­­kapitalista szektor szintén támo­gatja a jelenlegi államhatalmat és megfelelő feltételek mellett a nép­­gazdasági tervvel összhangban fog működni. Népgazdaságunk fejlődésének sa­ját népünk erőfeszítéseire kell tá­maszkodnia. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy nekünk nincs szükségünk külföldről jövő mű­szaki vagy bármiféle más támoga­tásra. Szükségünk van ilyen se­gítségre, de az imperialistáktól nem kaphatjuk meg. Az imperia­lista országok dolgozóinak és haladó embereinek többsége együttérez velünk, de akik ezeknek az országoknak politikáját irányít­ják, azok imperialista elemek és ellenséges magatartást tanúsítanak irántunk. Ennélfogva a kínai nép megérti, hogy népgazdaságunk át­építésében csak a szocialista Szovjetunió és a testvéri népi demokratikus országok támogathat­nak bennünket. A két világtábor ma már élesen elhatárolódott. Mi annak a tábor­nak az oldalán állunk, amely a tartós békéért és a népi demokrá­ciáért küzd. Harcunk az imperia­lista és reakciós Kuomintang-rend­­szer megdöntéséért, e tábor harcá­nak része volt, a népgazdaság és a kultúra átépítése pedig folytatása ennek a harcnak. Kína Kommunista Pártja, amely most ünnepli fennállásának 30. év­fordulóját, több mint 28 esztendeig tartott küzdelem eredményeként el­vezette a népet az imperialista és a reakciós Kuomintang-rendszer megdöntéséhez és azóta, másfél év óta a népgazdaság és a kultúra át­építéséért folytatott harcot vezeti. A népgazdaság átépítése­­ szá­munkra a munkának új formája. Még sokat kell tanulnunk, de szi­lárdan meg vagyunk győződve arról, hogy Pártunk, Mao Ce-tung elvtárs vezetésével éppoly győzel­mesen fogja megoldani ezt a fel­adatot, mint amilyen győzelmesen megdöntötte fegyveres harcban az imperialisták és a reakciós Kuo­mintang rendszerét. Felszabadulása és az új Kína felépítése érdekében a kínai nép az elmúlt száz év fo­lyamán minden utat megpróbált és minden vezető csoportot kipróbált országunkban s végül is a Kom­munista Pártot választotta.

Next