Tekintet, 2016 (29. évfolyam, 1-6. szám)

2016 / 1. szám

BÚCSÚ JUHÁSZ FERENCTŐL Ágh István A teremtés életműve „Köhögnek az őszi ködben, / piros eres levél röppen, / elémhull a szederfáról. / Kukorít a kakas messze / füstölgő ganaj­­rakásról. / Köhögnek, megint köhögnek, / száraz levelek csörögnek. / Léptek alatt, vagy a széltől?" - hallom hatvanöt év távolából, miután az Apám kötetét megkaptam karácsonyra tőled. Jönnek hozzám a szavak, hogy saját műveid enyhítsék a fájdalmat. Mert ahogy testvéremhez írtad: „Testvér ha testvért temet... beledöglik abba." Testvéred test­véreként állok itt melletted, mint testvér, ha testvért temet. Nem lát­talak az utolsó időben, így csak az életedről vagyok meggyőződve, te pedig minden halottban meg akartál győződni elkerülhetetlen jövendődről, azért foglalkoztatott olyan tüzetesen. S fölkészültél a kihűlt test anyagának borzalmába feledkezve, s reménykedtél: „Talán lesz valahol Túlvilág! Itt, a gyásztalan anyagban. / Valami fénykapu, tűzkerítés, álom / anyag örökkévalóság. S majd leülünk ott a Tiszta Kertben. Halálnál boldogabban. / Talán ott, ott, a teljes okot is megtalálom" - írtad. Kijátszottad az elmúlást képzeleted­del, hisz azért ismerkedtél állandóan vele, hogy fogást találj rajta. Idáig hallom győztes nevetésedet, mert az élőt ismerem csak, és most itt a koporsónál sem akarom elhinni, mi történt. Hiszen még most is biztatsz: „Ne sírj ifjúság múlásán, / zúgó idő szárnyalá­sán, / bárhogyan süvít" - s megint a Rezi vár alatt utazom, s bele­szédülök ifjúságunk magasságába azon az országúton, melyen valaha Berzsenyi Dániel csatája haladt a mélyben. Ráírtuk érett­ségi ballagásunk meghívójára 1956-ban: „Ó, ember, a hitedet ne veszítsd el, őrizd meg a lélek nagy hitét!" És elindultunk az életbe a Huszonhat évesen című költeményed hitével: „Ad még nekem a A búcsúbeszédek elhangzottak a Nemzeti Sírkert ravatalozójában 2015. december 15-én. ”

Next