Tekintet, 2016 (29. évfolyam, 1-6. szám)
2016 / 1. szám
BÚCSÚ JUHÁSZ FERENCTŐL Ágh István A teremtés életműve „Köhögnek az őszi ködben, / piros eres levél röppen, / elémhull a szederfáról. / Kukorít a kakas messze / füstölgő ganajrakásról. / Köhögnek, megint köhögnek, / száraz levelek csörögnek. / Léptek alatt, vagy a széltől?" - hallom hatvanöt év távolából, miután az Apám kötetét megkaptam karácsonyra tőled. Jönnek hozzám a szavak, hogy saját műveid enyhítsék a fájdalmat. Mert ahogy testvéremhez írtad: „Testvér ha testvért temet... beledöglik abba." Testvéred testvéreként állok itt melletted, mint testvér, ha testvért temet. Nem láttalak az utolsó időben, így csak az életedről vagyok meggyőződve, te pedig minden halottban meg akartál győződni elkerülhetetlen jövendődről, azért foglalkoztatott olyan tüzetesen. S fölkészültél a kihűlt test anyagának borzalmába feledkezve, s reménykedtél: „Talán lesz valahol Túlvilág! Itt, a gyásztalan anyagban. / Valami fénykapu, tűzkerítés, álom / anyag örökkévalóság. S majd leülünk ott a Tiszta Kertben. Halálnál boldogabban. / Talán ott, ott, a teljes okot is megtalálom" - írtad. Kijátszottad az elmúlást képzeleteddel, hisz azért ismerkedtél állandóan vele, hogy fogást találj rajta. Idáig hallom győztes nevetésedet, mert az élőt ismerem csak, és most itt a koporsónál sem akarom elhinni, mi történt. Hiszen még most is biztatsz: „Ne sírj ifjúság múlásán, / zúgó idő szárnyalásán, / bárhogyan süvít" - s megint a Rezi vár alatt utazom, s beleszédülök ifjúságunk magasságába azon az országúton, melyen valaha Berzsenyi Dániel csatája haladt a mélyben. Ráírtuk érettségi ballagásunk meghívójára 1956-ban: „Ó, ember, a hitedet ne veszítsd el, őrizd meg a lélek nagy hitét!" És elindultunk az életbe a Huszonhat évesen című költeményed hitével: „Ad még nekem a A búcsúbeszédek elhangzottak a Nemzeti Sírkert ravatalozójában 2015. december 15-én. ”