Fedinec Csilla (szerk.): Társadalmi önismeret és nemzeti önazonosság Közép-Európában (Budapest, 2002)
Önismeret és mítosz
Módszertani forrásairól szólva Boia úgy fogalmaz, hogy a nouvelle histoire kérdésfeltevéseiből indult ki, s ezt a megközelítést igyekezett kiterjeszteni a politikai mitológiák - és egyáltalán a képzeletbeliség struktúráinak - problémakörére, amelyet véleménye szerint ez a tradíció egyáltalán nem kezelt fontosságához mérten.24 25 26 Problémafelvetésének szempontjából meghatározó Raoul Girardet Mythes et mythologies politiques című könyve, és további módszertani referenciái is főként a frankofón politikaelméleti és kultúrtörténeti szakirodalomra koncentrálnak.. Emellett nyilvánvalóan fontosak számára az elsősorban angolszász irodalomelméleti gyökerű narrativista historiográfia-elméletek (pl. Hayden White) is, habár a francia tradícióhoz képest kevésbé intenzíven hivatkozik rájuk. Harmadrészt pedig nem elhanyagolható Mircea Eliade mítosz-és szakralitás-elméletének Boiára gyakorolt hatása sem. Mint láttuk, Boia értelmezésében a „képzeletbeli” nem monadikusan magábazáródó rendszer, hanem dinamikus kapcsolatban áll - azaz összekapcsolódik és szembeszáll a „külső valósággal.” Mindez annyit jelent, hogy szerzőnk igyekszik egyfajta középutat kijelölni a (poszt)strukturalista és historicista elméletek között. Egyrészt állítja a „képzeletbeli” transzhistorikusságát, tehát hogy különböző történeti szituációkban lényegében hasonló mitologémák aktiválódnak, másrészt viszont a képzeletbeli elemek játéka különböző szituációkban különböző kombinációkat hoz létre, amelyek utána maguk is ilyen imaginárius konstrukcióvá válva szervezik a gondolkodásunkat. Ebben az értelemben a történész alapvető feladata az archetípusok történetének feldolgozása, de ezzel nem elégedhet meg, hiszen ugyanakkor egy adott hagyományon belül kialakult mitológiai konstrukciókat is a lehető legpontosabban fel kell tárnia. A mitikus struktúrák társadalmi működése Boia értelmezésében a szakralitás antropológiai kategóriájához kapcsolható. Véleménye szerint nem igaz az az állítás, hogy a szakrális szféra a modernitásban kiürült volna, inkább arról van szó, hogy a klasszikus teista formációk helyét szekuláris „bálványok” vették át, mint például a nemzetállam, amely a XIX. század óta az emberi cselekvések és erkölcsi viszonyulások normatív középpontját képezi, ugyanúgy, mint a középkorban a teológia. Lényegében erre a gondolatmenetre épül a „nemzeti mitológiákról” írott elméleti esszéje is. Szerinte a nacionalisták „egy kvázivallásos ideológia hívei.”* így nacionalizmus-elméletében, habár több ponton átveszi Benedict Anderson, Ernest Gellner és Eric Hobsbawm idevágó gondolatait is, olyan, manapság kevésbé hivatkozott elemek is előbukkannak, amelyeket például a század közepén alkotó Carleton Hayes vetett fel, a nacionalizmus szekularizált vallási természetéről értekezve.27 24 Pentru o istoríe a imaginamlui. 9-11.0. 25 Legfontosabb hivatkozásai: André Reszler: Mythespolitiques modernes. Párizs: PUF, 1981., illetve Christian Amalvi: De I 'art et la maniére d ’accommoder les héros de I 'histoire de France: essais de mythologie nationale. Párizs: Michel, 1988. 26 Douä secole de mitologie nationals. Bukarest: Humanitás, 1999. 12. o.