Felsőkereskedelmi iskola, Temesvár, 1880
A székely szorgalmas, kitartó, élelmes és kereskedő szellemű nép. Szüksége is van ezen tulajdonságokra, mert csekély földje jövedelméből, baromtenyésztésből, mellékfoglalkozás nélkül nem élhetne meg. Leginkább szeretik a saját iparczikkeikkel való kereskedést. Kereskednek tüzi- és épületfával, agyagedénynyel, mészszel, szénnel, ásványvizekkel stb. Bejárják áruikkal Romániát, Bukovinát, Moldvát; Magyarországon is megfordulnak. Hetekig utaznak a legnagyobb kitartással, lévén a székelynél csak a lova kitartóbb. Vannak faluk, hol a lakosság legnagyobb része csak szén- vagy mészégetéssel foglalkozik, így lettek aztán ezek, még Calvin ideje előtt, ki tudja mikor, szenesek, meszesek, borvizeseknek vagy zsindelycsinálóknak praedestinálva. A nők otthon leginkább szövéssel foglalkoznak; a székely „szőttes" mindig jóhírű volt. Ebből kerülnek ki a bársony-szegélyű szoknyák, míg a „fersing“-nek való (felső ing) karton, gyáripar-czikk, csak másodrendű portékának tartatik. Egyéb szükségleteiket is majdnem mind maguk állítják elő, a vizeskorsótól a szalmakalapig. Ritka székely, aki nem tud furni-faragni, szekeret, gazdasági eszközöket csinálni; ott minden második ember született bognármester. Általában sok az ezermester közöttük. Néhány év előtt egy székely ajánlotta találmányát Pesten, ami nem volt egyéb, mint egy oly malom, amelyet egy vödör vízzel akár hol hajtani lehet. Egy másik a pénzügyminisztert akarta pénzügyi operácziókra tanítani. Az építés is könnyen megy náluk. Anyag elég van, mesterekben sincs hiány. A kő útán-útfélen hever nagy mennyiségben - fele is sok volna — mégis többnyire fából építik házaikat; ennek pedig az az oka, hogy a fa sem kerül semmibe, de szállítása könynyebb, s a faház építéséhez mindenki ért többé-kevésbé, míg a kőművesség „tanult" mesterség, tehát jól meg kell fizetni. A lószekereket csinosan és tartósan állítják ki.