Heti Új Szó, 1995. április-június (1. évfolyam, 15-27. szám)
1995-06-16 / 25. szám
18., HETI ÚJ SZÓ RÉGIÓNK 1 ♦ TEMESVÁRON a városkertészet dolgozói tegnap befejezték a Néppark (régi Apolló) tatarozási, felújítási munkálatait. ♦TEGNAP DÉLELŐTT 11 órától Mihai Panzariu államtitkár jelenlétében megnyitották a közúti forgalom számára a Tornya-Battonya határátkelőhelyet. Gyulavarsánd, Nagylak és Kürtös után ez a negyedik éjjel-nappal nyitvatartó román-magyar határátkelő Arad megyében. ♦ KÖNYVBEMUTATÓRA KERÜL SOR június 17-én 11 órakor a temesvári Eminescu könyvesboltban. Cecilia Caraia, Az európai divat története c. könyvet Monica Catana divatszakértő ismerteti. ♦ Az ALFA, CNSRL és BNS szakszervezetek csütörtöki tüntetésére ötven tagú temesvári delegáció utazott a fővárosba. Amennyiben a szakszervezetek - kormány konfliktus nem oldódik meg, Temesváron is nagygyűléseket szervezenek a követelések támogatására. ♦ BUZIÁSON tegnap megválasztották az első gyermek-polgármestert, és a kiskorúakból álló helyi tanácsot. A PALTIN elnevezésű program a temesvári Pro-Democratia Egyesület és a Soros Alapítvány közös támogatásával jött létre, s célja, hogy a 13-15 éves fiatalok is kifejthessék véleményüket a város gondjaival kapcsolatosan. ♦ BÉKÁSON: román-francia vállakozás keretében iskolakomplexumot építettek a hátrányos helyzetű gyermekek részére. Tekintettel arra, hogy az Europa Nova tvadó riporterei a befektetés vezetőit a közpénzek becstelen kezelésével vádolták, az ügyben elindították a hivatalos vizsgálatot. A KRASSÓ-SZÖRÉNY MEGYE Tanácsának képviselőiből álló küldöttség utazik június 16-17-én Magyarországra, Gheorghe Pavel Balán megyei tanácselnök vezetésével. A vendégek a Békés megyei Közgyűlés meghívásának tesznek eleget, s a kétnapos látogatás során megtekintik a Békéscsabán rendezett Csaba Expo 1995 Nemzetközi Vásárt is. ♦ RESICZABÁNYÁN nagyszabású szakszervezeti nagygyűlést tartottak tegnap a Szakszervezetek Művelődési Házának előterében. ORSZÁGSZERT ▼ A három nagy szakszervezeti csoportosulás vezetőinek tanácskozása BNSC, Fratia, Cartel Alfa a kormánypártokkal szakadáshoz vezetett, mivel a hatalom mindenképpen be szeretné vonni a Vacaroiu kormányt is a tanácskozások menetébe, ezelöl azonban a szakszervezetek egységesen elzárkóznak, mivel a Kormány szerintük nem tárgyalóképes, annyiszor szegte meg már ígéreteit eddig. Egyik fő politikai követelésük éppen a Kormány menesztése, amiről a kormányzópártok hallani sem akarnak, hiszen mindegyikük kapott belőle egy részt valamelyik minisztériumban. A fizetésemelésekről való megegyezés után a kormánypártok könnyűnek vélték a tárgyalást, a szakszervezeti vezetők azonban lapzártáig kitartottak az elveik mellett, így aztán még mindig nem dőlt el a csata, a jelenlegi hatalom legnagyobb kötélhúzása a dolgozókkal, a rosszul vezetett, hibásan megtervezett, s oktalanul sok nyomort szülő reformok szenvedő alanyaival. ▼ A Románia biztonsági kérdéseiben illetékes Legfelső Védelmi Tanács elfogadta a román külügyminisztérium előterjesztését az európai regionalizálási, határon túli együttműködési, helyi autonómia- és kisebbségi koncepciók Románia biztonságára való hatásáról. ▼ A Demokratikus Konvenció, a Demokratikus Szakszervezetek Konföderációja, a PROPACT-szakszervezet és több diákszervezet részvételével több ezres tömegtüntetésen emlékeztek meg szerdán a fővárosi Forradalom terén a június 13-15 közötti bányászjárás ötödik évfordulójáról. ▼ A román szenátus megszavazta a Tanügyi Törvénytervezetet. Az RMDSZ szenátorai tiltakozásul nem vettek részt a végső szavazáson sem. • Az izraeli hadsereg szerdán időjárás előrejelzés Több órás napsütés mellett délután néhol záporeső is kialakulhat. Igazi nyári idő lesz, 23-28 C fokos csúcshőmérséklettel. 0 ipa_ hí a* W A Nemzeti Labdarúgó Bajnokság szerdán lebonyolított utolsó előtti fordulójának eredményei: Nagybányai FC Maramures - Besztercei Gloria 1-3, Bukaresti Sportul Studentesc - Pitesti- FC Arges 2-0, Ploiesti- FC Petrolul - Bukaresti Rapid 2-0, Krajovai U - UTA 10-3, Bukaresti Dinamo - Szebeni FC Inter 2-1, Brassói FC - Krajovai Electroputere 4-1, Kolozsvári U - Bukaresti FC National 2-0, Bukaresti Steaua - Piatra Neamt- Ceahlăul 5-2, Galaci Otelul - Konstancai FC Farul 2-0. Már eldőlt valamennyi fontosabb helyezés sorsa. Bajnok a Steaua, országunkat az UEFA Kupában a II. és III. helyen végző Krajovai II és Dinamo képviseli. Kiesett az UTA és FC Maramureş. A 15. és a 16. helyen végző Electroputere és Sportul Studenţesc minősítő mérkőzést játszik az A-osztályú bajnokság 2. helyezettjeivel a nemzeti bajnokságban maradásért__________ GYÁSZJELENTÉS Fájó szívvel tudatjuk, hogy 84 éves korában elhunyt a végvári CSÁKI ISTVÁN a szeretett édesapa, após, nagytata, dédapa és rokon. Drága halottunkat vasárnap, június 11-én helyeztük örök nyugalomra. Megköszönjük mindazoknak, akik temetésén részvételükkel enyhítették fájdalmunkat. Pihenésed legyen áldott. A GYÁSZOLÓ CSALÁD (794) Hivatalos valutaárfolyam (jún. 15-ei): dollár 1956, márka 1400. Temesvári pénzbeváltók árfolyamai: DOLLÁR 1925-2060 lejért vásárolják és 2020-2150 lejért adják el; MÁRKA 1395- 1440 lejért vásárolják és [ j_1435-1500 lejért adják el.| | KÖSZÖNTŐ [ A legdrágább édesanyának, KICSI IRMÁNAK születésnapja alkalmából jó egészséget és sok boldogságot kívánnak gyermekei és unokái, Helmutka és Thomika. L (72) Máriaföldre, GÉMES ROZÁLIÁNAK, 97. születésnapja alkalmából minden jót, egészséget az életben kívánnak gyermekei, unokái és dédunokái Rödentalból. (79011 ) HOLZINGER 1 PÓSA IRÉNKÉNEK születésnapja alkalmából jó egészséget, hosszú boldog, örömökben gazdag életet kívánnak szülei és férje. L . APROHIRDETESEK ▼ Két gyermek (2 éves és 16 hónapos) mellé komoly gondozónőt keresünk. Érdeklődni a Heti Új Szószerkesztőségében lehet.(601) _ |-----------------------------------| MEGEMLEKEZÉS Június 20-án lesz öt éve, hogy drága jó apám, LELIK ISTVÁN itthagyott. Emléked szívünkben él! LÁNYOD, VEJED, UNOKÁD ÉS BÖZSI. (793) flGY VILHG • Boszniában a szerbek szabadon engedték a túszok legnagyobb részét. Immár csak 14-en maradtak az utolsó szállítmányra. Eközben az ENSZ kötelékei Horvátországban felállították a gyors beavatkozásra képes speciális haderőt, mely a NATO stratégák szerint képes lesz arra, hogy a hasonló túszdrámákat megakadályozza, s az ENSZ katonaságot ne hozza szégyenletes, kiszolgáltatott helyzetbe. • Szerb hírforrások szerint a bosnyák hadsereg titkosan felfegyverkezett s nagy offenzívára készül, azzal a céllal, hogy áttörje a Szarajevó környéki szerb ostromgyűrűt. • A nemzetközi közvélemény roszszallóan fogadta Jacques Chirac francia államfő azon párizsi sajtóértekezleten tett kijelentését, mely szerint Franciaország felújítja a kísérleti atomrobbantásokat. Egyiptom és a Gáza övezet határánál agyonlőtt három palesztint, közülük kettő az elnöki testőrség tagja - közölték palesztin rendőrségi források. A Csecsen kommandósok véres támadást hajtottak végre szerdán Bugyinovszk délorosz város ellen. Az akció végén ötven (más források szerint 200) polgári túszt szedtek és életükért cserébe a csecsenföldi harcok beszüntetését kérik. • Teodor Melescanu román külügyminiszter két napra Svédországba látogat. • Halifaxban (Kanada) tegnap kezdődött a két legfejlettebb ipari nagyhatalom (USA, Nagy-Brittannia, Franciaország, Németország, Japán, Kanada, Olaszország) kormányfőinek találkozója. • Borisz Jelcin orosz államfő leváltotta Alexandr Lebed tábornokot a Moldova Köztársaságban állomásozó 14. orosz hadsereg éléről.