Temesvári Hirlap, 1927. augusztus (25. évfolyam, 171-195. szám)

1927-08-12 / 180. szám

+• SS WEIHIHEKH1 Fmmmm im Ammms Risztics János, a levegő magyar hőse A világrekorder 31 éves, a háborúban 13 kitüntetést kapott . Öreg szülei boldogan mesélik fiuk történetét, aki gyermekkora óta a „sárkánymadárba“ volt szerelmes gálától, az Alföldi utca 18. számú ház-Budapest, augusztus 11. ban lakott szüleivel együtt. "Meglátogattuk Risztics János szüleit, akik a látogatás során értesültek fiúk sikeréről. Az öreg Risztics Miklós altiszt a városnál. A harmadik ügyosztálynál, Rumbaldi tanácsnok mellett szolgál. A szeme könnyibe lábad és örömmel dadogta: :.• Hát csakugyan igaz? [Híres ember lett a Janiból? A magyar pilóta anyja szóhoz sem tud jutni az önömtől, amikor meghallja a hírt Ez az első szavai: — Azisten áldja meg érte . • • Jaj', hogy megérhettem a fiam dicsőségét. Besiet a konyhából a pilóta két nővére. Az egyik táncos örömében és elejt néhány szót arról, hogy bizonyára gazdagok lesznek „Jani“ nagy sikere folytán. Az öreg Risztics így beszél: — Tudtam én már régen, hogy, a fiam nagy dolgot művel. Már kisfiú korában mindig az volt a vágya, hogy pilóta tesz. Szavának állt és csakugyan repülésnek adta a fejét. Hát jól is tette, kérem. Ha meggondolom, hogy milyen véletlenem múlt az Ifiami sorsa, meg ez a dicsőség is. Tetszik tudni, én 1910-ben jegyszedő voltam a rákosi repülőtéren, amikor Blériot érkezett. Hát ott voltam napról napra a nagy kiállításon. A Jani mindig kijánogatott hoz,zárra. Nézegette a hangárokat, odalopódzkodott a repülőgéphez, mindigcsak sóhaj tűzött, azt mondotta, ő nem lesz Takatosinas, hanem pilóta. Aztán, hogy elvégezte a négyreáliskoláit és én beadtam őt egy villanyszerelő műhelybe inasnak, mindig csak remdietlenkedett ,és néhai már fenyegetőzött is, hogy nem szabadul fel akkor, ha nem engedem el' .katonának.A két dessaui pilóta közül, akik megdöntötték Chamberlin távolsági rekordját, az egyik magyar, Risztics János, aki harmincegyéves magyar pilóta három esztendeig állott a Magyar Légiforgalmi szolgálatában és ő vezette a társaság egyik gépét, amely Budapest és Bécs között bonyolítja le a légi forgalmat. Risztics János 1895 január 11-én született Budapesten. Elvégezte a belvárosi reáliskola négy osztályát, majd villanyszerelő lett s a háború kitörése előtt alig három hónappal önként jelentkezett a hadseregbe szolgálattételre. Bécsbe került, ahol a 44-es műszaki csapathoz osztották be. A A háború kitörésekor mint közlegény előbb a déli fronton harcolt, később pedig megjárta Wolhiniát, majd lekerült az Isonzó mellé. Az olasz harctéren márd mint pilóta teljesített szolgálatot és repülőbravúrjaiért mintegy 13 kitüntetést kapott. Egy alkalommal megemlítette őt a Hofer-jelentés is, mint bátor és vakmerő pilótát. A jelentés felsorolta a haditetteit, amelyek közül legnevezetesebb volt négy olasz hadi repülőgép lelövése. A háború alatt őrmesteri rangot kapott Risztics János, majd a háború után Jugoszláviába ment, ahol autógarázsa volt. Szorgalmas munkával egy Dodgekocsit szerzett magának és kocsiján jött vissza Budapestre, ahol egy ideig autók javításával és kicserélésével foglalkozott. A Magyar Légiforgalmi Társaságnál úgy ismerték őt, mint megbízható és néha a szolgálat határain túlmenően vakmerő pilótát. 1922 tavaszán került a Magyar Légiforgalmi Társasághoz, ahol megbecsülték őt hiánytalan pilótaképességei és A m megbízhatósága miatt. Ma is sokat beszélnek még a Légiforgalmisnál egy érinte vésőről, amiért meg is dorgálták. 1934-ben a svábhegyi autóverseny idején 15 méter magasságban röpködött a Svábhegy fölött. Amikor szemrehányást tettek neki ezért, azzal mentegetőzött, hogy filmoperatőrt vitt magával a gépén és neki magának is az volt, a vágya, hogy a filmfelvételek sikerüljenek. Risztutás pilóta ekkor jelentéktelen büntetést kapott. 1925 júliusában lépett ki a Légiforgalmi szolgálatából s akkor egyenesen Deissauba ment, hogy tovább képezze magát a repülésben. Itt eleinte a hangárok felügyelője volt, de a Junkers-gépek igazgatósága cszakbamar felfedezte kitűnő képességeit és reábízta az új gépek kipróbálását. A Magyar Légiforgalmi igazgatósága büszkén és örömmel értesült Risztics bravúrjáról. Kérdésünkre ezeket mondották el a tehetséges pilótáról: — "Mindenki becsülte nálunk Risztics János képességeit. Teljes bizalommal bíztuk rá gépeinket és semmi sem bizonyítja jobban, hogy miennyire megfelelt vállalt kötelezettségeinek, mint az a körülmény, hogy három esztendőn át mindig csak elismerésünket érdemelte ki.Azéleményünk szerint nagy jelentőségű az az új rekord, amelyet a távrepülésben Risztics János vívott ki most. Amellett, hogy a távrepülés kérdésének súlypontja a gép üzemképességein nyugszik, elsőrendűen fontos, hogy a pilóta,aki a széfet vezeti, milyen fizikummal és milyen képességekkel rendelkezik. A repülőgéptechnika ma ott tart, hogy egy lóerővel el tud vinni négy kilogramm hasznos súlyt. Hat év előtt ennek a tehernek csak a felét tudta, magával szállítani, úgy látszik, Riszticsnek sikerült minden megerőltetés nélkül magával vinnie a szükséges mennyiségűl magánanyagot és ehhez járul még Risztics agilitása, szakavatottsága, életem- Emradári és fizikumbeli képessége. A magunk részéről végtelenül boldogok vagyuunk, hogy ezt az új rekordot éri az a magyar pilóta állította fel, aki háromévig állott társaságunk szolgálatában. Látogatás Ribztics János szüleinél Risztics János, fármig Resten élt lest. Azt hajtogatta, hogyha Imajdi egyszer bent leisz a katonaságnál, őmár, tudni fogja, hogy jusson' III a sárkánymadarakig. Emlékszem, így emlegette a repülőgépet, csak igy nevezte, hogy sárkány madár. Még nem volt tizenkeitenc éves, mikor egy szép napon meglepett bennünket. Beállt katonának. Elvitték Bécsbe. Most Risztics Jánosi anyja közbeszól: — Ne arról beszélj, öreg, hogy !Bécsbe imént. Mondd csak el a kitüntetéseit, Hős katona volt a fiam. A katonaiságnál írásba is foglalták a tetteit. Egy herceg meg se dicsérte levélben, demár nem emlékszem a herceg nevére. Azt tessék megírni, hogy Jani fiam mindig szerény volt . . . Én vagyok az anyja, kéremés mégse nagyon indok róla, micsoda nagy bravúrjai voltak. Itthon ő erről soha nem beszélt. Nem dicsekedett. De tizenhárom kitüntetése, a két nagyarany, a két nagyezüst, o ttmeg a nézdlet vaskeneiszt és a saik bronzérem. Azok aztán a megmondhatói, hogy milyen bátor legény a fiam . . . Olyanboldog vagyok uram, hogy ki sem mondhatom öreg napjaimra nem érhetett volna, nagyobb szerencse. Beteges vagyok már, az orvos azt mondjál, hogy súlyos vesebajom van. Pénz kellene patikára meg az orvosságra is, dehát az uram nagyon keveset keres a városnál. Jó fiú a Jani. Két esztendeje van IDessaubtiak. (Igaz, hogy ritkán irogat, de időnkint küld haza egy kis pénzt.Mondd csak, öreg — fordul az öreg városi szolgához — mir gondolsz, kap ezért pénzt a Jani? Gazdag ember teszi? Hires ember lesz? Az öreg Risztics csak ránt egyet a vállán. Elmosolyodik, nem tudja, mit szóljon. De az arcán látszik a nagy öröm és arcvonásain! Kiömílik valami nagy bizakodás . . . érzi, hogy valami nagy előleg történt. Már tudja, hogy másképp tesz ezután. — Micsoda szerencse, micsoda szerencse — hajtogatja az öreg. — De jól tettem, hogy akkor kivitteam a Rákosia Blériothoz Gaston Doumergue, a mosolygó elnök Páris, május hó. Mikor évekkel ezelőtt megalapították Parisban a „ Cadum-gyermekszappan“ világcéget, a társulatvezetősége és a reklámplakátot tervező művész a vezérigazgató gyönyörű kisgyermekét vette modellnek a szappangyártmányok plakátjaihoz és .. hirdetéseihez. A Cadumszappan csakhamar világhírű márkaáru lett, a mosolygó Cadum-Baby pedig első helyet vívott ki a ma mindnyájunk idegzetében fájóan élő arcképcsarnokban, mely nagyvárosok utcáiról eszi magát belénk. Hanem a világplakát modellje, az igazi Cadum-Baby a Gondviselés rendelése szerint örökké baby kellett hogy maradjon. Valami ragályos gyermeki betegség legszebb kisdedkorában ragadta el. A gyászba borult apa azután addig nézegette utcasarkokon és illemhelyek falán vagyonának egyetlen örökösét, aki a halhatatlanságot (mindennapos tragédia!) életével fizette meg, milg egyszer avval állt a társulat közgyűlése elé, hogy magára vállal minden, anyagi áldozatot, csak változtassák meg a cég plakátját, hadd nyugodjon kicsiny sírjában az ő millió színnyomaton természetellenes nevelő kipreparáltságra ítélt halott gyermeke! A közgyűlés az apa és végfőnök iránti minden emberi együttérzése és kollegiális tisztelete mellett is el kellett hogy utasítsa az ajánlatot: a Cadum-Baby eleven részévé forrott a milliárdos tömegben fogyó gyermekszappránnak, arról már az ő képét a cég veszélyeztetése nélkül letörölni nemi lehetett! Az európai kultúra csúcspontján egyre néptelenedő Franciaország és fantasztikus fővárosa felett a halott monstrekisded mosolya uralkodik, ő az első, ki a vonat rohanó ablakán keresztül is színesen s tolakodva köszönti az idegent : „örülj, légy boldog, élvezdi az életet“, gügyögi és csevegi ez öröklétbe fagyott mosolyt a három emelet magas kisded ajkain, kinek mosdókádja uszodának válna be a kinek gyöngy fogacskái között kényelmesen megfordulhatna egy szénásszekér. Már nemi is reklám ez, ször Magyar Légiforgalmiinál teljesített szörnyű szimbólum már, melyet a Végzet irtózatos ecsetje mázolt a boulevardok vidor barjai, a „Tout Va Bien“-ek és a „Tont Va Mieux“-ek falára. A proletártölnegektőlhangos autóbuszokra s a rózsaszín égre a Montmartre fizetett örömben ujjongó mulatóhelyei fölé. Egy a végtelenbe nagyított csecsemő-kadaver mosolya . . . Robert de Jouvenel csak első látszatra volt tiszteletlen s szarkasztikus, mikor Gaston Domengueről, a francia köztársaság jelen elnökéről azt mondta, hogy ő a „harmadik köztársaság Cadum- Babyje“. Valóságban az államfőről nagyobb dicséretet keresve nem mondhatott és Doumergue bölcsés önzetlen, államférfim nagyságának neán kevésbbé válik dicsőségére, mint a francia nép, bámulatos életösztönének, hogy ez a frivol hasonlat valóban elevenbe vág. Harmadéve, az olympiászkor állottam az Elysée-palota impozáns görögös peristyliumábanm, első íziben a köztársasági elnök előtt. Valahogy másmilyen volt, mint amilyennek államfőt szokás elképzelni. Inkább a petit-rentier-nek lehetett volna prototipusa elégedett, kiesés tán esetlen alakjával , melyen nem állt ,mintaszerűen az halott, széles, eléggé közönséges arcával és a nem túlságosan ápolt, felkunkorodó összes bajusszal. (Láttam azóta mint polgári tanút valamely kerületi elöljáróságon egy kevéssé ismertnevű barátja házasságkötésekor és e nagyon köznapi szereplésében a másik házassági tanútól, egy nyugalmazott kiskereskedőitől kevéssé különbözött.) Akkor délután a hétezredik ember voltam, akivel mosolyogva kezet szorított a görögös peristylium alatt és akinek azt mondta: „Enchante Monsieur!“ Megdöbbentem, mikor megfogtam a párnás, nyájas, felületesen manikűrözött kezét és egy pillanatilg magamon éreztem nyugodni nyájas szürke szemét, mely átlátszó, őszinte és nyugalmas, mint a jó gyermekekéi és a nagyon bölcs aggoké, akik nemcsak értik, de szeretik is az életet. Azon döbbentem meg, hogy ez a kétezredik mosolya nemi volt fárad® és egyáltalán nemi volt az ily alkalomkort megszokott kényszeredett fényképész és fogorvosimosoly. Sizivből szóló, napsungaras mosolygás volt és Doumergue az emebanté-túgy tudta mondani, hogy éreznem és tudnom kellett,, hogy való,ban el van ragadtatva, amiért a napos délutánok legszebbikén a minden lehetséges világok legtökéletesebbjében módjában áll egy ily rendkívül sziimpatikus emberrel éshírlaptudósítóval- hétezredik, helyen kezet foghatni! A francia nemzet csodálatos életösztöne történelmének legsúlyosabb óráiban mindig meglelte valami, mesés biztos fogással azt az embert, akire szüksége van.Elképzelni is rossz azt a pánikot,mely a frainkzuhanás napjaiban szédítette volna meg a kincstári jegyeket birtokló kispolgárok és a vagyonkájukat védő szatócsok ármádiáját, ha e nehéz napokban a baljóslatú evikkere, nehéz ráncoktól terhelt homloka és ijesztős macskabajsza mögött sötét titkokat for ráírni Jászó Mitterand ügyvéd lett volna a köztársaság mindenüttszerepelni hivatott elnöke! Hiszen, aki csak megpillantotta volna e túlfeszült percekben, azt kellett, hogy gondolta legyen ösztönösen már. Minő vészterhes eseményt tudhat már e nagy férfin, melyet ijedelmében mielőttünk még rejteget!“ — De én láttam Gaiston Doumerguet amint megállt a lyoniak között alegrettentőbb napjon, az utolsó Herriot-kormány bukásakor, mikor már-már a forradalom rázta a Bourbonpalota aranyrácsait, a font-sterling mértföldeket szökött percek alatt és a boulevardok fényes üzletei ragyogó délben húzogatták le vasredőnyeiket. De Gaston Doumergue mosolyában egy önmagával és a nagyvilággal szilárd, jóbarátságban élő becsületes polgárember lelke világított akkor is, és bölcs frázisok helyett azt mondta hallgatóinak !A. szeretném, uraim, ha el tudnám árasztani önökre is azt a tökéletes és nyugodtbizalmat hazám sorsában és valutánk jövőjében, ami azén szívemben élt“ A gárdazene a Lakmét játszotta, a tömeg kipirultan éljenzett percekig, s amerre elsugárzott az elnök mosolya, szinte láthatóan kelt és rügyezett mindenütt a bizalom. Aznap délután már nem maradt Lyonban egyetlen üzlet sem bezárva, a szatócsok új bizalomtartalékot raktároztak el szívük inventarjában és a polgárság mosolyogva fizette a percről-percre növekvőadóilletékeket. Le president est bien photogénique —mondogatják Doumerguerel elégedettem a franciák. Ez az új sró, melyet a mozisztárok divatja szült, mélyebb jelentőséget nyer e helyen. Az érzékeny brómos lemeznek tetsző arcot mutálni külön tehetség, mely Rodolfo Valentinónak milliárdokat jövedelmezett. De a filmsztár kivárhatja diszponáltsága pillanatát, próbákat tarthat a nagy jelenetből, az arcát bevonja ékerrel, a pilláit csontfeketével futtatja, a szemgödre veronai zöldi és a srájaszéle kobaltkék. A köztársaság elnökét azonban váratlanul, brutális napfényben támadják meg a lencsék. A mosoly az ő egyetlen fegyvere, hogy meggyőzz© a győztes tábornokot, a világhírű pénzembert és a világokat megnyitó tudóst, hogy a kis piros szalag, melyet a mosolygó mellére tűz, az élet hasonlíthatatlan becse, melyért törekedni dicsőség s melyet megszolgálni egy emberélet kevés. Az ő mosolya tükröződik a sorfalat álló rózsaszüzek szemében és az békélteti meg a miniszterségről lemaradt ellenzéki államiférfiút. “ Jobb és baloldali felforgatók lázban* lobogó nyomtatványokkal szórják be Franciaország minden departementjart és vad indulatokra uszító népgyűléseik felparázslanak minden keresztúton. Az elnök mesra politizál, nem ír, nem utazik." Csak rádió és film vetítiszét az országban nyugodt szavát és békés mosolyát. A legbaljósabb nemzetközi viták után az Elysée-palotába zarándokol Briand Aristide, hogy ujj erőre éledjen Gaston Dumergue napfénynél melegebb mosolyán! , _ Benedek Károly, „Jó Isten! Minő új balsors reánkszakadni!“ készül ! (o)(pXo)(pto