A Természet, 1901. szeptember - 1902. augusztus (5. évfolyam, 1-23. szám)

1901-09-01 / 1. szám

(1 u­g­u­­­n­a ) u­g­y­a­n, d­e a­z Amerikából Euró­pába kerülők itt nem prosperálhatnak. Ez a kérdés most már gyakorlati fontosságra ju­tott, mert épen a káros rovarok, egyéb állatok és gombák behurczolása Európába az amerikai kontinens felől fenyeget bennünket legjobban, és épen e miatt tisztán kell keresztüllátnunk az ellentétes érdekek há­lózatán. A stettini kertészeti egyesület pályadíjjal koszo­­rúzta meg Krüger Lipót „Insektenwanderungen“ czímű 174 oldalas munkáját, mely 1899-ben jelent meg és melynek az a tendencziája, hogy az amerikai prove­­niencziájú élő növényi produktumoknak ellenőrzés nélkül való bebocsátást eszközöljön ki a német birodalomba. A szerző többi közt azt állítja, hogy az amerikai Egyesült­ Államokból káros rovaroknak Európába való behurczolása tulajdonképen semmi veszedelmet sem involvál, mert Európa és Amerika klimatikus viszonyai annyira eltérők, hogy az újvilágból esetleg hozzánk hurczolt bogárság itt Európában nem bír meghonosodni és elszaporodni. Okoskodásának koronáját teszi föl, mikor azt mondja, hogy eddig egyetlenegy gazdasági tekintetben jelentős rovart sem hurczoltak be Amerikából Német­országba! Az ember csakugyan elcsodálkozik, ha ilyesmit olvas. E szerint tehát a filloxérát, melyről a nyolcz éves kis­gyermek is tudja, hogy kártékonysága az eddigi emberi történelemben rettentőség dolgában unikum, olyan rovarfajnak kellene tekintenünk, melynek gaz­dasági tekintetben semmi jelentősége sincsen. És írják ezt Németországban, mely évtizedek óta küzd ez ellen a rovar ellen és csak sok millió márkára rúgó foly­tonos áldozatok árán bíz valamelyest védekezni. Azután az alma- és­ körtefák veszedelmét, a vértetűt (Schizo­­neura lanigera), mely e gyümölcsfáknak jóformán olyan ellensége, mint a filloxéra a szőllőnek, Európa, akárki akármit mond is, mégis csak Amerikából kapta. A mi ákáczfáink pajzstetve (Lecanium rohiniarium), miként kiderült, szintén Észak-Amerikában honos, ahonnan az akáczfa is származik. Már ezek a példák is bizonyítják, hogy Ame­rikából már eddig is kaptunk olyan vesze­delmes káros rovarokat, melyeknek kár­tékonyságához képest az Európában ho­nos káros rovarok merő ártatlanságok és hogy minden állítás, mely az Amerikából Európába való rovarbehurczolás veszedelmét nem létezőnek akarja tekinteni, az igazsággal homlokegyenest ellenkezik. A feolorádó-bogarat is két ízben kellett irtani Né­metország krumpliföldjein, t. i. 1877-ben és épen rá tíz évre, 1887-ben. Szerencse, hogy ez a bogár vaskos, nagy állat és hozzá még nehézkes is. De hogy jól érezte magát Probsthain, Langenreichenbach és Dom­­mitzsch környékén és hogy el is birt ott szaporodni, azt abból a hivatalos apparátusból lehet megítélni, mely kiirtásához szükséges volt. Hogy kiirtása sikerült, ez épen annak a körülménynek köszönhető, hogy még az álcrájának is földfeletti élete van és hogy szem­betűnő nagy állat. Már hogy az Egyesült­ Államok klímája annyira elütő volna Európáétól, hogy az ottani állatok itt meg nem élhetnének, az tisztán mesebeszéd. Mert ha ez csakugyan állna, akkor megfordítva is kel­lene áll­an­i a dolognak, t. i. hogy az euró­pai állatok, melyek az itteni klímához Majd megrázzák mérgesen fejüket, mintha mondanák : Hej, nincs szabadság sehol e világon !.. Csak jönne már az a szép barna lány, aki előbb megsímogatja őket, megva­karja szügyeiket, megcsókolja nagy szemeiket s azután azt mondja: — No, kis Rózsi, menj te legelőbb jóllakni. De azután ne akaratoskodj, mikor Józsi fülön fog, hogy : elég már ! .. A szamár — a juh-vezér — is nagyot ordít az akol­­ból, a kakas éleset kukorékol a félszer ülőjén s szárny­csapkodva néz körül bóbitás háremhölgyein, akik még min­dig szárnyuk alá dugott csőrrel álmodoznak az édes ku­­koriczaszemekről. A gangos kakas azután nagyot nyújtóz­kodik, kiterjeszti szárnyait s beleröpül az ébredező világos­ságba .. . Ott van az igazi élet a fényben, pedig onnan leselkedik rájuk a szárnyas halál s az erdő sűrűjéből ott lepi meg őket a sunyi tolvaj, a lompos farkú rabló . . . A tanya udvarán még egyszer elkiáltja a hosszúra nyújtott ébresztőt, megcsattogtatja szárnyait s szörnyen bolondítja hiszékeny asszonyait, hogy valami jó falatot talált, annak adja, aki legelőbb oda tipeg az ő csalafinta beszédére. .. Röpködnek is egyenkint a jámbor tyúkok le az ülőről, ki a zöld gyepes udvarra, ahol a kakas föl-f­ölkap valami, nem is enni való dolgot s kotyog, mint a kotló a csibéknek, azoknak a bolond, hiszékeny férezéknek... Tudom, hogy azután félrefordul s kikaczagja őket!.. A kendermagos, szép bóbitás jércze bezzeg oda sem ügyel a többire ; szár­­nyal-lábal a tanyai kis ház ablakáig, felrepül annak párká­nyára s megkopogtatja az üvegtáblát. Benn megmozdul a szép Boriska s beczézgető szeretettel szól ki kedvencz kis tojójához: — Itt vagy már te arczátlan? Az elkezd kárálni s tempózik rettenetesen az ő kincsével, melyet minden reggel bead kedves gazdájának. Mikor kinyílik az ajtó, ügyet se vet Boriskájára, hanem fölugrik a puha ágyra s elhelyez­kedik a meleg dunyhán. Az ám, ott tojik a kis „lotyó“ min­den reggel egyet... Most egyszerre megváltozik az egész tanya képe. A Boriska csicsergő nótája életre kelti az álmodozókat. A juhász­­bojtár, kampós botjával, résen áll az akol ajtajában, hogy no, mindjárt nagy lesz az öröm, mert a gazda sót hint a szép gyepszőnyegre. ... Mint hosszú sávok, tarkítják a zöld udvart a liszttel kevert só­vonalak. Bégetve, tánczolva paj­zánkodnak már a báránykák a tanya udvarán, a juhnyáj is meg van fejve; azonnal indul a „sózásra“ s ki a lege­lőre. A kis béres el is indult már a tejelő jószágokkal ; a jármos ökrök elő sem jöttek éjszakára s az egész vasár­napot az édes füvű erdei legelőn töltik a legénybéressel s csak este jönnek haza, itthon is pihenni egyet a holnapi munkára... Rövid idő alatt ismét csendes a tanya környe­zete, csak a Boriska nótázása, a tyúkok kárálása és az erdő dalosainak édes csevegése hallatszik. A nagy lány a tem­plomba készül s az egész napot a faluban tölti valamelyik jó rokonánál; ott mégis kellemesebb az ünneplés. Az öre­gek, szépen tisztába öltözködve, kiülnek­­az erdős környe­zet hűvös árnyékába s az „apjok“ előveszi a nagybetűs bibliát s fentmagon olvas: „Lukács evangyeliuma, 11. rész. Krisztus tanítja az apostolokat imádkozni. .. stb.“ Az egész nap ünnepi foglalkozások között telik el. Csak a háziasz­­szonynak van most is dolga ; bizony, még ugyancsak forgo­lódnia kell a pattogó rőzseláng körül, hogy jó vasárnapi ebéd készüljön. Nem is történik semmi nevezetesebb dolog egész nap az édes, csöndes kis tanyán. * Alkonyodik... A nap fényesen égő sugaraival hevesen visszatúz az erdős hegyekre. A tikkasztó hőségben minden állat és növény elbágyadt. A majorság pihegve, szárnya­­szegetten tipeg szanaszét, vagy elnyújtózkodik a tanyai fák

Next