A Természet, 1920 (16. évfolyam, 1-24. szám)
1920-07-01 / 13-14. szám
JEREMIÁS h olland mezőin, Svájc szabad legében. Hol boldog népek virulnak és élnek, Hol zöld mezőn, gyémántos sziklák ormán, Háladal zendül az Ég Istenének, Mint messziről jött fonnyadó virágok, Miket leperzselt rémes ősi átok, Szegény kis vézna magyar gyerekek Lézengenek, Kim oda nézzetek. . . Egész világnak zajos úri kedve Pihent meg egykor dús hazánk ölén, Amely kincseit teli kézzel szórta. Mely tündérálom, ábránd, költemény . . . S a gőgös magyar, ki nem kért soha, Csak adott, de sohasem koldula, Most reszketve tárja ki tenyerét S alamizsnáért tekint szerteszét . . . Van még a hármas halmok szent honában Kánaán földjén, a Duna-Tisza közén Aki ne sírna, — van-e még közöttünk Jólétünket fogyasztó jövevény, Világít még az érlelő nap rátok. Vannak-e még vígságok, mulatságok, Kiapadtak végleg a könnyeink, Míg éhen vesznek el gyermekeink ! ? . . . Oh igen, jaj, — van búslakodó itten, Még mindig járja a bűn haláltánca, A lebocsátott függönyök mögül. Fülünkbe tör a jókedv vihogása, Az igazaknak felkopik az álla, Ezeké hazánk sötét búja, gyásza És egykedvűn sétál a förtelem, Míg vér, könny, sóhaj künn a végeken . . . Van korty vizetek, egy falatotok, Míg magzatitok kegyelemkenyéren. Kénköves füst, villámok nem hasadnak Fölöttetek a kéklő magas égen ! ? . . . Óh jaj nekem, jaj szegény bolondnak, Akit sajnálnak, kit kacagnak . . . — Te élsz itt, te vagy az én nemzetem, Te voltál Isten után mindenem !?. . . 1920. május 31. KISS DEZSŐ: 138 - (Himantopus himantopus [L.]), melyet székigólyának, székiszarkának, gólyalábú töcsnek, töcsmadárnak, gyöngyvérlilének és gólyasneffnek is hívnak. Ez a karminpiros szemű s hosszú piroslábú érdekes madár, mely sajátos mozdulatai és egészen eltérő életmódja mellett is a gólya kicsinyített mására emlékeztet, szintén évről-évre ritkább lesz. Még 25—30 évvel ezelőtt a főváros közelében is (Ürbő, Szúnyog, Apaj) oly fészektelepeit ismertem, hol százszámra költött s ma ez a madár onnan teljesen eltűnt. E megfogyást nemcsak a talajviszonyok változása okozta, hanem az állandó háborgatás, a tojásoknak tömeges elszedése, amelyek bíbictojás gyanánt ezrével kerültek piacra. 1891-ben, kevéssel a II. nemzetközi madártani kongresszus megnyitása előtt véletlenül egy csemegekereskedő pincéjébe kerültem, hol 2 magas zöldségeskosár volt tele csupa gólyatöcs-tojással, amelyek bíbictojásként kerültek piacra ; kérdésemre, hogy honnan valók e tojások, azt felelték: az „Akasztóról“. Néhány év múlva magam is felkerestem azt a helyet, de akkorra ez a madár már végkép eltűnt onnan. Ha folytatni akarnám, légióit sorolhatnám fel ellenségeinek s mégsem volnék velük készen. Mielőtt a gólyatöcstől búcsút vennénk, a tojáscserének egy érdekes kísérletét kell megemlítenem, már komikus voltáért is. 1800 májusának 19-én történt, hogy a Laczházi Urbő pusztán egy gólyatöcs-fészkét találtam 4 kotolt tojással; e 4 tojást ép annyira kotolt bíbictojással cseréltem ki és sorsára hagytam. Nagy volt a meglepetésem, amidőn legközelebbi kirándulásomon, június 4-én azt láttam, hogy a gólyatöcs anya kiköltött fogadott fiait vezetgeti. Örvendetes és kedves látvány volt, hogy közeledtünkre mily aggodalommal és gonddal vette a nevelő anya reátukmált fiait oltalmába s miként iparkodott azokat folytonos hivogatással közelünkből elvezetni. Forduljunk el egy pillanatra azoktól a káros következményektől és veszedelmektől, amelyekkel az emberek raffinált kegyetlensége folytán lépten-nyomon találkozunk és ejtsünk néhány szót azokról az elemi tünetekről, amelyek a madarakat végveszélybe dönthetik. 1901-ben történt, hogy szeptemberben, mikor a fecskék nagy útjukra készülődtek, hirtelen tartós eső és érzékeny hideg állt be, amely a fecskék és más madarak ezreit pusztította el- Izsákon (Pestm.) csupán az ottani kastélyból is targoncaszámra vitték ki és ásták el az elhullott fecskéket. Kétségtelen, hogy régebben is volt időnként kedvezőtlen időjárás, melynek pusztító hatása nem maradt el, de a gazdag madárállomány és a vele járó szaporulat az ilyen időszakos veszteségeket csakhamar újból kipótolta. Még élénken emlékszem, hogy 1898-ban az egész tavasz szakadatlan esőzései folytán a közeli Ürbő-, Szúnyog- és Apaj puszták tócsái és mocsarai kiöntve, valamennyi ott költő mocsári madár fészke és tojása víz alá került és bár a sok lile, sirály, bíbic, csér és székicsér az egész nyarat ott töltötte, csak kis részük jutott második költéshez. Mindez Glareola pratincola (Linn.) Székicsér 3 napos.