A Természet, 1920 (16. évfolyam, 1-24. szám)
1920-07-01 / 13-14. szám
A székesfővárosi állatkert madarainak névsora 1910. június óta. Irta : Cerva Frigyes. Az alább említett madarak felsorolása nem száraz leltár csupán, amennyiben azokat a biológiai szempontokat is tekintetbe vettem, amelyek úgy az ornithologust, mint a madárkedvelőt érdekelhetik. Amidőn 1910-ben a székesfővárosi állatkert szolgálatába léptem, feladatomul tűztem ki, hogy figyelmemet elsősorban a magyarországi madárfajokra irányítva az érdeklődőket a hazai faunával ismertetem meg, emellett azonban a tarka tollazatú trópusi lakókat sem hanyagolom el. Aki 2—3 évtizeddel ezelőtti madárvilágunkat ismerte és ma veti tekintetét avifaunabeli állapotainkra, meg fogja érteni, hogy tervemnek csak részben való megvalósítása sem volt könnyű feladat. A kultúra folytonos terjeszkedése nem egy madarat fosztott meg fészkelőhelyétől és szorított ki kímélet nélkül. A mocsarak és tavak kiszárítása, a folyók szabályozása, az erdők kiirtása és különösen a száraz odvas fák kivágása, amelyek az odúlakókat nemcsak az időjárás mostohaságával szemben védték, hanem fészkelő helyeket is nyújtottak, mindaz számos madár megfogyatkozását okozta. Hogy dél felé való vándorlása közben sok millió madár, különösen fecske emberi táplálkozásnak is áldozatává esett, az bizonyára régóta ismeretes. Hogy csak egy példát említsek, arra a bár szomorú, de érdekes esetre utalok, amelyet magam tapasztaltam. 1896-ban a pestmegyei Szigetcsépre költöztem, hol 15 évig laktam és kizárólag a madárvilág megfigyelésével, valamint a természetrajzi gyűjtés mindenféle ágával foglalkoztam. Házam eresze alatt füsti fecskének (Hirundo rustica, L.) 18 fészke volt és noha a 18 fecskepár mindkét költésbeli fiait szerencsésen fölnevelte (e madarat ott puszta babonából sem bántják) a következő évben mégis jóval kevesebb tért fészkére vissza; a fogyatkozás oly rohamos volt, hogy 6 év múlva már csak egyetlen fészek volt elfoglalva. Hasonló arányban fogytak évről-évre a poszáták, a fülemülék, a füzikék, nádiposzáták, rozsdafarkú és más rovarevő madarak. Mint már említem, a fészkelőhely megsemmisítése súlyosan érinti a madarak szaporodását. Vegyük csak a Velencei-tó példáját. Ott a különféle nádi énekesek, kivált a fülemüle, sitke és énekes nádiposzáta a kedves barkós cinegével együtt gyakori jelenség voltak. Továbbá a szürke-, vörös- és kanalasgémek, vöcsökfélék, vizityúkok és guvatok 20—25 évvel ezelőtt tömegesen fészkeltek; mióta azonban a nádat ipari célokra minden télen aratják, úgy fogynak ott a fészkelő madarak, mint a hó a tavaszi verőfényben. A kócsag is, nagyobb nádasainknak e valódi ékessége, amely még 30—35 évvel ezelőtt fajrokonaival együtt a Kis-Balatonnál legalább 100 párban, egyéb helyeken mint pl. a Fertőn, a Hanyságon, az Ecsedi lápon, Titel vidéken, a híres kologyvári mocsáron, a bellyei uradalom területén s a Tisza mentén kisebb-nagyobb telepekben fészkelt, ma legfeljebb 10—12 párban található a Kis-Balatonon. E pompás madarat nemcsak a szabályozás szorította ki nádasainkból, hanem a tolldísz céljából történt tömeges ellövése is nagyban hozzájárult megfagyásához. S miként a kócsag legalább nálunk Magyarországon fogy és már kihalóban van, számos fajrokonának is ez a sorsa. Nézzük csak a gólyatöcsöt XIII-XIV. SZÁM XVI. ÉVFOLYAM AZ ÁLLAT- ÉS NÖVÉNYKERT IGAZGATÓSÁGÁNAK KÖZREMŰKÖDÉSÉVEL SZERKESZTI: RAITSITS EMIL KIADJA: BUDAPEST FŐVÁROS ÁLLAT- ÉS NÖVÉNYKERTJE Előfizetési ára egy évre 48 K, félévre 24 K. ♦ Egyes szám 3 K. ♦ Megjelen minden hó 1- és 15-én