Természetjárás, 1960 (6. évfolyam, 1-6. szám)

1960-01-01 / 1. szám

KIRÁLY ALBERT: A Mátrán keresztül (A TTE volt elnökének cikke, megjelent a TERMÉSZETBARÁT 1913. áprilisi számában.) A ruttkai vasútvonalon, a Heves megyei Pásztón száll­tunk ki a vonatból. Karácsony éjjelén a konvencionális tömegszuggesszió hatása alól nem tudtunk szabadulni. Síri csend az úr e tipikus magyar kisvároskában, illetve nagyközségben. Félapró kis házak fehérre meszelt falai közül vezérkolomposként mered elénk az egytornyos templom. A házak mintha tervszerű rendetlenséggel lettek volna elrendezve. Bokáig érő sáros utak és a ro­mantikusnak mondott holdvilág egészítik ki a környeze­tet. Vajon a középkor túlsó, vagy innenső határán éli-e társadalmi életét e kisvároska, nem lehet megítélni, éj­jel van, baktert sem látni, kinek ruházata elárulná a kort. Reggel három óra van. A láthatáron nyugat felé a Cserhát, keletre a Mátra, északra a Gömör hegység vonulatai vesznek el az ereszkedő ködben. Délre a Nagy­alföld nyit kaput. Pusztától keletre, a Hasznosvár felé vezető útra térünk. Sár idején útnak alig nevezhető. A kocsikerekek mély barázdát vájtak benne és összenő az útmenti szántóföldekkel. Sok természetszeretet vész el ily sáros utakon. A fátyolszerű ködöt a föld magához vonja és a hold szűztiszta fénye megtörik. Alig másfél­órai menetelés után, Hasznosvár büszke, de lerongyoló­dott falaihoz érünk. Reggel öt óra van. A gondolatok századokról századokra kergetik egymást. A metsző le­vegő nem tudja ellensúlyozni a várfalakból kiáradó do­hos múltat. A kelő nap sugarai birokra törnek a nyugaton deljében tündöklő holddal, e felséges harc megtisztítja a látóha­tárt a páráktól. Hegytömbök vonulatai domborulnak, szakadoznak minden oldalról. A Hasznosvár gerincén tovább elénk ütközik az Óvár és attól balra merészen emelkedik a Mátra hegység legkacérabb alakú, tűzhá­nyóra emlékeztető, alig két négyszögméteres csúcsa: az Ágasvár. Úttalan, merész hágója van. Már reggel hét óra. A győzelmes napsugarak elhalványítják a lustafé­nyű holdat. Körülöttünk egy hatalmas élőtérkép. Keletre a Bükk sötétlik, nyugatra Óvár, a Cserhát élesebb kúp­jai: Szandavár, a Vác melletti Nagyszál. És ha a Duna feletti páratelt levegőt átugorj­uk, a ködben vesznek el a Formáz feletti Kevélyek. Északnyugatra a Börzsöny sza­kadozott gerince húzódik és egy szempillantásnyi lankás után a Fátrák és a Tátrák tesznek pontot a horizonton. Ha tekintetünket visszavonjuk, a Gömör-Szepesi Érc­hegység ágas-bogas tömkelege fekszik előttünk északra. Rövid pihenő után délre indulunk az Ágasvár gerinc­élén Almásy-hutára. Két oldalról merész lejtők eresz­kednek a völgyekbe. Szabad kilátás mindenfelé. Másfél­órai vándorlás után érintettük a mintegy 700 méter ma­gasan fekvő Almásy-hutát és Kiskalitkás községeket. Alig 20—20 ház képezi e tót anyanyelvű községeket. Ha e két falut elhagyjuk, délkeletre, Piszkéstetőn át Galyatetőre (903 méter) jutunk. A Samassa-ház a Galya­tető oázisa, hová a Mátra-járó turista ellátogat, megpi­henni a kultúra e primitív, rozzant kis házába. Nagyon nehezen lehet rátalálni. Lombosodás idején csak szorgos kutatás után bukkanunk a Samassa-házra. Ajtaja tárva­­nyitva, mintha nem is magántulajdon világában élnénk. Nem kérdi senki, honnan­ merre, szabad bemenete van a hegyi vándornak. Körös-körül padok, a közepén a normád népek tűzrakóhelyére emlékeztető tűzhely, kinyúló eresze alatt asztalok és padok. .A háztól déli irányban, egy-két percre az erdőben egy tiszta hegyi forrás bugyog. Kétórás pihenés után búcsúztunk a mindenki házától. Innen már kék-fehér jelzés vezet végig a Galyatetőn. Szép, hullámos gerincnél vezet le egészen a parád— gyöngyösi jól gondozott országútig. A Galyatető gerin­céről a pillantás messzire visz minden oldalra. Alattunk keletre Cserice és Párád vidéke, háttérben a sötétlő Bükk hegységgel. Nyugatra a Mátra és a Cserhát lankái egyesülnek. Északra a Gömör-Szepesi érchegység, a Fát­­rák és a Tátrák ölelkeznek­ össze, délre a Nagyalfold homoktengerébe olvad látóhatárunk. Utunk írtásos erdő­szélen visz tova. Itt-ott hirtelen zörej, az erdők gyönyörű lakói, az őzek és szarvasok riadtan szökellnek az erre ritka ellenségtől, az embertől. Nyilván nem tudják meg­különböztetni a rájuk leselkedő, gyilokkal felszerelt va­dászót a természeti szépségekben és bennük gyönyör­ködő, a természetről és róluk ideálisan gondolkodó ki­rándulótól. A távolság érzése bátrabbá teszi őket, visz­­sza-vissza tekintenek és elvesznek a környező színekben. A Samassa-háztól majd két órajárás után a Galyatető lejtőjén lefelé a párádi gyöngyösi úton vagyunk. Balra Párádra, jobbra, felfelé a Kékes oldalán, a Kaparóház érintése után, Mátrafüreden átkelve, Gyöngyösre visz az út. A 17-es kilométerkövet pillantjuk meg először. A Ka­paróház a 14-es kilométerkő után következik. Ezt fon­tos tudni, mert alig jár erre valaki, nemigen lehet kér­dezősködni. A Kaparóház pedig az erdőben épült, sötét­ben csak ilyképpen lehet tájékozódni a nagy erdőségben vezető úton. Három és fél kilométer hosszú szerpentinút visz fel a több mint 1000 méter magas Kékestetőnek 700 méter magasságában épült Kaparóházáig. Kaparóháznak hív­ják, mert az útkaparó lakik benne, de a turistáknak so­kat jelent ez a ház. E házhoz építtetett a Mátra­ Egyesü­­let egy tágas turistaszobát. Nem valami kényelmes és általában a viszonyokhoz van alkalmazva. Mégis a tisz­telet hangján kell megemlékezni az utakat jelző és gon­dozó, építő egyesületről, mert nem kis feladat az e téren levő kezdetleges viszonyokkal megküzdeni. Délután 5 óra volt már. A téli napváltozás idejében bizony korán elfordul földünk a naptól. A kígyózó szerpentinre a gya­loglásnak 10. órája esik és egy kissé hosszúnak tűnik fel. Nehezen fehérlenek ki a sötét erdőövezte út fehérre me­szelt kilométerkövei. Végre elérjük a 14-es követ és egy kis tájékozódás után lámpavilágosság vezet a helyes út­ra. Mint valami mesebeli ház, oly hatással van ránk ez a kis, fehérre meszelt erdei lak. Régi ismerősünk, a men­­ház gondnoka, Félix bácsi és neje üdvözöl bennünket és betessékel az ajtón. A turistaszobában már ott találjuk Gyöngyösről jött társainkat, kik nagy szorgalommal sü­­töttek-főztek, hogy helyrepótolják a gyaloglással járó na­gyobb anyagcsereforgalmat. A kölcsönös élmények el­beszélése után elköltöztünk mindnyájan a földiparadi­­csomba, az álmok birodalmába. Másnapra maradt a felmenetel a Kékes tetején levő kilátótoronyba. Egy órajárás a Kaparóháztól a vörös színnel jelzett úto­n. A Kaparóháztól alig egypár percre találjuk a Gyökeres-forrás kibugyogásának helyét. Fel­jebb pedig egy vadászlakot, melyet az idő hosszú foga és az emberek hanyagsága rozzanttá tett. Előtte egy kis forrás patakba csörgedez. Körülbelül 950 méter magas­ságban találjuk meg a harmadik forrást. A Kékes csú­csán (1012 méter) elérjük a 20 méter magas kilátót és az alatta levő viharvert kis turistamelegedőt: a szabadkő-

Next