Természettudományi Közlöny 1898 (30. évfolyam, 341-352. füzet)
1898-04-01 / 344. füzet
BETEKINTÉS A ROMÁN DOBRUDSÁBA. 173 óráról órára haladtunk lengő kis csónakunkon ennek az alattomos területnek csalóka útvesztőjében. Szép volt, az igaz , nincs az a kertész, aki ügyesebben és szebben állíthatta volna össze azokat a gyönyörű növénycsoportokat, melyeket itt a természet alakított szeszélyes játékában. Fájdalom, e növények még nem virágoztak — csak a Nuphar és a Nympheák kezdték virágszáraikat a víz fölé emelni — de a leveles növények elrendezése magában is elégséges volt, hogy engem teljesen lekössön. Az üde zöldben sarjadzó gyékény, a régi és az új nád gazdag csoportosulása, a mocsári növényeknek nem is sejtett buja tenyészése, hozzá a sötét víztükrök, melyeknek mély öléből helyenként ismét más, sokszerű csoportokban gazdag növényalakok törnek napfényre, és harmóniásan sorakoznak a szigetek növényzetéhez. Mindez páratlanul szépséges volt. És az ember mégsem örülhet igazán az élvezetnek. Az a tudat, hogy mérföldnyi területen mindenütt ilyen bizonytalan a talaj, nyomasztólag hatott. Hisz még maga a girla sem biztos : egy vihar elégséges, hogy az ezernyi kisebb-nagyobb úszó láp szigetecskéket úgy össze-vissza hajtsa, hogy a helyes irány megtartása majdnem lehetetlenné válik. És jaj volna eltévedni ebben a labirintusban ! Csak csónakon képzelhető az átalmenés ; a csalékony takaró sehol sem birja meg az embert, nagyobb távolságra épen nem ; a látszólag szilárd talaj alatt pedig hat és több méternyi mélység tátong ! Ez a formáció az egész deltában meglehetősen gyakori, ha nem is mindenütt oly nagyszerű alakban, mint a Kuibida-tó környékén. Elhalt, roskadt, törött nád, a vihartól kitépett gyökértövek, az árvizek alkalmával idesodort mindennemű giz-gaz egybeszövődik helyenként. Alsóbbrendű növények, a moszatok és mohák, a hínárok az ingatag talajt szilárd alappá kapcsolják és nemsokára a nád meg más növényzet vetheti meg rajta a lábát, és az ezernyi gyökérszálacskák a likacsos tömegnek nagyobb szilárdságot kölcsönöznek. Az elhaló nemzedékek maradványai egymás fölé halmozódnak, új táplálékot nyújtva az újabb nemzedékek számára. Állandó szelek az egyes szigetecskéket nagy mezőkké terelik össze, melyeknek ingatag takarója messzire borítja a vizet. Végre az egymás fölé tornyosuló szerves és szervetlen anyagok terhe igen súlyossá válik, és lassan a mélységbe sülyed az egész alap, új tért nyitva hasonló folyamatra. Lenn a mélységben pedig réteg rétegre halmozódik és zajtalanul emelkedik tovább és tovább a magasságba, mint új, szilárd szárazföld. Homoknál, iszapnál és az árvizek lerakódásainál gyorsabban töltik fel a deltát az elsülyedő növényi maradékoknak eme tömegei, és lépésről lépésre szorítják vissza a vizet, melynek eredeteket köszönik. Ma