Természettudományi Közlöny 1898 (30. évfolyam, 341-352. füzet)

1898-04-01 / 344. füzet

BETEKINTÉS A ROMÁN DOBRUDSÁBA. 173 óráról órára haladtunk lengő kis csónakunkon ennek az alattomos területnek csalóka útvesztőjében. Szép volt, az igaz , nincs az a kertész, a­ki ügyesebben és szebben állíthatta volna össze azokat a gyönyörű növénycsoportokat, melyeket itt a természet alakított szeszélyes játékában. Fájdalom, e növények még nem virágoztak — csak a Nuphar és a Nympheák kezdték virágszáraikat a víz fölé emelni — de a leveles növé­nyek elrendezése magában is elégséges volt, hogy engem teljesen lekössön. Az üde zöldben sarjadzó gyékény, a régi és az új nád gaz­dag csoportosulása, a mocsári növényeknek nem is sejtett buja tenyé­szése, hozzá a sötét víztükrök, melyeknek mély öléből helyenként ismét más, sokszerű csoportokban gazdag növényalakok törnek nap­fényre, és harmóniásan sorakoznak a szigetek növényzetéhez. Mindez páratlanul szépséges volt. És az ember még­sem örülhet igazán az élvezetnek. Az a tudat, hogy mérföldnyi területen mindenütt ilyen bizonytalan a talaj, nyomasztólag hatott. Hisz még maga a girla sem biztos : egy vihar elégséges, hogy az ezernyi kisebb-nagyobb úszó láp szigetecskéket úgy össze-vissza hajtsa, hogy a helyes irány megtartása majdnem lehetetlenné válik. És jaj volna eltévedni ebben a labirintusban ! Csak csónakon képzelhető az átalmenés ; a csalékony takaró sehol sem birja meg az embert, nagyobb távol­ságra épen nem ; a látszólag szilárd talaj alatt pedig hat és több méternyi mélység tátong ! Ez a formác­ió az egész deltában meglehetősen gyakori, ha nem is mindenütt oly nagyszerű alakban, mint a Kuibida-tó környé­kén. Elhalt, roskadt, törött nád, a vihartól kitépett gyökértövek, az árvizek alkalmával idesodort mindennemű giz-gaz egybeszövődik he­lyenként. Alsóbbrendű növények, a moszatok és mohák, a hínárok az ingatag talajt szilárd alappá kapcsolják és nemsokára a nád meg más növényzet vetheti meg rajta a lábát, és az ezernyi gyökér­szálacskák a likacsos tömegnek nagyobb szilárdságot kölcsönöznek. Az elhaló nemzedékek maradványai egymás fölé halmozódnak, új táplá­lékot nyújtva az újabb nemzedékek számára. Állandó szelek az egyes szigetecskéket nagy mezőkké terelik össze, melyeknek ingatag taka­rója messzire borítja a vizet. Végre az egymás fölé tornyosuló szer­ves és szervetlen anyagok terhe igen súlyossá válik, és lassan a mélységbe sülyed az egész alap, új tért nyitva hasonló folyamatra. Lenn a mélységben pedig réteg rétegre halmozódik és zajtalanul emelkedik tovább és tovább a magasságba, mint új, szilárd szárazföld. Homoknál, iszapnál és az árvizek lerakódásainál gyorsabban töltik fel a deltát az elsülyedő növényi maradékoknak eme tömegei, és lépés­ről lépésre szorítják vissza a vizet, melynek eredeteket köszönik. Ma

Next