Természettudományi Közlöny 1900 (32. évfolyam, 365-376. füzet)

1900-09-10 / 373. füzet

A FEKETE FÉNYRŐL. 505 és tér szerint és időben mikortól meddig tartanak. Értetődik, hogy ezt a kísérletet csak erős perczmutatójú és könnyű szerkezetű órával tehetjük. Nos, ennyi mégis csak elég egy zseb­órától ! Hiszen valamely kis csillagászati obszervatórium sem adhat különb fel­világosítást ! És ha egyszerű kis számítás­tól nem rettenünk vissza, nemcsak eléggé pontos adatokat kaphatunk, hanem az eljárás, mint minden, a­mi, bár csekély munkával is jár, élvezetet nyújt ; minden­esetre nagyobbat, mint a planetárium, melynek értelem nélküli, nyikorgó mozgá­sát bizonyára mélyebb gondolatok nélkül is nézzük. KÖVESLIGETHY RADÓ: A fekete fényről. Láthatatlan sugarakat már régebben ismertek ugyan, de Röntgen fölfede­zése volt az, mely irántuk a figyelmet nagyobb mértékben felkeltötte. Alig vál­tak közismertté a Röntge­n-sugarak, már 1896-ban Gustav LeBona fran­czia akadémiában akkoriban még befeje­zetlen és kezdetleges kísérleteiről szóló értekezését mutatta be. A kísérletek, me­lyekhez vagy két évvel azelőtt fogott volt, meglepőek ; bizonyos láthatatlan sugarakkal olyan eredményeket ért el, mint Röntgen az x-sugarakkal : átlátszat­lan testeken keresztül bizonyos tárgya­kat lefotografozott. A ható­sugarakban új sugarakat vélt fölfedezni s »lumière noire«-nak, »fekete fényé-nek nevezte őket. Utána a fekete fénnyel mások is foglalkoztak ; a kísérletek azonban sok esetben nem sikerültek. Többeknek és közöttük különösen Becquere­l-nek, valamint magának Gustav Le Bon­nak későbbi kísérletei tisztázták a dolgot, s kitűnt, hogy a kísérletek nagy részé­ben tényleg bizonyos láthatatlan, ha nem is új sugarak hatottak. A fekete fény jelenségeinek egyik ré­szét a hősugarak idézik elő. Tudvalevőleg a napspektrum látható részén kívül még mind a vörösön alul, mind pedig az ibolyán túl is vannak bizonyos sugarak. A vörö­sön aluli, az infravörös sugarakat más­ként hősugaraknak is nevezik. Régebben e sugarakat csupán hőhatásaikból ismer­ték fel, még­pedig nagyobb intenzitás ese­tén közvetetlenül, kisebb intenzitás ese­tén pedig közvetve bizonyos elektromos szerkezetek segítségével. E szerkezeteknek főleg két típusa van. Az egyik a thermo­oszlop, mely azon alapszik, hogy ha két különböző fém érintkezése helyét mele­gítjük, a fémek között elektromos különb­ség keletkezik, s a­mennyiben az érint­kező fémek valamely vezető körnek részei, abban áram jö létre. A másik a bolométer, mely azt a jelenséget használja fel, hogy a legtöbb vezetőnek elektromos ellentál­lása a hőmérséklettel változik. Az infravörös sugaraknak szintén már régebben ismert, de kevés figye­lemre méltatott tulajdonsága, hogy bizo­nyos testek foszforeszkálását kioltják. Egyes anyagok ugyanis besugárzás ese­tén színes fényben világítanak ; az olya­nokat, a­melyeken a világítás bizonyos ideig a besugárzás után is megmarad, foszforeszkáló testeknek nevezzük, meg­különböztetésül azoktól a fluoreszkáló testektől, a­melyek csupán a besugár­zás tartama alatt világítanak. A nagy számban ismert foszforeszkáló testek közül a hősugarakkal való kísérletekre különösen a czinkszulfid alkalmas. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy a foszfor

Next