Természet Világa, 2006 (137. évfolyam, 1-12. szám)
2006-05-01 / 5. szám
MÉRFÖLDKŐ hadsereg és a légierő támogatásával olyan rakéták fejlesztésén dolgozhasson, amelyek megkönnyítik a katonai repülőgépek manőverezését. A JATO (Jet Assisted Take-Off) program keretében az akkori GALCIT Rocket Research Groupnak két feladat jutott. Egyrészt megbízható gyorsítórakétákat kellett készítenie a repülőgépek felszállásához szükséges kifutópályák rövidítésére (elsősorban repülőgép-anyahajókon). Ehhez egyszer begyújtható, szilárd hatóanyagú rakétákat kellett fejleszteni. Másrészt olyan, a szárnyak alá szerelhető rakétákat kívántak, amelyekkel harci helyzetben időlegesen gyorsítani lehet a már repülő gépeket. Ehhez viszont többször indítható, folyékony hajtóanyagú rakéták kellettek. Rövidre fogva a hosszú, izgalmas történetet, a CalTech GALCIT nevű, önálló laboratóriuma, amely 1944-től már a Jet Propulsion Laboratory nevet viselte, Kármán segítségével sikeresen megoldotta a problémákat, miközben tapasztalatokat szerzett mindkét rakétatípus fejlesztésében és kezelésében. A JPL pedig a NASA egyik önálló, hatalmas bázisintézményévé fejlődött. Idekívánkozik egy megjegyzés arról, hogy miért nem használták ekkoriban a „rakéta” (rocket) kifejezést, és miért éppen „jet propulsionnak” nevezték azt, amivel foglalkoztak. A magyarázat egyszerű. A XIX. század tüzérsége világszerte használt primitív rakétákat („röppentyűket”), de ezek a XX. században már elavult fegyvernek számítottak a jóval pontosabb célzást lehetővé tevő lövegek mellett. Az amerikai légierő aligha támogatott volna egy elavult tüzérségi fegyvernemet, ezért kellett új nevet kitalálni. A jet propulsion, vagy ahogy magyarra fordították, a lökhajtás megfelelőnek bizonyult. Azok a JATO rakéták, amelyekkel 1941-ben már sikeresen gyorsítottak egy felszálló repülőgépet, beváltak a világháború idején. Később ezekből magas légköri és katonai rakétákat fejlesztettek Sergeant, Polaris, Corporal és WAC Corporal néven. 1949. február 24-én egy WAC Corporal, mint egy zsákmányolt német V2 második fokozata, 390 km magasságig jutott, vagyis mai fogalmaink szerint a világűrben járt. A folyékony hajtóanyagú JATO rakéták továbbfejlesztett változatai még az Apollo-program idején is szerepet kaptak. Vagyis valójában Kármán, Masina és a GALCIT-csoport oldotta meg a megbízható rakéták fejlesztésének problémáját az Egyesült Államokban, és ez az út vezetett tovább az amerikai műholdak és űrhajók felbocsátása felé. Kármán maga tökéletesen felismerte ennek a folyamatnak a jelentőségét, és óriási tekintélyével nem kis mértékben járult hozzá az űrhajózás és az űrkutatás elismertetéséhez a nemzetközi tudományos életben. Elég talán csak két késői kezdeményezését említeni: az egész világra kiterjedő Nemzetközi Asztronautikai Akadémia alapítását 1960-ban, és egy nemzetközi holdlaboratórium terveinek kidolgoztatását, amely az akadémia egyik legelső vállalkozása volt. Kármán Tódornak, a tudósnak és szervezőnek a szerepe rendkívül fontos volt annak idején az asztronautika első, kezdeti lépéseinél. Személyes élményeim Kármánról Kármán Tódor már 43 éve nincs az élők sorában, nyilván egyre kevesebben vagyunk, akik még abban az élményben részesültünk, hogy találkozhattunk vele. 1962 szeptemberében a bulgáriai Várnában volt a 13. Nemzetközi Asztronautikai Kongresszus. Ez volt az első, amelyet Kelet-Európában rendeztek, ezért a MTESZ Központi Asztronautikai Szakosztálya képviseletében népes magyar delegáció utazhatott Várnába. Már ott hallottam izgatott mérnök barátaimtól a hírt: „Képzeld, Kármán is itt van és meghívja vacsorára a magyar delegációt!” Őszintén bevallom, hogy csillagászként Kármán neve akkor nem sokat jelentett nekem. A meghívásnak volt egy furcsa, Kármánra jellemző kikötése: a magyarok közül csak a férfiak mehetnek, a nők ki vannak zárva. Kármán nőtlen volt, én viszont feleségemmel voltam, aki űrkutató-csillagászként szerepelt a delegációban. Némi habozás után nélküle nem mentem el a vacsorára, így első találkozásom Kálmánnal elmaradt. (Ez volt egyébként az utolsó asztronautikai kongresszus, amelyen Kálmán részt vett.) Barátaim részletesen beszámoltak a 81 éves Kármán kedvességéről és a vacsora kitűnő hangulatáról. Egyre többet tudtam meg Kármánról, munkásságáról és kapcsolatáról az űrhajózással, így azután pár héttel később örömmel hallottam, hogy Budapestre jön, ahol a Budapesti Műszaki Egyetem díszdoktorává avatják. (Ez volt Kármán 27. díszdoktori címe!) Tudtuk, hogy fogadja az MTA elnöke is. A protokolláris program mellett szerettünk volna szakmai programot is szervezni számára, vagy legalább egy előadásra felkérni. A probléma megoldásában segített, hogy asztronautikai szakosztályunk akkori elnöke, Fonó Albert akadémikus, a sugárhajtás egyik úttörője, régről ismerte Kármánt, akivel egy évben született. Kármán valóban el is jött a MTESZ-be, és 1962. október 22-én délután hatalmas közönség előtt nagyszerű előadást tartott (természetesen magyarul). Első kézből hallhattunk tőle az amerikai rakétafejlesztés történetéről és eredményeiről. A szakmai előadást humorral és anekdotákkal fűszerezte. Felejthetetlen este volt mindannyiunknak. Nem sokkal ezután, 1963. május 7-én Kármán Aachenben elhunyt. Húsz évvel később lehetőséget kaptunk arra, hogy a 34. Asztronautikai Kongresszust Budapesten rendezzük meg. A magyar szervezőbizottság úgy határozott, hogy a megnyitót követő plenáris ülést annak a magyar tudósnak szenteli, aki a legnagyobb érdemeket szerezte az űrhajózás területén. A Kármán-ülésszak nagyszerűen sikerült. Előadást tartott Martin Summerfield professzor, Kármán egykori közeli munkatársa, Őry Huba, az aacheni repülés tanszék akkori vezetője és Rácz Elemér, aki a Budapesti Műszaki Egyetem Repülés Tanszékét vezette. A kongresszus díszvendégei, köztük Hermann Oberth, az asztronautika egyik legendás előfutára, megkoszorúzták Kármán mellszobrát a Közlekedési Múzeum előtt. Szakosztályunk 1986-ban Magyar Asztronautikai Társasággá alakult. Egyik alapító tagunk, Nagy István György mérnök és tudománytörténész javaslatára 1989. augusztus 23-án emléktáblát helyeztünk el Kármán szülőházán, a Szentkirályi utcában. A kis ünnepségre elküldte képviselőjét az ESA és a JPL is. Nem lehet azt állítani, hogy Kármán Tódor neve ismeretlen Magyarországon, hiszen emléktábla, szobor, díjak őrzik emlékét. Mégis - talán mivel nem került a Nobel-díjasok közé - kevesebben tudnak róla, mint más, Amerikában híressé vált magyar tudósokról. Születésének 125. évfordulója jó alkalom arra, hogy emlékét újra felidézzük. □ IRODALOM Kármán Tódor, Lee Edson: Örvények és repülők, Akadémiai Kiadó, 1994, ford.: Jereb Gábor Nagy István György: Két centenárium, Csillagászati évkönyv, 1981 Fonó Albert: Kármán Tódor, Fizikai Szemle, 1963/8. Végh Ferenc: Kármán Tódor pályakezdése, Fizikai Szemle, 1981/9. Szentesi György: Kármán Tódor és a rakétatechnika, Fizikai Szemle, 2002/6. Almár Iván: Kármán és az űrhajózás, Fizikai Szemle, 2002/6. A budapesti IAF-kongresszus nevében Hermann Oberth (balról a második) és a nemzetközi asztronautikai szervezetek vezetői megkoszorúzzák Kármán szobrát (1983) Természet Világa 2006. május