Természet Világa, 2012 (143. évfolyam, 1-12. szám)

2012-03-01 / 3. szám

A TERMÉSZET VILÁGA MELLÉKLETE fa, a magyar seballa, a sokvirágú habszeg­fű, a homoki fátyolvirág, a kora tavasszal nyíló tarka sáfrány, az évelő len, a magyar gurgolya, a gyíkpohár, a kakascímer, az osztrák zsálya, a kisfészkű ászat, a fekete hagyma, a bugás hagyma, valamint a mo­csári kosbor. Néhány éve sajnos kipusz­tult a tavaszi hérics, a pusztai meténg és a fekete kökörcsin is. A szártalan csüdfű is már eltűnt, pedig ez a faj egyedül Ludason fordult elő Szerbiában. Egykoron északról a tavat fűz, nyár, kőris és a szil különböző fajai által alkotott erdők vették körül, míg mára már csak erdőmaradványokat említ­hetünk. A vízinövények közül megtalálha­tó itt az apró békalencse, a keresztes békalencse, a gyű­rűs süllőhínár, a nád, a tavi káka, a keskenylevelű és a széleslevelű gyékény. Ezek közül a tavi káka és a keresz­tes békalencse a növényzet­nek még 1 %-nál is kisebb ré­szét teszi ki, míg a nád men­nyisége körülbelül a teljes biomassza 60%-ára tehető. A Ludasi-tó rovarállomá­nya igen változatos, ami vi­szont szomorú az, hogy a fajok egyedszá­­ma egyre inkább csökken. Jelentősek az egyenesszárnyú rovarfajok és különféle poloskák, az egyszárnyúak közül kieme­lem a sisakos sáskát, amely védelem alatt áll. Rajtuk kívül előfordul még az arany­szemű fátyolka, a hangyaleső, az imádko­zó sáska, a zömök bögöly, a zöld zömök­­légy és a kétöves pihelégy. A halak közül megtalálható a réticsík, a ponty, a kárász, az ezüstkárász, a compó, a dévérkeszeg, a küsz, a koncér, a kefe, a fehér amúr, a fehér busa, a pettyes busa, a razbora, a csuka, a harcsa, a sügér, a fogas sügér, a naphal, valamint a törpeharcsa. A következő kétéltűek találhatók meg a Ludasi-tó környékén: pettyes gőte, ta­rajos gőte, vöröshasú unka, zöld varangy, barna varangy, zöld levelibéka, barna ásó­béka, erdei béka, kecskebéka, tavi béka, gyepi béka, bár létezése egyes kutatók szerint vitatható, hiszen ez a faj kizáró­lag magasabb fekvésű területeken fordul elő. Előfordulhat, hogy a kutatások során összekeverték a hozzá nagyon hasonló mocsári békával, amely viszont éppen az ilyen környezetet kedveli. A kétéltűek és a hüllők egyébként világ­­viszonylatban is veszélyeztetettek, számuk egyre inkább csökken. A terület hüllők szempontjából nem mondható változatosnak. Mindössze mo­csári teknős, néhány gyíkfaj, pontosabban a fürge, a zöld, a fali és a magyar gyík él itt. Emellett Kispiacnál rábukkantak ho­moki gyíkra is. A hüllők közül még vízi­sikló és rézsikló található meg Ludason. Ami viszont pozitívum, hogy például a mocsári teknős populációja kifejezetten nagy. A környék madárvilága akár egy külön fejezetet is érdemelne, ugyanis a Ludasi-tó madártani szempontból európai jelentősé­gű, hiszen 214 madárfaj él itt. Mindet meg­említeni képtelenség lenne, de néhánnyal közülük érdemes foglalkozni. Ludason ta­lálható egy vörösgémek, selyemgémek és bakcsók által lakott vegyes gémtelep, köl­tenek itt sitkék, kis vízicsibék és barkós cinegék. A már említett sűrű nádasokban élt a kékcsőrű réce is, amely 1947-ig köl­tött Ludason. Nyári ludak úgyszintén köl­töttek ezen a területen, de a vadászatnak köszönhetően valószínűleg örökre eltűntek. Hasonló kö­rülmények felelnek meg a ci­gányrécének is, de szerencsé­re ez a faj még napjainkban is megtalálható. Fontos külön is figyelmet szentelni ennek a fajnak, mert európai viszony­latban szemlélve már draszti­kusan csökkent az egyedszá­­muk, ezért különösen fontos az a tény, hogy Ludason még egy aktívan költő populáció­ról beszélhetünk. Megritkult már a fogoly- és fürjállomány is. Szerencsére a füg­gőcinege és a fü­lemüle számára a megritkult erdők nem jelentenek gondot. Az emlősök közül Ludason megtalálható a keleti sün, a közönséges vakond, az er­dei cickány, bár jelenléte vitatott, akár­csak a törpecickányé, mivel ezek a sű­rűbb erdőket kedvelik, azok pedig nem fordulnak elő a tó közvetlen környékén, csupán néhány kilométerre a tótól. A tó környékén előfordul a közönséges vízi­­cikány, a mezei cickány, a korai dene­vér, a törpe denevér, a kései denevér, a vízi denevér és a szürkehosszúfülű­ de­­nevér. Az 1900-as évek környékén ta­lálkozhattunk még a tavi denevérrel és durvavitorlájú denevérrel is, melyek már abban az időszakban is igazi ritkaság­nak számítottak. A létezésüket bizonyító példányokat ma Budapesten, a Magyar Természettudományi Múzeumban őrzik, hiszen például a tavi denevérből ezt az egyetlen példányt találták Szerbia egész területén. Az emlősök közül megtalálható még a hörcsög, a mezei pocok, a pézsma­pocok, a kószapocok, a törpeegér, a güzü­­egér, a pirókegér, az erdei egér, a csíkos egér, a róka, a görény, a közönséges me­nyét, a közép-európai hermelin, a nyest és a vidra, habár a vidraállomány is min­dössze 3—5 párt tesz ki. Egy mókust is si­került megfigyelni a Ludasi-tótól északra 1997-ben. Ezen értékes élőlények listáját végig­böngészve érdemes azon elgondolkodni, hogy milyen gazdag is a természet, a mi feladatunk pedig az, hogy ezt a gazdagsá­got megismerjük, és ami a legfontosabb, megbecsüljük. Hol a gond? A Ludasi-tó védelem alatt áll, élővilá­ga azonban egyre inkább megcsappan. Vajdaság területének mintegy háromne­gyede mezőgazdasági művelés alatt áll. Ezeknek a területeknek a létrehozása és fenntartása erős negatív kihatással van a természetes élőhelyek állapotára, a tó pe­dig három település között terül el ezen a rendkívül fejlett mezőgazdaságú vidéken. Mintegy negyven éve a Ludasi-tó virág­zott. Fontos állomása volt az észak-déli madárvonulás útvonalának. Napjainkban a tóra igencsak jellemző az öregedés, va­lamint a feltöltődés. A legnagyobb gond azonban természetesen az antropogén ha­tás, ugyanis friss vizet részben a Palicsi­­tóból kap, amelybe pedig Szabadka elvileg megtisztított szennyvizét engedik, részben pedig a magyar­­országi Körösből, amelynek minő­sége szintén nem kielégítő. A víz magas foszfáttar­talma - amelyet a szennyvíz okoz — következtében a vízi növények mértéktelenül szaporodnak. A felhalmo­zódó és bomló szerves anyagok csökken­tik a víz oxigéntartalmát, a sok iszap mi­att pedig a víz mélysége csökken. A közúti közlekedés is veszélyezteti az élővilágot, mert a forgalmas utak különösen a kétéltű­ek párzási és telelésre való készülési idő­szakában nagyon veszélyesek. Egykor az ember és az őshonos élővilág között har­monikus egyensúly uralkodott, ami napja­inkra teljesen megbomlott - természetesen az élővilág rovására. Mit kell(ene) tenni A természetvédelmi területen tehát a leg­fontosabb cél a biodiverzitás feltételeinek biztosítása. Ennek érdekében a legfonto­sabb, hogy meg kell gátolni a szennyvíz bevezetését a tóba. Ezenkívül a túlburján­zott nádat is le kell vágni évente annak érdekében, hogy a felgyülemlett szerves anyag ne okozzon károkat, meg kell aka­dályozni, hogy a környező mezőgazdasági területekről a műtrágya, illetve a különfé­le növényvédő szerek szennyezzék a tavat, valamint a lehető legkisebbre kell csak­cigányréce - büszkék lehetünk, hogy nálunk még megtalálható A függőcinege és a fülemüle még tűrik a helyzetet XXXIV

Next