Textilmunkás, 1970 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1970-07-01 / 7. szám

TEXTIL MEIVK AS f 1970. juliujs _____________________________ W8BWI—Mil/—UIUILuin.LliAlii lfcllIMljl^HL.S.e'­. .tSS & «apnHH——I—Bl80S—H—SBB!9HBB®8S— 2 I Két hét az arab textilmunkások között CSACSIFOGAT ÉS LUXUSAUTÓ + EZEREGYÉJSZAKA HANGULATA AZ ÉKSZER ÉS A NŐK + NEMZETI ÉTELEK ROSTON SÜTVE + MAGNÓ­SZALAGRÓL SZÓL A SZFINX + KÉTMILLIÓ FEDDÁN ÚJ FÖLDTERÜLET Egyiptomban ma már a legmegrögzöttebb turista sem csak az évezredek történetét, emlékeit kutatja, hiszen a ha­lott köveknél izgalmasabb az élő, lüktető jelen. Ezt a jelent a nézelődő turista jegyzeteiből, emlékeiből szeretném elővará­zsolni. Kairó utcáin a zsúfolt, hömpölygő, színes kavarodásba szinte beleszédül még a nagyvároshoz szokott ember is. Itt békésen elfér egymás mellett a döcögő csacsifogat, a luxus­autó és a kézikocsi. Bűvészmutatvány számba megy, ahogy a kifutó férfiak a kocsik között bújkálnak­ a kerékpárral, fejü­kön lepényeket vagy más péksüteményhegyet egyensúlyozva. Vendéglátó barátaink elkalauzoltak a híres fűszer- és aranyárusok utcájába. Hosszú utcasoron át árulják itt a híres arab fűszereket, illatosítókat, teákat, borsokat, paprikaféléket, gyömbér, kömény és egyéb ételízesítőket A pult előtt ülő, v. guggoló árus, már az utcán, a járdán kínálja portékáit A nyi­tott üzletek kirakataiban rengeteg füzérekbe felfüggesztett ap­ró korsó, doboz, csillogó tálak. Az ezeregyéjszaka színes ka­­valkádját varázsolták elénk. A kairói arany utcákhoz hasonlót nemigen láthat másutt a turista. Utcák során át csak ékszer­üzletek, ahol aranyból, ezüstből, borostyánból, alabásitromból és drágakövekből készült ékszereket árulnak. A többsoros aranypénzzel díszített láncok füzérétől, arany gyűrűk, karkö­tők tömegétől a kirakaton keresztül be sem lehet látni az üz­letekbe. Az aranyárusok is az üzlet előtt ülnek — vagy a jobbmódúak az e célra felfogadott kisegítőkkel — hívogatják a vevőket, kínálják áruikat Ha valaki vásárló szándékát el­árulja, az eladók között megindul a vetélkedés a vevőért, a egyre olcsóbban kínálják áruikat. Ha a vevő türelmes, és egy kicsit vár, legtöbbször az eredeti ár feléért vásárolhat. Kairó a kereskedők városa. Talán sehol a világon nem tudják úgy „kirakni” az árut, mint itt Az udvarias, előzékeny kiszolgá­lásukat meg éppenséggel tanítani lehetne. Ha kell, 8—10 pár cipőt, papucsot, táskát elővesznek, felpróbáltatnak, hogy szin­te már nem is a vevő, hanem az eladó keresi a legmegfele­lőbbet Az öltözködés is megér néhány szót. Nincs ember, aki meg tudná számolni, hogy Kairóban egy rövid séta alatt hányféle öltözetű emberrel találkozik. A hosszú ing, vagy pizsamaszerű férfi öltönyt, a galábiát, a törökös tunikák követik. A nők a tetőtől talpig betakaró fekete, könnyű anyagból készült kendő mellett a legutolsó divat szerint készült ruhák széles skálája szerint öltözködnek. Rengeteg bizsut viselnek — sokszor még a nők lábát is díszíti egy kis vékony aranypánt. A sok-sok ékszer még szebbé teszi az amúgy is nagyon bájos, többnyire feketehajú, barnaszemű, magas, szép mozgású arab nőket A meleg, száraz éghajlati viszonyok miatt (télen is 30 fok me­leg van), kabátot ritkán vesznek fel, ezért a színházakban, mozikban nincs is ruhatár. A kabátot, ha néha szükség is van rá, az ölében tartja a néző. K­öztudott hogy a magyarok nagyon vendégszeretőek, és szeretnek jókat enni. Az arab vendégszeretetről és a vál­tozatos konyháról ezt szintén el lehet mondani. Fáradhatatla­nul kínálták vendéglátóink a 4—5 fogásból, ugyanennyi már­tással vagy szósszal és 2—3 féle salátával kiegészített menüket Mivel mi a magyar télből egyik óráról a másikra utaz­tunk oda a kairói kánikulába, nehezen aklimatizálódtunk, és olykor-olykor szégyent vallottunk étvágyunkkal. Bizony ez­zel csalódást okoztunk az ételeket oly szívesen kínáló háziak­ (IV. befejező rész) nak. Az arab nemzeti ételek leginkább birkahúsból, halból, galambból, rizsből erősen fűszerezetten, a húsok többnyire roston sütve készülnek. Változatos formában tálalják a hatal­mas szemű babot (mint a mi Juliska babunk). Mártásokat, sőt fasírthoz hasonló és ízű gombócokat taméra-át is készítenek belőle. Csak a puha kenyér hiányzott, a száraz, lángosszerű kenyér nekünk nagyon szokatlan volt A túlnyomórészt mohamedán vallású lakosság disznóhúst­­s nem eszik és szeszesitalt nem fogyaszt. Ebben is, és sok minden másban a „Korán” tanításait a legmesszebbmenően tiszteletben tartják. Csak kezdetben csodálkoztunk, később megszoktuk, amikor az utcán, árkádok alatt, szállodákban az udvaron, textilgyárakban a gépek között, a vonat hálófülkéi­ben imaszőnyegre térdelve kelet felé leboruló embereket lát­tunk, mindannyiszor, ha a müezzin megszólalt és imára hívott. (Ma már a technika „betört” a mecsetekbe is, mert a müezzin legtöbbször nem élőszóval, hanem magnószalagról buzdítja híveit). Felejthetetlen szépségű mecseteket láttunk. A kairóiak va­lamennyi mohamedán emlékük közül a Mohamed Ali mecset­re a legbüszkébbek. A mecset hatalmas középső kupolája kö­rül kilenc kisebb kupola és hét igen karcsú és magas mina­ret van. Nagy, négyszögletes udvarra kell először belépni, az udvar közepén található a rituális mosdó, amely az ima előtti tisztálkodásra szolgál. Az udvarról lehet bejutni a mecsetbe, melynek belső tere hatalmas méreteivel, mennyezetét elborí­tó óriási csillárral, padlózatán elhelyezett csodálatos keleti sző­nyegeivel elkápráztatja a belépőt. A falak egy része alabást­­rommal van díszítve, mely puhán világít a csillár fényében. Nehéz eldönteni, mi volt a legszebb, legérdekesebb látni­való Egyiptomban. A piramisok? Azok is. A legszebb egyipto­mi piramisok Kairótól nem messze, a gizai fennsíkon állnak. A három piramis közül a legnagyobb magassága 142 méter, s több, mint kétmillió darab két-három tonnás kőtömbből épí­­­tették. Nemcsak hatalmas tömegével tűnik ki, hanem tervezé­sének pontosságával is, amely tükrözi az ókori Egyiptom szám­tani, mértani és csillagászati ismereteit. A piramisok bejáratá­tól bonyolult folyosórendszer, alagutak, aknák vezetnek a fá­raó sírkamráihoz. A piramisokat „őrzi” a gizai szfinx. Az oroszlántestű és emberarcú egy darab kőtömbből kifaragott mitikus csodalény évezredek óta vigyázza a piramisokhoz ve­zető utat. Arcvonásai a monda szerint az istenként tisztelt Kefren fáraó portréját tükrözi. A piramisoknál is találkoztunk a technikával. Szemlélődés közben ránkeszeledett, a karosszékkel berendezett nézőtérre le­ültünk pihenni, és a homályban kirajzolódó piramisok, a szfinx körvonalaiban gyönyörködtünk. Hirtelen vörös fény gyulladt fel, megvilágította a piramisokat, és a szfinx legjobb arab szí­nészek tolmácsolásában magnóról megszólalt „Mesélt” a múlt­ról, a történelemről, beszél a fáraók életéről, a küzdelmes századokról. A hangjáték elénk varázsolta a rabszolgák ván­dorlásait, a hazájáért annyit szenvedő nép egész történelmét E­lgondolkoztunk. A történelem a mával folytatódik. Az egyiptomi nép élete, ha könnyebb is, de ma is nagyon küzdelmes, őseik példája nyomán nagyot, maradandót, a ma emberének talán a piramisoknál is értékesebbet alkot. Ezt példázza az asszuáni gát monumentális építkezése. Ezt az óri­ási vállalkozást sokan megvalósíthatatlannak tartották. A Szovjetunió segítségével mégis belefogtak. A jelenlegi vetés­­terület, amely alig nagyobb, mint a mi Dunántúlunk, a leg­nagyobb erőfeszítések ellenére sem tudja megfelelően eltarta­ni az országot, mert az életet adó víz hiányzik. Az asszuáni­ gát segítségével hatalmas víztároló tó jött létre, a gát mérete tizenhétszerese a legnagyobb egyiptomi piramisnak. Az itt épült vízierőmű tizenkét nagyteljesítményű, egyenként 180 ezer kilowatt kapacitású turbinával van ellátva. Ezek egy része már most áramot termel. Az asszuáni nagy gát segítségével két­millió feddán új földterületet (1 feddán — 0,42 hektár) lehet öntözött területté tenni. A­ nehéz éghajlati viszonyok között nagyon megerőltető a földművelők munkája. A Nílus mentén húzódó kis kertnagy­ságú telkek minden ásónyi földje mégis gondosan meg van művelve. Szüntelenül öntözik, mert csak így terem meg a kö­les, a rizs, a zöldségfélék, a cukornád. A ma még mezőgazda­­sági országban iparosított gazdaságot akarnak kifejleszteni. Az ország népe, vezetői ezen munkálkodnak. Az egyiptomi gazdaság ma már erősebb és fejlettebb, mint bármikor volt. Az izraeli agresszió ellenére is évről évre nő az ipari termelés, és 30 év óta először, 1969-ben fordult elő, hogy az ország kül­földi fizetési mérlege többlettel zárult A rövid két hét alatt megismertük az EAK népének küz­delmes életét, szorgalmas munkáját, szokásait, békesze­­retetüket. Újabb barátokra tettünk szert a textilmunkások kö­rében, kicseréltük a szakszervezeti munkában szerzett tapasz­talatainkat. Meggyőződtünk arról, hogy az EAK népe minden fronton helytáll, jövőbe vetett hitét nem tudta kikezdeni az izraeli agresszió sem. Erőt kölcsönöz nekik az a tudat, hogy hazájuk boldogságáért, szabadságáért vívott harcukban szá­míthatnak a szocialista országok szolidaritására és segítségére BARANYAI TIBORNÉ titkár Koreában jártam Áprilisban egy művészeti együttes vezetőjeként Koreá­ban jártam. Az útirányunk Budapestről: Moszkva, Omszk, Irkutszk, Phenjan — körülbelül 12 ezer kilométer repülővel. Muskátli és szarkaláb A kínai határt elhagyva az orosz stewardes figyelmez­tetett, hogy óráinkat — a koreai időszámításnak megfele­lően — 8 órával igazítsuk előre. A tízezer méter magasban haladó gépünk a Sárga-tenger felett kezdte meg a leszál­lást, s egyre jobban megközelítette a Phenjan környéki dom­bokat, majd simán földet ért a koreai főváros repülőterén. Az útlevél ellenőrzéssel egyidőben, fehér köpenyes koreai orvosok szálltak be a gépbe, lázmérőztek bennünket, és el­lenőrizték a himlő, valamint a koleraoltást igazoló sárga színű nemzetközi igazolványainkat, s csak ezután léphettünk Korea földjére. A Koreai Népi Együttes tagjai színes virágcsokrokkal fogadtak bennünket. A virágok hazai emlékeket ébresztettek mindannyiunkban, hiszen szarkaláb, muskátli, paprikavirág, gladiolusz volt a csokrokban. Az idő szép volt, a tenger fe­lől enyhe szél fújdogált, ami még kellemesebbé tette a ko­reai tavaszt. Súrolták a járdákat A főváros körülbelül harminc kilométerre fekszik a re­pülőtértől. Utunk kis falvak között vezetett, s itt találkoztunk először a koreai népi építés elemeivel, melyet első napokban helytelenül „pagodá”-nak neveztünk. Rövid fél óra után beértünk Phenjanba, ahol ma már semmi sem emlékeztet a háborúra A várost a Tedong folyó szeli ketté. A mi Gellérthegyünkhöz hasonlóan a folyó fölé emelkedik a­­Morambon hegy. A Tedong folyó közepén egy kis sziget, mint a mi Margitszigetünk. A város fekvését il­letően így, teljes a hasonlóság Phenjan és Budapest között. A koreai főváros széles sugárutakkal, új lakónegyedek­kel, óriási parkokkal, terekkel, modern város. Bár itt is sok a gyár, ennek ellenére a levegő tiszta, mely a tenger közel­ségének köszönhető. Phenjanban az utcákon mindenütt ra­gyogó tisztaság van, a tavasz beköszöntével — a koreai ha­gyományokhoz illően —, éppen súrolták a járdákat, és fehér­re, halványzöldre meszelték a házakat. A főváros közleke­dését trolibuszok és autóbuszok látják el. A megállóknál hosszú sorban állnak az emberek, és türelmesen várnak a járművekre. A munkáslányok zöld és lilás árnyalatú, bokáig érő szoknyákba, fehér blúzba öltöznek. Sok katonát, munkást, mosolygó szemű katonalányokat és rengeteg gyermeket lát­tunk a phenjani utcákon .Erre, a derűt és bizakodást sugár­zó városra az amerikai légihaderő 1953-ban 400 ezer bom­bát dobott, többet, mint a lakosság lélekszáma volt abban az időben.) A tankönyv, a ruha ingyenes Phenjan legszebb épülete az Úttörő Palota. Méretére jellem­ző, hogy tízezer úttörő találja meg benne a tanulás, szórakozás lehetőségeit. Különféle szakkörök, zene- és balettiskolák vár­ják itt a gyermekeket. Hasonló impozáns látványt nyújt a várost körbeölelő he­gyek lábánál, a korszerű Kim Ir Szen egyetem, ahol 13 karon 13 ezer diák tanul. Náluk az egyetemi hallgatók 80—90 száza­léka munkás—paraszt származású. A tankönyv, a ruha, a kol­légiumi ellátás ingyenes, s ezen felül tanulmányi eredmények­től függően, ösztöndíjat is ad az állam a diákoknak. Mindezt egy harmadéves bölcsészhallgatótól, az alacsony termetű Kimtől tudtam meg, ak­it mint tolmácsunkat tréfásan Ferikének kereszteltünk el. Phenjanban és Vonszanban feltűnt nekünk a könyvesbol­tok nagy száma, a könyvek és az olvasó koreai emberek tö­mege. Kimtől megtudtuk, hogy Koreában két évtizeddel ezelőtt még a lakosság többsége analfabéta volt, s ma már nemcsak hogy nincs írástudatlan, de minden negyedik ember tovább ta­nul, így érthető, hogy miért láttam a Tedong partján annyi olvasó, tanuló fiatalt, öreget, s könyvekkel a hónuk alatt an­­dalgó asszonyokat, lányokat a vonszani öböl sétányán. Szép jelkép a Csollima Két évtizede ebben az országban évente ezrek haltak meg éhen, ma: négyezer termelőszövetkezet és kétszáz állami gaz­daság biztosítja az ország ellátását. Az első traktort 1958-ban szerelték össze, ma már öt-hat ezer traktort gyártanak évente. A hamhongi vegyiművek hétszáz­ezer tonna műtrágyát ad évente a mezőgazdaságnak, aminek segítségével a hektáron­kénti, alig egy tonnás rizstermelést közel öt tonnára emelték. Az ország vas- és vegyipara sokszorosát termeli a felsza­badulás előttinek így az elmaradott Koreából ipari-agrár or­szág lett, és néhány év kérdése, hogy fejlett ipari országgá váljék A textiliparban igen jelentős szerepet kapott a műszál­gyártás. A forradalom előtt egy lakosra évente csupán 14 cm ruhaanyag jutott, ma már 20 méter. Korea speciális műszála a vonalon, melyet karbidból állíta­nak elő — gyapotot helyettesít —, s gyapjúval keverve kitűnő szövetet ad. A hamhongi vegyiművek évente 20 ezer tonna vi­­nalont termel. A textilgépeket, a vasipari gépekhez hasonlóan magait gyártják, hazai termékek Jelentős még az ország se­­lyemtermelése is. Olyan színes selyemgubót tenyésztettek ki, melynek selyemfonala nem veszít a színéből évek múlva sem. A látogató előtt az ipari és mezőgazdasági kiállítás jól de­monstrálja a koreai nép élniakarását, alkotókészségét. Méltán lett az ország jelképe a főváros közepén felállított szobor, a magasba törő, csupa lendületet kifejező szárnyas paripa, a Csollima. Népi motívumok a zenében A kulturális minisztérium művészeti referensével, Cam elv­­társsal a zenéről beszélgettem. Elmondta, hogy az új Korea zeneszerzői a népi motívumokat elevenítik fel műveikben. Kö­zösen tekintettük meg a phenjani Nagy Színházat, mely 2300 nézőt tud befogadni. Díszelőadáson megnéztük „A mi dicső ha­zánk” című előadást, mely zene, látványos balett és dalok kompozíciója. A modern színpadtechnikával, fényeffektusokkal, vetített háttérrel bemutatott előadás kifejező erejével, szín­­gazdagságával felejthetetlen élményt nyújtott számunkra. (Folytatása következik) Sárdi János

Next