Textilmunkás, 1970 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1970-07-01 / 7. szám
TEXTIL MEIVK AS f 1970. juliujs _____________________________ W8BWI—Mil/—UIUILuin.LliAlii lfcllIMljl^HL.S.e'. .tSS & «apnHH——I—Bl80S—H—SBB!9HBB®8S— 2 I Két hét az arab textilmunkások között CSACSIFOGAT ÉS LUXUSAUTÓ + EZEREGYÉJSZAKA HANGULATA AZ ÉKSZER ÉS A NŐK + NEMZETI ÉTELEK ROSTON SÜTVE + MAGNÓSZALAGRÓL SZÓL A SZFINX + KÉTMILLIÓ FEDDÁN ÚJ FÖLDTERÜLET Egyiptomban ma már a legmegrögzöttebb turista sem csak az évezredek történetét, emlékeit kutatja, hiszen a halott köveknél izgalmasabb az élő, lüktető jelen. Ezt a jelent a nézelődő turista jegyzeteiből, emlékeiből szeretném elővarázsolni. Kairó utcáin a zsúfolt, hömpölygő, színes kavarodásba szinte beleszédül még a nagyvároshoz szokott ember is. Itt békésen elfér egymás mellett a döcögő csacsifogat, a luxusautó és a kézikocsi. Bűvészmutatvány számba megy, ahogy a kifutó férfiak a kocsik között bújkálnak a kerékpárral, fejükön lepényeket vagy más péksüteményhegyet egyensúlyozva. Vendéglátó barátaink elkalauzoltak a híres fűszer- és aranyárusok utcájába. Hosszú utcasoron át árulják itt a híres arab fűszereket, illatosítókat, teákat, borsokat, paprikaféléket, gyömbér, kömény és egyéb ételízesítőket A pult előtt ülő, v. guggoló árus, már az utcán, a járdán kínálja portékáit A nyitott üzletek kirakataiban rengeteg füzérekbe felfüggesztett apró korsó, doboz, csillogó tálak. Az ezeregyéjszaka színes kavalkádját varázsolták elénk. A kairói arany utcákhoz hasonlót nemigen láthat másutt a turista. Utcák során át csak ékszerüzletek, ahol aranyból, ezüstből, borostyánból, alabásitromból és drágakövekből készült ékszereket árulnak. A többsoros aranypénzzel díszített láncok füzérétől, arany gyűrűk, karkötők tömegétől a kirakaton keresztül be sem lehet látni az üzletekbe. Az aranyárusok is az üzlet előtt ülnek — vagy a jobbmódúak az e célra felfogadott kisegítőkkel — hívogatják a vevőket, kínálják áruikat Ha valaki vásárló szándékát elárulja, az eladók között megindul a vetélkedés a vevőért, a egyre olcsóbban kínálják áruikat. Ha a vevő türelmes, és egy kicsit vár, legtöbbször az eredeti ár feléért vásárolhat. Kairó a kereskedők városa. Talán sehol a világon nem tudják úgy „kirakni” az árut, mint itt Az udvarias, előzékeny kiszolgálásukat meg éppenséggel tanítani lehetne. Ha kell, 8—10 pár cipőt, papucsot, táskát elővesznek, felpróbáltatnak, hogy szinte már nem is a vevő, hanem az eladó keresi a legmegfelelőbbet Az öltözködés is megér néhány szót. Nincs ember, aki meg tudná számolni, hogy Kairóban egy rövid séta alatt hányféle öltözetű emberrel találkozik. A hosszú ing, vagy pizsamaszerű férfi öltönyt, a galábiát, a törökös tunikák követik. A nők a tetőtől talpig betakaró fekete, könnyű anyagból készült kendő mellett a legutolsó divat szerint készült ruhák széles skálája szerint öltözködnek. Rengeteg bizsut viselnek — sokszor még a nők lábát is díszíti egy kis vékony aranypánt. A sok-sok ékszer még szebbé teszi az amúgy is nagyon bájos, többnyire feketehajú, barnaszemű, magas, szép mozgású arab nőket A meleg, száraz éghajlati viszonyok miatt (télen is 30 fok meleg van), kabátot ritkán vesznek fel, ezért a színházakban, mozikban nincs is ruhatár. A kabátot, ha néha szükség is van rá, az ölében tartja a néző. Köztudott hogy a magyarok nagyon vendégszeretőek, és szeretnek jókat enni. Az arab vendégszeretetről és a változatos konyháról ezt szintén el lehet mondani. Fáradhatatlanul kínálták vendéglátóink a 4—5 fogásból, ugyanennyi mártással vagy szósszal és 2—3 féle salátával kiegészített menüket Mivel mi a magyar télből egyik óráról a másikra utaztunk oda a kairói kánikulába, nehezen aklimatizálódtunk, és olykor-olykor szégyent vallottunk étvágyunkkal. Bizony ezzel csalódást okoztunk az ételeket oly szívesen kínáló háziak (IV. befejező rész) nak. Az arab nemzeti ételek leginkább birkahúsból, halból, galambból, rizsből erősen fűszerezetten, a húsok többnyire roston sütve készülnek. Változatos formában tálalják a hatalmas szemű babot (mint a mi Juliska babunk). Mártásokat, sőt fasírthoz hasonló és ízű gombócokat taméra-át is készítenek belőle. Csak a puha kenyér hiányzott, a száraz, lángosszerű kenyér nekünk nagyon szokatlan volt A túlnyomórészt mohamedán vallású lakosság disznóhústs nem eszik és szeszesitalt nem fogyaszt. Ebben is, és sok minden másban a „Korán” tanításait a legmesszebbmenően tiszteletben tartják. Csak kezdetben csodálkoztunk, később megszoktuk, amikor az utcán, árkádok alatt, szállodákban az udvaron, textilgyárakban a gépek között, a vonat hálófülkéiben imaszőnyegre térdelve kelet felé leboruló embereket láttunk, mindannyiszor, ha a müezzin megszólalt és imára hívott. (Ma már a technika „betört” a mecsetekbe is, mert a müezzin legtöbbször nem élőszóval, hanem magnószalagról buzdítja híveit). Felejthetetlen szépségű mecseteket láttunk. A kairóiak valamennyi mohamedán emlékük közül a Mohamed Ali mecsetre a legbüszkébbek. A mecset hatalmas középső kupolája körül kilenc kisebb kupola és hét igen karcsú és magas minaret van. Nagy, négyszögletes udvarra kell először belépni, az udvar közepén található a rituális mosdó, amely az ima előtti tisztálkodásra szolgál. Az udvarról lehet bejutni a mecsetbe, melynek belső tere hatalmas méreteivel, mennyezetét elborító óriási csillárral, padlózatán elhelyezett csodálatos keleti szőnyegeivel elkápráztatja a belépőt. A falak egy része alabástrommal van díszítve, mely puhán világít a csillár fényében. Nehéz eldönteni, mi volt a legszebb, legérdekesebb látnivaló Egyiptomban. A piramisok? Azok is. A legszebb egyiptomi piramisok Kairótól nem messze, a gizai fennsíkon állnak. A három piramis közül a legnagyobb magassága 142 méter, s több, mint kétmillió darab két-három tonnás kőtömbből építették. Nemcsak hatalmas tömegével tűnik ki, hanem tervezésének pontosságával is, amely tükrözi az ókori Egyiptom számtani, mértani és csillagászati ismereteit. A piramisok bejáratától bonyolult folyosórendszer, alagutak, aknák vezetnek a fáraó sírkamráihoz. A piramisokat „őrzi” a gizai szfinx. Az oroszlántestű és emberarcú egy darab kőtömbből kifaragott mitikus csodalény évezredek óta vigyázza a piramisokhoz vezető utat. Arcvonásai a monda szerint az istenként tisztelt Kefren fáraó portréját tükrözi. A piramisoknál is találkoztunk a technikával. Szemlélődés közben ránkeszeledett, a karosszékkel berendezett nézőtérre leültünk pihenni, és a homályban kirajzolódó piramisok, a szfinx körvonalaiban gyönyörködtünk. Hirtelen vörös fény gyulladt fel, megvilágította a piramisokat, és a szfinx legjobb arab színészek tolmácsolásában magnóról megszólalt „Mesélt” a múltról, a történelemről, beszél a fáraók életéről, a küzdelmes századokról. A hangjáték elénk varázsolta a rabszolgák vándorlásait, a hazájáért annyit szenvedő nép egész történelmét Elgondolkoztunk. A történelem a mával folytatódik. Az egyiptomi nép élete, ha könnyebb is, de ma is nagyon küzdelmes, őseik példája nyomán nagyot, maradandót, a ma emberének talán a piramisoknál is értékesebbet alkot. Ezt példázza az asszuáni gát monumentális építkezése. Ezt az óriási vállalkozást sokan megvalósíthatatlannak tartották. A Szovjetunió segítségével mégis belefogtak. A jelenlegi vetésterület, amely alig nagyobb, mint a mi Dunántúlunk, a legnagyobb erőfeszítések ellenére sem tudja megfelelően eltartani az országot, mert az életet adó víz hiányzik. Az asszuáni gát segítségével hatalmas víztároló tó jött létre, a gát mérete tizenhétszerese a legnagyobb egyiptomi piramisnak. Az itt épült vízierőmű tizenkét nagyteljesítményű, egyenként 180 ezer kilowatt kapacitású turbinával van ellátva. Ezek egy része már most áramot termel. Az asszuáni nagy gát segítségével kétmillió feddán új földterületet (1 feddán — 0,42 hektár) lehet öntözött területté tenni. A nehéz éghajlati viszonyok között nagyon megerőltető a földművelők munkája. A Nílus mentén húzódó kis kertnagyságú telkek minden ásónyi földje mégis gondosan meg van művelve. Szüntelenül öntözik, mert csak így terem meg a köles, a rizs, a zöldségfélék, a cukornád. A ma még mezőgazdasági országban iparosított gazdaságot akarnak kifejleszteni. Az ország népe, vezetői ezen munkálkodnak. Az egyiptomi gazdaság ma már erősebb és fejlettebb, mint bármikor volt. Az izraeli agresszió ellenére is évről évre nő az ipari termelés, és 30 év óta először, 1969-ben fordult elő, hogy az ország külföldi fizetési mérlege többlettel zárult A rövid két hét alatt megismertük az EAK népének küzdelmes életét, szorgalmas munkáját, szokásait, békeszeretetüket. Újabb barátokra tettünk szert a textilmunkások körében, kicseréltük a szakszervezeti munkában szerzett tapasztalatainkat. Meggyőződtünk arról, hogy az EAK népe minden fronton helytáll, jövőbe vetett hitét nem tudta kikezdeni az izraeli agresszió sem. Erőt kölcsönöz nekik az a tudat, hogy hazájuk boldogságáért, szabadságáért vívott harcukban számíthatnak a szocialista országok szolidaritására és segítségére BARANYAI TIBORNÉ titkár Koreában jártam Áprilisban egy művészeti együttes vezetőjeként Koreában jártam. Az útirányunk Budapestről: Moszkva, Omszk, Irkutszk, Phenjan — körülbelül 12 ezer kilométer repülővel. Muskátli és szarkaláb A kínai határt elhagyva az orosz stewardes figyelmeztetett, hogy óráinkat — a koreai időszámításnak megfelelően — 8 órával igazítsuk előre. A tízezer méter magasban haladó gépünk a Sárga-tenger felett kezdte meg a leszállást, s egyre jobban megközelítette a Phenjan környéki dombokat, majd simán földet ért a koreai főváros repülőterén. Az útlevél ellenőrzéssel egyidőben, fehér köpenyes koreai orvosok szálltak be a gépbe, lázmérőztek bennünket, és ellenőrizték a himlő, valamint a koleraoltást igazoló sárga színű nemzetközi igazolványainkat, s csak ezután léphettünk Korea földjére. A Koreai Népi Együttes tagjai színes virágcsokrokkal fogadtak bennünket. A virágok hazai emlékeket ébresztettek mindannyiunkban, hiszen szarkaláb, muskátli, paprikavirág, gladiolusz volt a csokrokban. Az idő szép volt, a tenger felől enyhe szél fújdogált, ami még kellemesebbé tette a koreai tavaszt. Súrolták a járdákat A főváros körülbelül harminc kilométerre fekszik a repülőtértől. Utunk kis falvak között vezetett, s itt találkoztunk először a koreai népi építés elemeivel, melyet első napokban helytelenül „pagodá”-nak neveztünk. Rövid fél óra után beértünk Phenjanba, ahol ma már semmi sem emlékeztet a háborúra A várost a Tedong folyó szeli ketté. A mi Gellérthegyünkhöz hasonlóan a folyó fölé emelkedik aMorambon hegy. A Tedong folyó közepén egy kis sziget, mint a mi Margitszigetünk. A város fekvését illetően így, teljes a hasonlóság Phenjan és Budapest között. A koreai főváros széles sugárutakkal, új lakónegyedekkel, óriási parkokkal, terekkel, modern város. Bár itt is sok a gyár, ennek ellenére a levegő tiszta, mely a tenger közelségének köszönhető. Phenjanban az utcákon mindenütt ragyogó tisztaság van, a tavasz beköszöntével — a koreai hagyományokhoz illően —, éppen súrolták a járdákat, és fehérre, halványzöldre meszelték a házakat. A főváros közlekedését trolibuszok és autóbuszok látják el. A megállóknál hosszú sorban állnak az emberek, és türelmesen várnak a járművekre. A munkáslányok zöld és lilás árnyalatú, bokáig érő szoknyákba, fehér blúzba öltöznek. Sok katonát, munkást, mosolygó szemű katonalányokat és rengeteg gyermeket láttunk a phenjani utcákon .Erre, a derűt és bizakodást sugárzó városra az amerikai légihaderő 1953-ban 400 ezer bombát dobott, többet, mint a lakosság lélekszáma volt abban az időben.) A tankönyv, a ruha ingyenes Phenjan legszebb épülete az Úttörő Palota. Méretére jellemző, hogy tízezer úttörő találja meg benne a tanulás, szórakozás lehetőségeit. Különféle szakkörök, zene- és balettiskolák várják itt a gyermekeket. Hasonló impozáns látványt nyújt a várost körbeölelő hegyek lábánál, a korszerű Kim Ir Szen egyetem, ahol 13 karon 13 ezer diák tanul. Náluk az egyetemi hallgatók 80—90 százaléka munkás—paraszt származású. A tankönyv, a ruha, a kollégiumi ellátás ingyenes, s ezen felül tanulmányi eredményektől függően, ösztöndíjat is ad az állam a diákoknak. Mindezt egy harmadéves bölcsészhallgatótól, az alacsony termetű Kimtől tudtam meg, akit mint tolmácsunkat tréfásan Ferikének kereszteltünk el. Phenjanban és Vonszanban feltűnt nekünk a könyvesboltok nagy száma, a könyvek és az olvasó koreai emberek tömege. Kimtől megtudtuk, hogy Koreában két évtizeddel ezelőtt még a lakosság többsége analfabéta volt, s ma már nemcsak hogy nincs írástudatlan, de minden negyedik ember tovább tanul, így érthető, hogy miért láttam a Tedong partján annyi olvasó, tanuló fiatalt, öreget, s könyvekkel a hónuk alatt andalgó asszonyokat, lányokat a vonszani öböl sétányán. Szép jelkép a Csollima Két évtizede ebben az országban évente ezrek haltak meg éhen, ma: négyezer termelőszövetkezet és kétszáz állami gazdaság biztosítja az ország ellátását. Az első traktort 1958-ban szerelték össze, ma már öt-hat ezer traktort gyártanak évente. A hamhongi vegyiművek hétszázezer tonna műtrágyát ad évente a mezőgazdaságnak, aminek segítségével a hektáronkénti, alig egy tonnás rizstermelést közel öt tonnára emelték. Az ország vas- és vegyipara sokszorosát termeli a felszabadulás előttinek így az elmaradott Koreából ipari-agrár ország lett, és néhány év kérdése, hogy fejlett ipari országgá váljék A textiliparban igen jelentős szerepet kapott a műszálgyártás. A forradalom előtt egy lakosra évente csupán 14 cm ruhaanyag jutott, ma már 20 méter. Korea speciális műszála a vonalon, melyet karbidból állítanak elő — gyapotot helyettesít —, s gyapjúval keverve kitűnő szövetet ad. A hamhongi vegyiművek évente 20 ezer tonna vinalont termel. A textilgépeket, a vasipari gépekhez hasonlóan magait gyártják, hazai termékek Jelentős még az ország selyemtermelése is. Olyan színes selyemgubót tenyésztettek ki, melynek selyemfonala nem veszít a színéből évek múlva sem. A látogató előtt az ipari és mezőgazdasági kiállítás jól demonstrálja a koreai nép élniakarását, alkotókészségét. Méltán lett az ország jelképe a főváros közepén felállított szobor, a magasba törő, csupa lendületet kifejező szárnyas paripa, a Csollima. Népi motívumok a zenében A kulturális minisztérium művészeti referensével, Cam elvtárssal a zenéről beszélgettem. Elmondta, hogy az új Korea zeneszerzői a népi motívumokat elevenítik fel műveikben. Közösen tekintettük meg a phenjani Nagy Színházat, mely 2300 nézőt tud befogadni. Díszelőadáson megnéztük „A mi dicső hazánk” című előadást, mely zene, látványos balett és dalok kompozíciója. A modern színpadtechnikával, fényeffektusokkal, vetített háttérrel bemutatott előadás kifejező erejével, színgazdagságával felejthetetlen élményt nyújtott számunkra. (Folytatása következik) Sárdi János